Észak-Magyarország, 2002. november (58. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-11 / 262. szám

ÍSZM-MUnRORSIÍG* 2002. november 11., hétfő SPORT HÍRCSOKOR 0 Szaniszlő az elnök. Pénteken megala­kult a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének amatőr-alszövetsége, amely a nem profi csapatok érdekeit fog­ja képviselni a jövőben. A küldöttek Sza- niszló Sándort, a Miskolci EAFC elnö­két választották meg első számú veze­tőjüknek. 0 Sebestyén harmadik. Sebestyén Júlia a harmadik helyen végzett a 35. Arany Pi­ruett nemzetközi műkorcso­lyaversenyen, Zágrábban. A rövid program után még élen álló magyar korcsolyá­zó kűrje során elrontott két ugrást, így ebben a szakaszban harma­dik lett, s ezzel összetettben visszacsú­szott. A versenyt a finn Alisa Drey nyer­te meg az amerikai Yebin Mok előtt. 0 Az oroszok. Nem sikerült a bravúr Sze­geden, vagyis az esélyeknek megfelelően az orosz válogatott jutott a teremlabda­rúgó Európa-bajnokság első selejtező cso­portjából az olaszországi nyolcas döntő­be, miután az addigi két százszázalékos csapat csatájában győzni tudott: Oroszor­szág - Magyarország 6-2 (3-0). Érem a sakkolimpiáról Bled (MTI) - A magyar férfi válogatott a második helyen végzett a bledi sakk­olimpián, így 22 év után szerzett ismét ér­met. A viadalt egypontos előnnyel a cím­védő oroszok nyerték.- Há a csapatgyőzelmek számát vennék alapul a végelszámolásnál, mi állhatnánk a dobogó legfelső fokára - mondta Kállai Gá­bor, az együttes kapitánya. - Tizenegyszer nyertünk, két döntetlent játszottunk és csak egyszer szenvedtünk vereséget, az oroszok ugyanakkor tízszer győztek három döntet­lenjük mellett, tőlünk pedig kikaptak. A csapat 2-2.5 ponttal túlteljesítette az előze­tes elvárásokat, az 56 parti közül mindössze egyet veszítettünk el, húszszor nyertünk, ami kiváló teljesítménynek számít. A magyar férfi gárda az utolsó előtti fordulóban 2-2-es döntetlent ért el Ör­ményország ellen (Lékó Péter, Almási Zol­tán, Gyimesi Zoltán és Ács Péter is dön­tetlent ért el), majd zárásként Kínát ver­ték 3-1-re (Almási Zoltán és Gyimesi Zol­tán szerezte meg a teljes pontot a harma­dik és negyedik táblán, Lékó Péter sötét­tel, Polgár Judit pedig világossal remizett). A magyar női gárda szombaton 1.5-1.5-re végzett az angolokkal (Vajda Szidónia, Dembo Jelena, Lakos Nikolett egyaránt remizett), majd 3-0-ra verték Moldovát úgy, hogy Vajda Szidónia, Lakos Nikolett és Ga- ra Anita is győzött. Itt a kínaiak megvéd- ték címüket. A magyar együttes nagyará­nyú győzelmével az 5-8. helyen zárt, a vég­leges helyezésről a mellékpontszámítás dönt. LABDARÚGÓ NB I Miskolc (ÉM) - A labdarúgó NB I 14. fordulója pénteken az FTC - EFC Békés­csaba (0-1) mérkőzéssel kezdődött, míg a további mérkőzéseket szombaton rendez­ték meg. Az eredmények: e.on-ZTE FC - Matáv-Sopron 3-0 (2-0) G.: Faragó (16., 47.j, Egressy (18.). Siófok FC - Kispest-HF G.: Bárányos (60.), Hercegfalvi (86.). 0-2 (0-0) Újpest - Videoton G.: Kovács Z. (5., 17. 2-1 (2-0) ). illetve Tóth N. (61.). Győri ETO FC - Dunaferr SE G.: Szanyó (40.) 1-0 (1-0) Debreceni VSC - MTK HFC 0-0 Az NB 1 állása 1. MTK HFC 14 10 2 2 30-1332 2. Győri ETO FC 14 833 26-1527 3. Ferencvárosi TC13 82 3 24-10 26 4. Újpest FC14 8 1 530-2125 5. Debreceni VSC 1466230-23 24 6. e.on-ZTE FC 146 3527-2321 7. Siófok FC 14635 20-20 21 8. Dunaferr SE 14 3 4720-27 13 9. Matáv-Sopron 14 3 4716-24 13 10. Videoton FCF 14 2 5 713-24 11 11. Kispest-HFC132 3817-329 12. EFC Béékéscsaba 143-1119-409 A Kispest HFC - FTC mérkőzést december 6-án játsszák. Továbbjutottak! Chocholak egy gép módjára ter­melte a pontokat. A harmadik szett felénél, ami­kor 15-13-ra vezetett a Zadruga, kezdett meleg lenni a pite. De sze­rencsére ekkorra a magyar csapat megtalálta az igazi arcát. Schild- kraut helyén Nagypál érkezett a feladó helyére, és a lassabb, de nyugodtabb játéka eredményes volt. A korábbiakhoz képest az ütőgép Morozov is elkapta a fona­lat, valamint Jánosi termelte a pontokat. A Vegyész tehát fordí­tani tudott, ami lelküeg megtörte az osztrák együttest, de ekkor már fizikálisán is fáradtak a hazaiak. A visszavágó negyedik szaka­szában a Barcikának már elég lett volna 17 pontot elérnie a biztos továbbjutáshoz, mert 3-1-es vere­ség esetén a pontarány számítás­ban már jobb volt a magyar csa­pat. A lendületben lévő Oravec- legénység azonban semmit nem bízott a véletlenre, és kiegyenlí­tette a találkozó állását. A szett végén a Barcika drukkereitől elő­kerültek az előre behűtött pezs­gősüvegek, de a lelátói hangulat hamar megváltozott. A továbbju­tás szempontjából a záróakkord már teljesen mindegy volt, a mieink igazából már nem is kon­centráltak, és ezt kihasználva az Aich/Dob megnyerte a mérkő­zést. Az osztrákok tehát a vissza­vágó győzelmének, a barcikaiak pedig a továbbjutásnak örülhet­tek. A két mérkőzés alapján ugyan­Fotó: Marosréti Ervin is a Vegyész RC jutott a decem­ber 6-8. között esedékes csoport- selejtezőbe, amit a görögországi Szalonikiben rendeznek meg. Vradimir Pridal: - Erőteljesen, lendületesen kezdtük a mérkőzést, és mái- úgy éreztük, meg lehet a továbbjutás, amikor a magunk ál­tal diktált tempóban elfáradtunk. A magyarok ezt kihasználták, és megérdemelten léptek tovább. Dániel Oravec: - A továbbju­tásért jöttünk Bleiburgba. amit teljesített a csapat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon nehéz mérkőzés volt, de 0-2-ről is fel tud­tunk állni. Értékes eredményt ér­tünk el, de a hibáinkból a későb­biekben tanulnunk kell. Kiküldött munkatársunk, Marosréti Ervin jelenti Bleiburgból Csodálatos, meseszép környe­zetben található Bleiburg, ahol szombaton este CEV-kupa vissza­vágó mérkőzést játszott a Vegyész RC férfi együttese. Nem csoda te­hát, hogy a csapat tagjai, a kísé­rők és a szurkolók is egyik ámu­latból a másikba estek a közel hét­száz kilométeres út során. Minden rendezett, minden tiszta, és az Al­pok szépségét maximálisan ki­használják az osztrákok. A szombati osztrák lapok esé­lyesnek ítélték az Aich/Dobot a visszavágó előtt. Nemcsak a győ­zelemre, hanem a továbbjutásra is. A helyi zsurnaliszták derűlátá­sát némileg alátámasztotta, hogy két játszma után, ha nem is riadt, de gondterhelt magyar szurkolók álltak a pálya szélén. A lendüle­tesen kezdő vendéglátók ugyanis megnyerték az első két szettet, te­hát összesítésben már egyenlő volt az állás. Hogy miért? Nem jöt­tek be a barcikai nyitások, az ütők alulmúlták magukat az ele­jén, a másik oldalon viszont Bleiburg, 300 néző. Vezette: Lemek (lengyel), Gallaun (osztrák). Aich/Dob: Jónak, Hafner, DURICS, CHOCHOLAK, Kosi, Pisnik. Csere: M.Micheu (liberó), Wernegger, Gressl. Edző: Vladimír Pridal. Vegyész RC: Schildkraut, Morozov, Tóth G., BUNFORD, JÁNOSI, Herich. Csere: Bencsik (liberó), NAGYPÁL, Kiss T„ Jár­mi. Edző: Dániel Oravec. Boldog barcikaiak a festői környezetben Férfi röplabda CEV-kupa selejtező, visszavágó: Aich/Dob - Vegyész RC 3:2 (20, 25, -20, -20, 7) Későn ébredt fel a miskolci csapat Női röplabda Extraliga, 8. forduló: MVSC-Cronus - BSE-FCSM 1:3 (-13, -17, 25, -20) A MINŐSÉG MINDIG MEGÉRI! Pásztor Attila Mindkét csapat rendkívül ál­mosan, és sok hibával kezdett, ebből az állapotból a fővárosi együttes lábalt ki hamarabb és az első technikai időnél már 5:8 állt az eredményjelzőn. Mivel a Miskolc nyitásfogadásban gyen­gélkedett a különbség egyre nőtt a felek között, és hiába kért két­szer is időt Kőhalmi Richárd nem tudta felrázni csapatát. Katona két jó megmozdulásá­val indult a második szett, de a két hazai pontra zsinórban hét vendégválasz érkezett. Országh törte meg ezt az „egyhangúságot", Hirdetés ----------------------------------------------------­de a vendégcsapat ezután is szin­te tetszés szerint érte el pontjait (4:11). A játszma közepén aztán magára talált a hazai csapat, de Katona és Országh pontjai csak arra voltak elegendőek, hogy ne nőjön tovább a különbség. Hazai centerpontokkal kezdő­dött a harmadik felvonás, és 5:5- ig felváltva estek a pontok. Fe­kete szerencsés ejtése után meg­lépett csapata de 5:8 után sem ad­ta fel a Miskolc és kiegyenlítet­tek Szúcsék (12:12). 19:21-nél időt kért Kőhalmi Richárd, ám nem sokkal később már 22:24 volt az állás. A hazaiak azonban ekkor nagyon koncentrálva játszottak, és négy meccslabdát hárítva szé­pítettek. Élvezetes játék vezette be a negyedik játszmát, amelyben Ka­tona rendkívül ponterősen ját­szott, ám a túloldalon Danada és Szórád tette meg ugyanezt így el­húzott a BSE (7:13). A folytatás­ban ugyan még lendületben jött a Miskolc, ám a hátrányt nem sikerült ledolgoznia így a BSE megnyerte a mérkőzést. Kőhalmi Richárd: - Ha hama­rabb ébredünk lehet, hogy másképpen alakul a találkozó. Kasziba István: - Fegyel­mezetten játszva megérdemelten nyertünk. m ÁÉB BANK RT. Miskolc, 100 néző. Vezet­te: Hóbor, László. MVSC: Adrianenko, KA­TONA, Kovács E., Szűcs, ORSZÁGH, Kiss B. Csere: Németh (liberó), Sike. Edző: Kőhalmi Richárd. BSE: Szabó A., DANADA, SZÓRÁD, Fekete, Tímár, PETHŐ. Csere: Tóth A. (liberó). Edző: Kasziba István. Adrianenko (háttal) Jól mozgatta csapatát Fotó: Végh Csaba AJÁNDÉKKAMAT + BANKKÁRTYA 9,125% + EC/MC STANDARD BANKKÁRTYA, TÁRSKÁRTYÁVAL *EBKM, a minimum 2 millió Ft, két hónapra lekötött, lakossági betétre, évi kamat: 9%. Az akció 2002. november 25-ig tart. Miskolc, Kazinczy F. u. 4-6. • 46/509-417

Next

/
Oldalképek
Tartalom