Észak-Magyarország, 2002. november (58. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-28 / 277. szám

2002. november 28., csütörtök SPORT / 10 0 A legfiatalabb. A Magyar Röplabda-szö­vetség ügyvezetése Ludvig Zsoltot bízta meg a női válogatott irányításával. A Nyír­egyháza vezetőedzője 28 éves, így az olim­piai sportágakban ő minden idők legfiata­labb szövetségi kapitánya Magyarországon. 0 Jobb volt a MAC. A Miskolci Sport­iskola-Miskolci Jegesmedvék JSE két csapata is pályára lépett a korosztá­lyos jégkorongbajnoksá­gokban. Előkészítők: MAC Budapest - MISI-MJJSE 4-1. G.: Túróczi. Serdülők: MISI-MJJSE - MAC Buda­pest 3-6. G.: Kovács Gy., Kállai, Urbán. 0 Elhunyt a legidősebb. Életének 96. évében elhunyt Gerevichné Bogen-Bogáti Erna, a nyári olimpiák legidősebb ma­gyar érmese. A 16-szoros magyar baj­nok tőrvívónő három olimpián vett részt, s 1932-ben Los Angelesben szerepelt a legsikeresebben: a 3. helyen végzett. A teremben folytatják Ózd (ÉM - ME) - Az NB n-es szabadtéri idény végeztével terembe vonulnak a labda­rúgók. Szombaton délután három órától Óz- don a Városi Sportcsarnokban négy csapat kergeti majd a labdát. Az Ózdi Kohász NB n-es együttesén kívül az Ózdi FC megyei II. osztályú gárdája, valamint a szlovák har­madik ligában szereplő Tornaija és a negye­dik vonalban érdekelt Hajnácskő lép pályá­ra. A nemzetközi körmérkőzéses tornán két­szer tizenöt perces mérkőzéseket vívnak egy­mással a résztvevők. Az ózdi szurkolóknak már a kezdésre, tehát 15 órára érdemes ki­látogatni a csarnokba, mert a sorsolás sze­rint a két helyi csapat küzdelmével indul a versengés, melyet további öt találkozó kö­vet majd. A teremlabdarúgó-toma után pe­dig a sportcsarnok éttermében szurkolói an­kétet tart az Ózdi Kohász vezetése, ahol az NB n-es együttes őszéről, a téli felkészülés­ről és a tavaszi tervekről is lehet faggatni a csapat vezetését, és egy-két játékosát. KÜRZET1 LABDARÚGÁS „ V. .V. J _____ ^ Encs körzet A csoport Az őszi végeredmény 1. Felsővadász 15 132 -66-1041 2. Vilmány15 104 151-2334 3. Kiskinizs15 91 5 34-34 28 4. Hernádvécse15 82 541-3426 5. Boldogkőváralja 15 74 434-2225 6. Kázsmárk15 72 634-2623 7. Boldogkőújfalu15 62 742-50 2G 8. Vizsoly *15 6 3 639-5420 9. Abaújdevecser15 45 642-4017 10. Baktakék15 52 8 38-44 17 11. Szalaszend15 52 829-3617 12. Garadna15 44 718-3116 13. Ináncs15 43 823-46 15 14. Forró II **15 43 828-41 13 15. Novajidrány 15 33 917-3012 16. Büttös *** 15 2 * 1 büntetőpont levonva ** 2 büntetőpont levonva *** 6 büntetőpont levonva 4 926-45 4 Miskolc körzet Az őszi végeredmény 1. Sajósenye 11 101 -26-10 31 2. Miskolci Rendész 11 92 -28-529 3. Borsodszirák 10 61 3 33-12 19 4. Szirma-Nyírjes11 52 416-2117 5. DVTK SE11 51 526-1816 6. Sajólád 11 5 1 527-2216 7. Mályi11 51 526-2916 8. Parasznya11 4- 726-1912 9. Hangács-Nyomár 11 31 7 27-24 10 10. Köröm *10 31 614-219 11. Gesztely 11 21 812-427 12. Aszaló 11 2 - 9 16-54 6 * 1 büntetőpont levonva A Borsodszirák - Köröm mérkőzést tavasszal játsszák. Ózd körzet Az őszi végeredmény 1. Farkaslyuk 11 9- 236-1327 2. Nekézseny11 8- 3 33-1824 3. Uppony11 6 1 424-2019 4. Tábla11 5 2 4 22-1217 5. Somsály11 52 413-1217 6. Gömör SE11 52 422-2417 7. Domaháza11 43 425-2615 8. Bánréve 11 42 519-1814 9. Borsodbőta11 34 422-22 13 10. Sajőpüspöki *11 42 523-3313 11. Sajóvelezd **11 2 2 7 10-285 12. Uraj ** 11 - 2 9 16-39 -1 A Hangony SE visszalépett, a Királdot pedig a városi szövetség kizárta. * 1 büntetőpont levonva ** 3 büntetőpont levonva LABDARÚGÓ UEFA-KUPA A 3. forduló, már magyar csapat nélkül Darchevllle (balra) ma az Anderlecht védőit riogathatja Fotó: EPA Budapest (MTI) - Két mérkőzéssel kedden megkez­dődött, míg ma újabb tizen­négy találkozót játszanak a labdarúgó UEFA-kupa 3. fordulójának első „felvoná­saként”, s az elmúlt évek rossz hagyományainak folytatásaként ezúttal is már magyar csapat nélkül. A legtovább versenyben lévő Ferencváros a VfB Stuttgart el­len esett ki, s könnyen elképzel­hető, hogy most a németek kényszerülnek búcsúra. Félix Magath együttese a Bajnokok Ligájából érkező FC Bruges-zsel találkozik. A magyar érdekelt­ségű együttesek közül a Sturm Graz a végső esélyesek közé tar­tozó Lazióval csap össze, a né­hány nappal ezelőttinél na­gyobb önbizalommal. Az oszt­rák bajnokság vasárnapi rang­adóján ugyanis 2-1-re győzött a nagy fölénnyel listavezető Austria Wien vendégeként, a második találatot a 45. percben Szabics Imre szerezte. A gra­ziak másik magyar játékosa, Korsós György a 67. percben állt az első félidő elején eredmé­nyes Amoah helyére. A Kabát Pétert foglalkoztató török Denizli kevés eséllyel várja a BL-ben edződött Olympique Lyont, s Bodnár László csapata, a Dinamó Kijev is csak jó játék­kal érhet el megfelelő ered­ményt a Besiktas vendégeként. A program UEFA-kupa, 3. forduló, 1. mérkő­zések, csütörtök: Wisla Kraków (lengyel) - Schalke 04 (német), Denizli (török) - Olympique Lyon (francia), Slovan Liberec (cseh) ­Panathinaikosz (görög), Girondins Bordeaux (francia) - Anderlecht (belga), PAOK Szaloniki (görög) - Slavia Praha (cseh), Besiktas (tö­rök) - Dinamó Kijev (ukrán), AEK Athén (görög) - Maccabi Haifa (iz­raeli), Sturm Graz (osztrák) - Lazio (olasz), FC Bruges (belga)- VfB Stuttgart (német), Vitesse Arnhem (holland) - FC Liverpool (angol), Celtic Glasgow (skót) - Celta Vigo (spanyol), Reál Betis (spanyol) - Auxerre (francia), Má- laga (spanyol) - Leeds United (angol), FC Porto (portugál) - RC Lens (francia). Borsodi duatlonosok és triatlonosok a topon Tiszaújvárosi és miskolci sportolók érdemelték ki a kiváló minősítéseket Tiszaújváros (ÉM - SZIS) - A magyar triatlonostár- sadalom szezonzáró összejöve­telét a november 30-án, szom­baton Siófokon megrendezen­dő hagyományos bál jelenti. Közkívánatra a pódiumon kö­szöntik majd az idei verseny­szezonban „Az év sportolója” címet kiérdemlő, valamint az I. osztályú és aranyjelvényes minősítést teljesítő sportoló­kat. A legjobbak között, azaz a topon szép számmal lesznek borsodiak is. A borsodi duatlonosok, triat­lonosok közül Gályász Dániel (TVK-Mali TK) a legjobb serdülő triatlonos díját veheti át. A mis­kolci származású Kuttor Csaba (Buda-Cash Team) a felnőttek kö­zött bizonyult az elsőnek, míg a szintén miskolci Kropkó Péter Gályász Dániel (Kropkó TC) a felnőtt hosszútávú kategóriában végzett az élen. Aranyjelvényes minősítést a következő, kivétel nélkül a TVK- Mali Triatlon Klubot képviselő sportoló érdemelte ki: Kurucz Krisztián (gyermek korcsoport., duatlon), Kurucz Roland (gyer­mek kcs., duatlon és triatlon), Gályász Dániel (serdülő kcs., duatlon és triatlon), Lukács Vik­tória (ifjúsági kcs., duatlon és triatlon), Török Alfréd (ifjúsági kcs., duatlon és triatlon) , Buczkó Beáta (gyermek kcs., tri­atlon), Hajdú Ádám (ifjúsági kcs., triatlon). I. osztályú minősítést szereztek: Balogh Lőrinc (junior kcs., TVK- Mali TK, duatlon és triatlon), Be­nedek László (junior, kcs., TVK­Mali TK, duatlon és triatlon), Tö­rök Dániel (felnőtt kcs., TVK-Mali TK, duatlon és triatlon), Benőcs Zoltán (junior kcs., TVK-Mali TK, triatlon), Nagymihály Adrienn (junior kcs., TVK-Mali TK, triat­lon), Buru Gábor (felnőtt kcs., TVK-Mali TK, triatlon), Lehmann Tibor (felnőtt kcs., TVK-Mali TK, triatlon), Soltész Roland (felnőtt kcs., Miskolci Vízművek SC, tri­atlon), Kaldau Szabolcs (felnőtt kcs., TVK-Mali TK, triatlon). A Magyar Triatlonszövetség no­vember 20-i ülésén - a fentiek mel­lett - döntöttek a Heraklesz-váloga- tott keret tagjairól is. Ennek értel­mében a TVK-Maliból Gályász Dá­niel, Hajdú Ádám, Török Alfréd és Benőcs Zoltán kap lehetőséget a kiemelt felkészülésre. TETRAVENT-KUPA r/Tj j ő j 1 j j j j j ’j-jTÍ j ..... j jjj'j yv'j > 'j j j v ./ JJ jjjjjJjjjjjj Nyolc versenyszám négy-négy győztese Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri stadion adott otthont a közel­múltban a Miskolci Sportisko­la háromfordulós gyermek at­létikai versenyének, a Tetra- vent-kupa 3. fordulójának. A győztesek: Fiúk 60 m gát 10 évesek: 1. Kovács Gábor (42. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Babinszki Ferenc (43. sz. Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Jakab Szabolcs (15. sz. Ált. Isk.) 60 m sík 9 évesek: 1. Tóth Roland (28. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. Ba- csa Patrik (2. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Babinszki Ferenc (43. sz. Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Dakó Bence (2. sz. Ált. Isk.). 300 m sík 9 évesek: 1. Szabó Tamás (21. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. So­mogyi Szabolcs (21. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Polényi Gábor (21. sz. Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Dakó Bence (2. sz. Ált. Isk.). 600 m sík 9 évesek: 1. Tóth Roland (28. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. Ba- csa Patrik (2. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Vaszil Dávid (Emődi Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Jakab Dániel (15. sz. Ált. Isk.). 1000 m gyaloglás 11 évesek: 1. Vezsdel Alex (43. sz. Ált. Isk.). Távol ugrás 9 évesek: 1. Tóth Roland (28. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. Ba- csa Patrik (2. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Polényi Gábor (21. sz. Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Dakó Bence (2 sz. Ált. Isk.). Magasugrás 10 évesek: 1. Orosz Gyula (15. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Polényi Gábor (21. sz. Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Pálfi Péter (21. sz. Ált. Isk.). Kislabdadobás 9 évesek: 1. Tóth Roland (28. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. Orosz Gyula (15. sz. Ált. Isk.). 11 éve­sek: 1. Polényi Gábor (21. sz. Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Soós Tamás (Hermán Gimn.). Lányok 60 m gát 11 évesek: 1. Krajnyák Boglárka (Szikszó, Szepsi). 12 évesek: 1. Szajkó Viktória (6. sz. Ált. Isk.). 60 m sík 9 évesek: 1. Szabó Katalin (10. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. Kormos Zsuzsanna (2. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Béké­si Anett (43. sz. Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Szajkó Viktória (6. sz. Ált. Isk.). 300 m sík 9 évesek: 1. Szabó Katalin (10. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. Orgován Petra (Kaffka M. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Békési Anett (43. sz. Ált. Isk.). 12 éve­sek: 1. Szajkó Viktória (6. sz. Ált. Isk.). 600 m sík 10 évesek: 1. Kiss Fanny (8. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1 Krajnyák Boglárka (Szikszó, Szepsi). 12 évesek: 1. Szepesi Nikolett (Fényi Gyula Jezsuita Gimn.). Távolugrás 9 évesek: 1. Szabó Katalin (10. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. Csorna Zsuzsanna (21. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Békési Anett (43. sz. Ált. Isk.). 12 éve­sek: 1. Szász Zsuzsanna, Ava- si Gimn. Magasugrás 12 évesek: I. Szász Zsuzsanna (Avasi Gimn.). Kislabdadobás 9 évesek: 1. Szabó Katalin (10. sz. Ált. Isk.). 10 évesek: 1. Kiss Fanny (8. sz. Ált. Isk.). 11 évesek: 1. Leskó Melinda (15. sz. Ált. Isk.). 12 évesek: 1. Szaj­kó Viktória (6. sz. Ált. Isk.). A Tetravent Kupa idei végered­ménye (három forduló alapján): Fiúk 9 évesek: Tóth Roland (28. sz. Ált. Isk., edző: Drotár Ottó). 10 évesek: Bacsa Patrik (2. sz. Ált. Isk., edző: Drotár Ottó). 11 évesek: Polényi Gábor (21. sz. Ált. Isk., edző: Kubicskó Zsuzsa). 12 évesek: Soós Tamás (Hermann Gimn., edző: Soós Istvánná). Lányok 9 évesek: Szabó Katalin (10. sz. Ált. Isk., edző: Deák Géza). 10 évesek: Csorna Zsuzsa (21. sz. Ált. Isk., edző: Vucskó Sán- dorné). 11 évesek: Békési Anett (43. sz. Ált. Isk., edző: Soós Istvánná). 12 évesek: Szajkó Viktória (6. sz. Ált. Isk., edző: Drotár Ottó).

Next

/
Oldalképek
Tartalom