Észak-Magyarország, 2002. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-10 / 237. szám

I 2002. október 10., csütörtök jmIMfc i ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR Dicsér is, bírál is az EUjelentés 0 Günter Verheugen bővítési főbiztos szer­dán igazságosnak és objektívnek nevezte a bizottság megállapításait. Szavai szerint a jelentésben említettjelentős előrelépé­seket a tagországok egyma- guk tették meg. Az Európai Unió pedig mostantól a tár­gyalásokon hátramaradt néhány kérdésre összpon­tosíthatja minden figyelmét. NÉZŐPONT VILLÁMVOKS Eldöntetlen Kettőn áll a vásár Balogh Attila t WMITTY@INFORM.HU A romakérdés és a korrupció. Ez a két gond. Nyilván más baj nincs is, nyugod­tak lehetünk, már csak ezen múlik, hogy az a nemzetközi államközösség, amit úgy mondunk, a „fejlett nyugat", de úgy írjuk Európai Unió, szóval hogy az EU tagjai sorába invitálja hazánkat is. Csak hát még itt van, hogy pénzt adunk a rendőrnek, ha elkap minket gyorshajtáskor, meg hogy utáljuk a cigányokat. Már aki. Mert ha kinek-kinek feltennénk a kérdést, bizonyára kiderülne: mindezek a vádak személyenként nem ülnek, csakis „társadalmi szinten". M indössze arról van szó ugyanis - kacsintsunk össze -, hogy hát a való világban élünk, lehetünk mi becsülete­sek, de hát mások úgyis elteszik, ami nekik jár. Különben is, ha egyszer olyan „a rendszer", hogy bizonyos dolgokhoz kell egy kis kenőpénz, akkor nincs mese, ki kell pengetni azt a néhány ezrest. Ha adunk a politikus sógornője cégének reklámmegbízást, akkor a falunkba is jut a szennyvízberuházás milliárdjaiból. Ez egyszerű, nem?, minek is berzenkedni ellene. És a romákkal sincs semmi bajunk, pláne nem vagyunk rasszisták, csak azért azt mégse lehet szó nélkül nézni, hogy a cigánytelepen élők számolat- lanul kapják a milliókat családi támo­gatás meg pozitív diszkriminizáció címén, aztán izé... Szóval, hogy nem jól van ez. Na, persze, hogy akkor miért élnek a romák a cigánytelep nyomorában, ha egyszer olyan gazdagok? Ezt nem tudjuk, de hát mondtuk, hogy nem vagyunk rasszisták. Szóval korrupció és cigánygyűlölet. Ez a két gond, de ha ezen múlik, megoldjuk valahogy. Nem kell más, mint becsületesség és tolerancia. Meg egy kicsit átalakulni az egész tár­sadalomnak és gondolkodásnak. Anélkül meg nem is érdemes a „fejlett nyugat­hoz" vágyni. Kérdésünk: Érett-e hazánk az EU-csatlakozásra? A leadott voksok aránya: igen: 50% nem: 50% Brüsszel szerint még mindig „aggodalomra ad okot” a korrupció Magyarországon KRONOLÓGIA Debrecen (HBN - N. G. M.)- A korrupciót, a romapoliti­ka hiányosságait, a gazdasági növekedést meghaladó mérté­kű többlet-bérkiáramlást, il­letve az egészségügy reformjá­nak késlekedését emelte ki kritikaként hazánkkal kapcso­latban az Európai Bizottság szerdán közzétett, vélhetőleg utolsó országjelentése. A bizottsági jelentés - melynek legfontosabb eleme, hogy megálla­pítja: kilenc másik tagjelölt or­szággal együtt hazánk is készen áll a csatlakozási tárgyalások idei lezárására, s a már EU-tagként va­ló részvételre a 2004 nyarán ese­dékes európai parlámenti válasz­tásokon - elismerően szól a köz- tisztviselői törvény megalkotásá­ról, illetve a közalkalmazotti bé­rek rendezéséről. A brüsszeli Bi­zottság az elmúlt évi jelentéséhez képest ezúttal örömmel nyugtáz­za, hogy a pénzmosási törvénycso­magnak köszönhetően Magyaror­szág lekerült az OECD „feketelis­tájáról”, hogy előrelépés tapasztal­ható az autópálya-építések közbe­1993. 06. Koppenhága, a csatlako­zás feltételei­nek megha­tározása 1996-1997 Az Európai Bi­zottság első alkalommal értékeli a tag­jelölteket l. XXXXXXXX XXX ..i. X 1998. 03. 31. Az első tárgya­lási forduló Brüsszelben 1999.12. Helsinki, dön­tés a tárgyalá­sok megkezdé­séről a máso­dik körös hat tagjelölttel I ____ 2002.10. 09. Az utolsó or­szágjelentés, javaslat 10 tagjelölt felvé­telére 2002. vége Alkotmány- módosítás idehaza 1993 1994 1996 1997 1998 1999 2000 1 2003 tavasza Népszavazás ide­haza a csatlako­zásról, illetve a csatlakozási megállapodás aláírása 2002 2003 J I----­1994. 04. 01. Magyaror­szág benyújt­ja csatlakozá­si kérelmét r _T 1997. 12. Luxembourg, döntés a csat­lakozási tár­gyalások meg­kezdéséről r 1999. 06. Berlin, pénz­ügyi keret a bővítés költ­ségeire 2000. 12. Nizza, döntés a bővítéshez szükséges in­tézményi re­formokról 2002. 10. 19. fr népsza­vazás a Nizzai Szer­ződésről _T J 2002. 12. Koppenhága, a bővítésről véglegesen ha­tározó csúcs- értekezlet I-----­2003 végéig A bővítés 2004. ratifikáció- 01.01. ja a tagor- A csatlako- szágokban zás napja szerzési eljárásai terén, illetve hogy végre valamennyi párt kép­viselőivel kiegészültek a közszol­gálati médiakuratóriumok. Noha a kormány számos jogi és gyakorlati eszközt fogadott el a korrupció elleni harc terén, ez a terület még mindig aggodalomra ad okot - állapítja meg a jelen­tés, meg a cigányság magyaror­szági helyzetével kapcsolatban megjegyzi: a kormány romapoliti­Maradt még nyitott kérdés A csatlakozási tárgyalások fejezeteinek státusa 2002 októberének elején kája nem jól illeszkedik az általá­nos szociálpolitikai stratégiába, s a hazai cigányság még mindig hátrányos megkülönböztetésnek van kitéve. Az országjelentés fel­hívja a figyelmet arra, hogy továb­bi lépések szükségesek a verseny­jogi harmonizáció - különöskép­pen a pénzbeli állami támogatá­sok - terén, illetve hogy még vég­hez kell vinni az áfa és a jövedé­ki adó uniós harmonizációját jFejezetezEE i HU PLSLCYROSK Ki 811*1 • : min ■Tíjl 'mm 1. Áruk szabad áramlása X ! XXXXX0 XXXXX 2. Személyek szabad áramlásaXX XXXX0XX XXX 3. Szolgáltatások szabad áramlásaX XXXXX­XX X XX 4. Tőke szabad áramlása X X XXXX 0XXXXX 5. Vállalati jogXXXX XXXXXXX X 6. Versenypolitika 0 X 0 0XX0 0XX 0 0 7. Mezőgazdaság 000000- • 00000 8. Halászat XXXXXXXXX XXX 9. Közlekedés (X) XX X X X0X X X0X 10. Adózás XXXXXX0X X X X0 11. Gazdasági és Monetáris UnióXX X XXXXXX XXX 12. Statisztika XX X XX XXXXXX X 13. SzociálpolitikaX XXXXXXXXXX X 14. Energia XX XXXX 0 XXX 0X 15. IparpolitikaXX XXXXX X XX XX 16. Kis- és közepes vállalkozások XXXX XXXXXX X X 17. Tudomány, kutatás 'xXXXX XXXXX "X X 18. Oktatás, képzés X X XXXX X X XXXX 19. Távközlés XXX X X X0XXX ír X 20. Kultúra és audiovizuális politikaXX XX X X 0 XXX X 21. Regionális politikaX X X XXX0XXX 0X 22. Környezetvédelem X X XXXX0X XX 0 X 23. Fogyasztóvédelem XX XX XX XXXXXX 24. Bel- és igazságügy X X XXXX0X XX0 X 25. VámunióXX XXXX 0XXX X0 26. KülgazdaságXXX XXX XXX XXX 27. Külpolitika X X XXXX XXXX XX 28. Pénzügyi ellenőrzésXXX XXX0XXXX X 29. Költségvetés 0 00 0000 0 00 0 30. Intézmények (X) X (X) XXXXX X (X) XX txo 31. Egyebek “ “-------“­“ 1 M 5 * 25 ...': 2 18 4 26 3 27 : 2 28 2 . 28 14 13 3 27 2 28 3 27 8 22 9 20 i CD CL 'O CZ - Csehország; EE - Észtország; HU - Magyarország; PL . - , Lengyelország; SL- Szlovénia; CY - Ciprus; RO - Románia; rj LU SK - Szlovákia; LT - Lettország; LV - Litvánia; BU- Bulgária; MT - Málta. ú 0 - megnyitva; X - ideiglenesen lezárva; (X) ­a tagjelölt nem fogadja el az EU-ajánlatot. o u_ (előbbi miatt szükségszerű a gyógy­szerek „megáfáztatása”, illetve a cigaretta jelentős drágulása - A szerk.). A magyar gazdaság hely­zetét elemezve a Bizottság úgy ta­lálta: az egészségügy átfogó re­formját mielőbb véghez kell vin­ni, a bérek emelkedését pedig összhangba kell hozni a termelé­kenység növekedésével, ellenke­ző esetben az ország versenyké­pessége kerülne veszélybe. Ez lesz a folytatás Kétségkívül mérföldkő az uniós csatlakozási folyamatban az Európai Bizottság szerdán közzétett, végső országjelentése - ám korántsem az utolsó lépés ez a felvétel előtt. Ahhoz még na­gyon sok feltételnek kell teljesül­nie, hogy 2004 elején csakugyan teljes jogú taggá válhassunk. Mindenekelőtt az év végéig pontot kell tenni a még nyitott fejezetek végére, ehhez pedig egyrészt nekünk kell megoldást találnunk külföldi nagybefekte­tőknek eddig járó társaságiadó­kedvezmények problémájára, a tagországoknak pedig végre kö­zös álláspontra kellene jutniuk a minket megillető mezőgazda- sági támogatásokat illetően. A bővítéshez a jövő hét végén az íreknek igennel kell voksolniuk a Nizzai Szerződésre, valamint az év végéig a hazai parlamen­ti pártoknak képeseknek kell lenniük együttesen véghezvinni az Alkotmány módosítását, amely bizonyos hatásköröket át­ruházna Brüsszelre. A 2004. ja­nuár elsejei belépéshez szüksé­geltetik még idehaza egy sike­res népszavazás jövő tavasszal, valamint az akkortájt aláírandó csatlakozási szerződés sikeres ratifikációja mind a 15 jelenle­gi tagállamban. MEGKÉRDEZTÜK: MIRE SZÁMÍTHAT MEGYÉNK AZ EU-CSATLAKOZÁST KÖVETŐEN? J ót és rosszat egy­aránt hoz. Verseny­helyzet kialakulása vár­ható, amelyet a cégek egy jelentős része nem fog bírni. Elsősorban ez a nehéz helyzetben lévő térségekben lesz jellem­ző, mint megyénk is. Ugyanakkor felvirágzás várható azoknál a cé­geknél, amelyek túlélik a piaci versenyt. Dr. Barkóczi István, az ÉMGK ELNÖKE A z EU nem figyel a megye, a régió ne­hézségeire, ezt a jövő­ben is „belsőleg” kell megoldani. A csatlako­zást követően azonban számos lehetőség nyílik számunkra, ehhez vi­szont olyan konkrét, megfogható programo­kat kell felmutatnunk, amire pénzt áldoz az unió. Dr. Bessenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektora A csatlakozást köve­tően új szerepük lesz a helyi vállalatok­nak, ugyanis erős ösz- szefogás kell a megye fejlődése érdekében. Ezt erősiti a kamarai és az önkormányzati együttműködés is. így várható, hogy a térség fejlődését segítő EU-s pénzekből megyénk is szerezhet. Bihall Tamás, A BÖKIK ELNÖKE A kis- és középvállalko­zásokat továbbra is segíteni kell. Miután az EU versenysemleges, nem lehetséges a direkt támogatás. Az ilyen vál­lalkozások domináns pia­ci szereplését az innová­ciós tevékenységet segítő szervezetekkel való ösz- szefogás eredményezheti. A csatlakozás után ver­senyhelyzet alakul ki. Prof. Dr. Tóth László, IGAZGATÓ. BaY-LOGI INTÉZET T őzsdei szempontból jelentős és hasznos az uniós csatlakozás, ugyan­is hazánk olyan besoro­lást kap, ami befektetői szemmel nagyon kedve­ző. A csatlakozás tájékán az index megemelkedik, ami az árfolyamokban mutatkozik majd meg. A gazdagabb és tapasz­taltabb országok „család­jába” kerülünk. Szabó Roland, Buda-Cash Brókerház tYWl'wWMftTtíffíl# Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). ^ ' 9 ^ Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika ( ________ Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hlrdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 A Ty<ATESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom