Észak-Magyarország, 2003. május (59. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-28 / 123. szám
2003. május 28., szerda SPORT • • • • « • ••••« XIII. Kihívás Napja (2003) A nap, amikor a tanárokat is „hazatolják” A Magyar Szabadidősport Szövetség, a helyi önkormányzatok, intézmények, sportszervezetek közel ötvenezer sport- és kulturális szervezővel, testnevelővel és önkormányzati dolgozóval összefogva, különleges programokkal várják az időseket és a fiatalokat egyaránt. Ma a XIII. Kihívás Napján nulla órától 21 óráig az ország 327 településén zajlanak a sport- és kulturális események. Természetesen megyénk több települése is beszáll a „mozgásba”. így Alacskán „A falu legerősebb asz- szonya” címért mérkőznek meg. Bodrogkisfalud 6-8 évesei focitornán vesznek részt, ugyanakkor a mesterséges tó körül vizes váltófutás lesz. Bükkábrányban a Béke útja változik át a „Kihívás útjává”: itt utcai játékok és ügyességi feladatok kerülnek megrendezésre. Cigánd programjában közös gimnasztika, utcai futóverseny, valamint kerékpár, kézilabda, asztalitenisz- és kötélhúzó versenyek szerepelnek. „Hátamon a párom” Az Edelényi Kastélykert Sportpályán, az általános iskolák és intézmények csapatai mérkőznek labdarúgásban és teOlasz dö A mai manchesteri labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének két résztvevője még soha nem találkozott európai kupasorozatban, az olasz pontvadászatban azonban már 138 alkalommal csatázott a Juventus és az AC Milán. Az eddig lejátszott BEK-, majd BL- finálékban a spanyol csapatok szerepeltek a legjobban 10 elsőséggel, míg az olasz és az angol együttesek 9-9 győzelemnél járnak, vagyis ma este mái' holtverseny lesz az élen. Spanyolországból a csúcstartó Reál Madrid 9, az FC Barcelona 1 sikerrel büszkélkedhet. Az olaszok közül az AC Milán 5, az Internazionale és a Juventus 2-2 alkalommal bizonyult a legjobbnak. Anglia képviseletében az FC Liverpool 4, a Nottingham Forest és a Manchester United 2-2, míg az Aston Villa egy győzelmet szerzett. Pavel Nedved, a Juventus világ- klasszis labdarúgója a klub Világkupán akar vigasztalódni, amiért Így kezdenek Juventus: Buffon - Thu- ram, Ferrara, Montero, Birindelli - Camoranesi, Davids, Tacchinardi, Zambrotta - Del Piero, Trezeguet Alacskai emlék: tavaly is mozgott a falu.Fotó: Bujdos Tibor ke sportágban. Kazincbarcikán különféle sportágakban és ügyességi versenyekben várják a résztvevőket a központi sporttelepen. A barcikaik nem feledkeztek meg a kíváncsiskodókról sem, ezért kiegészítő programként táncbemutatók, szépségverseny és zenekarok, bemutatója szerepel. Kistokajban a diákok minden egyes tanárt „hazatolnak”, majd baráttalicskázásban és „hátamon a párom” ügyességi számokban vetélkednek. Kondó községben délelőtt a bányászhagyományok őrzése jegyében csillerakodás és tolás lesz, délután pedig farönkrakodó verseny lőcsösszekérre. Favágás, bigézés Lénárddaróc falu közhasznú munkásai tisztasági szemlét tartanak, majd fafűrészelésben és favágásban versenyeznek. Parasz- nya éjféli kocogással kezdi, és esti aerobikkal zárja a Kihívás Napját. Pere község lelkes szervezői nyugdíjasok részére szervez programokat sántika (ugróiskola), bigézés (henger alakú fa játékeszközt egy hosszú fadarabbal kell A borsodi települések I. Kategória (700 főnél kisebb lélekszámúák): Kiski- nizs, Kondó, Kupa, Lénárddaróc, Pere, Sajópüspöki. II. Kategória (700-1499 fő közötti lélekszámúák): Alacska, Alsóvadász, Bánréve, Bodrogkisfalud, Bor- sodszentgyörgy, Homrogd, Parasznya, Rudolftelep, Sa- jóörös, Vizsoly. III. Kategória (15Ó0-2999 fő közötti lélekszámúák): Bekecs, Bükkábrány, Kistokaj, Kurityán, Legyesbénye, Mád, Monok, Prügy. IV. Kategória (3000-7999 fő közötti lélekszámúák): Abaújszántó, Cigánd. V. Kategória (8000-24 999fő közötti lélekszámúák): Ede- lény, Sajószentpéter, Szerencs. VI. Kategória (25 000-69 999 fő közötti lélekszámúák): Kazincbarcika. minél messzebbre elütni), és szembekötősdi népi játékokban. Rudolftelepen a pedagógusok és a szülők párbajoznak egymással. a Bajnokok Ligájában sárga lapjai miatt nem léphet pályára a szerdai, AC Milán elleni Bajnokok Ligája-döntőben. - Az volt a legnagyobb álmom, hogy játsszak a manchesteri fináléban, de ez már nem teljesülhet. Viszont Japánban mindenkinek megmutatom, mire vagyok képes - mondta a cseh középpályás. Az összecsapást a Magyar Televízió egyes csatornája élőben közvetíti 20 óra 35 perctől. Mérleg Egymás ellen: 48 Juventus-, 42 AC Milan-győzelem, 48 döntetlen. A Juventus mérlege , olasz csapatok ellen Európában: 3 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség (gólkülönbség: 9-9) Az AC Milán mérlege olasz csapatok ellen Európában: 2 döntetlen (gólkülönbség: 1-1) AC Milán: Dida - Costa- curta, Nesta, M a 1 d i n i , Kaladze - Gattuso, Pirlo, Seedorf - Costa - Sevcsenko, Inzaghi Játékvezető: Merk (német) Davids (balra) és Maidini most is nagy csatában lesznek. Fotó: EPA Három fordulóval a befejez A Szántó a bajnok. zés előtt eldőlt, hogy az Abaújszántó csapata (képünkön) nyerte meg a labdarúgó megyei I. osztály idei küzdelemsorozatát. A szántóiak ezzel jogot szereztek az NB III-ban való indulásra. Pannon-Unió 2003 ingatlan Btfekirtési ét HmmMíí Sziíwhrsi Ajánlatunk tagjaink részére: nettó éves hozamok 50 öflfl-2 M lórimig 2 M iorinl lelett További információ Ügyfélszolgálati irodáinkban: Budapest, Ouna Office Center 1134 Váci út 37. Győr, Gyűr Plaza 9024 Vasvári Pál u. 1/A Miskolc, Miskolc Piaza 3525 Szent Páli u. 2-6. Nagykanizsa, Kanizsa Plaza 8800 Európa Tanács». 2. Pécs, Pécs Plaza 7631 Megyeri út 7%. Sopron, Sopron Plaza 9400 laehner Kristóf u. 35. Szolnok, Szolnok Plaza 5000 Ady Endre ót 28/A Szombathely, Savaria Plaza 9700 Körmendi út 52-54. Veszprém, Belvárosi Üzletltáz 8200 Szegletlty u. 1. T.: (1) 239-1878 T.: (86) 412-580 T.; (46) 382-847 T.: (93) 312-284 1: (72) 410-393 T.: (99) 323-825 T.: (56) 506-546 T.: (94) 516-508 H-V: 10-20 H-V: 9-21 H-V: 9-21 H-V: 9-21 H-V: 9-21 H-V: 9-21 H-V: 9-21 H-V: 10-20 Röviden □ Uj sisak. Szinte biztos, hogy már a Forma-l-es Monacói Nagydíjon új fejvédőt használhat Olivér Panis, mert a korábbival gondjai akadtak. - Remélem, hogy már Monte-Car- lóban viselhetem az új sisakot, mert a régi nem illeszkedett tökéletesen a HANS-rendszerhez, erős fájdalmaim voltak - mondta a Toyota francia versenyzője. □ Elismerte. Edzője után Jelena Csalih is elismerte bűnösségét a sydneyi bíróság előtt, miután doppingszereket próbált meg becsempészni az országba. A trénerével, Andrej Manszurovval érkező versenyző csomagjában május 13-án egy rutinellenőrzés során 30 tablettányi, anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak a repülőtéren. □ Kásásék a Vasasban, a va sas férfi vízilabdacsapatához szerződött a Ná- polyból hazatért Kásás Tamás és á szintén olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás. Edzői pályafutását ugyancsak a piros-kékeknél folytatja Kásás Zoltán, aki a görög Olimpiakosz Pireusszal tavaly Bajnokok Ligáját nyert. A főtábláért játszanak A megyei labdarúgó-szövetségben elkészítették a Magyar Kupa utolsó borsodi selejtező körének a párosítását. Június 4-én, szerdán hat mérkőzést rendeznek, míg június 11-én egy találkozó szerepel a programban. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú gárda lép tovább. Az 5. megyei forduló győztesei ezután már az országos főtáblán folytathatják. Az MVSC - DVTK meccset a diósgyőriek bajnoki elfoglaltsága miatt halasztották egy héttel későbbre. A párosítások Június 4. (szerda, 17.00): Abaújszántó (megyei I. o.) - K.barcika (NB II) Nyékládháza (megyei I. o.) - Ózdi Kohász (NB II) F.zsolca (megyei í. osztály) - Bocs KSC (NB II) Encs (megyei I. osztály) - S.aljaújhely (NB III) Arnót (megyei I. osztály) - Mád (NB III) Nagycsécs (körzet) - Szirmabesenyő (NB III) Június 11. (szerda, 17.00) Miskolci VSC (megyei I. osztály) - Diósgyőri VTK (NB I/B) Elhunyt Fekete Ferenc Ötvenkilenc esztendős korában, hosszú betegség után Miskolcon elhunyt Fekete Ferenc egykori kiváló labdarúgó és edző. Az MVSC- ben tűnt fel, 1965-ben már az NB I/B-s góllövőlista éllovasai között szerepelt. Katonaéveit Kaposvárott töltötte, közben az ottani Honvédban futballozott. A somogyiaktól a Bp. Honvédhoz került, a piros-fehéreknél olyan kiválóságokkal játszott, mint Tichy Lajos, Kocsis Lajos és Sípos Ferenc. A fővárosiak után a DVTK következett, pályafutása azonban nem tartott sokáig, egy betegség miatt ugyanis visszavonult. 1971-ben pályaedző lett a DVTK-nál, aztán Újpestre vezetett az útja, Temesvári Miklós mellett töltötte be a pályaedzői tisztet. 1983-ban a DVTK vezető edzőjévé nevezték ki, majd kisebb csapatoknál dolgozott és tevékenykedett a megyei szövetségben is. Búcsúztatása május 28-án, szerdán ti óra 30 perctől a Mindszenti temetőben lesz. T.: (1) 239-1878 H-Szo: 9-19 A veretlenség vége. Megszakadt a walesi labdarugó-válogatott tíz mérkőzésen át tartó veretlenségi soi'oza- ta, miután San Jóséban barátságos találkozón 2-0-ra kikapott a házigazda Egyesült Államoktól. Az Európa-bajnoki selejtezők előtt álló vendégek 2001. szeptember 5-e óta nem szenvedtek vereséget. Képünkön a hazai Brown (balra) és Taylor párharca. • Fotó: epa