Észak-Magyarország, 2002. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-03 / 231. szám
2002. október 3., csütörtök ÉSZAK-MAGYAR0RSZÁ6# AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR H Euro-próba. Negyedik alkalommal hirdeti meg a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium az Euro-próba című tanulmányi versenyt középiskolás diákok számára. Információk: www.iezsui- ta.hu/fenvi/Dalvazatok/euroDroba 0 Ehetőek és mérgezőek. Gombakiállítást rendez a Miskolci Gombász Egyesület a Tudomány és Technika Házában október 6-án 10-17 óráig és október 7-én 8-17 óráig 0 Kutyaszeretőknek. Kutyafelvonulásra várja az érdeklődőket a MEOE miskolci szervezete október 4-én délután 3 órára a Centrum Áruház elé, október 5-én délelőtt 9 órától pedig kutyakiállítást rendeznek a Diósgyőri várban. JEGYZET Minimum Szalóczi Katalin SZALOCZI@inform.hu Nem sikerült eleget tenni időre a minimumkövetelményeknek az egészségügyben. 1998-ban, amikor rendeletben előírták, milyen személyi ellátottság, műszerek, eszközök kellenek például egy- egy kórház osztályain, függetlenül attól, hogy a Tiszán inneni vagy a Dunán túli ispotályról van szó, még nyilván reálisnak tartották, hogy 2002. szeptember végére mindenhová sikerül például ágytálmosót venni, hogy a 21. században ne a csap alatt kelljen elöblögetni a kacsákat. Nem sikerült. Ennek következményeként aztán akár valamennyi intézményt bezárhatták volna, szerte az országban, hiszen a minimum azt jelenti: a feltételeknek a legeslegalapvetőbb szinten nem tesznek eleget. Az illetékes szaktárca azonban nem ezt cselekedte. Hanem az utolsó pillanatban - még az engedélyek lejártát jelentő hétfő éjfél előtt - a sajtó útján közzétette: zavartalanul dolgozhatnak tovább az érintett intézmények. Valamint azt is nyilvánosságra hozták: átdolgozzák a minimumkövetelményeket is. Ügyes! A kórházaknak, fenntartóknak juttatott anyagiak feljebbsrófolása helyett a minimumot igazítják a szűkös lehetőségekhez? Nem számít a jogszabályban rögzített határidő sem, nosza, meghosszabbítjuk. Lehet, hogy az illetékesek - az ÁNTSZ- ek, az önkormányzatok, a kórházak vezetői - mindezt előre sejtették, azért nem estek pánikba. Pánikba legfeljebb a kisember esik. Ha belegondol: még a minimum se jár neki, hiába vonják szűkös kis fizetéséből évtizedek óta a tb-t. Pedig ha egy kicsit is ügyesebb volna, hát nem fizetné. Vagy csak a felét. Hátha kedvére is módosítják a tb- fizetésre vonatkozó jogszabályt. VILLÁMVOKS Nem számítanak könnyebbségre Előző kérdésünk: Megkönnyíti-e az USA-ba jutást az új vízumkiadási rendszer? A leadott voksok aránya: nem: 79 Igen: 21 % Mai kérdésünk: Megbecsüljük-e az állatokat? ÉSUK-MABYMOliSZáG # Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Beavatás a vécében, zubogó víz alatt Egyes középiskolákban nevetség tárgyává válnak az elsősök a beavatási szertartáson Fontos, hogy tudják: hol a határ (felvételünk Illusztráció) Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - KHE) - Akinek a vécén ülve, a pumpát sebességváltóként használva kellett vezetést imitálnia az úgynevezett beavatási szertartáson, bizonyára nem szívesen emlékszik majd vissza évek múlva a középiskola első heteire. A középiskolák felsőbb éves diákjai gyakran megalázó helyzetbe hozzák elsős diáktársaikat - derült ki az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából készült vizsgálatból. Egyes iskolákban az a szokás, hogy az elsős diák fejét a vécébe dugják, majd ráhúzzák a vizet. Más iskolákban a lányoknak iszapbirkózniuk kell a folyosón, a fiúk pedig a vécén ülve „autót vezetnek”. Kitérni lehetetlen A vizsgálat országos, átfogó, reprezentatív felmérés volt - tájékoztatta lapunkat Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa. Minden megyére kiterjedt, minden iskolatípusra, fenntartói lebontásban. A 11. évfolyamos korosztály (összesen 1500-an) kérdőívet töltött ki, majd szűkített körben mélyinterjú készült velük. Mivel a vizsgálat anonim volt, és az értékelés után a kérdőíveket megsemmisítették, Aáry-Tamás Lajos nem tudott arról tájékoztatást adni, hogy megyénkben hány középiskolában történtek, és történtek-e egyáltalán kirívó esetek. Azt azonban elmondta: megalázónak számít minden olyan feladat, amit a diák átlagemberként nem tenne meg. Ezek elvégzése közben a tanulók nevetség tárgyává válnak, megalázó helyzetbe kerülnek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az elsősök nem is tudnak kitérni a beavatási feladatok alól, hiszen ha megteszik, kétszer olyan „büntetésre” számíthatnak. Sok iskolában a tanárok is közreműködnek a szertartások megszervezésében. Van olyan intézmény, ahol a nevelők felírják a rendetlenkedő elsősök nevét. A névsort a felsősöknek adják, hogy azok tudják, kiknek kell különösen „nehéz” feladatot adni. Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala a vizsgálat következményeképpen párbeszédet javasol a középiskolákkal. Mint a biztos elmondta, évente 3-4 alkalommal a megyeszékhelyekre helyezik ki az ügyintézést. Ilyenkor fórumokat, meghallgatásokat tartanak.- A végső cél - hangsúlyozta Aáry-Tamás Lajos -, hogy a megalázó beavatások szűnjenek meg, és ezt az iskolák maguk is akarják. Attól féltek, hogy a gyerek esetleg nem lesz kitűnő „A legrázósabb feladat az volt, hogy az elsősöknek egy vicces dalt kellett énekelniük” Miskolc (ÉM - KHE) - Csacsi-, kopasz- vagy mazsola- avatónak hívják a miskolci középiskolákban az elsőévesek beavatását. Mint megtudtuk, az itt kiszabott feladatok inkább viccesek, mint megalázóak. A Diósgyőri Gimnázium szülői választmányának egyik tagja Kalmárné Tóth Hedvig, Barna Kalmárné Tóth Hedvig felháborodva nézte végig a tévében, hogy az ország egyes középiskoláiban megalázó feladatok elvégeztetésével avatják be az elsősöket.- Rögtön bementem a fiamhoz, és megdöbbenve kérdeztem tőle, náluk történik-e ilyesmi. A fiam csodálkozva válaszolta: „Ugyan anya!” Elmondta: az ő gyermekét is , Baloghné Dósa Erika zaklatták diáktársai az előző középiskolában. Bár több szülőnek is ugyanolyan panasza volt, nem mertek mellé állni. Hogy miért?- Talán féltek, hogy ha szólnak, nem lesz a gyerekük kitűnő tanuló. Végül az a megoldás maradt, hogy elhoztuk fiunkat abból a középiskolából. Barna Ádám, a városi diákönkormányzat polgármestere MisFotók: Ádám János kolc szinte minden középiskolájából találkozik diákönkormányzati vezetőkkel. Mint lapunknak elmondta, nem hallott még megalázó és durva beavatási feladatokról. A tévében látottak őt is megdöbbentették, és véleménye szerint Miskolcon talán az volt a legrázősabb feladat, amikor az elsősöknek az egyik iskolában egy' „vicces” dalt kellett énekelniük. Ádám szerint megoldás lenne a szülők, a diákok és a pedagógusok közötti párbeszéd, mint mondta. A Diósgyőri Gimnáziumban kopaszavatónak hívják az elsősökre váró vidám napot - tudtuk meg Baloghné Dósa Erikától, a diákönkormányzatot segítő pedagógustól. Itt azonban semmi durvaság nem történik.- Ahol jó a szünetekben az ügyeleti rendszer, ott kizárt, hogy szünetben a vécében megalázó dolgok történjenek - vélekedett. Szecskáztatás - van, ahol a tanár is támogatja A kegyetlenkedő elsősavatás szokása a középiskolákra jellemző Miskolc (ÉM - BGO) - Az esemény neve a legtöbb helyen szecskáztatás - a felsőbb évesek avatják így (gyakran kegyetlenkedve) az elsősöket. Elsősorban a középiskolákra jellemző, ott viszont a fiú- és lányosztályokra egyaránt. Hasonló ez azokhoz az eseményekhez, amelyeket a frissen bevonuló kiskatonákkal eshetnek meg, ám míg ott lehet funkciója, hiszen a parancskövetésre szoktat és a katonaság szocializációjának egy része, az iskolákban értelmetlen kegyetlenkedés - tudtuk meg Ligeti Györgytől, az országos reprtezentatív társadalomkutatásokat végző Kurt Lewin Alapítvány képviselőjétől. A tekintély elve Mint elmondta, elsősorban azokban az iskolákban vannak ilyen erőszakos beavatások, amelyek tekintélyelvű intézmények, ahol inkább betartják a demokrácia szabályait, azokban ritkábbak az ilyen indulatok. Arra, hogy az előbbiből van több, jellemző - hallhattuk -, hogy a Heves megyei iskolákban a diákok az iskolai házirendet, amely voltaképpen az intézmény jogforrása, úgy nevezik: gyújtós. Ez is jelzi, menyi középiskolai elsősavatás előfordul elit iskolában is... Ligeti György, alapítványi képv. nyíre tartják saját maguk számára fontosnak az ebben lefektetett szabályokat - jegyezte meg. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - hangsúlyozta - a beavatásnak nincsenek különlegesebb formái, itt inkább az a fajta szegregáció jellemző, hogy már az általános iskolákban elválnak egymástól a szegény és a középosztálybeli gyerekek. A szegény családokból származók közül sokan úgy kerülnek kisegítő iskolába, hogy ezt szakmailag semmi nem indokolja. Pedagógiai ok? A középiskolai elsősavatás, avagy szecskáztatás előfordul az elit iskolákban, sőt az egyháziakban is, magasan kvalifikált szülők gyerekei között. Vannak pedagógusok, akik ezt támogatják, mert fegyelmező szerepet látnak benne - a mélyebb ok pedig az alapítvány képviselője szerint az, hogy ha a tanár nem tudja fegyelmezni a gyerekeket, csökken az oktatás színvonala, csökken a gyereklétszám, ez pedig a tanárlétszám csökkentéséhez is vezethet. ECTfllf Infobox: Bővebben a Kurt Lewin Alá- COlltn pltványról: www.wmspafis.hu/mraVLim/iaailslZ_lilaJllm SZLENGSZÓTÁR agy jő tanuló - stréber, pedál, pedálgép, agyas, főokos, zseni, értelemfelelős, ész, eminens, gép, atomfej állas pofon - nyakas, tasli, tockos, saller, jutalom átcsesz - átvág, átver, meghülylt, rászed, megszívat, beszívat, átveri a búrád, átdob a palánkon bakó szigorú tanár - kemény, terror, szemétláda, büdös balek szerencsétlen ember - béna ' balhé verekedés - bunyó, boksz, ütés barakk iskola - gettó, suli, Isi, tanoda, börtön, elemi, cella, gyűjtő barlangi tanári szoba - gengszternegyed, tancsicskák terme, odú, bűnbarlang, retyó, szőnyegszéle barlang2 tanterem - börtön, kínbarlang bika erős férfi - izom, izomagy, pöcsös, badis, kemény, kajak, kani, izompacsirta, terminátor, termopista, delejes, mo- kány, gyurmás cseszeget rosszindulatú valakivel szemben - kípécézte nokedli fiatal korú lány/fiú - bölcsis szállás kollégium - fogda szecskázás elsősök fogadása - búga- tás, berántás, csicskáztatás, beneve- lés, szigor, kopaszsiratás terminátor ügyeletes tanár - ingaóra vaslady szigorú tanárnő - köcsög íniu A szószedet bővebb változata: www.brassal.hu/bordas.htm