Észak-Magyarország, 2003. február (59. évfolyam, 28-50. szám)

2003-02-21 / 44. szám

2003. február 21., péntek ÉSZAK-MAGYMORSZÁC* GAZDASÁG / 7 HÍRCSOKOR 0 1%. A magánszemélyek személyi jöve­delemadójuk 1 százalékával a 2002. év­re szóló bevallásra vonatkozóan a par­lagfű-mentesítést és a népegészségügyi program feladatait támogathatják. Ennek technikai száma 1153. 0 Telefonon az szja-ról. Már­cius 20-ig ingyenesen hívha­tó a 06-80/63-00-63-as te­lefonszám, amelyen keresz­tül a személyi jövedelem­adó-bevallással kapcsolatosan érdeklőd­hetnek az adózók hétfőtől csütörtökig 8-16 óra, pénteken pedig 8-13 óra kö­zött. Azt követően munkanapokon este 8 óráig üzenetrögzítő fogadja a kérdéseket. 0 Turisztikai ismertető. A regionális tu­risztikai pályázatokról, valamint a térség marketingtervéről esik szó azon a ren­dezvényen, amelyen a regionális idegen- forgalmi bizottság és a Magyar Turizmus Rt. regionális marketingigazgatóságának szakemberei tartanak ismertetőt. SzéchenyHcártya - nem csak kamarai tagoknak Miskolc (ÉM - M.V.Zs.) - Dobogósok vagyunk - már ami a Széchenyi-kártya igényléseket illeti. Mint azt dr. Szilágyiné Baán Anna (képünkön), a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kereske­delmi és Iparkamara (BÖKIK) titkára elmondta, február elejé­től nem csak kamarai tagok igé­nyelhetik a Széchenyi-kártyát, amely az ér­dekvédelmi tagsággal nem rendelkezők ese­tében 5000, a társult szervezeti tagok eseté­ben 2500, az agrárkamarai tagoknál pedig 1000 forintos regisztrációs díjat jelent. Eddig nem kaptak hitelt A BÖKIK titkára hangsúlyozta, elsősor­ban egy olyan vállalkozói kör jutott a hi­telhez, amely eddig nem tudott igénybe venni más hitelrendszert. A Széchenyi-kár­tya program keretében egy igen kedvező kamatozású és gyorsan lebonyolítható hi­teligénylési rendszer alakult ki, amely egy­re népszerűbb, ám különösen a kisvállal­kozók körében még mindig nem tudnak eleget a lehetőségről. Nincs gond a törlesztéssel A kamaráknak sikerült egy szűrőrend­szert kialakítaniuk, amely lehetővé tette, hogy a valóban hitelképes vállalkozók jut­hassanak hozzá a hitelhez. Ezt bizonyítja, hogy a hiteligénylők rendesen törlesztik az eddig igénybe vett összegeket. Országosan 3800 igénylés történt eddig, amelyből 2500- at fogadtak el. Megyénkben 198 igénylés­ből 128-at fogadtak el a pénzintézetek. AMIT TUDNI KELL... • Tovább egyszerűsödik az igénylőlap, amely még inkább figyelembe veszi a pénzintézetek igényeit. • A cégkivonatok hitelesítésére a kamarában van lehetőség, és segítenek az igénylőlapok ki­töltésében is. • Akik most adják be igénylésüket, csatolniuk kell a 2002-es adóbevallást és az éves be­számolót. • A Széchenyi-kártya kamata jelenleg 8 száza­lék. • Amennyiben a fuvarozó cégek Igazolni tud­ják, hogy kizárólag belföldi fuvarozással foglal­koznak, hozzájuthatnak a Széchenyi-kártyához. • Várhatóan 5 millió forintra emelik hitelkere­tet, ehhez legalább 30 millió forintos éves ár­bevétel szükséges a vállalkozás részéről. Bélyegen a porcelán. A Magyar Pos­ta Rt. bélyegen is megörökítette a herendi porcelánművészetet. Fotó: Kőhalmi Péter Tévé, hűtő, mosógép... Hűtőgép, színes televízió, gáztűzhely, hajszárító és por­szívó - ezek a legelterjedtebb elektromos készülékek a ma­gyar háztartásokban - derül ki a GfK Piackutató Intézet legújabb felméréséből. A szá­mok azonban arról is tanús­kodnak, hogy az elmúlt 6 év­ben jelentősen változott a helyzet, ugyanis megnégysze­reződött a mosogatógéppel rendelkező háztartások szá­ma, illetve több mint három­szorosára nőtt a takarítógé­pek, s közel két és félszeresé­vel gyarapodott az elöl töltős mosógépek vásárlása. A leg­utóbbi évek slágere a nagy­gépek kategóriában a gáztűz­hely, a mikrohullámú sütő, az elöl töltős mosógép és a szagelszívó berendezés, míg a szórakoztató elektronikai készülékeknél kevésbé látvá­nyos a fejlődés. Spanyol és portugál példa a változásra Az EU-csatlakozás után nem kell tartani a drasztikus élelmiszerár-emeléstől Miskolc (ÉM - OlKa) - Bár már sokan és sokszor han­goztatták, hogy képtelenség, mégis egyre makacsabbul terjed a pletyka, mely szerint jelentős élelmiszerár-emelke­désre számíthatunk az Euró­pai Unióba való belépést kö­vetően. Eme tévhitet igyek­szik eloszlatni Varga Ferenc külügyi főtanácsos, a megye brüsszeli képviselője is. Mint tudatta, ugyan az élelmi­szereknél na­gyobb a különb­ség, mint az iparcikkek ese­tében - közel 35 százalékkal marad el a hazai az uniós átlagtól -, azonban az élelmiszerek ára az EU-n belül 99 ......................... Az élelmiszerárak az unión helül is igen változóak, s a kevésbé fejlett tagországok ár szintje az uniós átlag alatt marad. Varga Ferenc főtanácsos .................................................99 Spanyol zöldség-gyümölcs magyar boltban Fotó: archív is igen változó, s a kevésbé fej­lett tagországok árszintje az uniós átlag alatt marad. Ennek oka részben, hogy meghatáro­zó az élelmiszerek iránti keres­let, ami viszont nagyban függ az ország és a régiók gazdasági helyzetétől. Alig elmaradva Ezek a tényezők hazánkban csak lassú folyamat eredménye­képpen változnak, így nem kell számítani az élelmiszerárak gyors emelkedésére a csatlako­zást követően.- A közösségi árszabályozás alá eső termékek nagy részénél a jelenlegi hazai árak alig ma­radnak el az ott alkalmazottak­tól. A Magyarországon olcsóbb termékcsoportok közül a zöldség- és gyümölcsféléknél a különbség részben az eltérő minőségből ered. Itt egyrészt a szállíthatóság szab korlátot a kereskedelem ár­kiegyenlítő hatásának, másrészt a termelőknek az EU-ban kötele­zően létrehozandó értékesítési szervezetei várhatóan csökken­tik a hazai kereskedelem ma még irreálisan nagy árrését. Ezért a zöldség- és gyümölcsfé­lék tekintetében csak fokozatos árkiegyenlítődés várható. A mar­hahús és a cukorrépa esetében komolyabb termelői árnöveke­désre kell azonban számítani - ismertette Varga Ferenc. Ami csökkenhet A szakember érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a termelői árak csökkenhetnek a takar­mányalapú hústermékeknél, amit a nagyobb hatékonysággal tei'melő európai gazdaságok ol­csóbb termékeinek akadálytalan hazai piacra jutása válthat ki. Mint hozzáfűzte: a fogyasztói árakban 10-20 évre elhúzódás várható, ezt mutatja a később csatlakozott tagállamok - többek között Spanyolország és Portu­gália - példája. \j ':j VAiiiiüjj.jjíj http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! jUvámolunk” az Európai Unióba 99 Miskolc (ÉM - OlKa) - Be­szélni, beszélni, beszélni - valamilyen idegen nyelven. Az egyéb követelmények mel­lett nagy hangsúly helyező­dik a vámszakmában a nyel­vi ismeretek elsajátítására. Ennek tükrében a helyi pa­rancsnokság munkatársainak is meg kell alapozni, avagy fel kell frissíteni nyelvtudásukat - tud­tuk meg a vámkérdésekben tar­tott minapi tájékoztatón. Szabályok megismerése A megyei kereskedelmi és iparkamara, illetve a Magyar Vámügyi Szövetéség közös ren­dezvényen Rozsnyai Géza, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-ma­gyarországi Regionális Parancs­nokságának vezetője arról szá­molt be, hogy az év legalapve­tőbb feladata a közösségi jog el­99................... A csatlakozás kapcsán fontos a kollégák nyelvismerete is, e téren szükség lesz fejlődésre. Rozsnyai Géza PARANCSNOK .................................................M A leglényegesebb, hogy a nemzeti hatáskörben maradó vámjogokat megfogalmazzuk. Beszteri Sára FŐOSZTÁLYVEZETŐ ...................................99 sajátítása. Mindezek mellett a munkájukat továbbra is a meg­szokott módon látják el. Beszteri Sára, a Pénzügymi­nisztérium Vámfőosztályának vezetője az idei változásokat is­mertetve elmondta, a módosítá­sok elsősorban az EU-csatlakozás előkészítése érdekében történtek. A leglényegesebb pontokat ki­emelve ismertette: a képviseleti szabályokat a magyar vámjogba is integrálták, ami a közösségi vámszabad területi szabályok megismerésére nyújt lehetőséget. Ezzel biztosítható a jelenleg mű­ködő vámszabadterületek felké­szülése a csatlakozás utáni idő­szakra. A vámban is tagok- Ez a szabályozás azért érde­kes - hangsúlyozta -, mert en­nek révén alkalmazható a vám­számla-rendszer, amire - a jelen­legi felkészülési periódust köve­tően - 2003. július 1-je után nyí­lik lehetőség. Daróczi Ferenc, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancs­nokságának vámigazgatója elő­adásában kiemelte, piacfelü­gyeleti jogosultságot kapnak a vámügynökök, ugyanis az EU el­várja, hogy a veszélyes termé­keket kiszűrjük. Ennek techni­kai rendszeréről, az okmányok kezeléséről, az értesítési, riasztá­si módszerről informálta a részt­vevőket. Beszélt továbbá a VPOP interoperabilitási projektjéről. Ez azt jelenti, hogy nem csupán az információ technológiai terén kell egységessé válnunk az EU- val, hanem minden más terüle­ten is, így a jogi, szervezeti ré­szeket és a humánerőforrást il­letően is meg kell felelni a kö­vetelményeknek. 99 ................ Minden területen egységessé kell válni az unióban alkalmazott követelményt illetően. Daróczi Ferenc vámigazgató .................................................99 Az EU és az „eü” Miskolc (ÉM - MA) - A lakosság egészségi állapo­ta az egészségkárosító té­nyezőkkel szembeni véde­lem foka és szigora, vala­mint az átfogó egészség- politika hiánya merült fel kifogásként a csatlakozá­si érettség vizsgálatakor. Mint azt dr. Sedlák Mária megyei tiszti főorvos, a me­gyei kórházban az egészség- ügyi dolgozóknak tartott teg­napi továbbképzésen elmond­ta, az uniós integráció jegyé­ben már eddig is történt jog­harmonizáció, mely többek között az ivóvíz-, hulladékgaz­dálkodás, levegőszennyezett­ség, kémiai biztonság területe­it érintette. A csatlakozás után egészségügyünk is részesülhet a fejlesztési forrásokból. Aradi Mária, a megyei fej­lesztési ügynökség nemzetkö­zi referense az aktuális EU- információk elérhetőségéről szólva elmondta, megyénk­ben is megalakult az Európai Információs Pont, mely szá­mos kiadvánnyal, magazin­nal, előadásokkal segíti az egyes célcsoportokat, hogy a csatlakozást követően a mű­ködéshez szükséges támoga­tásokat elnyerhessék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom