Észak-Magyarország, 2002. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-21 / 246. szám
2002. október 21., hétfő VÁLASZTÁS / 8 A MEGYÉBŐL JELENTJÜK DETEK Svidró László jegyző elmondta, 274 szavazót regisztráltak a névjegyekben, délután 2-ig 120an mentek el szavazni. Rendkívüli esemény nem történt. az első szavazó reggel 6 órakor járult az urnához. Négy polgármesterjelölt közül választhattak, u^anakkor a mozgőurnát is biztosította a választási bizottság. DOMAHÁZA Két független polgármesterjelölt mellett egy MIÉP-es is beszállt a polgármesterségért folytatott harcba. Az urnákhoz 747 választópolgárt vártak a választási bizottság tagjai, ebből 11 óra 45 percre 158-an végeztek a szavazással. Érdeklődésünkig nem kaptunk hfrt rendkívüli eseményről. DÖVÉNY Tudva azt, hogy korán kelő emberek laknak a faluban, arra lehetett számítani, hogy a dévényiek nagy része már korán, de délelőtt mindenképp leadja szavazatát. Ehhez képest a 234 szavazni jogosultból délután még csak mintegy 60an mentek választani. A helyiek arra számítottak, délután már többen ellátogatnak a szavazóumákhoz. DUBICSÁNY A településen a szavazási hajlandóság mindig jóval magasabb a megyeinél. Ezt látszott igazolni a késő délelőtti adat is, ekkorra már a falu 40 százaléka leadta a voksát. Legtöbben a templomból indultak a szavazókörbe, de voltak családok, akik közösen, egy séta keretében ebéd után indultak el otthonról. EDELÉNY A mintegy 8400 fős edelényi szavazótáborból a délután 3 órai eredmények szerint 36,6 százalékos részvétellel mentek szavazni az emberek. Jóllehet, a szavazók minden sza- vazőkörzetben más rend szerint tették le voksaikat, bizo nyos időpontokban - például a templomi szertartások alkalmával - megemelkedett a szavazók száma. A város hivatala egyébként lehetővé tette, he®' a választással kapcsolatban interneten is tájékozódjanak a polgárok - ezt a nap nagyobbik felében egyetlen edelényi sem vette igénybe. EGERLÖVŐ A napsütésben jő kedvűén mentek szavazni az egeriö- vőiek, és igen magas, 50 százalékos volt e® órakor a részvételi arány. Néhányan sokáig latolgattak a szavzófülkében, a többség azonban rutinosan, gyorsan végzett Né®' éve is igen magas volt a részvételi arány, akkor is két polgármes- teijelölt között kellett választani. ÉGERSZÖG Az ifjúsági táboráról egykor nagy ismertségnek örvendő Égerszög 60 százaléka még a vasárnapi ebéd elkpltése előtt leadta szavazatát. A szavazás a faluban családi esemény, férj és feleség e®ütt, gyermekükkel, esetleg unokáikkal mentek a szavazásra. EMOD Gyérebb volt délelőtt a részvétel Ernődön, mint a tavaszi választáskor. Most egy órakor még csak annyian voksoltak, mint akkor 11 óráig. A délutáni órákban várható a választók zöme, és este az is kiderül, alakulhat-e örmény kisebbségi önkormányzat. A cigány és a lennel kisebbségnek már eddig is volt önkormányzata, az örmény azonban új kezdeményezés. ENCS Encs, Abaúj fővárosa választási lázban égett vasárnap délelőtt. A választásra jogosultak száma 5323 fő, a részvétel pedig há romnegyed 3kor 1849 fő. Ez 34,7 százalék, a legtöbben a délelőtt folyamán mentek el szavazni, a délutáni állás szerint a részvételi arány - kötele zettségek hiánya ellenére - biztosan elérte az 50 százalékot. ERDŐBÉNYE A szőlőszedők voltak az első szavazók reggel 6 órakor Erdő- bényén. Munkakezdése előtt, még tiszta ruhában tartották illendőnek megjellenni az urnák előtt. Olvasónk szerint a hely- hatósági választások jobban érdeklik az embereket, mint az országgyűlésiek, mert ennek végeredménye jobban érinti a lakosságot. ERDŐHORVÁTI A többi tokaj-hegyaljai településhez hasonlóan Erdőhorvátiban is a szüret határozta meg a szavazatok leadásának ütemét. A szüretelni indulók kora reggel, munka előtt és késő délután, a szőlőszedés végeztével keresték fel leginkább a szavazőhelyiséget. FÁJ Az észak-abaúji településen 13 óráig az arra jogosultak nagy aránya leadta voksát: a 166 főből közel 100 fáji lakos délelőtt szavazott. Ebből következtethető, hogy aktivitásuk hasonlóan nagy volt, mint a tavaszi országgyűlési választások alkalmával. FANCSAL A fancsali szavazók, mint a legtöbb vallásos településen a szentmise előtti és utáni időszakban ment el szavazni. Az e®ik helybeli választó véleménye szerint nem lesz túl na® a részvételi arány, mert nincs szabályozva az érvényességi küszöb. Tudomásunk szerint rendkívüli esemény nem történt. FARKASLYUK Csendben, rendben, nyugodtan zajlott a választás a helyi jegyző megítélése szerint. Az érdeklő dés a legjobb volt a térségben, hiszen délig a voksolók aránya megközelítette a harminc százalékot. Az 1402 szavazópolgár közül 11 óráig 333an töltötték ki a szavazólapot és helyezték el az urnákban. FELSŐBERECKI A falugondnok volt az első szavazó Felsőbereckiben. A reggel hat órai kezdés után hosszú ideig nem volt dolga a helyi választási bizottságnak, az első voksoló fél hétkor érkezett meg. Ezt követően fd lyamatosan érkeztek a fel sőbereckiek szavazni, de a nagyobb részvételt a templomi istentiszteletek idejére várták. FELSŐDOBSZA A 704 választásra jogosult fék sődobszai lakos közül 315-en mentek el szavazni délután 3 óráig. Tempómba menet és jövet mentek a legtöbben szavazni - mondta Novák Isvánné jegyző asszony -, ugyanakkor a választási bizottság a mozgóurnát is rendelkezésre bocsátotta. A településen semmilyen rendkívüli esemény nem történt. FELSŐGAGY A 122 szavazásra jogosult állampolgár több mint ötven százaléka, 73 szavazó járult az urnához délután két óráig. A település körjegyzője elmondta, semmilyen rendkívüli esemény nem történt, a mozgőurnát pedig a körjegyző ség minden településén biztd sftották. Felsőgagy lakosságának zöme a mise után ment szavazni. FELSŐKELECSÉNY Még mielőtt leadták volna a mozgőumákra az igényeket, meg tudták volna mondani, hogy feltehetőleg kinek lesz szüksége rá, annyira jól isme- tik egymást a felsőkelecsényi I emberek. A településen főleg idősek élnek. Akár egészségesek, akár betegek, természetesnek és fontosnak tartják a szavazást. A korán kelők már hajnalban, vagy a mise előtt voksoltak, mások a délután első néhány órájára hagyták a szavazatuk leadását. FELSŐNYÁRÁD Hajnal 6 óra után pár perccel érkezett meg az első szavazó j Felsőnyárádon a szavazóhelyiségbe, majd sorra következtek azok, akik munkába menet előtt még szavani akartak. A követekező nagy szavazati hullám a templomi mise után volt, ez után a 853 szavazni jogosultból csaknem 300an már szavaztak. FELSŐREGMEC Már a délelőtti órákban is sd kan mentek el szavazni Felső regmecen. A mikőházi körjegyzőséghez tartozó településen most először voksolhattak a választópolgárok szlovák kisebbségi önkormányzat megalakulására, míg cigány kisebbségi önkormányzat már ; korábban is működött a hegyközi faluban. ____________________ FELSŐTELEKES A több mint 500 szavazónak minte® estiarmada szavazott délelőtt a településen. Mint a legtöbb faluban, itt is a vasárnapi misét követőn szoktak a legtöbben szavazni, így a helyi bizottság jogosan számított arra, hogy a mise után, délután 2-3 óra tájban ugrásszerűen megnő a részvételi hajlandóság. FELSŐVADÁSZ Felsővadászon fontosnak tartják a szavazást, mert a kocsmában enyhe vita robbant ki az ügyben, hogy ki lenne a település ideális polgármestere. A nézeteltérés persze nem volt veszélyes a választás ügyét illetően, de mint kiderült, legtöbben délután mentek el szavazni. Az első hullám a templomi szertartás előtt és után járult az urnához. FELSOZSOLCA Felsőzsolcán délután 1 óra körűi a választásra jogosultak minte® 22 százaléka adta le szavazatát. A helyi irodán ezt a részvételi arányt kicsit alacsonynak találták, a nap első szakaszában'több választópolgárra számítottak, különösen, hogy helyi vezetőkről dönt az 5536 névje®zékben szereplő felsőzsolcai. F1LKEHÁZA Egyetlen polgármesterjelölt szállt ringbe a faluvezetői tisztért Filkeházán. A 126 lelkes hegyközi település lakói emellett 5 képviselőt választhattak. A helyi szenátori helyekért összesen nyolcán indultak. A délutáni eredmények szerint a filkeházai szavazópolgárok 25 százaléka fodult meg az urnáknál. FONY Fonyban 287 szavazópolgár kő zül 161-en járultak az urnához a délután 3 órai jelentés idejéig. Semmilyen rendkívüli esemény nem történt, a mozgóurna iránt is volt igény. Voloncs Mária körjegyző szavai szerint a templomi szertartás után mentek a legtöbben szavazni. Délutánra kiderült, sokan éltek | alkotmányos jogukkal. FORRÓ A forróiak - vallásos lakosság lévén - legtöbben a templomi szertartás előtt és után mentek el szavazni. Az 1750 szavazásra jogosult polgár közül 1150en járultak az urnához szavazni délután 3 óráig. Rendkívüli esemény nem történt délutánig, a mozgóuma pedig ment a betegekhez. FULÓKÉRCS Délután focimeccset tartottak az abaúji településen, így mindenki igyekezett ennek kezdetéig leadni szavazatát. A 13 órai állás szerint 50 százalékos volt a szavazati arány, a választásra jogosultak száma pedig 237 fő Fulőkércsen, ebből hét személy kért otthonába mozgőurnát. FÜZÉR A misék és a református istentisztelet idején mozdultak meg leginkább a füzéri szavazók. Több választópolgár pedig a délutáni futballmérkőzés idejére halasztották a voksolás idejét a hegyközi településen. FÜZÉRKAJATA Két polgármesterjelölt szállt ringbe a választópolgárok kegyeiért Füzérkajatán. A 136 szavazásra jogosult helyi választópolgár kilenc képviselőjelölt közül választhatta ki azt az ötöt, akik a továbbiakban a hegyközi falu sorsának alakulásáért felelősek. FÜZÉRKOMLÓS Míg a tavaszi országgyűlési választásokon a templomi összejövetelek határozták meg leginkább a szavazatok leadásának ütemét, ezúttal folyamatosan érkeztek az urnákhoz a választópolgárok Füzérkomlóson. A hegyközi telepü lés lakói a magas részvételi arányt tekintve fontosnak tartották, hogy véleményt nyilvánítsanak a helyi ügyekben. FÜZÉRRADVÁNY A református templomi isten- tisztelet idején növekedett meg a választópolgárok száma az urnák előtt Füzérrad- ványban. A szentmisét előző • este tartották meg a hegyközi település katolikus hívei, így az nem befolyásolta a részvételi mutatókat. Sokan igényeltek mozgóumát a Füzérrad- ványhoz tartozó Vilypusztán, ahol sok idős ember lakik. GADNA A csereháti kistelepülés lakossága az idei önkormányzati választáson a templomi mise előtt és a szertartás után ment el szavazni nagy számban. Rendkívüli esemény a délután 3 órai tájékozódásunkig nem történt, de ismereteink szerint a választási részvételi arány meghaladta az ötven százalékot. GAGYAPÁTI Az ország legkisebb számú választókörzete, 18 lakosból 11 válaszásra jogosult. Délután 2 óráig mindössze né®en nem járultak urnához, várhatóan egy kivétellel mindenki él alkotmányos jogával. Két polgár- mester- és négy képviselőjelöltet regisztráltak a három képviselői helyre. Nevelős Gá bor körjegyző elmondta, az itt élők szeretnék, ha települő sük életképes maradna. GAGYBÁTOR A településen a 187 szavazásra jogosult polgár közül 137- en mentek el szavazni, rendkívüli esemény nem történt, a mozgóuma pedig működött. Legtöbben a templomi szertartás előtt és után járultak az urnákhoz, és három órakor még számítottak további szavazókra. Három polgármesterjelölt közül választhattak. GAGYVENDÉGI Gagyvendégiben a délután 3 órai adatok szerint 103en mentek el szavazni a 182 vá lasztásra jogosult lakó közül. Mint általában a kistelepülés eken, itt sem történt rendkívüli esemény, a választási kampánycsendet sem sértették meg. A mozgóumát a beteg választók rendelkezésére bocsátotta a választási bizottság. GALVÁCS Még akkor is sorban álltak a szavazófülkék előtt a helyi emberek, amikor már 50 százalékos volt a szavazati részvétel aránya. Galvácson a magas megjelenési szám már szokásszámba megy: általában 90 százalékos a településen a szavazati részvétel. Aki egészségi állpota miatt nem tudott elmenni szavazni, az mozgóumát kért. GARADNA A virágos településen a kocsmában beszélgettek leg- hosszabban a választás kimenetelének esélyeiről. Mint a községben szokás, a templomi szertartást követően mentek a választók szavazni, s ismereteink szerint magas volt a részvételi arány a délután 3 órai adatok szerint. Két független polgármesterjelölt közül választhattak. GELEJ A településen vasárnaponként tartják a zöldségvásárt. A piacon, mint mindig, most is nagy volt az érdeklődés, csak úgy, mint a szavazáson. A nyilvántartott 544 választópolgár közül, a kilencórás adatok szerint, 128an jelentek meg. A százalékos arányokat tekintve, korábban is 75-78%os volt a részvétel és a mostani választáson is hasonló mértékű részvétel várható. GESZTELY Reggel 6 órától folyamatosan érkeztek a választók Geszte- ' lyen a szavazókörökbe. Mindenki pontosan tudta, mi a teendő, ho®an adhatja le voksát. A tapasztalatok szerint az idei választáson is azok vettek részt, akik rendszerint élnek ezirányú állam- polgári jogukkal. GIRINCS A szavazásra jogosultak közül, a férfiak nagy valószínűséggel a délutáni Girincs - Bogács futballmérkőzés után mennek majd voksolni, a rangadók ugyanis mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. Ennek ellenére, a délelőtt folyamán már nagy volt az aktivitás, 9 órakor 20%os volt a részvétel, javarészt az idősebbek járultak az urnák elé. Tavasszal a jogosultak 80%-a jelent meg és ezúttal is hasonló eredményre számítanak. GOLOP A községben legalább 60-70 százalékos részvételre számi tanak a helyhatósági választáson. Már a kora reggeli órákban 108en adták le voksukat az 549 választásra jogosult közül. Az első szavazó a hivatalra vigyázó Bártfai János volt, aki polgárőrként, éjszakai műszakból hazamenet már várta a bizottságot. GÖMÖRSZŐLŐS A reggel hat órai kezdéskor csak a választási bizottság jelent meg a szavazókörben, az első voksoló fél hét tájban érkezett. Ettől kezdve lassan, de folyamatosan érkeztek az emberek. Délig a falu 25 százaléka szavazott. A déli szentmisét követően még ebéd előtt sd kan leadták a szavazatukat. GÖNC Az 1779 választásra jogosult polgár közül 42,83 százalék, azaz 762-en mentek el szavazni három választőkörben 15 óráig. Mozgóumát biztosított a választási bizottság és a 3-as szavazókörben öt helyre, a 2-esbe 13, míg az 1-es- ben heten igényelték. Rendkí vüli esemény nem történt, legtöbben 10 és 13 óra között voltak szavazni. GONCRUSZKA Délután 3 óráig rendben zajlott a szavazás Göncruszkán, de mini a legtöbb kistelepülésen, itt is a szentmise ideje határozta meg a részvétel idejét. A vallásos göncruszkaiak többsége 10 és 13 óra között járult az urnához; a részvételi arány pedig már kora délután meghaladta az ötven százalékot. GYÖRGYTARLÓ Fegyelmezetten, szervezetten - ez volt jellemzője Györgytar- lón a választásnak. Az almaszüretre igyekvők már hat óra után szavaztak, akik véletlenül nem vitték magukkal a személyazonosságijukat, hazamentek érte. A cigány kisebbségi önkormányzat 3 helyére 3-an pályáztak, rájuk a korábbiaktól nagyobb részvétellel szavaztak. HALMAJ A választásra jogosult 1383 szavazőpolgár közül 521-en járultak az urnához két szavazó- körben. A részvételi arány 15 órakor 37,67 százalék volt, s rendkívüli esemény délutánig nem történt. A mozgóuma fél 4 tájban indult el délután, s minden beteghez eljutottak. A legtöbben reggel 9 és 11 óra között mentek el szavazni, de ez csak 15 órai adat. HANGÁCS Hangácson a legtöbben a templomba menet, illetve jövet mennek el szavazni már évek óta. Ezúttal is így történt: délután 1-ig a helyi szavazók fele már választott. A legkd rábban egy fiatalember adta le a voksát, aki őrző-védő munkája révén gyakran kel kd rán és indul dolgozni. HANGONY A jelenlegi polgármester és az egykori tanácselnök szállt harcba a polgármesteri székért, ami pártállás szerint is érdekesnek tűnt, bár mindketten független jelöltként indul tak. Az érdeklődés nem volt kiemelkedőnek mondható, bár a délelőtt 11 óra előtti jelentés 20 százalékos részvétéiről adott számot. HÁROMHUTA Kora reggel egy teljes kisbusz- nyi, szüretelni készülő ember kereste fel a háromhutai sza- vazóhelységet. A 19 helyi szavazópolgár így már alig urna- nyitás után leadta voksát a hegyek között megbúvó kis zempléni településen. HARSÁNY Igen aktív volt a lakosság már délelőtt mindkét szavazókörben. A korai órákban két helyen kérték házhoz vinni a mozgóurnát. A szavazás egyébként igen nyugodtan zajlott, lévén az eddigi polgár- mester az egyetlen induló. Papp Dezső a négy évvel kd rábbi választáskor három jelölt között is magasan nyert, akkor közel 60 százalékos volt a részvételi arány. HEGYMEG Nehezen indult be a választás Hegymegen. Abban az értelemben legalábbis, hogy a kd rai órákban még alig, inkább csak a dél körüli órákban járultak a szavazőumák elé a választók. Az áprilisi választásokon korábban választottak az emberek - igaz, akkor sok munka volt a földeken is, apii miatt korán keltek a helyiek. Most a misére menet szavaztak a legtöbben. HEJCE A hejcei lakosság szokásához híven a templomi mise előtt és után szavazott nagy számban. A délután 3 órai adatok szerint a részvételi arány elérte az ötven százalékot, s estére várták a fiatalabbakat. Rendkívüli esemény nem történt, de a kocsmában sokan esélyt latolgattak délután. HEJŐBÁBA A település lakossága nem na- ®on mozgolódott a délelőtt fd lyamán. Az 1264 szavazásra jd gosult mindössze 8%a jelent meg kilenc óráig a szavazóhelyiségekben. Az emberek döntő többsége, hasonlóan a környék falvaihoz, a templomi misék után indultak útnak. A településen jelentős számban vannak azok, akik műszakba járnak, így' a délutáni órákban is jelentős mozgás volt észlelhető. HEJŐKER ESZTÚR A településen igen nagy számú, összesen 7 polgármesterjelölt indult. Ez azonban a délelőtti órákban még nem mozgatta meg a helyieket, akiknek mintegy 10%a szavazott. A választásra jogosultak száma 868 fő. A nagyobb dömping a déli órákban indult, mikor is az emberek a templomból jövet tértek be a szavazóhelyiségekbe. HEJŐKÜRT A településen, összesen 259- en vannak, akik jogosultak a szavazásra. Ennek mintegy 34 százaléka délelőtt 11 óráig már letudta a voksolást, ami egyébként jellemző a falura, hasonló arányban vettek részt a lakosok a tavaszi országgyűlési választásokon is. Akkor a hejőkürtiek 60%a élt jogával. HEJŐPAPI Az emberek most aktívabbnak bizonyultak, mint a tavasszal megtartott ország®űlési választásokon. A tízórai adatok szerint, a 909 választásra jogd sült személyből már kétszázan tudták le a voksolást. A délelőtt nyugalmasan telt, semmi rendkívüli esemény nem történt, a helyiekre jellemző volt, he® folyamatosan érkeztek. HEJŐSZALONTA Háromnegyed tízig a település 504 szavazásra jogosult állampolgára közül, 133ran vettek részt a voksoláson. Az arány igen jó, tavasszal a lakosság 70%a ment el szavazni, ami mutatja a helybéliek nagyfokú aktivitását. Mint a rendszerváltozás óta mindig, Hejőszalontán most is csendesen, rendkívüli esemény nélkül zajlott a választás. HERCEGKÚT Magas részvételi arányt tapasztalhattak a tegnapi önkormányzati választáson Herceg- kúton. A német nemzetiségi település szavazóinak közel a fele a még zajló szüret ellenére már kora délutánra leadta voksát. Sokan családostól mentek el szavazni. HERNÁDBŰD Megbízott polgármester irányi tóttá a falut, s éppen ezért sokan szavaztak a Hemádpar- ti településen. Délután két óra tájban a szavazók aránya meghaladta a harminc százalékot. Az abaújkéri körjegyző ség egyik településéről van szó, ahol nagyon szeretnének idegenforgalmi fejlődést elérni a falu lakói. HERNÁDCÉCE A Hemádparti kistelepülés név- jegyzékben szereplő 186 választópolgára közül délután 3 óráig 67 százaléknyi arányban mentek el szavazni. Rendkívüli esemény nem történt, de a mozgóumát a választási bizottság a lakosság rendelkezésére bocsátotta, így a betegek is szavazhattak gond nélkül. HERNÁDKAK Problémamentesen zajlott a helyi önkormányzati választás Her- nádkakon. A 900 szavazásra jogosult közül kora délután már 350en leadták voksukat. A hajnali időpont adta lehetőséggel is többen éltek, és fél 3 körül is érkezett „szavazóhullám”. HERNÁDKÉRCS 228 főt vettek fel a szavazási névjegyzékbe Hernádkércsen, s délután 3 óráig 225en járni tak az urnához. Két polgármesterjelölt közül választhattak, valamint 19 kislistás képviselőjelölt közül választhattak. Kilenc kisebbségi jelöltet neveztek meg, és semmilyen rendkívüli esemény nem zavarta meg a választást. HERNÁDNÉMETI Hemádnémetiben sokan választottak korai időpontot ahhoz, hogy leadják szavazatukat. A szép, napsütéses időt igyekezett mindenki kihasználni, hogy még a tél beállta előtt egy ki csit kertészkedjen. Délután 2 óra körül a voksolásra jogosul tak negyede járult az urnákhoz. HERNÁDPETRI A 164 szavazásra jogosult hemádpetri lakó közül délután 3 óráig 99«n éltek alkotmányos jogukkal, s mentek el szavazni. Rendkívüli esemény nem történt, a mozgóumát pedig a választási bizottság a lakosság rendelkezésére bocsá tóttá. A templomi mise után mentek a legtöbben szavazni. HERNÁDSZENTANDRÁS A legélesebb harc megyénkben éppen Hemádszentandrá són alakult ki, ezen a településen hat jelölt mérette meg magát a polgármesteri címért. A képviselőjelöltek száma sem volt csekély, ugyanakkor a helybeli vélemények szerint az alig több, mint 50 százaid kos részvétel nem tükrözte a korábbi feszültséget. HERNÁDSZURDOK A mindösszesen 263 lakost, 184 választásra jogosult állampolgárt számláló kis településen 3 fő indult a polgármesteri székért és 16-an álltak csatasorba az 5 képviselőtagságért. A részvételi arány megközelítette a 90 százalékot. A falubeliek szerint a több jelölt közüli megfontolt választás lehet a garancia a falu jobb jövőjéért. HERNÁDVÉCSE Több választási ciklus óta a település egy polgára azon munkálkodik, hogy elsőként mehessen el szavazni. Ez most sem történt másként, 5.45 órától állt a hivatal előtt a hemádvécsei lakos, hogy voksát leadja. HÉT Reggel hat óra hat perckor jelent meg az első szavazó a szavazókörben. Ettől kezdve a fél tizenkettes mise idején növekedett meg a forgalom, amikor az emberek ünneplőbe öltözve érkeztek a voksolásra. Délig a falu 30 százaléka szavazott. Délután a helyi csapat focimeccset játszott, voltak, akik erre az időszakra halasztották a szavazást. HIDASNÉMETI A településen élő több mint 900 lakos nagy része még a déli ebédidő előtt igyekezett ladni szavazatát, ezt megkönnyítette a napos idő, ami nek hatására folyamatosan jöttek a voksolók. A jelentés szerint olyan idős, mozgássérült is akadt, aki mozgóumát kért. HÍDVÉGARDÓ A helyi iskolában felállított szavazófülkében délután egy óráig a szavazók fele beikszel te jelöltjeit a szavazólapokon. Sokan az istentisztelethez igazították a választás idejét, a fiatalok, és a családosok pedig egy sétával egybekötve szavaztak. HOLLÓHÁZA Hollóházán érdeklődésünkig semmi rendkívüli nem történt a tegnapi helyhatósági választások alatt. A zempléni község választói a várakozásoknak megfelelően, folyamatosan keresték fel a helyi művelődési házban elhelyezett választási helyiséget. HOMROGD Már délelőtt 300at meghaladó volt a választáson részt vevők száma az 1030 választópolgár közül. Ez a szám a délután folyamán tovább növekedett. Három polgármesterjelölt, a 7 tagú testületbe jelentkező 17 és a roma kisebbségi önkormányzatban 3 funkciót remélő 4 pályázó közül választottak. A tapasztalatok szerint az embereket most jobban érdekelte jövendő sorsuk alakulása, mint korábban. IGRICI Csend és nyugalom - ez jellemezte Igricit. A kora reggeli órákban kevesen, később azonban mind többen érkeztek a szavazóhelviségekbe. 11 órakor, a választási névjegyzékben szereplő 963 fő közül, 146an tudták le a szavazást. A településen a mozgőumára is volt igény, összesen 9 fő kérte a választás e formáját. IMOLA Az országgyűlési választások alkalmával minte® 90 százalékos részvétellel szerepelt Imola. Ha ekkora arányú megjelenésre ezúttal nem is számítottak, de hasonlóan szép eredményre igen. A választás zavartalanul folyt, az idősek és a családok rendszerint egy vasárnapi sétával kötötték egybe a szavazást. INÁNCS A település kilencszáz szavazásra jogosult lakosából délig 30 százaléknál valamivel többen adták le szavazatukat. A korábbi szavazati szokásokhoz hasonlóan déltől na®obb számban mentek voksolni a lakosok, e®enesen a templomból. Mozgóumát 10 személy kért a lakására. IROTA Mindössze 9&an jogosultak szavazásra Iratán. Délután 1 óráig a választók fele szavazott. Minte® 80 százalékos részvétellel az érkezők száma alapján. Elsőként e®ébként a helyi hivatal irodistái szavaztak, majd azt követően a választási bizottság tagjai adták le voksaikat. IZSÓFALVA A délutáni istentisztelet, illetve a vasárnapi ebéd után volt a legnagyobb a szavazókedv Izsófalván. Mivel négy szavazólapot is ki kellett tölteni, a szavazás több figyelmet és időt igényelt, de fennakadást az időigényesség nem okozott. Előfordult ugyan, hogy várniuk kellett egymásra az embereknek, de ezt türelemmel megtették - tudtuk meg. JÁKFALVA A 333 szavazó közül már dél után egykor több mint 200an leadták szavazatukat. A leggyorsabb egy, a gazdasági munkákkal foglalatoskodó férfi volt, aki 6 óra után 10 perccel szavazott. Sokáig, egészen 7 óráig ő volt az egyetlen, aki az urnákhoz járult, a többiek ezután érkeztek a szavazóhelyiségbe. A mozgóuma a kora délutáni órákban indult útjára, illetve akkor, amikor már minden igény beérkezett rá. JÁRDÁNHÁZA A településről a legnagyobb szavazőkedvről kaptunk jelentést. Máshol nem fordult elő, hogy sorbanállás alakult volna ki a szavazóhelyiségekben. Tizenegy óra előtt az les körzetben jogosult 854 főből 148- an jelentek meg. Kuriózum volt a 80 éves Bódi Józsefné szavazatleadása, aki fontosnak tartotta a voksolást. JÓSVAFŐ Régebben Jósvafőn is igaz volt, ami a legtöbb településre ma is az: a szavazat leadását az emberek a templomi szertartás idejéhez kötik. Tegnap azonban hiába volt meg a ml se, elmaradt a szavazók özöne. Érdektelennek azonban egyáltalán nem nevezhetők a helyi szavazók, hiszen a misétől függetlenül is sokan, kora délutánra már több mint a választók fele elment szavazni. KACS Az előző ciklusban csődöt jelentett Kácson ma már nyoma sincs a nehéz helyzetnek. Talán ezért is indultak többen a polgármesteri címért, talán a megoldásra váró feladatok izgalmáért. Tény, hogy igen jó arányban ment el szavazni a lakosság a szép hegyvidéki faluban, mint ahogy általában l is sokan érdeklődnek itt a közü®ek iránt. KÁNÓ Egy hajnalban dolgozni induló buszsofőr volt az első szavazója Kánónak. Ezt követően, ahogy világosodott, úgy érkeztek mások is: főként a templomba menet és jövet érkeztek sokan a szavazó- fülkékhez. A helyszínen tartózkodók szerint a választók nem töprengtek sokat a szavazófülkékben, vélhetően határozott elképzelésekkel mentek választani. KÁNY A választásra jogosult kányi polgárok majdnem 30 százaléka leszavazott 11 órára, ami 21 főt jelent. A választások rendben zajlottak, mint majdnem minden településen, itt is volt igény mozgóumára. KARCSA Reggel hat órától folyamatosan keresték fel a szavazőhelyiségeket a választók Karosán. Többen a templomi istentiszteletre menet, avagy onnan jövet adták le szavazatukat. Sokan pedig a helyi megyei másod osztályú futballmérkőzés idejére tették a voksolást. KAROS Nagyon magas részvételi arányt könyvelhettek el tegnap az önkormányzati választáson Karosban. A bodrogközi település 387 szavazásra jogosult polgára közül délután fél hatig 277-en járultak az urnák elé. KAZINCBARCIKA A megszokottól is csendesebbek voltak vasárnap délelőtt a kazincbarcikai utcák. Ez meg is látszott a részvételi arányon, amely 7 órakor 0,62, 9-kor 4,7, 11-kor 12,9, délután egy órakor pedig 18,7 százalékos volt, jóval elmaradva az országos átlaghoz képest is. A rendkívüli bl zalmatlanságot jellemzi viszont a szavazőkörökbe delegáltak száma is, összesen 124 fő. A helyi választási bizottságban is kétszer annyi, 6 fő volt a delegált a három tag mellett. Rendkívüli esemény viszont nem történt. KÁZSMÁRK A délután háromórás szavazati arány összesítés szerint intenzív az érdeklődés a száraz-völgyi Kázsmárkon a választás iránt. A 684 voksolásra jogosult kázs- márki lakos több mint fele elment szavazni 15-óráig, míg mozgdurnára 10-15 személy részéről mutatkozott igény.