Észak-Magyarország, 2002. december (58. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-09 / 286. szám
2002. december 9., hétfő ISmK’NMQYARQRSIÁQ $ AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Ünnepi közgyűlés. Izsófalván, az Izsó Miklós Művelődési Házban rendezi meg jubileumi ünnepi közgyűlését a Rudavölgye Jegyzők Szakmai egyesülete ma délelőtt 10 órától. 0 Zenés utazás. A MÁV Fúvószenekar évadzáró hangversenyét Zenés utazás a nemzetek között címmel rendezi meg ma délután 17 órától a miskolci Zenepalota Bartók Termében. 0 Fekete tűzben. Tóth Olivér Fekete tűzben című kötetét mutatja be a Felsőmagyarországi Kiadó a Rákóczi-ház Kondor Termében december 10-én, kedden 16 órakor. MEGINT HÉTFŐ Azt hittük Bánhegyi Gábor banhegyi@inform.hu Azt hittük, idén minden másként lesz. Kicsit még most is hisszük, de kezdjük belátni, önáltatás mindez csupán. Szóval elterveztük, hogy eddigi életünkben először nem hagyunk utolsó pillanatra semmit. Mindent bevásárolunk jó korán karácsonyra, aztán hátradőlünk a távfűtött lakásunk kellemes langyában és kéjesen nyújtózkodva enyhe kárörvendéssel gondolunk azokra, akik a nagyon hidegben bolt- babe-boltbólki-közbentülekszünket játszanak karácsonyi ajándékhajkurászás okán. Fel is stószoltuk otthon a bevásárlóközpontok akciós kínálathalmazát és háromnapi megfeszített lapozgatás, összehasonlítgatás, számolgatás után elkészítettük az akciótervet. A tervet a családi tanács elé bocsátottuk, az EU-felé robogás jegyében vázoltuk az idősíkokat is, bekalkuláltuk a felmerülő járulékos költségeket, üzemanyag, kocsihoz lépegető „kedves mosolyú" kéregetők kielégítése kerékféltés okán, tébétámogatott antidepresszánsok beszerzése, gyermekvigyázó nagymama idegrendszerének fajlagos kopása, ingerküszöb emelése nyugtató hatású teakeverékkel, satöbb, satöbb, majd neki is veselkedtünk. Egyheti megfeszített rohanás után éreztük úgy, immár eljőve a Kánaán, miénk a földi paradicsom, a- listáról minden tétel kihúzatott, minden játék a dugihelyen várja előbukkanását. Két rizikófaktorral azonban nem számoltunk. Az egyik a Mikulás, a másik a játékgyár. Az előbbi ugyanis meghozta az utóbbi termékét, amely természetesen az EU-konformitás jegyében két órán keresztül bírt csak üzemképes maradni. A gyermek azonnal kiadta a jelszót, hozzon neki másikat a Jézuska! Az első pár könnycsepp után magunk is igazat adtunk, de ha már az egyiknek, akkor a másiknak is. Felstószoltuk tehát az üzletközpontok prospektuskínálatát... VILLÁMV0KS Megbénulhat az ország Előző kérdésünk: Megbéníthatja-e az ország életét egy esetleges Volán-sztrájk? A leadott szavazatok aránya: Mai kérdésünk: Megnyeri-e a címvédő magyar válogatott a női kézilabda Eb-t? UH ÉSZAK-MABYARORSZÁB * Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Azért simogattak, mert szeretlek Babamasszázs-tanfolyamon szereztek oktatói képesítést megyénkben védőnők A babamasszázs sokkal szorosabbá teszi a szülő-gyermek kapcsolatot Fotó: Ádám János Miskolc (ÉM - KHE) - Talán nem is gondolnánk, de nyűgösködő, hasfájós csecsemőnkön könnyen segíthetünk a babamasszázzsal. Már persze akkor, ha mi is megtanuljuk attól a 22 védőnőtől, akik a napokban szerzik meg az oktatói képesítést. Négy nap alatt sajátítják el a megyénkben védőnők a simoga- tás művészetének is nevezett babamasszázs elméleti és gyakorlati tudnivalóit. A tanfolyamot a Magyar Védőnők Egyesülete szervezte, melynek megyei szakosztályának vezetője, Pfaff Bé- láné árult el további részleteket.- A Nemzetközi Babamasszázsszövetség és a Johnson’ s Baby támogatásával sikerült a tanfolyamot megszervezni megyénkben. A tréner Némethné Gregor Judit, aki külföldön szerzett babamasszázs-diplomát, és az egyetlen ilyen végzettségű szakember Közép-Európában. A gyakorlatok által szorosabb kapcsolat alakul ki az anya, apa és gyermekük között, a masszázs a szeretetről és a családi összetartozásról is szól. Szombaton látogattunk el a tanfolyam gyakorlati órájára a Semmelweis Kórházba. A védőnők játékbabákon, a meghívott szülők pedig izgő-mozgó, mászni vágyó csecsemőjükön végezték a gyakorlatokat. A 9 hónapos Regina láthatóan igen élvezte a törődést, simogatást. Hol édesanyja, hol édesapja végezte a masszázst.- Mindent szeretnék megadni kislányomnak - mondta az édesanya, Kánya Renáta. - Már a tegnapi tanfolyami napon is itt voltunk, és Regina annyira megnyugodott, hogy másfél órát aludt utána. Mostanában nagy szüksége van a nyugtatásra, ugyanis jön a foga, és emiatt nyűgösebb a megszokottnál. Az ezüst csillagot édesanyának adom A hagyományőrző napon az ajándékkészítéshez is ötleteket kaptak a gyerekek Miskolc (ÉM - KHE) - Karácsony este a legszebb ajándék talán Marci ezüst csillaga, Adriána ablakdísze, és Fanni ajándéktasakja lesz. Ezeket a tárgyakat ugyanis mind maguk készítették. Városi hagyományőrző napot rendezett szombaton a Városi Pedagógiai Intézet és a Könyves Kálmán Általános Iskola. Az iskola földszinti folyosóján és termeiben a gyerekek ollóval, ragasztóval és a pedagógusoktól ellesett ötletekkel varázsoltak papírból, termésekből, néhány örökzöld ágból ötletes és esztétikus karácsonyi hangulatot idéző tárgyakat. Tóth Márton még csak első osztályos, de az elkészült ezüst csillagjára igazán büszke lehet. Bizonyára legszebb dísze lesz majd az otthoni karácsonyfának.- Az anyukámnak csináltam mutatja a kisfiú az alkotását. - Nem volt nehéz elkészíteni, mert Ági néni segített. Szeretnék még mást is csinálni, majd körülnézek, és ami legjobban tetszik, azt Készül az asztali dísz Fotó: Á. J. választom. - Marci elárulta, hogy az édesanyjának és édesapjának már készített sárga papírból képeslapot. A következő helyszínen asztali- és ajtódíszek készülnek. Szabó Adriána édesanyja segítségével tevékenykedik.- Nem nehéz elkészíteni, mert anya segít - mondja a kislány.- Áz asztalidísz otthonra, az ablakdísz pedig a keresztanyámnak készül. Otthon mi is kidíszítjük majd az ablakot műhóval és színes ablakfestéssel. A tasak- és képeslapkészítő teremben a precíz munkát kedvelő kisdiákok tevékenykednek. Palácsik Fanni épp a papírlap széleit hajtogatja, ami nagy figyelmet és ügyes kezeket igényel. - Ez már a második munkám lesz - tudjuk meg Fannitól.- Már szőttem egy könyvjelzőt. A tasakba a jegyzetfüzetemet teszem majd - mondja, aztán meggondolja magát - inkább majd ebben adom át az ajándékokat. Szépen csomagoltak A hagyományőrző napon hirdették ki a Diák ésszel - diák kézzel városi ötletpályázat eredményét. A diákok ajándékcsomagolási terveiket küldték be. A legötletesebb pályázók: Mohiár Zsuzsa (Fazekas Utcai Általános Iskola), Papp Roland és Nagy Zsófia (Könyves Kálmán Általános Iskola), Elek Patrícia és Kovács Éva (Bársony János Általános Iskola), Liga Krisztina (Görög Katolikus Általános Iskola), Lasánszky Lilla, Czink Fruzsina és Demeter Nikoletta (Móra Ferenc Általános Iskola) Papa, mama, gyerekek és a kutya Miskolc (ÉM - KHE) - A kutyák és macskák ma már nem csak a háziállat szerepét töltik be. Egyre inkább családtagként kezelik őket gazdáik. Szakmai továbbképzést rendezett szombaton megyénkbeli állatorvosok számára a Miskolci Állatkórház Kft. A meghívott szakember Juhász Csaba volt, aki országszerte tart előadásokat, továbbképzéseket a kisállatsebészet témakörében. Az elméleti bevezető után az állatorLengyel Béla (balra) és Juhász Csaba egy ápolttal Fotó: Ádám J. vosok diafilmeken és videofilmen követhették végig a problémák sebészeti megoldását.- Napjainkra megváltozott az állatorvosok helyzete - mondta lapunknak Juhász Csaba még az előadás előtt. - A gazdasági haszonállattartás a minimálisra csökkent, igy az állatorvosok nagy számban váltak munkanélkülivé. Igény mutatkozik azonban a hpbbiállatok gyógyítására, így a régebben haszonállatokkal foglalkozók is rákényszerülnek, hogy továbbképzéseken sajátítsák el a kisállatok gyógyításának tudományát. Ma már falun is orvoshoz viszik a beteg kutyát, ez 10 évvel ezelőtt még nem volt jellemző. Hasonló a meglátása a Miskolci Állatkórház Kft. Állatorvosának, Lengyel Bélának is, aki a tegnapi szakmai napot szervezte.- Ma már falun is vásárolnak drága, fajtatiszta kutyát, melyet orvoshoz visznek, ha beteg. Régebben a kutya a házőrző szerepét töltötte be, ma családtaggá vált. Az idősebb emberek gyermekként, unokaként szeretik. Az elmúlt 4-5 évben a városban egyre többen tartanak lakásban macskát. A macska gondozása ugyanis könnyebb, nem kell levinni, és az egyedüllétet is jobban elviseli. Két fesztivál között,A Bartók+Puccini 2002 után és a Bar- tók+Mozart 2003 előtt szombat este a Miskolci Nemzeti Színházban tartott operagálát a Miskolci Szimfonikus Zenekar neves énekművészek közreműködésével. Fotó: Ádám János