Észak-Magyarország, 2002. december (58. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-31 / 303. szám

2002. december 31., kedd ISZAK-MAGYARORSZÁG $ SZILVESZTER / 11 EMLÉKEZETES PILLANATOK 2002-BŐL Aki tehette, a nyári hőségben a strandokra menekült. Az elfogultabbak kiküldték néhány testrészüket, aztán ha idejük úgy engedte, utánuk mentek. Fotó: Bujdos Tibor- hogy le ne fotózzák magú- A környezetvédő közlekedést segítendő autómosók után fogat- kat... Fotó: Bujdos Tibor mosók Is épültek Fotó: Bujdos Tibor Túllőttek a célon Fotó: Ádám János Önvédelem kicsiknek Fotó: Ádám János Az Etna füstölög ÚJ sport kezdett terjedni - az autóforgatás Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János JÓ ÉV, ROSSZ ÉV Jó év volt, rossz év volt című felhívá­sunk megjelenése után rengeteg olvasónk ragadott tollat, hogy megörökítse, számára mi volt a 2002-es esztendő legemlékezete­sebb pillanata, akár pozitív, akár negatív értelemben. Ezekből a levelekből közlünk most egy párat. Ideiglenes megálló Egy biztos: számomra szerencsés év volt 2002. Mert túléltem, Hogy érdemes volt-e túlélnem, azt csak a jövő dönti el, ha so­káig élek. Ha életemet egy vonathoz hasonlítom, akkor 2002-ben volt egy ideiglenes megál­lóm, amelyről azt hittem, hogy végállo­más. Az történt, hogy a szívem, „aki” kö­zel 43 év munkaviszonyának minden ne­hézségét, fizikai és később szellemi leter­heltségét, stresszét, sikerét és bukását ki­bírta, nyugdíjasként nem volt hajlandó to­vább normálisan dolgozni. Hatvanhárom éves koromban a nyugdíjas nyugalom és béke kellős közepén bekövetkezett az in­farktus. (...) Augusztus 12-én megoperáltak. Én min­dig azt hittem, hogy ha az ember szíve megáll, akkor vége mindennek. Az én szí­vem a hosszú ideig tartó műtét alatt kö­zel egy órát állt, mert működő szíven nem lehetett volna négy koszorúeret áthidal­ni. Szerencsére csak ideiglenes megálló volt, a szívemet újraindították. Sőt - há­la Istennek és az egészségügyi dolgozók­nak - egyre jobban szuperál. Vonatom az ideiglenes megálló után ro­bog tovább, remélem, messze még a vég­állomás. Papp András Alberttelep Gyors év volt A kérdésre a válasz egyszerű: nagyon gyorsan elrepült 365 nap. Jó év volt, mert békességet adott ez az év kis hazánkban, és a legtöbb családban is. Ez az év megadta a friss tavaszt, a forró nyarat, a csodálatos őszt és pár nappal karácsony előtt a hófehér telet is elhozta nekünk. Az év jó volt hozzánk, az ő természeti szépségeivel, a többi rajtunk is múlott, hogy széppé tegyük. Ebben az évben, 2002-ben, ne­kem a 60. évet adta meg az idő, aminek nagyon örültem, és sze­retném megosztani az évekről az összefoglalómat. Az első tíz év a gyermekkoré. Megszülettünk és lassan felcse­peredünk. A második tíz év az ifjúságé. Tanulás és az értelem virulása. A harmadik tíz év a születendő gyermekeké. Legbol­dogabb évek a gyermekekkel. A negyedik tíz év a gyermekek fel­növéséé. Kirepülés a családból, ami a szívnek fájó. Az ötödik tíz év a munkánk gyümölcse. A nyugdíjba vonulás és unokánk nevetése. A hatodik tíz év az élet büszkesége. Gyermekink és uno­káink örök szeretetet. Az évek­kel jól gazdálkodjunk, mert elre­pülnek. A hetedik tíz évet, majd akkor írom le, mi a szép benne, ha az élet megadja. örüljünk tehát az év minden napjának és boldogan várjuk a 2003. évet is! Bodnár Jánosné Szerencs József Attila u. 9. Zacskós sör A 2002 legmelegebb vasár­napján a hétvégi telkemről fá­radtan hazafelé tartva elhatá­roztam, hogy veszek egy üveg sört az utamba eső kisboltban. A megyénkben gyártott sör ára úgy 120-130 forint volt, így azt nem vettem meg. Délután elmentem a közeli bevásárlóközpontba, és vettem 3 üveg akciós sört 300 forin­tért. Az üzletben - a szokások­tól eltérően - nem tudtak ad­ni bevásárlószatyrot, így a 3 palackot a péksüteményekhez használatos vékony zacskóba tettem. Hanem a tasak a kocsi­ból való kiemeléskor felmond­ta a szolgálatot, a sörök az asz­faltra estek, két üveg össze is tört. A szétfröccsent nedű elárasztotta a nadrágomat, cipőmet, zoknimat. így elázva, egy üveg sörrel a kezemben lo­pakodtam haza, félve, nehogy ismerőssel találkozzam. így került nekem az egy üveg akciós sör 300 forintba, plusz a mosási költségbe- Egyébként a 2002. év igen jó volt. Egy nyugdíjas kohász Miskolc Nehéz is, vidám is Sámomra nehéz év volt. Ápri­lis 2-án kis híján végzetes balese­tet - combnyaktörést - szenved­tem. Mentő, műtét... De vidám is volt, sőt minden ajándéknál ér­tékesebb: az orvosok és ápolók jóvoltából intenzív gyógyulással, közel a 83. évemhez, ismét járó­képes állapotban zárom a 2002. esztendőt, bizakodva köszöntőm és várom az új évet - benne a további Észak-Magyarország sok­színű, térségünk napjainak, ese­ményeit házhoz hozó híreit. Schmuczer József Taktaszada Röghöz kötve Milyen volt számomra a 2002-es év? Mindenképpen las­sú, hiszen könnyedebben uta­sítottam magam mögé, mint korábbi társait, a Nagy Ver­senyben. Hiába, a jó kondi megteszi a magáét! Hiába a jó kondi, ha a 365 nap teszi meg a magáét... 2002-ben megpróbáltam túl­adni lakótelepi garzonomon, de a kicsi hamis túljárt az eszemen. Ahányszor -csak be­tévedt egy potenciális vevő, még jobban összehúzta magát. Ráadásul, lévén földszinti (földhöz ragadt), olyan hideg fogadtatásban részesítette az illetőt, hogy vásárlási szándé­ka rögtön impotenciába tor­kollt. A hirdetésben jelzett „gar­zon” szó ellenére a háztűz- nézők időnként csodálkozva, bár éles elmével kiáltottak fel: „Ja, csak egy szoba van?!” Gyors felfogásuk dicséretére legyen mondva, ezután eltekin­tettek a terasz, az úszómeden­ce, a teniszpálya és az őspark felkutatásától. Nem így én, aki mélyreható elméleti kutatáso­kat folytattam az irányban, hogy hogyan vásárolhatnám meg garzonom árából hasonló extrákkal rendelkező, tágas lakhelyemet. Amint így töp­rengtem, nyáron betoppant Csehov Ványa bácsija: világos vászonöltöny, széles karimájú vászonkalap, ősz körszakáll. Kinevezte verandának az elős­zobát, lezötytyent egy zsámoly­ra és unokája betegségének szívszaggató történetébe ava­tott be. Számomra már az tra­gédia volt, hogy előzőleg elállt a vételtől, kijelentvén: „Elég lenne a lakás nekünk az as­szonnyal, tetszik is. Ha a fele­ségem nem nézné állandóan a tévét. Én viszont nem akarom nézni, ezért kéne két szoba.” Keresd a nőt, vethetném oda sommásan, ha nem hallottam volna Ványa bácsitól történe­te végét. Belehalt a kórba imá­dott nyolcéves unokája. Az ő kegyelete és a tévéműsorok él­vezete összeegyeztethetetlenek. Nem próbálkoztam rábeszélés­sel, viszont tovább szövögetem terveimet a garzonból kivezető észak-nyugati átjáró felfedezé­sére. Sz. Attila Miskolc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom