Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-03 / 52. szám
2003. március 3., hétfő ÉSZAK-MA6YAR0RSZÁ6 $ NAPRA / 16 A legolvasottabb magyar író: Koestler MEGÉR EGY MOSOLYT ...... _____,___ „ „ v\- Nagymami, megkérhetlek valamire?- Persze, Fruzsikám.- Ha ma eljön a barátom, ne mondd neki azt, hogy fiatal korodban éppen úgy néztél ki, mint most én! További viccek: humor.boon.hu HÍRCSOKOR 0 Mikro-Jugoszlávia. Kis-Jugoszláviából egészen kis Jugoszlávia, mondhatni mikro-Jugoszlávia lett: három hektárján saját Jugoszláviát kiáltott ki egy szabadkai nyomdatulajdonos amiatt érzett haragjában, hogy megszűnt a régi, s Szerbia és Montenegró államközössége lépett a helyébe. 0 Villák villája. Éveken át végzett ásatások után szombaton fogadott eló'ször látogatókat a Nápoly melletti Hercula- , neumban lévó' Villa dei Papiri, az ókori Róma legjelentősebb épületegyütteseinek egyike. Budapest (MTI) - Húsz éve, 1983. március 3-án lett öngyilkos gyógyíthatatlan betegségei miatt Londonban Ar- thur Koestler. Ő a legolvasottabb magyar író a világon, de szülőhazájában még nem írtak róla jelentőségéhez méltó elemző monográfiát. Ezt csak részben magyarázza, hogy műveit - az ifjúkori kísérletek után - németül, majd angolul írta, és számos müve csak késve jelent meg anyanyelvén. Koestler 1905. szeptember 9-én Budapesten született, és bár 1940 óta angol állampolgár volt, sohasem tagadta meg magyarságát! Kedvenc költője Ady Endre, József Attila a barátja volt, akiknek verseit is fordította, Karinthy Frigyessel is jó kapcsolatban állt, Németh Andorral közösen írt krimiket, anyanyelvét élete végéig használta. Betty (22) a munkáját, folyamatosan képzi magát. Hobbija a tánc, az autóvezetés, a fotózás. Jókedvű és vidám természetű. Fotó: Ádám János C5J www.boon.hu a Kaszinó c. rendezővel. 0 Sharon Stone amerikai színésznő tapsol Martin Scorsese filmrendezőnek, aki a hollywoodi Hírességek sétányán kapott egy csillagot pénteken. Stone filmben dolgozott együtt a Mit sugároz a képernyő? René Zellweger és Rob Marshall amerikai rendező állja a fotósok rohamát az 55. Rendezők Guild Díja átadó ünnepségén, ahol Marshall Chicago c. musicalje nyert a legjobb rendezés kategóriában. Karnevál. A kanári-szigeteki Las Palmasban megkezdődött a hagyományos karnevál. A fesztivál királynője Miriam pompás díszbe öltözve táncol az asztalon. Fotók: EPA Tavaszi orom. Tatqiq, a san diego-i állatkert kétéves jegesmacija örömmel lát neki a számára összeállított finomságok lakmározásának. Fotó: EPA A monitor előtt töltött idő alatt nő a stresszhormon-kiválasztás Bern (MTI) - Erőszakot, rémségeket, vagy éppen idilli képeket - válaszolhatnánk a címben feltett kérdésre, tetszésünk szerint. Esetenként azonban egészségünket károsító sugarakat is - állítják a kutatók.- Ma számos házaspár legnagyobb problémája a meddőség - foglalta össze ez irányú tapasztalatait Jacques Surbeck, svájci kutató, a Nemzetközi Munkaegészségügyi Bizottság tagja, aki Magyarországon a televízió és számítógép képernyőjéből áradó REMP (azaz a pulzáló-lüktető elektromágneses sugárzás) elleni védő- rendszer készítésében vesz részt. Ha lehet, távolabbról Véleménye szerint mindez ösz- szefügghet a képernyők által keltett elektromágneses pulzációs sugárzással is, ami naponta éri a képernyők előtti hosszadalmas tartózkodókat. A kutató szerint nemcsak agresszivitást, idegességet, a munkahatékonyság csökkenését, indokolatlan fáradtságot okozhat a képernyők előtti hosz- szadalmas tartózkodás, a lüktető elektromágneses sugárzás tűnik a csökkenő ondósejttermelés egyik okának.- Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 1987-ben publikálta azokat a kutatási eredményeket, amelyek bizonyítják: a moNehezen kibogozható hatása van nitor előtt töltött hosszabb idő alatt az adrenalin (stresszhor- mon) kiválasztása megváltozik - mondja Surbeck professzor.- Az adrenalintelítettség miatt egyéb hormonális zavarok is kialakulhatnak. Mikolajczyk lengyel professzor 1986-ban kimutatta, hogy a lengyel LÓT légitársaság képernyő előtt ülő nődolgozói között 125 százalékkal megnőtt a koraszülések száma azokhoz a nődolgozókhoz képest, akiket ilyen sugárzás nem ért. Ezt megelőzően a Le Point magazin 1980- ban közölte dr. Marilyn Gold- habemek, a kaliforniai Kayser Intézet munkatársának kutatási eredményeit, aki 1780 nőt kísért figyelemmel három éven keresztül. Azoknál a nőknél, akik hetenFotó: Balázs Attila ként 20 óránál többet töltöttek számítógép vagy televízió képernyője előtt, a koraszülés gyakorisága 100 százalékkal emelkedett. A szerző megfigyelései szerint e nők gyermekei között 40 százalékkal gyakoribb volt a genetikai károsodás az országos átlagnál. Természetesen a modern televíziókészülékek már nem katódsugárcsöves képernyővel készülnek, de a védőberendezések használatát ma is igen fontosnak tartják a kutatók és az orvosok. Ha lehet, minél távolabbról nézzük a tévét - ajánlják, azt hangoztatva, hogy a képernyő átmérőjének nyolcszoros távolságán belül a pulzáló elektromágneses sugárzás károsodások okozója lehet. Kicentizték a nőgyógyásznak San Jose (MTI) - Egy 41 éves amerikai nőgyógyász annyira örül, hogy nem elég nagy a hímvesszeje, mint - mondhatni - majom a farkának, ugyanis a méret ártatlanságának legfőbb bizonyítéka. Szexuális visszaéléssel gyanúsították, ám ügyvédei pontosan kicentizték, hogy nem áll meg a vád. A 41 éves kaliforniai nőgyógyászt, Raul Ixtlahuacot azzal vádolja négy páciense, hogy vizsgálat közben magáévá tette őket. Míg ők az asztalon feküdtek, az orvos állva lépett intim kapcsolatba velük. További két nőbeteg azt állítja, hogy őket csak simogatta. Az orvos ügyvédei azzal érvelnek, hogy védencük nem követhette el a közösüléseket, mert - merev állapotában - 14 centiméteres péniszével nem ér föl a vizsgálóasztalig.- A testi bizonyíték azt mutatja, hogy akrobatának vagy rendkívüli képességű supermannek kell lenni ahhoz, hogy valaki az asztal előtt állva ilyesmit követhessen el - mondta az ügyvéd, hozzátéve, hogy a lehető legnagyobb pontossággal maga mérte meg a vádlott vesszőhosszát. Amennyiben dr. Ixtlahuac bűnösnek ta- láltatik, tizenhat évnyi szabadságvesztésre számíthat. Egyelőre felfüggesztették hivatása gyakorlása alól, és fizetés nélküli szabadságra küldték. ítélet még nincs. Összeomlott a műtőasztal London (MTI) - Szívműtét közben összeomlott a műtőasztal egy brit kórházban. A 70 éves asszony, akin az operációt végezték, három nappal később meghalt, a klinika igazgatója szerint viszont nincs rá bizonyíték, hogy halála összefüggne a balesettel. A műtő stábja ugyanis azonnal felkapta az összeomlott asztal lapját, hogy a sebész képes legyen folytatni a műtétet. A kórház Plymouthban van, és már korábban is híre kelt amiatt, hogy a sebészek egyikének teáskanállal kellett volna egy csípőműtétet elvégeznie. Az ortopédsebész beperelte a kórházat azon a címen, hogy méltatlan munkakörülményekkel akarták őt távozásra kényszeríteni. 1