Észak-Magyarország, 2003. június (59. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-18 / 140. szám

2003. június 18., szerda ÍSZAK-MftGYARORSZÁGi MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE /7 Jár-e neki a pluszpénz vagy meg is érdemli? Miskolc és környéke HÍRCSOKOR 0 Sírápolás. A Jókai Mór Általános Is­kola és a Pofosz B.-A.-Z. megyei szerve­zete között megkötött megállapodás ke­retében ezentúl az iskola tanulói öntözik, ápolják az 56-os sírokat a miskolci 301- es parcellában a Hősök temetője mellett. 0 Tanévzáró. A felsőzsolcai Közoktatá­si Ellátási Körzet ünnepélyes tanévzárőt tartott a napokban. A rendezvényen töb­bek között megtartották a „Legszebb iskola, legszebb óvoda” című pályázat eredményhirdetését. FÓRUM,FOGADÓÓRA • Bazin Géza önkormányzati képviselő (MSZP) a mai napon délután 3 órakor bejárást tart Perecesen. Minden érdek­lődőt vár, találkozás a perecesi 6-os busz végállomásánál. „Miskolc faállománya meglehetősen elöregedett” A buszmegállóban lévő fa nem hajtott ki az idén, így válhatott balesetveszélyessé Városnapok kezdete Felsőzsolcán A hagyományos búcsúból felnőtt esemény Gyermekek hete a Mesevár oviban. Három na­pon keresztül gazdag programok hosszú sora várta a Mese­vár óvoda növendékeit. Volt ugrálóvár, játszóház, zenés műsorok, sőt, felhőtlenül pancsolhattak is a gyerekek az óvoda udvarán. Felvételünkön éppen kézügyességüket fej­lesztik a kicsik. Fotó: Kőhalmi Péter Miskolc (ÉM - HM) - Ki­vágták a Szemere úti busz­megállóban lévő fát a na­pokban. Nem ez volt az egyetlen eset a városban. Nemrégiben pedig a városhá­za szakembereinek áldozatá­ul esett több olajfa a Szent- péteri kapuban is. Czifrusz Natália, a polgármes­teri hivatal kertészmérnöke el­mondta, egymástól független esetekről van szó. A buszmegál­lóbeli fa például nem hajtott ki W ................................................. Csoda, hogy idáig húzta, körülötte minden beton, aszfalt. Czifrusz Natália, kertészmérnök .................................................M az idén, ezért vált balesetveszé­lyessé. Hasonlóképpen nem haj­tott ki a Széchenyi utcai és a Centrum melletti juharfa sem.- Ez utóbbiakat igyekszünk mi­nél hamarabb pótolni - mondja Czifrusz Natália. - Nem könnyű, hiszen gömbjuharokról van szó, amik nehezen szerezhetők be. Ta­lán most sikerrel járunk, egy Ba­laton melletti faiskolában talál­tunk rá ezekre a típusú fákra. A szakemberek igyekeznek ugyanazzal a fajtával pótolni a kivágottakat, ám ezt nem mindig érdemes. Mint például a Szentpé- teri kapui olajfák esetében. Bármikor kidőlhetnek- Nagyon öregek és „szára- dékosak” voltak - magyarázza a kertészmérnök. - Emellett 45 fo­kos volt a dőlésszögük, a földlab­dájuk alig fél méteres, bármikor kidőlhettek volna. A földben A délutáni kulturális prog­ramot tűzijáték és utcabál zár­ja. Június 22-én, vasárnap a Nyugdíjas Férfi Népdalkör megalakulásának 15. évforduló­ja alkalmából tartanak kórusta­lálkozót. Több település népdal­köre lép fel vendégként, többek között Kisgyőré, a felvidéki Kiskövesdé, sőt, Veresegyházé is. A felsőzsolcaiak több orszá­gos arany és aranypálma dí­jat hoztak már el, tevékeny­ségükről hamarosan könyv je­lenik meg. A programból Június 21, szombat 9.00 Rákóczi-kupa labdarúgó­torna Részt vesz:- Királyhelmec (2 csapat)- Csortő- Megyei Rákóczi Szövetség Öregfiúk válogatottja- Arnőt- Felsőzsolca csapata A mérkőzéseket 11-es rúgó- és bográcsosverseny követi 14.00 a városnapok megnyitója Miskolc (ÉM - HM) - Im­már 12. alkalommal rendezik meg a felsőzsolcai napokat. A rendezvény a hajdani római katolikus búcsúból nőtt városnapokká. Az idén a felsőzsolcai Önkén­tes Tűzoltó Egyesület 75. szüle­tésnapjával esik egybe a prog­ramsorozat. így június 20-án, pénteken őket ünnepli a város. Délután kiállítás nyílik az egy­let régi eszközeiből, emléktár­gyaiból, majd a sportpályán a vendég ongai tűzoltókkal vizes gyakorlatokból tartanak bemu­tatót. Másnap juniálisra hiva­talosak az érdeklődők, tudjuk meg Fehér Attilától, Felsőzsol­ca polgármesterétől. A település első embere megjegyzi, nemcsak a helyieket, de a környéken élőket is szívesen várják a prog­ramokra. 15 éves népdalkor A délelőtt kiemelkedő esemé­nye a Rákóczi-kupa kispályás labdarúgótorna, ahol a helyi öregfiúk vendégcsapatokkal mé­rik össze erejüket. Környezetvédelmi vetélkedő. A mis­kolci Hunyadi Mátyás Általános Iskolában városi környezétvédelmi vetélkedőt rendez­ték. A tananyaghoz kötődő, helyismereti tu­dásra építő, játékos feladatok megoldása után a Kazinczy Ferenc Általános Iskola csa­pata lett az első. Fotó: Bujdos Tibor Ingyenes Etkajóga-hétvége Miskolc (ÉM) - „Mozdulj az egészsége­dért” címmel Etka-jóga-hétvégét rendez jú­nius 21-22-én az Etka-Jóga Egészséges Élet­mód és Sportrekreációs Egyesület. A 9-16 óráig tartó tábor a Csanyikban, a vadas­park autóparkolója előtti zöldterületen lesz. A rendezvényen életkortól és edzettségi állapottól függetlenül mindenki ingyenesen részt vehet. Személyesen Etka anyótól ta­nulhatnak az érdeklődők, vele gyakorolhat­ják módszerét. Előadás az egészséges élet­módról, tánc, ének, játékos sportverseny színesítik a programot. A szervezők kérik, hogy tornaszőnyeget vagy plédet, esőkabá­tot vigyenek az érdeklődők magukkal. Egy sem maradt meg Nemrégiben a Vörösmarty utca szélesítése miatt vágtak ki jónéhány fát a környékről. Az ott lakók nehezményez­ték, hogy miért nem ültették el a növényeket máshová, ahelyett, hogy „likvidálták” volna őket. Czifrusz Natália szerint egy felnőtt fa átülte­tése 2-3 éves feladat, így nem éri meg vele foglalkozni. A Király utcai diszkont építé­sénél néhány nyárfát odébb ültettek. Egy sem maradt meg közülük. Bármikor kidőlhettek volna benne maradtak a tősarjak, jegy­zi meg Czifrusz Natália, így akár újra ki is nőhetnek. Ide nem olajfát, hanem juhart, kőrist ter­veznek ültetni, de a lakók is hoz­zákezdtek már a fák pótlásához. Sínylődő fák A Szemere úti fa helyére azon­ban nem kerül új, tudjuk meg.- A legigénytelenebb gyomfa volt - mondja a szakember. - Csoda, hogy idáig húzta, körülöt­te minden beton, aszfalt. A neki szánt területet teljesen kihasz­nálta, a gyökerét képtelenek va­gyunk eltávolítani. Egyébként a közelben lévő két hársfa is csak Fotó: Bujdos Tibor sínylődik. Ám amíg életjel mu­tatkozik rajtuk, nem nyúlunk hozzájuk. Egy helyett kettőt Ha közterületről akar vala­ki kivágni egy fát, engedélyt kell rá kérni a polgármesteri hivatalból. Miskolc faállomá­nya meglehetősen elöregedett, így ezt az engedélyt legtöbbször meg is adják. Ám a kivágott fát pótolni kell, egy jegyzői rende­let szerint minden kivágott fa helyett kettőt kell ültetni. Középen Csordás Terézia osztályfőnök Érettségi találkozó közel félszáz év után - először Miskolc (ÉM - HM) - Negyvenhat év után először találkoztak az 1957-ben érettsé­gizett Közgazdasági Technikum Ipari tago­zatának leánytanulói és osztályfőnökük. Nehéz a megjelentek első reakcióit meg- hatódottság nélkül felidézni, mondja Juhász Ferencné, az egykorvolt diák, a találkozó szervezője. Sokuknál már az is kérdés volt, hogy ki kicsoda, s kivel ült egy padban. Ré­gi iskolájukban, a Palóczi utcán ma már nem oktatási intézmény működik, de őket a régi, jól ismert lépcsőkőn mégis hatalmuk­ba kerítette a nosztalgia. Újra közgyűlési vitát gerjesztett a polgármesternek szánt (és megadott) jutalom Miskolc (ÉM - BAL) - A közgyűlés részleges egyetérté­sével 414 500 forint jutalmat vehet fel (arról nincs infor­mációnk, valóban felveszi-e) fél év munka után a miskol­ci polgármester. Hogy megérdemelte-e, azt a városházi ellenzék erősen vitat­ta - a javaslat előterjesztője is el­lentmondásba keveredett önma­gával, miért is szántak az önkor­W ............................. Én elgondolkodnék, valóban jót akarnak-e nekem... Lenártek András, KÉPVISELŐ .................................................M mányzat vezetőjének egyhavi plusz illetményt. Az előterjesztést a képviselő- testület gazdasági bizottsága je­lezte, annak elnöke szignálta. Varga Zoltán (MSZP) lapunk né­hány héttel ezelőtti kérdésére vá­laszul azzal indokolta a jutalma­zást, hogy arra Káli Sándor (MSZP) rászolgált, „megdolgozott érte”, azaz hat hónapnyi - a „vá­ros további eladósodásának meg­akadályozása, a fejlődést biztosí­tó költségvetési struktúra kiala­kítása” terén kifejtett - munká­jával érdemelte ki. A maga részéről... Ehhez képest a városi köz­gyűlés legutóbbi ülésén, ahol a testület az előterjesztésről vok­solt - és 29 igen, 10 nem arány­ban meg is szavazta -, az ellen­zéki támadásokra reagálva a bi­zottsági elnök már azzal érvelt: az önkormányzatnál közel tíz­éves megszokás, hogy a májusi városünnephez kapcsoltan jutal­mat kap a polgármester. Oda, vissza Annál inkább akart az össze- fogás-Fidesz-MDF frakció, amely azelőtt, hogy láthatóan a kifize­téssel szemben foglalt állást, fel­szólalásokban is jelezte, nem ért vele egyet. Lenártek András szerint a ta­valy Káli Sándort a polgármes­teri székbe emelő szavazópolgá­rok „még életükben nem hallot­tak olyat”, hogy olyasvalakit ju­talmazzanak, aki alig fél éve töl­ti be a posztját. „Polgármester úr, az ön helyében én elgondol­kodnék, valóban jót akarnak-e nekem” - fogalmazott végül Lenártek András, az intézkedés általa vélt negatív PR-hatására utalva. A vita hangulatának köz­vetlenségét ezután már csak Ba­lázsi Tibor (Új Miskolcért Egye­sület) tudta fokozni, arra irá­nyuló javaslatával, miszerint az előterjesztést „vissza kell von­ni!” Nem tették és a többség megszavazta. További közgyűlési döntések- Ingyenesen lehet parkolni a jövőben az 1. számú postahi­vatal előtt (Kazinczy utca 16.); ugyanakkor az okmányirodával szemben lévő, ma még burkolat nélküli telek (Kis-Hunyad utca 12.) bekerül a sárgazónás öve­zetbe, miként a Hejő ligeti nagyparkoló, a Vásárhelyi Pál sétány egy része és a Bajcsy-Zsi- linszky utca 1-9. belső udvara,- Bükkszentlászló - amely Miskolc városrésze - részön­kormányzatot hozhat létre- középtávú tervet fogadnak el a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmény- rendszer szakmai munkájához szükséges tárgyi, dologi és fel­újítási igényeiről,- a „Közművelődés-pártoló önkormányzat 2003” című pá­lyázat benyújtásáról, több százezer forint elnyerése re­ményében,- a „Regionális hatáskörű módszertani bölcsőde” és „Re­gionális hatáskörű módszerta­ni gyermekotthon” cím elnye­rése érdekében benyújtott pá­lyázatok eszmei támogatásáról. www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! ■8

Next

/
Oldalképek
Tartalom