Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-26 / 71. szám

2003. március 20., szerda HÓEMBER / HIRDETÉS / 9 i Hí HAHÓ! EREDMÉNYHIRDETÉS Hóemberverseny Miskolc (ÉM) - Keressük a legjobban sikerült hóembert és készítőjét! buz­dítottuk hóemberkészítő versenyre olva­sóinkat. Alapanyagban nem volt hiány, csupán néhány kellék és persze ötlet kel­lett még. Bőven érkeztek fényképek a téli alko­tásokról szerkesztőségünkbe, volt miből válogatnunk, s nem volt könnyű rangsort állítani, amit az itt közölt fényképek is tanúsíthatnak. Szerkesztőségünk tagjai­nak legtöbbjét a púposteve (többünk sze­rint inkább hódi nó) bűvölte el legin­kább. (Készítői: Szeszák Ádám és Martin, Miskolc). Ezt a népiesre vett hópáros (Gór István Dédestapolcsány alkotása) követte. Harmadik lett a hideg ellenére is mezítelenül tündöklő hónő többek szerint jó nő. (Megformázta: Planéta Ró­bert és Máté Tímea, Miskolc.) A Borsod Online-portál látogatóinak szavazata alapján a közönségdíjat Kovács Rita, mádi olvasónk nyerte. A négy mű készítőit megillető egy-egy ajándékcsoma­got a díjazottak e hét csütörtökén, (már- ,cius 27-én) délután 3 órakor vehetik át szerkesztőségünkben. Reméljük, válogatásunkat minden ol­vasónk örömmel fogadja, a fotók bekül­dői, szereplői számára pedig maradandó emlékül szolgálhat - azon az élményen túl is, amit a közös téli játék jelentett számukra. Mindenkinek köszönjük a részvételt! Maradandóvá tettük a múlandót Minden pályázó jól áMszórakozott, a díjazottak ezen felül még ajándékcsomagot is nyertek Kicsi a (hó)rakás, de nagy a jókedv - és ez volt az igazi cél , Szfnyei Merse Pál Alapfokú és Művészeti Alapiskola, Szirmabesenyő Én és a kisöcsém Juhászné Kapitány Melinda, Sajóbábony Két hölgy kalapban, némi méretkülönbséggel Prekup György Lénárddaróc Feladták a találóskérdést: Hóból van és púpja van, mi az? Szeszák Ádám és Martin, Miskolc Amíg tartotta magát, a kőmosót alighanem kézzel csavarták Kovács Rita, Mád Mint látható, a cica is élvezte a fotózást Gulyás Andor, Mád Szó szerint ember feletti Gulácsy János, Borsodszentgyörgy „A fejemre nőttek" Tringel Mariann, Mezőcsát Mindketten azt vallják: párban szép az élet Gór István, Dédestapolcsány Hűsítő (vagy inkább vérpezsdítő?) erotika a lakótelep közepén Planéta Róbert és Máté Tímea, Miskolc HIRDETÉS -------------------------------------------------------------------­Jó tanácsok építkezőknek Wienerberger Építkezők Hónapja árengedményekkel és információkkal Felkérések szerint több százezerre tehető azon magyar állampolgárok száma, akiket egy új otthon felépí­tése foglalkoztat, vagy annak meg­valósításába már bele is vágtak. Egy ilyen életre szóló vállalkozás kulcs­eleme a megfelelő előkészítés: az építkezéshez szükséges nagy mennyi­ségű információ előzetes beszerzése sok pénzt és időt takaríthat meg később. Ezért Magyarország legnagyobb épí­tőanyag-gyártója, a Wienerberger Téglaipari Rt. évek óta minden ta­vasszal Építkezők Hónapja néven olyan országos rendezvénysorozatot szervez, amelyen a házépítésben ér­dekelt valamennyi gyártó bemutat­hatja legújabb termékeit, szolgálta­tásait. Az Építkezők Hónapja láto­gatói így egy helyen, közvetlenül a gyártóktól minden fontos informá­ciót összegyűjthetnek. „Egy ház. felépítése előtt rengeteg «életre szóló» döntést kell meghoz­ni” - mondja Bodnár György, a Wienerberger kereskedelmi igaz­gatója. A legfontosabb, hogy a terv vagy az építőanyagok kiválasztása­kor a bentlakók hosszú távú igénye­it, életmódját vegyük figyelembe, s igyekezzünk a legjobb kompromisszu­mokat megtalálni. Az első ilyen komoly döntés a fala­zat anyagának kiválasztása. A tégla a magyar éghajlati viszonyok közt a legjobb megoldás: télen megfele­lően szigetel, nyáron kellemesen hű­vösen tartja a házat, ugyanakkor kel­lemes benne élni, mert „lélegzik”, és megfelelő páratartalmat biztosít. Az a kérdés is felmerül, hogy a csa­lád „fővállalkozóként” maga irányít­sa-e az építkezést, tárgyaljon a szak­iparosokkal, szerezze be az anyagot, ellenőrizze és felügyelje a munkát, vagy bízza ezt egyetlen cégre. Mind­két fél információs igényeit ki kell elégíteni: a szakemberekét is, és a házépítéssel laikusként foglalkozó­két is. Ezt a célt szolgálják az Építkezők Hónapja rendezvényei, amelyeket március 22-én, 29-én és április 5-én tartanak az ország húsz városában. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében erre március 29-én, Miskolcon az FK-Bauinvest Kft. telepén (Sajó űt 1.) kerül sor. Az eseményen részt vevő cégek számos építőanyagot kí­nálnak árengedménnyel, szak­embereik pedig a családok számára tartott tavaszias hangulatú rendezvé­nyek keretében szívesen válaszolnak az építkezéssel kapcsolatos kérdé­sekre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom