Észak-Magyarország, 2003. június (59. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-07 / 132. szám
2003. június 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Vizsgálat és véradás. Családi egészségnap lesz vasárnap délelőtt 10 és este 6 óra között a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban. A kulturális programok mellett egészségügyi tanácskérésre és egy sor vizsgálatra is mód nyílik, de - apró ajándékkal jutalmazott - véradásra is lehetőséget biztosítanak. E Hangverseny Sajólászlófalván. Pünkösdi hangverseny lesz június 8-án, vasárnap délután fél 3-tól a sajőlászlófalvi református templomban. Az istentisztelet folytatásaként Maxim Mónika és Czentnár Ferenc zenetanárok adnak koncertet. NÉZŐPONT Presztízsvesztés Úri Mariann e-mail: mariann.uri@inform.hu Az elmúlt években rendre tapasztalhattuk, hogy a TVK Rt. vezérigazgatójának lenni nem nyugdíjas állás. Azaz, akit az a megtiszteltetés ér, hogy megyénk egyik legnagyobb és legjelentősebb vállalatának élére állhat, mindössze néhány jó évre számíthat - legalábbis Tiszaújvárosban -, aztán többnyire a cégcsoporton belül más feladattal bízzák meg az illetőt. Nincs ez másként most sem. A jelenleg még hivatalban lévő vezérigazgatónak köszönték szépen az elért eredményeket - a kitűzött feladatokat rendben teljesítette -, a jövőt illetően azonban más munkát szánnak neki. Ugyan a vállalatcsoporton belül elvileg jóval nagyobb terület tartozik majd a kezei alá, ám a vezérigazgatói székből átülni egy igazgatóiba, mégis csak presztízsvesztésként értékelhető. Lehet szépíteni a dolgot és lehet magyarázgatni a bizonyítványt, de akik tudnak a sorok közt olvasni, átlátják a helyzetet. Az igazsághoz is hozzátartozik, hogy ha az érem másik oldalát nézzük, több pozitívumot is kínál az új munkakör. Az elmúlt időszak feszített iramú tempója után egy picivel nyugalmasabb napok következnek, picivel több lélegzethez juthat a (vezérigazgató, és a jelenleginél jóval kisebb nyomás és felelősség hárul majd rá. A lelki teher pedig legalább olyan fárasztó és elviselhetetlen tud lenni, mint a fizikai. M indezt összegezve az érintetten kívül senki más nem tudja kellően megítélni, hogy vajon ez az abszurd helyzet pozitívan vagy negatívan értékelhető-e. Éppen ezért arról sincs értelme morfondírozni, hogy vajon visszalépésnek számít-e az új pozíció elfogadása vagy sem. Mert az, hogy elfogadta, önmagáért beszél... Érint a megszorítás Előző kérdésünk: Érinti-e majd az önkormányzatokat a László-csomag? igen: 80% Mai kérdésünk: Lezárult-e a bizonytalanságok kora a DAM-ban? ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Utódját felügyelheti az ex-TVK-vezér A társaság elnöke szerint teljesen elégedettek Molnár József vezérigazgatói munkájával Miskolc (ÉM - UM) - Továbbra is a vezérváltás a legnagyobb érdeklődésre számot tartó hír a TVK háza tájáról. A pletykák szerint - bár elismeréssel köszönték meg munkáját - az utóbbi időszak gyengébb gazdasági eredményei miatt kell távoznia Molnár Józsefnek... A mondás szerint nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, azaz általában minden hírnek van valami alapja. így van-e ez esetben is,- vagy csak a rosszakarók gondolnak bele többet a hirtelen jött váltásba? - kérdeztük Mosonyi Györgytől, a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. igazgatóságának elnökétől, a Mól Rt. vezérigazgatójától.- Szó nincs ilyenről, teljesen alaptalan a feltételezés - reagált érdeklődésünkre a társaság elnöke. - A TVK az adott körülmények között kitűnő eredményeket produkált, s a társaság menedzsmentje kiváló munkát végzett az elmúlt két évben. Ebben Módosították Szerencsen az agrárszerződésüket Szerencs (ÉM - LL) - A XIII. Hegyaljai Gazdanapok programsorozatának első napján tegnap délután agrárfórumot rendeztek a szerencsi Rákóczi-várban. Mint arról Orosz István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei FVM Hivatal vezetője tájékoztatta a megjelenteket, három év- e együttműködési szerződést kötöttek a szlovákiai Kassa Régió Földművelés- és Élelmezésügyi Hivatalának vezetőivel, az európai uniós csatlakozás azonban újabb helyzetet teremtett. Most módosították a felek a szerződést, ugyanis a kishatár- menti kapcsolatok erősítése immár a közösség által is támogatott prioritás. A szerződést magyar részről Orosz István, szlovák részről pedig Miroslav Novak hivatal- vezetők látták el tegnap a kézjegyükkel. pedig nagyon fontos szerepe volt Molnár József vezérigazgatónak. Nem visszalépés Mint fogalmazott, olyannyira elégedettek Molnár József teljesítményével, és az általa elért eredményekkel, hogy szeretnék szakmai tudását és tapasztalatát a cégcsoporton belül máshol is kamatoztatni.- Éppen ezért ajánlottuk neki ezt a nagyon fontos felsővezetői pozíciót - fűzte hozzá Mosonyi György. Arra a felvetésre, hogy a veVEZÉRVÁLTÁS Aki távozik Molnár József vezérigazgató 2001. április 23- i hatállyal nevezték ki Nagy Lászlót váltotta a vezér- igazgatói székben CSUPA ÖTÖS Jutalom a kitűnőknek Miskolc (ÉM) - Megkezdődik hamarosan a vakáció. Sokan jeles bizonyítvánnyal zárják a tanévet, az ő örömüket kívánja növelni lapunk, az Észak-Magyarország - közös ajándékot kínálva a Miskolci Vadasparkkal -, ahogy azt tette már máskor is a korábbi években. Azok a megyénkbeli általános iskolások, akiknek év végi értesítője tiszta jeles, idén nyáron a Miskolci Vadaspark vendégei lehetnek, fényképeiket pedig lapunkban közöljük üúlius folyamán). Kedves gyerekek! Ha még javítanotok kell, használjátok ki az utolsó napokat, hogy ti is szerepelhessetek a csupa ötös tablón! Figyeljétek lapunkat, a feltételekről a későbbiekben írunk. zérigazgató poszt után mégiscsak visszalépést jelent a Mol-csoport tervezés-kontrolling igazgatójának lenni, azt a választ kaptuk: ha titulusában nem is, de minden egyéb tekintetben (azaz a felelősséget, a hatáskört és az irányított terület nagyságát tekintve) előnyösebb pozícióba kerül Molnár József. Fő a folytonosság Ráadásul a cégcsoporton belül egy igen fontos részterületen várnak rá új feladatok és kihívások. Aki érkezik Olvasó Árpád A TVK Rt. igazgatóságának elnök- helyettese, korábban elnöke. A Mól Rt. vegyipari portfoliójának vezetője- Emellett továbbra is tagja a TVK igazgatóságának, mi több, ő vezeti a jövőben az auditbizottsáTeljesen elégedettek vagyunk Molnár József TVK Rt.-nél végzett munkájával. Mosonyi György, elnök .................................................?! got, azaz ő felügyeli utódja és az új vezérigazgató-helyettes munkáját - jegyezte meg az elnök. Hozzátette: a TVK rendkívül fontos része a Mol-csoportnak, ezért kiemelt figyelemmel tekintünk rá, s ennek megfelelő alapossággal választottuk ki Molnár József utódját. Olvasó Árpád személye biztosítja a cégcsoporton belül a folytonosságot, hiszen egyrészt eddig is magas posztot töltött be mind a Mólnál, mind a TVK-nál, másrészt szakmai ismeretei is garanciát jelentenek a jövőt illetően. Irodát nyitottunk! Regionális irodát nyitott tegnap délután Kazincbarcikán az Észak-Magyarország az Egressy Béni utca 25 szám alatt, a volt Otthon áruház épületében. Az irodában az észak-borsodi régió lakossága előfizethet lapunkra, leadhatja hirdetéseit, illetve meg is vásárolhatja itt a lapokat. Péntek délután az Egressy úton járók ismerkedhettek az iroda dolgozóival, szétnézhettek odabent, és ami fő, egész idő alatt forgott az Észak szerencsekereke, az érdeklődők pedig értékes nyereményekkel lehettek gazdagabbak Fotó: Mocsári László Az EU ezúttal Miskolcra is eljött Miskolc (ÉM) - A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - a kamarák, az érdekképviseletek és az önkormányzatok segítségével - február 4-én indította a kis- és középvállalkozások EU-integrá- ciós felkészítését, amelynek keretében a vállalkozók megismerhetik az egységes uniós piac működési feltételeit, hogy mind szakmailag, mind tudatilag felkészülhessenek az új elvárásokra és kihívásokra. Ennek jegyében az „EU házhoz jön” programot a megyében is több kistérségben tartották meg, s a borsodi körút befejezéseként tegnap Miskolcon zajlott plenáris, majd szekcióülések keretében a felkészítés. A megyei kereskedelmi és iparkamarában tartott rendezvényre számos vállalkozás képviselője érkezett, akiket a szakemberek „személyre szabottan” igyekeztek felkészíteni az uniós helytállásra. A kamarában tartott előadása Apatini Kornélné Fotó: Puskár Tibor után szekesztőségünkbe is ellátogatott Apatini Kornélné helyettes államtitkár. Csak kedden nyitnak Miskolc (ÉM) - A nagy miskolci bevásárlóközpontok mindegyike zárva tart pünkösd-vasárnap és -hétfőn. Szombaton az Interspar 7-től 22 óráig, a Cora 8-tól 21 óráig, a Metró 6-tól 21.30-ig tart nyitva. A Tesco szombaton este 11-ig várja a vevőket, majd kedden reggel 6-tól ismét folyamatosan, 24 órában. A pünkösdnek jeles napján... A katonák egykor májuskirályt választottak Miskolc (ÉM - DK) - Aki elnyeri a pünkösdi király címet, ingyen ehet-ihat a kocsmában, a lányok kedvence lesz. Az egyetlen szépséghiba, hogy a „pünkösdi királyság” igencsak múlandó...- Pünkösd kettős természetű ünnep: egyrészt fontos egyházi alkalom, másrészt pedig sok régi szokás őrződött meg a pünkösdi hagyományokban - beszél a húsvétot 50 nappal követő pünkösdről (az egyházban a Szentlélek eljöveteléről) Tóth Arnold, a miskolci Hermán Ottó Múzeum néprajzkutatója. A pünkösdi királyválasztásról a következőket hallhattuk tőle: A középkorból ismerjük- Ezt a szokást a középkorból ismerjük, és tudjuk, a 17-18. században a huszárezredeknél májuskirályt választottak a katonák közül. E szokás maradványai nagyjából a 20. század első évtizedeiig maradtak fönn. A király- választás lényege: a házasulandó legények közül választanak egy W ................. Pünkösd fontos egyházi alkalom, és sok régi szokás őrződött meg a hagyományokban. Tóth Arnold NÉPRAJZKUTATÓ .................................w vezetőt, aki számos kiváltságot kap a faluban. Kiválasztása általában versenyekkel történik. Ha van király, természetesen kell királynő is...- Megválasztják a pünkösdi királynőt is, a lányok közül a legszebbet. A lányok egyébként más szokásokat is gyakorolnak, a legismertebb a pünkösdölés. A Dunántúlon jellemző, hogy egy kislány és egy nagyobb lány jár házról házra, a Felvidéken egy lakodalmi menethez hasonlítható a pünkösdköszöntő menet. A pünkösdöt ma inkább a gyerekek köszöntik. A néprajzos szerint fontos, hogy vannak pedagógusok, akik előbányásszák a régi szövegeket, kottákat és megtanítani, a gyerekeknek. Beágyazva- Az elmúlt 40-50 év arról szólt, hogy igyekezzünk elszakadni a gyökereinktől. De érezzük: az ember be van ágyazva a saját kultúrájába, és akkor tud megkapaszkodni, ha felismeri, hogy az év egyes szakaszai mit jelentenek a közösség és az egyén számára. os www.boon.hu http://eszak.boon.hu írásaink az interneten Érmet kaptak. Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehettek át tegnap miskolci pedagógusok a városházán. Felvételünkön: Farkas Sán- dorné Fotó: F. M.