Észak-Magyarország, 2003. június (59. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-11 / 134. szám
2003. június 11., szerda ÉSZAK-MA6YAR0RSZÁG# AKTUÁLIS / 5 HÍRCSOKOR 0 Pályázatok. A Megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt idei pályázati lehetőségekről tartott előadást Hatvani Viktor, a megyei területfejlesztési ügynökség szakembere az ÉMGK tegnapi rendezvényén, ahol a szervezet további rendezvényeiről is szó esett. 0 SARS. A súlyos akut légzőszervi tünetegyüttessel kapcsolatos tájékoztató szolgáltatás indult tegnaptól. Az ingyenesen hívható 06-80/204-217-es telefonszámon hétfőtől csütörtökig 8.30-tól 15 óráig, pénteken 8.30-tól 13 óráig kérhető tájékoztatás. 0 Jogtanácsadás. Ingyenes jogi tanácsadást tart a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezete június 12-én, délután fél öttől az MDF miskolci irodájában (Széchenyi u. 30). Jótékony kovácsmesterek Miskolc (ÉM - KHE) - Harmadik alkalommal rendezi meg a Fazola Henrik Nemzetközi Díszkovácsversenyt a Rotary Club. Akik részesei szeretnének lenni az eseménynek, látogassanak el a hét végén (június 14-én és 15-én) a Diósgyőri várba. A versenyre nevező kovácsmesterek otthoni feladattal is készülnek a megmérettetésre: egy fáklyatartót és egy keretbe álmodott alkotást kell magukkal hozniuk a hét végén. A fáklyatartók a vár falait díszítik majd, a képekből pedig egy barátságfal készül a jövőben Miskolcon - mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón Med- nyánszky Miklós, a klub soros elnöke. A verseny főszervezőjétől, dr. Tóth Lajos Attilától, a Miskolci Egyetem vaskohászatiam tanszékének vezetőjétől hallhattuk, a tervek között szerepelt, hogy a kovácsmesterek elkészítik a főutca cégéreit, de nem sikerült megegyezni az önkormányzattal. Az idén a képzőművészet jeles képviselői is csatlakoztak a díszkovácsverseny- hez. Számos ismert művész ajánlotta fel egy-egy alkotását a Rotary Club számára jótékonysági árverés céljától, a Déryné- házban pedig a Beszterczey Magániskola tanítványainak műveiből nyílik kiállítás. Még várjuk a rajzokat! Miskolc (ÉM) - Lassan lejár gyermeknapi rajzpályázatunk határideje, de aki eddig nem küldött nekünk rajzot, még megteheti, június 14-ig, azaz szombatig postára adhatja alkotását. Kedves gyerekek! Már sok szép rajzot kaptunk tőletek, ami nem is csoda, hiszen a 21 legszebb mű készítőjét értékes díjakkal jutalmazzuk. Május 24-én jelent meg az Észak-Magyarországban az az üres felület, melyre rajzotokat el kell készítenetek. A feladat nem nehéz, hiszen egy vidám napot kell megörökítenetek, a gyermeknap^. Rajzaitokat a következő címre várjuk: Észak-Magyarország, 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. A borítékra írjátok rá: Az én gyermeknapom. A legjobb munkákat bemutatjuk majd lapunkban, valamint a www.boon.hu címen, az interneten is. KÖNYVRARÁT A Géniusz Könyváruház és az Észak-Magyarország játéka Legutóbbi kérdésünk: Hány tagállamból áll az Amerikai Egyesült Államok? Helyes válasz: 50. A helyes választ beküldők közül Bili Bryson Jegyzetek egy nagy országból című könyvét Szabó Béla (Miskolc, Irinyi u. 25.) a Géniusz Könyváruházban (Miskolc, Széchenyi u. 107., tel.: 46/412-932) veheti át. Mai feladatunk: Mit jelent az anekdota szó? A helyes választ beküldők között Szalay Károly A világtörténelem anekdotakincse című könyvét sorsoljuk ki. A megfejtéseket jövő hétfőn délig várjuk az Észak szerkesztőségébe (Miskolc 3501 Pf.: 351.) Válasz: ______________________v_____ Név:----------------------------,-----------------Cím:_______________________________ INTERJÚ „Példát mutatunk takarékosságból” Medgyessy Péter miniszterelnök exkluzív interjúja az Inform Média lapcsoportnak Képen balról jobbra: Szabó Miklós, Medgyessy Péter és Angyal Sándor Nyír lúgos (Inform Média) - Medgyessy Péter miniszterelnök kedden szabolcsi programja során új iskolát avatott Nyírlugoson. Ebből az alkalomból exkluzív interjút adott az Inform Média lapcsoportnak. A kérdéseket Szabó Miklós ügyvezető igazgató, a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztője és Angyal Sándor, a Kelet-Magyaror- szág főszerkesztője tették fel a kormányfőnek. I. M.: Milyénnek ítéli meg miniszterelnök úr kormánya egyéves teljesítményét, különös tekintettel az elmaradott térségekre? Igaz, itt most egy új iskolát adtak át, de bizony errefelé nincs mindennap avatás... Medgyesy Péter: Jobb, ha nem én ítélem meg a kormány teljesítményét, sokkal reálisabb, ha a választók teszik ezt. Annyit azért elmondhatok, hogy ez a kormány szavatartó, teljesítettük az első és a második száznapos ígéretünket. Azt is mondhatom, hogy az esélyteremtés a kormány egyik legfontosabb feladata. Ezzel már itt is vagyunk az elmaradott térségeknél, ahol az elmaradottságon túl az elzártság is nagy teher. Ezért rendkívül fontosnak tartom az autópályák, az autóutak építését, mielőbbi átadását, mert e nélkül és az infrastruktúra más lehetőségei híján bizony nehezen képzelhető el a felzárkóztatás. Nekünk pedig eltökélt szándékunk a keleti országrész közelítése a hazai, illetve az európai szinthez. Persze ehhez idő kell, de az akarat, a szándék megvan. Valóban ritka pillanat manapság az iskolaavatás, hiszen anyagi lehetőségeink végesek. Mégis azt mondom: egyre több ilyen alkalomra van szükség, mert ez az iskola sem csak lehetőséget teremt, hanem igényességet is szül diákkal, tanárral, szülővel szemben, méghozzá hosszú távra. A kormány hosszú távon gondolkodik, nem engedheti meg magának a rövid távú ötleteket, mert jól meg kell alapozni helyünket az Európai Unióban. I. M.: Gazdasági nehézségeink ismertek, miként azok a takarékosságra ösztönző intézkedések is, amelyeket az elmúlt héten jelentett be. Spórolás a minisztériumokban, forintleértékelés, most meg a monetáris tanács döntése az alapkamat felemeléséről: ezekre mondja az ellenzék, hogy máris itt a Medgyessy- csomag. M. P.: Nem szeretem a „csomag” kifejezést, nagyon lejáratták, s különben is most teljesen más körülmények között kell takarékoskodni, hiszen az állampolgárok pénzével nem lehet felelőtlenül bánni. Ott spórolunk, ahol lehet és szükséges, de vannak tabu területek, mint például az önkormányzatok, az autópálya, az egészségügy. Ezekhez nem nyúlunk. A kormány mutasson példát takarékosságból a lakosságnak, tehát magunkon kezdjük, mert úgy látjuk, van lehetőség a költségvetésben némi szűkítésre. Minden felelősen gazdálkodó család, vállalkozás megfogja a pénzt, ezt teszi a kormány is, miközben a legszükségesebbre ezután is meglesz a fedezet. I. M.: Ön szerint miként alakul az önkormányzatok helyzete, amelyek köztudottan nehéz gondokkal küzdenek? M. P.: Tudom, hogy az önkormányzatok nehéz helyzetben vannak, ám azt is tudom, eddigi intézkedéseink az orvosok, tanárok, az ápolónők körében jó visszhangra találtak, s ez az ön- kormányzatok szintjén is tapasztalható. Választási ígéretünket teljesítettük ezekkel a döntésekkel, hiszen az előbb említettek a jövővel, a felnövekvő generációval foglalkoznak, s őket tisztességesen meg kell fizetnünk, hogy jó munkát végezhessenek. Mint említettem, az önkormányzatokat nem érinti a múlt héten bejelentett intézkedés, mellyel csakis az ésszerű takarékosság határán belül akarunk maradni. I. M.: Az Ön gesztus-politizálását a gyengeség jelének tekintik egyesek. Aztán az ellenzékkel meg gyakorta úgy van, mint az, akinek ha van kalapja az a baj, ha nincs, akkor az. Hogyan éli meg ezeket a támadásokat? M. P.: Én nem az ellenzéknek teszek gesztusokat, hanem azoknak az állampolgároknak, akik nem ránk szavaztak, mert vallom, hogy csakis velük együtt lehet előre haladnunk. Aztán meg alaptermészetem, hogy szeretem a békességet, ezt igyekszem megteremteni a környezetemben is és az országban is. Azt szeretném, ha ez egy békés ország lenne, ahol jó élni. I. M.: Néhány napja új határátkelőhelyet avatott a magyar-román határon Vállaj- nál. Tekinthetjük-e ezt az első lépésnek az emberek köny- nyebb, szabadabb áramlására, ha már az EU-tagjai leszünk? M. P.: Én egyszerűbben szoktam fogalmazni: az új átkelőnél annak örültem, hogy ez a határ két oldalán élő emberek kapcsolatát könnyíti meg, akik a jövőben többször találkozhatnak, nemcsak jelesebb ünnepeken, hanem azért, hogy például megigyanak egy pohár sört. Kétmilliónyi magyar él Romániában, nekünk rendkívül fontos, hogy gyakorta találkozzunk, kapcsolataink minél szorosabbak, családiasabbak legyenek. Ukrajnával más a helyzet, ott vízumkényszer lesz, de határozott szándékunk, hogy itt is jelentős könnyítésekre találjunk megoldást. NÉVJEGY Medgyessy Péter a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Született: 1942. október 19., Budapest. Iskolai végzettség: közgazdász, Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem - 1966. Pályafutás: Pénzügyminisztérium, főosztályvezető, később pénzügyminiszter-helyettes 1986-ig; pénzügyminiszter, először 1987-ben, miniszterelnök-helyettes 1988-1990, elnök- vezérigazgató Paribas Bank Rt. 1990-1994; vezérigazgató az MBFB Rt.-nél 1994-96; pénzügyminiszter 1996-1998, igaz- gatósági elnök, Inter-Eurőpa Bank 1998-2001; tizenöt évig tanított a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán; a Magyar Köz- ) gazdasági Társaság elnöke. A Magyar Köztársaság miniszterelnöke 2002-től. Kitüntetések: a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal - 1998; a francia Becsületrend Lovagja 2000. Családi állapot: első házasságából egy lánya és egy fia született, 1991-ben újra nősült. Két unokája van. Bodonyi Csaba építészmérnök, Tokai főépítésze - aki nek munkássága jellemzően a zempléni városhoz és Miskolc- hoz kötődik - épületeinek fotóiból, illetve meg nem valósult terveiből látható kiállítás tegnaptól a Miskolci Galériában. A tervező ebben az évben ünnepli hatvanadik születésnapját, ez is alkalmat kínál az összegzésre, mind az alkotónak, mind a befogadónak Fotó: Könyvhét Június 11. szerda Könyvtér (Városház tér) 13.30 órakor: Könyvheti pódium. Vendégek: Beke György, Bihari Sándor, Ködöböcz Gábor, Pécsi Györgyi, Serfőző Simon. Házigazda: Jakab Mária. 14.30 órakor: Dedikálás a könyves téren - Beke György, Bihari Sándor, Ködöböcz Gábor, Pécsi Györgyi, Serfőző Simon. 15.00 órakor: a 2003. évi Miskolc Városi és Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Ünnepi Könyvhét megnyitója. 15.30 órakor: Könyvheti pódium. Vendég: Orosz József Bagdad utcán című kötetét mutatja be. Házigazda: Jakab Mária. 16.30 órakor: Alkotó-Közön- ' ség Találkozó - Beke György, Bihari Sándor, Ködöböcz Gábor, Pécsi Györgyi, Serfőző Simon. Házigazda: Jánosi Zoltán. Közreműködnek: Kulcsár Imre, Chajnóczky Balázs - A Miskolci Nemzeti Színház művészeti. Helyszín: a Miskolci Akadémiai Bizottság székháza. Külső helyszín: Miskolci Városi Könyvtár: Rákóczi-könyvkiál- Iftás. Rendezők: a Lévay József és a Szabó Ervin Könyvtárak. Megnyitja: Fazekas Csaba Jutalom a kitűnőknek Miskolc (ÉM) - Kezdődik hamarosan a vakáció. Sokan jeles bizonyítvánnyal zárják a tanévet, az ő örömüket kívánja növelni lapunk, az Észak-Magyarország - közös ajándékot kínálva a Miskolci Vadasparkkal -, ahogy azt tette már a korábbi években is. Azok a megyénkbeli általános iskolások, akiknek év végi értesítője tiszta jeles, idén nyáron a Miskolci Vadaspark vendégei lehetnek, fényképeiket pedig lapunkban közöljük. Minden egyes kitűnő tanulónak 1 darab ingyenes belépőt ajánlott fel a csanyiki állatkert. Elmek elnyeréséhez nem kell mást tenni, mint kivágni a lapunkban hamarosan megjelenő kupont, kitölteni azt, ráragasztani a tanuló arcképét, s az év végi bizonyítvány másolatával együtt be küldeni szerkesztőségünkbe. Gyerekek! Keressétek a kupont és nyerjetek állatkerti belépőt! Vadasparki belépő a nyeremény