Észak-Magyarország, 2003. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-13 / 61. szám

2003. március 13., csütörtök É$ZAK-MAG¥ARORSZÁGÍ EU-GAZDASÁG / 7 Az EU-oldal a Külügyminisztérium támogatásával készült EII-HÍREK 0 Agrárium. Új feltételrendszer mellett kell fejlődési pályára állítani a magyar me­zőgazdaságot annak figyelembe vételével, hogy a döntések jelentős hányadát a csat­lakozást követően Brüsszelben hozzák meg - mondta Németh Imre földművelés- ügyi miniszter egy tegnapi rendezvényen. 0 Környezetvédelem. A szakemberek sze­rint, ha hazánk 2010-ig megfelel a leve­gőtisztaság- és vízminőség-védelem, vala­mint a hulladékgazdálkodás uniós köve­telményeinek, akkor abból 2020-ig mint­egy 2500 milliárd forint közvetlenül vagy közvetetten jelentkező haszon keletkezik. 0 Eurofalu. E névvel indul program a kis­települések felzárkóztatására. A szaktár­ca vezetője szerint az unióban a mező- gazdaság létalapja az informatika teljes körű alkalmazása, hiszen a korszerű ter­melés alapelemévé vált. VENDÉGSAROK Alig négyszáz nap választja el hazánkat az uniós csatlakozástól, amely a kis- és kö­zepes vállalkozások tulajdonosai szerint is vitathatatlanul szükséges lépés. De látni kell azt is, hogy sokukban ott van az információ- hiányból adódó félelem, a bizonytalanság. Tapasztalataim szerint ezek a vállalkozá­sok - a felkészültség szempontjából - két csoportra oszthatók: az egyikbe tartoznak azok, akik már évek óta uniós piacra dol­goznak. Ők többnyire tisztában vannak az­zal, hogy erős versennyel kell számolniuk a belépést követően, éppen ezért minden esz­közzel igyekeznek felkészülni erre. A másik csoportba tartoznak a belföldre dolgozók, akik közül sokan nem kellően tájékozottak, aminek egyik oka az időhiány. A mindenna­pi munka elveszi az energiát, felemészti a nap jelentős részét. Nem marad idő arra, hogy a vállalkozó az unióval kapcsolatos előadásokra járjon vagy képzésen vegyen részt. Az informálódást így a tv, a rádió és a napilapok biztosítják, ám ezek nem foglal­koznak szakmaspecifikus kérdésekkel. Komoly feladat hárul tehát a szakmai szervezetekre, érdekképviseletekre, ame­lyeknek az elkövetkezendő hónapokban célirányos, gyors, lényegre törő tájékozta­tást kell biztosítaniuk tagjaik számára. A félelmet persze nem csak az informá­cióhiány gerjeszti. Nagyon is valós ok az aggodalomra, hogy belépésünk után megje­lennek majd a piacon olyan tőkeerős cégek, amelyekkel a hazaiak nem, vagy csak igen komoly áldozatok árán képesek versenyezni. Ezen segíthetne a tőkeellátottság javítása, az, hogy „türelmes" forgótőkével rendelkezze­nek a termelő társaságok. így megerősödve térhetnének rá az európai útra. Szerzőnk: az ÉMGK elnöke tanaicniaiigvii • ügyelten ener­giatakarékos izzóval is érhetünk el megta­karítást. Hát még ha valamennyi égőt kom­pakt fénycsőre cseréljük! Fotó: Bujdos Tibor- * Tejhelyzet. Ijedelemre nincs ok, az EU-csatlakozást követő öt évig előállíthatunk és forgal­mazhatunk 2,8 százalék zsírtartalmú tejet. Fotó: Bujdos Tibor Az igenlők .IVVllVVVVVl' Hazánk csatlakozásának elfogadottsága (az Igennel válaszolók százalékában) Ország Százalék Ausztria79 Belgium 68 Dánia 78 Finnország 83 Franciaország 60 Hollandia71 Nagy-Britannia65 Németország60 Olaszország 69 Portugália 46 Spanyolország 51 Svédország 76 Csehország71 Lengyelország 70 Oroszország 28 Magyarország 79 V , L; ______________________/ Tárt karokkal várnak minket?! Törökország, Románia és a balkáni államok kevésbé „kívánatosak” - részünkről is A csatlakozás nyertesei a mostani fiatalok lehetnek. Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM) - Magyaror­szág EU-tagságát a nyugat­európai közvélemény közel kétharmada támogatja. Még a bővítés kérdésében általá­ban visszafogottabb osztrá­kok és németek is kimagasló arányban pártolják a ma­gyar belépést. Hazánk mellett Lengyelország és Csehország a három legin­kább - közel egyformán kéthar­mados többséggel - támogatott EU-tagjelölt, feltételezve az ele­gendő gazdasági és politikai fej­lettséget. A vizsgált EU-tagok kö­zül legkisebb mértékben Portu­gáliában állnak a bővítés mel­lett, ahol a lakosság felénél is ke­vesebb fogadják el Magyarország csatlakozását. Balkániak nem Többek között ezt állapította meg a GfK csoport brüsszeli székhelyű kutatóintézetének „Eu­rópa jövője” című vizsgálata. A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek egyhar- mada áll a balkáni államok, s annál kevesebb Észak-Afrika két képviselője, Marokkó és Tunézia mellett. Míg a magyarok kima­gaslóan nagy arányban támogat­ják a cseh és lengyel EU- belépést, addig sokkal visszafo­gottabbak Törökország és Romá­nia esetében. Legkevésbé egyéb­ként a balkáni országok EU­tagságát támogatja a magyar közvélemény. Előre vagy hátra? Minden harmadik válaszadó úgy gondolja, Európa gazdasági­lag lépést tart az USA-val, kato­nai téren viszont továbbra is gyengébb a tengerentúliaknál. Ezt a felfogást a közép-európai uniós tagjelöltek - a magyarok, csehek és lengyelek - kevésbé osztják. Sőt, nálunk jóval többen vélik azt, hogy Európa az USA-val egyen­rangú szuperhatalom lesz. Ugyan­akkor minden negyedik európai és amerikai tart attól, hogy Euró­pa a jelenleginél is nagyobb mér­tékben háttérbe szorul, viszont földrészünkön minden ötödik megkérdezett számít arra, hogy Európa ugyanolyan szuperhata­lommá fejlődik két évtized alatt, mint ma az USA. Ezzel egyetért minden hetedik amerikai is. Hol, mikor szavaznak Málta március 8. Szlovénia március 23. Magyarország április 12. Litvánia május 11. Szlovákia május 16-17. Lengyelország június 8(?) Csehország június 15-16. Észtország szeptember 14. Lettország szeptember 20. Cipruson nem lesz népszavazás V_______________________ ___________________> A jelszó: „Kevesebb is elég” Miskolc (ÉM) - Hazánkban vitathatatlanul magas a rossz energiahatékonyságú és nagy energiafogyasztású tevékenységek részaránya. Energiapolitikai célkitűzésünk, hogy hatékony energiatakarékos­sági intézkedésekkel közelítsünk az EU átlagos színvonala felé. Az energiatakarékosság révén javul a hazai termelés gazdasági ver­senyképessége, illetve mérséklőd­nek a lakosság és a közületek ki­adásai. Ezeket szem előtt tartva hirdette meg a kormány a 2010- ig szóló energiatakarékossági programot, amely az előző évek­ben a Széchenyi-terv részét ké­pezte, 2003-tól pedig önállóan, a Nemzeti Energiatakarékossági Program (NÉP) formájában foly­tatódik. Megvalósításához idén 3,4 milliárd forintos keretet biz­tosít a kormány a „Kevesebb is elég” jelszóval meghirdetett támo­gatási rendszer keretében. A pályázati csomag a Gazdasá­gi és Közlekedési Minisztérium honlapjáról (www.gkm.hu) letölt­hető vagy beszerezhető a megyei kereskedelmi és iparkamaránál. Felvilágosítás a 06-40/630-530-as telefonszámon kérhető. Amire pályázni lehet • NEP-2003-1: Lakossági energiamegtakarftás támogatása lakos­sági pályázóknak, amelyhez maximum 500 ezer forint nyerhető el. • NEP-2003-2: Lakossági energiamegtakarítás támogatása vállal­kozói pályázók számára, maximum 500 ezer forint nyerhető el. • NEP-2003-3: Önkormányzati és költségvetési intézmények ener­giafelhasználásának és energiaköltségeinek mérséklése érdeké­ben az önkormányzatok 25 millió forintot nyerhetnek el. • NEP-2003-4: A közvilágítás korszerűsítésére 25 millió forintot nyerhetnek a pályázók, a vezetékes PB-gázzal ellátott települések egyéb energiahordozóval történő ellátására való átállásra a ma­ximális támogatás lakásonként 250 ezer forint. • NEP-2003-5: A távhőellátás szolgáltató oldali korszerűsítése ke­retében 50 millió forint a támogatás felső határa. • NEP-2003-6: A megújuló energiaforrások felhasználásának bő­vítésére önkormányzatok maximum 35 millió forint, a magánsze­mélyek 500 ezer forint támogatáshoz juthatnak pályázatonként. • NEP-2003-7: A megújuló energiaforrások felhasználásának bő­vítésére maximálisan 35 millió forintot nyerhető el. • NEP-2003-8: A tőkeszegény kis- és középvállalkozások K+F jel­legű energiatakarékossági fejlesztéseinek támogatására, vala: mint a termelő szféra energiafelhasználásának mérséklésére ma­ximálisan 30 millió forint nyerhető el. • NEP-2003-9: Energiatakarékossági beruházások támogatása har­madik feles finanszírozással vállalkozói pályázók részére, amelynél a támogatás felső határa attól függ, hogy a pályázat melyik előző­ekben felsorolt energiatakarékossági célkitűzéshez kapcsolódik. Amit az EU-ról tudni kell Miskolc (ÉM) - Országszer­te elindult az EU Kommuniká­ciós Közalapítvány kis- és kö­zépvállalkozások (KKV) EU- felkészülését segítő tájékoztató kampánya. Ennek első része­ként lezajlott egy trénerképzés, amelyen a kamarák és szak­mai érdekképviseletek munka­társai vettek részt. A képzésen elhangzott előadások mindegyi­ke a hazai KKV-k számára ki­emelt fontossággal bíró témák­kal foglalkozott, így a környe­zetvédelemmel, a minőségbiz­tosítással, az EU regionális po­litikájával, strukturális és ko­héziós alapjaival. A prezentációs anyagok alapján tartanak a következő hetekben, hónapokban a csat­lakozás kapcsán felmerülő tud­nivalókról és változásokról elő­adásokat a trénerek, akik tá­jékoztató anyagokat is kínál­nak az érdeklődőknek. Felkészítő előadások a megyében VCv'A. w'wVv W v'v w tv v v v. v v v Ili LiVVi VV v vA v A VaA VA'AÁ Uiiitiittiii ívi V i A\ v 1 4 # 2003. 03. 19. - Mezőkövesd Finanszírozási források az EU-ban O 2003. 03. 21. - Tiszaújváros A KKV-k és a környezetvédelem az EU-ban # 2003. 03. 27. - Szerencs Pályázati lehetőségek az EU-ban • 2003. 04. 01. - Sátoraljaújhely Támogatási lehetőségek az EU-ban # 2003. 04. 03. - Miskolc Környezetvédelmi előírások az EU-ban • 2003. 04. 05. - Encs Minőségbiztosítási szabályok az EU-ban • 2003. 04. 09. - Ózd Hogyan készüljenek a KKV-k az EU-ra Kérdések és válaszok Február elején kezdte meg mű­ködését a Külügyminisztérium Tájékoztató Szolgálata, az EU- vonal. Az Ingyenes hívható 06- 80/38-20-04-es telefonszámra sok kérdés érkezik, ezekből a kérdésekből szemelgettünk. Hogyan szabályozzák az áfát az EU-ban? A hazai áfa-rendszer már nagy­mértékben megegyezik az EU- ban alkalmazottal. A tagállamok egy normál adókulcsot alkalmaz­hatnak, amely nem lehet 15 százaléknál alacsonyabb. Alkal­mazható továbbá egy vagy két kedvezményes kulcs is, amely­nek legalább 5 százalékot kell elérnie. Az így adóztatható ter­mék- és szolgáltatáscsoportokat közösségi jogszabály sorolja fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom