Észak-Magyarország, 2003. február (59. évfolyam, 28-50. szám)
2003-02-14 / 38. szám
2003. február 14., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI GAZDASÁG / 5 HÍRCSOKOR 0 „Zajonganak”. A DAM Energy Energia- szolgáltató Kft. Miskolc Puskin úti oxigéngyára a DAM Steel Rt. termelési szünete miatt leáll, s emiatt február 16-án éjfélig fokozott intenzitású zajhatás várható. Az elkerülhetetlen zajhatások miatt a lakosság megértését kéri a társaság vezetése. 0 Bál és fórum. Az 5. Jubileumi Közgazdászt Bált, s egyben az Első Közgazdász- Mérnök Bált tartják szombaton a miskolci Vigadó étteremben. A rendezvény este háromnegyed hatkor kezdődik egy európai uniós fórummal, melyen részt vesz dr. Kádár Béla és dr. Kupa Mihály is. 0 Telefonos segítség. Március 20-ig ingyenesen hívható a 06-80/63-00-63-as telefonszám, amelyen keresztül a személyi jövedelemadó-bevallással kapcsolatosan érdeklődhetnek az adózók hétfőtől csütörtökig 8-16 óra, pénteken pedig 8-13 óra között. Azt követően munkanapokon est 8 óráig üzenetrögzítő fogadja a kérdéseket. Magyar baromfitenyésztők svájci kelepcében Budapest (ÉM - FL) - Mintegy 50-60 baromfitenyésztő demonstrált kedden Budapesten, a svájci nagykövetség előtt. Azért hallatták szavukat, mert a Corona Baromfi Termelő, Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. svájci tulajdonosa felszámolta cégét és több mint 400 millió forintos adósságot hátrahagyva kivonult Magyarországról.- Csapot-papot, s több mint 400 millió forint adósságot hátrahagyó cég annak idején korrekt üzleti kapcsolatokat ígért a baromfi- termelőknek. A felvásárlás és a vágás december 23-ig folyamatos volt, de ekkor már előfordultak fizetési késedelmek. Aztán a beszállítók hitegetése következett. A két ünnep között a feldolgozó leállt, majd leszereltették és elszállították a csomagolóberendezéseket és fel- számolási eljárást kezdeményeztek maguk ellen - ismertette az előzményeket Koncz György (képünkön), a demonstráció szóvivője, a baromfitenyésztéssel is foglalkozó Szentistváni Mezőgazdasági Rt. igazgatója.- A zömükben magántenyésztők megmozdulásukkal arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a kétes üzleti tevékenységet folytató külföldi vállalkozók károkat okoznak saját országuknak is, amelynek így romlik a megítélése Magyarországon. A svájci tulajdonos és az ügyvezetők magatartásának következtében a magyar termelők teljes mértékben elvesztik egzisztenciájukat. Istállójuk elárverezésével megélhetésük alapja semmisül meg, családi házuk elárverezése esetén még a tetőt is elveszítik a fejük felől - mondta Koncz György. „Meggyúruztek ■ Rozsnyai Géza, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának vezetője tevékenységének elismeréséül megkapta a Vám- és Pénzügyőrség aranygyűrűjét. Fotó: B. T. Nem adott pénzt Nem mindenki mosolygott így a napokban, ugyanis olvasóink jelzése alapján Miskolcon, a Centrumnál és a Kertész Áruháznál lévő OTP- bankautomata nem adott pénzt. Az OTP Bank Rt. regionális igazgatóságánál nem tudtak a problémáról, mint ismertették: az ő feladatuk a bankfiókokhoz tartozó automaták feltöltése, illetve ellenőrzése, a többi ATM felügyelete egy külső céghez tartozik. Megkeresésünkre a cégnél nem tudtak tájékoztatást adni, azzal indokolván, erről csak a főnök beszélhet, de ő már nem elérhető, próbálkozzunk másnap. Annyit azonban sikerült megtudni, hogy a probléma nem ismeretlen előttük. Fotó: Bujdos Olyan, mint a bolti, mégis más ...az internetről letöltött bevallási lások alkalmassá váltak az elektronikus feldolgozásra, ugyanis a pontkódban tárolt információkat egy speciális olvasóval beolvasva közvetlenül az adatbázisba továbbíthatók az adatok - ismertette a főosztály- vezető. - A hagyományos vonalkódhoz hasonlóan a 2D pontkódban is a sötét és világos foltok elhelyezkedése és mérete hordozza az információt. Korrigálja a hibát Hozzátette: a pontkód kisebb- nagyobb sérüléseket - mint például kilyukasztás, lepecsételés, szakadás stb. - is el tud viselni. A beolvasok ezeket a hibákat korrigálni tudják, így adatvesztés nélkül olvasható be a pontkódban tárolt információ. Ennek beolvasásához egyébként egy speciális szkennerre van szükség, a beolvasás módja azonban hasonló a hagyományos vonalkódéhoz.- A rendszer legnagyobb előnye, hogy miután az adózó a számítógépén kitölti a bevallást, a program ellenőrzi azt és csak a hibátlan bevallást „engedi toMiskolc (ÉM - UM) - Amióta internetről is letölthetők az APEH honlapjáról a bevallásnyomtatványok és az ezekhez tartozó bevalláskitöltő és -ellenőrző programok, mind többen élnek a lehetőséggel. Mint Kassay Levente, az APEH megyei igazgatóságának bevallási főosztályvezetője tudatta, a személyi jövedelemadónál még csak 10 százalék körüli az internetes bevallást választók aránya, ám a társasági adó esetében ez az arány már közel 50 százalékos. ff ................... A program legnagyobb előnye: csak a hibátlan bevallási engedi tovább. A leolvasó mostanság folyamatosan „dolgozik" Fotó: archív vább” - ismertette a szakember. - Ennek köszönhetően csökken a feldolgozási idő, s jóval kisebb az utólagos javításhoz berendeltek aránya is. A bevallásnyomtatványok a www.apeh.hu ! Internetes honlapról tölthetők le. Kassay Levente FŐOSZTÁLYVEZETŐ .....................................ff- Az úgynevezett 2D pontkód alkalmazásával a kitöltött, kinyomtatott és beküldött beval„Titkosrtott” bevallás Miskolc (ÉM) - Ugyancsak internetes technológián alapuló rendszer az elektronikus adóbevallás (ELAB), amelyet tavaly kiterjesztettek az egész ország területére a havi áfa-bevallók körében. Megyénkben az első szerződést 2002. május 9-én kötötték meg, jelenleg 166 adózó tesz eleget bevallási kötelezettségének eme módon. Lényege, hogy az adózók az APEH szerveréről letöltenek egy programot, melynek segítségével kitöltik az áfa-bevallást. A program automatikus ellenőrzéseket végez, így elvileg csak a hibátlanul kitöltött bevallás továbbítódik az adóhatóság felé. A bevallást a kitöltőprogram kódolja (titkosítja), hogy mások számára értelmezhetetlen legyen abban az esetben, ha véletlenül „elveszne” az interneten. A beérkező kódolt bevallást az APEH szerverén a fogadóprogram dekódolja és egy nyugtát küld, melynek segítségével a bevalló ellenőrizni tudja, valóban az ő bevallását azonosította-e az APEH. A visszaküldött nyugtát az adózó kinyomtatja, aláírja, végül beküldi az adóhatóságnak. Rossz (adó)helyzetben... Miskolc (ÉM - OlKa) - Igény merült fel a kis- és középvállalkozások részéről, hogy minél töbh információt halljanak az adózás rendjének 2003. évi változásairól, illetve a fogyasztóvédelmi törvény módosításairól. A BÖKIK ennek nyomán előadást szervezett az érintett hatóságok részvételével. A megyei kereskedelmi és iparkamara (BÖKIK) kereskedelmi osztályának szervezésében rendezett tegnapi tájékoztatón Abuczki József, a kamara kereskedelmi osztályának elnöke az előadásokat megelőzően a média kérdéseire válaszolva elmondta: rossz helyzetben vannak a magyar kisvállalkozók, ugyanis erős piaci verseny közepette kénytelenek tevékenykedni. A BÖKIK igyekszik segítséget nyújtani számukra, többek között ilyen és hasonló tájékoztatók szervezésével. Módosított adózási rend Az adózás rendjének változásairól Keczely Tiborné, az APEH megyei igazgatóságának címzetes főtanácsosa tájékoztatott. Mint elmondta, a jövedelem nyilatkozta- tására az idei szabályozás nem nyújt lehetőséget, ám, ha két egymást követő évben a vállalkozás éves jövedelme nem éri el az éves mimálbér értékét, az adóhatóság nyilatkozatra kötelezheti jövedelmi viszonyairól a vállalkozást. ff.............. Egységessé vált a mulasztási bírság, s megszűnt az alsó határa. Keczely Tiborné főtanácsos .....................................ff Szintén változott, hogy az adóhatóság kiket és hogyan ellenőriz, s milyen időintervallumban. Uniós változás A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU-val kapcsolatosan is született változás, ez a közösségi adószám bevezetése, ami 2003. augusztus 1-jétől megszerezhető. Ha a vállalkozás kapcsolatban áll uniós céggel (erről a bevallásban kellett nyüatkozni), akkor automatikusan megküldik az adószámot, illetve akik augusztus 15- ig nem kapják meg, azoknak kérni kell. A kapcsolt vállalkozást csak akkor keÜ bejelenteni, ha azzal szerződés jön létre. A mulasztási bírság egységessé vált, így maximum 100 ezer forint, társaságoknál maximálisan 200 ezer forint szabható ki, s megszűnt az alsó határ. A fogyasztóvédelmi törvény változásait a megyei felügyelőség szakembere ismertette, amiről későbbi lapszámunkban számolunk be. - A szerk. Uj helyen „fűtenek” ff Miskolc (ÉM) - A hőtechnikában érdekelt Betatherm Kft. termelésének fejlesztése és korszerűsítése során tevékenységének egy részét új telephelyre helyezte át. A Betatherm Kft. fürdőszobai csőradiátorai iránt megnövekedő kereslet, s a gyártási kapacitásuk végessége elkerülhetetlenné tette egy új telephely kialakítását. Termelésük egy részét így új létesítménybe helyezték át, amelyet tegnap adtak át. A beruházást Káli Sándor, Miskolc polgármestere adta át, aki elmondta, az eddigieknél nagyobb figyelmet kell szenteli-a vállalkozásoknak, s a város feAz új telephelyen megva ló sít ott korszerű festési technológia a cég jövőjét illetően meghatározó. Bányai Zoltán ügyvezető .....................................ff lelősséget érez a fejlesztésekért, a munkahelyekért. Ezt követően pohárköszöntőt mondott dr. Barkóczi István, az Észak-magyarországi Munkaadói és Gazdasági Közösség elnöke, aki örömét fejezte ki, hogy egy újabb fejlesztés történt a megyében. Az új telephelyen Is beindult a munka Fotó: Bujdos Tibor