Észak-Magyarország, 2003. június (59. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-24 / 145. szám
2003. június 24., kedd ÍSZAK'MA6YAfiORSZÁG# AKTUÁLIS / 4 HÍRCSOKOR 0 Matyó-kupa. A hétvégén már a 27. Matyó-kupa ökölvívóversenyt rendezték meg Mezőkövesden. A helyi szakosztály szép sikereket ért már el, ezúttal is a régió ökölvívóival küzdöttek meg a sportcsarnokban. Fotó: SZÍ 0 Szent Iván-éj. Június 24-én, kedden Szent Iván-napi vigasságot rendeznek a mezőkeresztesi Népkertben. A délután három órai megnyitó után zenekarok, együttesek lépnek színpadra, sport, kézművesség, játékok tarkítják a napot a 23 órakor kezdődő tűzátugrásig. 0 Új idősek otthona. Tiszavalkon felépült a Szivárvány Idősek Otthona, a műszaki átadása 26-án, csütörtökön lesz. A húsz férőhelyes otthonba már vannak jelentkezők, hiszen a térségben igen sok az egyedül élő, idős ember. JEGYZET Az országos és a helyi választások alkalmával a politikai pártok Észak-Borsodban is jólétet, új munkahelyet ígértek. Az j ígéretekből nehezen lesz mindennapi kenyér, ha az idő ellenünk dolgozik. Mert az új munkahelyek létesítésének folyamata valahol elakadt. Dolgozni szeretnének az itt élők, a lakóhelyükön remélnek munkát, boldogulást. Meg kell kérdezni őket! Az álláskeresésnél jó, ha van ajánló, patrónus, hiszen akkor az esélyek is másképpen alakulhatnak. A meghirdetett helyekre egymásnak adják a kilincset az érdeklődők, de a szakmai elvárásokon túl egyre gyakoribb kritérium a maximum 35 éves életkor. Mi lesz a negyven éven felüliekkel? Hogyan alakul egyéni sorsuk, családjuk egzisztenciája? Megélhetést munka- nélküli járadékra, rendszeres szociális segélyre alapozni nem lehet. Égető társadalmi probléma a foglalkoztatás kérdése, a munkát keresők egy része az elszenvedett kudarcok után lelkileg kiég. Belefárad, feladja. Észak-Borsodban, de megyénk egész területén várják az állástalan emberek az új munkahelyek létesítését. Ők is állással rendelkező, adófizető állampolgárok akar- j nak lenni. Nagy kívánság ez? Koszorúzás a Kassai Dómban Szerencs-Kassa (ÉM - SFL) - A Zemplén kapujában megtartott háromnapos Országos Tárogatóstalálkozó bővelkedett hangszeres bemutatókban, szakmai konferenciákban, de szép koncertet és toronyzenét is hallgathatott az ősi magyar hangszert kedvelő közönség. Az esemény második napján Felvidékre kirándultak a művészek. A Kassai Dómban megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc nyughelyét, majd koncertet adtak a Rodostói Házban. Jó ütemben halad. A Miskolcot és Kassát összekötő gyorsforgalmú út részeként a Hemádszurdokot és Hidasnémetit elkerülő szakasz építése folyik. Emellett a Garadna községet elkerülő út kivitelezése is jó ütemben halad. Fotó: Tóth Nikolett Jövedéki ügy miatt távozott az igazgató Az újhelyi szakképző iskola tanárai méltatlannak tartják vezetőjük pályájának befejezését Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Nem jószántából, de lemondott Rezsabek Gyula a sátoraljaújhelyi Szepsi Lacz- kó Máté Szakképző Iskola igazgatója. Munkatársai most beadvánnyal fordultak az intézményt fenntartó megyei önkormányzathoz, hogy a vezetőt helyezzék vissza posztjára és 2004. június 1-jén méltó módon távozhasson nyugdíjba a négy évtizedes pedagógus pálya lezárásaként. Az igazgató június elsejei határidővel azért vált meg tisztétől, mert a fenntartó nem nézte el Rezsabek Gyula egy korábbi botlását. Történt ugyanis, hogy az egykor olajfűtésű (HTO) iskolába bevezették a vezetékes gázt. Óriási, mintegy 5000 liternyi HTO maradt az intézmény birtokában. Arra adott utasítást Az igazgató egy alkalommal arra adott utasítást, hogy a fel nem használt tüzelőolajat a intézménynél oktatásra, valamint egyéb munkálatokra használt traktorokba töltsék üzemanyagként. A búcsúzó igazgató azt mondja - bár nem mentség számára de nem tudta hogy mindez törvénybe ütköző. A vám- és pénzügyőrség szakemberei ugyanis - egy névtelen bejelentés nyomán - vizsgálatot Az érdeklődés reflektorfényébe került a szakképző Fotó: Bódisz Attila folytattak le és megállapították, hogy a járművekbe valóban hto- t töltöttek. Az intézménynek ki ff..................... Nem tudtam, hogy amit teszek, az törvénytelen. Rezsabek Gyula, LEMONDOTT IGAZGATÓ .................................................ff kellett fizetnie az elmaradt jövedéki adót és némi büntetést is. A pénzügyőrök ráadásul lefoglalták azt a traktort, amelybe a nem oda való üzemanyagot találták. A munkagép értéke papíron 0 forint volt. Válaszút elé állították Rezsabek Gyula úgy véli, a szóban forgó ügyben ott hibázott másodszor, hogy a problémát - és a vagyonvesztést - csak a bírósági szakasz lezárta után jelezte a fenntartó pénzügyi osztályának. Az igazgatót emiatt Kormos Dénes, a megyei önkormányzat alelnöke válaszút elé állította: vagy fegyelmit kap és dolgozhat tovább, vagy pedig nyugdíjba vonul. Az intézményvezető ez utóbbit választotta. Az iskola dolgozói azonban felsorakoztak lemondott főnökük mögé. Levelet intéztek Gyárfás Ildikóhoz, a megyei közgyűlés elnökéhez, kérvén, hogy június elseje után is Rezsabek Gyula vezesse az iskolát. Mint megfogalmazták, az igazgató sokat tett az intézményért és negyvenesztendős pedagógusi pályafutásának méltatlan lezárása lenne, ha most egy ilyen szerencsétlen ügy miatt ily módon kellene távoznia a pályáról. Ezért kérik, hogy mandátumának lejártáig, 2004. június 1-jéig helyezzék vissza állásába, hogy akkor, méltóképpen vehessen búcsút az iskolától és a pedagógus pályától. „A tényszerűséget kell összerakni” Az ügynek nyilvánvalóan megvannak a maga tanulságai Miskolc (ÉM - FL) - Rezsabek Gyula igazgató közalkalmazotti jogviszonyáról való lemondását a megyei önkormányzat május végén zárt ülésen tárgyalta. A történtekről Kormos Dénes alelnö- köt is megkérdeztük.- Az történt, hogy igazgató úr egy év késedelemmel tájékoztatta hivatalosan a fenntartót arról, hogy az intézményben egy évvel ezelőtt egy jövedéki törvénysértés kapcsán a vám- és pénzügy- őrség ellenőrzést végzett. Megállapítást nyert, hogy megszegték a törvényt. A vám- és pénzügyőrség első fokon bírságot szabott ki, ezt igazgató úr megfellebbezte, de a megyei bíróság jóváhagyta. Fegyelmi vétség gyanúja Utólagos hivatkozás van arra, hogy a lefoglalt gép könyv szerinti értéke 0, ugyanakkor a könyv szerinti és a piaci érték nem ugyanaz, tehát vagyonvesztés is történt. A törvények előírják az intézmény részére a vagyon védelmével, a jogszabályok betartásával, a fenntartó tájékoztatásával kapcsolatos kötelességeit. A történéseket esetünkben összerakva azt lehet vélelmezni, hogy valószínűsíthetően fennáll a fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja. A fenntartó nem tehetett egyebet, minthogy elindítsa a fegyelmi eljárást, s megállapítsa a felelősséget - kezdte Kormos Dénes. Ne híradásból tudja meg Az önkormányzat alelnöke szerint nem lett volna tisztességes, ha Rezsabek Gyula közgyűlésről szóló híradásból tudja meg, hogy ellene fegyelmi intézkedést kezdeményeznek. Az ülés előtt Kormos Dénes kért tőle egy beszélgetést és elmondta: nagy valószínűséggel fegyelmi eljárás megindítását fogják kezdeményezni. Azt is tudni kell, hogy Rezsabek Gyula a múlt év decemberében megszerezte a teljes jogú nyugdíjjogosultságot, ugyanakkor az intézményvezetői megbízatásából még egy esztendő van hátra.- Nyilvánvalóan igazgató úr mérlegelte, hogy munkajogilag miff ........................ Együtt kell értékelnünk és megköszönnünk négy évtizedes munkáját. Kormos Dénes, ALELNÖK .............................................ff lyen lépéseket tehet. A közalkalmazotti jogviszonyról való lemondás a munkavállaló részéről egy olyan egyoldalú nyüatkozat, amivel kapcsolatban a fenntartónak nincs mérlegelési lehetősége. Ezt a megyei közgyűlés tudomásul vette - ismertette Kormos Dénes. Az üst aljára néztek Forró (ÉM - LL) - Szinte teljesen kiürült Forró a minap, ugyanis a falu apraja-nagyja kivonult a közeli erőbe sütni, főzni, szórakozni. Az idén újra főzőversenyt hirdettek, ezúttal 18 alkalmi szakács mérte össze tudását. A Takács Béla szakács vezette zsűri nehéz dolga ellenére meghozta döntését, melynek értelmében a pörkölt kategóriájában a Forró Kht. csapata, a halászléfőzők között a polgármesteri hivatal együttese nyerte a versenyt, míg a vadételek kategóriájában Tóth András bizonyult a legjobbnak. Az idén Györkei János főzte a legjobb gulyást, miközben vadászlevesével Iván László, tarho- nyás pulykaragujával pedig Tarr Csaba érdemelte ki a zsűri különdíját. Nyári képzőművészeti alkotótábor Keresztárban Bodrogkeresztúr (ÉM) - A BAK Képzőművészeti Egyesület és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Intézet Nyári Képzőművészeti Alkotótábort szervez Bodrogkeresztúrban augusztus 11-17. között. A tábor művészeti vezetője: Borsos István művésztanár. Szekciók: festészet, grafika, szobrászat. Szakmai segítség A táborba azon felnőtt, illetve középiskolát végzett fiatal alkotókat várjuk, akik szakmai segítséget szeretnének kapni alkotómunkájukhoz, szeretnek közösségben dolgozni. Jelentkezési határidő június 29. A képzőművészeti alkotótábor szervezője: Kovács Istvánná, az intézet munkatársa, aki részletes információt és jelentkezési lapot ad az érdeklődőknek a következő címen: Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Közművelődési Intézet, 3525 Miskolc, Széchenyi u. 35., telefon: 46/507-326. ||.» A jelentkezési lap letölthető június 23- tói: www.borsod,plh.hu/mkl honlapról. Gépesített házasságkötés. Az elmúlt hét végén szokványosnak aligha nevezhető házasságkötésnek lehettek szemtanúi mindazok, akik meglátogatták az Abaújszántón megtartott motorostalálkozót. Kasziba Henrietta egy Győr melletti településről. Komáromi Sándor Bükk- ábrányból érkezett Abaújszántóra és mondta ki a boldogító igent Godó Gábor református lelkész előtt. Soltész Zoltán polgármester és Egri Tibor, a helyi Motoros Klub vezetője mint tanúk vettek részt a ceremónián. A Tokaj-hegyaljai borvidéket nyitó Sátor-hegy alatti szabad téren lebonyolított szertartás után motorosok tucatjai gratuláltak az ifjú párnak, akik egy fotó kedvéért, azonnal nyeregbe pattantak. Fotó: Serfőző László