Észak-Magyarország, 2002. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-06 / 208. szám
2002. szeptember 6., péntek MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / 9 Miskolc és környéke HÍRCSOKOR 0 Iskolakezdés előtt. Tanév-előkészítő tanácskozást tartott a felsőzsolcai Közoktatási Ellátási Körzet a közelmúltban a sa- jővámosi Művelődési Házban. A rendezvényen részt vettek a társult önkormányzatok képviselői, intézményvezetői, szaktanácsadói, munkaközösség-vezetői is. 0 Utaztak, énekeltek. A felsőzsolcai Rozmaring Női Kar és a Nyugdíjas Férfi Kórus augusztusban számos településen szerepelt. így felléptek többek között a Múcsonyban tartott Vass Lajos Megyei Népzenei Gálán, majd a VII. Sajóvölgyi Folklórfesztivál sajósenyei rendezvényén és a szalonnái falunapon. 0 Tehetségek gondozása. Tehetséggondozó foglalkozások indulnak a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban 5-8. osztályosoknak matematikából, fizikából, számítástechnikából, kémiából, biológiából, történelemből és magyar irodalomból, 32 órában. Jelentkezni az iskolában szeptember 13-án, pénteken délután 3 órától lehet. Égetőkemence, táncterem a Szinyeiben Szirmabesenyő (ÉM - Hl) - Új égetőkemencével és táncteremmel gazdagodik a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. A szirmabesenyői iskola az idén 40 első osztályos kisdiákkal kezdte az évet. Ők majd - a többi 312 odajáró tanulóhoz hasonlóan választhatnak az intézmény művészeti képzései közül. A zenei tagozaton az idén is lesz előképző, a diákok számos hangszeren tanulhatnak játszani, így furulyán, zongorán, gitáron, szintetizátoron és templomi orgonán. A képzőművészeti szakra járók hamarosan megismerkedhetnek a kerámiaégetéssel is, ugyanis a napokban szerelik be az új égé- 1 tőkemencét. A balett- és társastánccsoport pedig nemsokára új, tükörfalas táncteremben gyakorolhat. Az átadásra váró táncteremben Fotó: B. T. Észak-előfizetés, mosóporral Szirmabesenyő (ÉM) - Az Észak-Ma- gyarország is részt vesz a Szirmabesenyőn vasárnap rendezendő búcsún. Régi, hűséges olvasóinknak, valamint új előfizetőinknek mosóporos akciónkkal kedveskedünk. Ha az akció alatt a szirmabesenyőiek közül valaki előfizet az Északra, vagy már meglévő előfizetését meghosszabbítja, Persil mosóport kap. Az új előfizetők a féléves újságrendelés mellé 6 kiló, míg az egy évre szólóhoz 12 kiló mosóport kapnak. Meglévő előfizetés fél évre való meghosszabbításával 9 kiló, egy évre 18 kiló Persil jár ajándékba. Két négy év tett el, két Miskolcon? A régi és új kormánypárti képviselők hevesen vitáztak az elmúlt ciklus megítéléséről Miskolc (ÉM - BGO) - Úgy tűnik, kormánypárti és ellenzéki szempontból egészen más négy évet éltek meg a miskolci önkormányzati képviselők, legalábbis a tegnap, ciklusértékelő vitában egy elfelejtett város képe ütközött egy virágzásnak indultával. Az elmúlt négy év értékelése körül robbant ki heves vita tegnap a miskolci önkormányzati közgyűlés napirend előtti felszólalásainak során. A Fidesz lobbiképtelennek tartotta a frissen megválasztott szocialista ország- gyűlési képviselőket, akiknek kormánya 2003 helyett 2006-ra tolná az M30-as megépítését - az ellenzék ellenben azt feszegette: ha az előzőleg kormánypárti képviselők szerint Miskolc olyan jó irányba indult az elmúlt négy év alatt, miért akarják leváltani a polgármestert.Ahonnan Jó a kilátás Fotó: Bujdos Attila ?T| i ■ ■ Im w»« Ul 11jr.ii!- * 2* • • JrirW" • rí i • 1 W.H w ^ * ■ ■ jfu ¥■ ■ tjff I s JT|l ¥1 i j» MIn!» ' • ,fMŰKÉ Korzó helyett kórház A vitát Káli Sándor (MSZP) felszólalása váltotta ki. Azt hangsúlyozta, hogy a város eddigi vezetése végigacsarkodta az elmúlt négy évet, eltékozol- ták a város lehetőségeit és míg Debrecen korzót épített, Miskolc főutcája estére kihalttá válik. Nem tudtak profitálni a Fi- desz-kormányzat adta lehetőségekből, az életminőség romlott, a miskolciak továbbra is azzal küzdenek, hogy kevés a lakás és kevés a munkahely is. Kobold Tamás polgármester válaszában kijelentette: Miskolc nem korzót épített, hanem kórházakat fejlesztett és szociális bérlakásokat épített. Hozzátette, a költségvetésnek nincs hiánya, új munkahelyek létesültek és az ellenzék számos olyan döntést nem szavazott meg, amelyek a miskolciak életminőségét javították volna. Egy helyett tízmilliárd Juga György (Fidesz) alpolgármester ezt követően a vitába bekapcsolódva azt hangsúlyozta, a szocialisták megint a tényeket kikerülő önmarcango- lást folytatnak. Nem veszik figyelembe, hogy a Horn-kor- mány idején 1 milliárd, az Orbán kabinet idején pedig közel 10 milliárd forint jutott a városba önkormányzati fejlesztésekre és ebben nincs benne az egyetemi fejlesztés támogatása. Ez utóbbival kapcsolatban még megjegyezte: az avatáson egy fél mondat sem hangzott el arról, hogy a programot az előző kormány indította és finanszírozta. Ellenben az új szocialista kormány idején azonban már sem a barlangfürdő, sem stadion rekonstrukciójáról nincs szó. Szűcs Erika (MSZP) zárta a napirend előtt e témában felszólalók sorát, kijelentve a barlang- fürdő rekonstrukcióját nehéz a Fidesz-kormány által üresen hagyott kasszával folytatni és hangsúlyozta: nem engedik, hogy az M30-as út kivitelezése 2006-ig tolódjon. fgiHttgsr Miskolc fejlődéséről vita az Interneten: fórumon ,hy rKHiiuiuvfiZKTUK MfiKliBlífi A MISKOLCI KÖZGYŰLÉS ELMÚLT NEGYEVNYI Szűcs Erika (MSZP) Negatívum:- Bár a város problémái jól körülhatároltak, a megoldásra nem jött létre konszenzus a két frakció között. A munkanélküliségre, népességcsökkenésre a testület nem adott programszerű választ.- Az előző ciklus városfejlesztési programjait leállították és űj városfejlesztési koncepciót nem dolgoztak ki.- Érzéketlen maradt a város vezetése az emberek mindennapi problémái iránt, nem foglalkoztak a halmozódó közüzemi tartozások okaival és az infrastruktúra fejlesztésének problémáival.- Nem lehetett értelmes párbeszédre, konszenzusra törekedni, az ellenzéki javaslatokat különösen a ciklus első 3 évében rendszeresen leszavazták. Pozitívum:- Ha nem is alakultak ki jelentős tőkét bevonó fejlesztési programok, a gazdálkodás takarékos volt. Nem hagy hátra teljesíthetetlen kötelezettségeket ez a testület.- Volt némi elmozdulás a város szépítése irányában, kulturális és idegen- forgalmi életének javításában. Tavaszi Zsolt (Fidesz) Pozitívum:- Ez volt az első ciklus a rendszerváltás óta, amelyik az inflációhoz képest végre valahára évről évre pozitív irányba alakult költségvetési főösszegekkel rendelkezett.- A közalkalmazotti bérek reálértéke is évről évre nőtt, a közalkalmazottak száma nem változott, dacára az általános Iskolákban csökkenő a tanulói létszámnak.- A megszerzett állami forrásoknak köszönhetően beruházásra, fejlesztésre MUNKÁIÁRÉL fordítható összeg reálértéke nőtt - ennek köszönhető közel 200 bérlakás, az ISPA támogatású szemétlerakó, a buszrekonstrukció. az M3 - M30 építésének megkezdése. Negatívum:- Bár ez tagadhatatlanul jogos elvárás lett volna, de objektív okok miatt nem teremtettek elég munkahelyet a megye- székhelyen- A belváros rehabilitációjában saját erővel igyekeztek eredményeket elérni, de ebben azért ennél biztosan nagyságrendekkel nagyobb lépésekre van szükség. A tények mellett az emberek álmait is kérdezik Tíz napig folytattak szociológiai kutatást a miskolci egyetemisták Sajópálfalán Miskolc (ÉM - Hl) - Megkérdeztek mindenkit, vagyis minden 14 év feletti sajópálfa- lait. A Miskolci Egyetem szociológia szakos hallgatói által készített, teljes körű kutatás eredményeit a válaszadók szeptemberben ismertetik meg. Egy éve alakult meg a Miskolci Egyetem sajópálfalai társadalomkutató központja. Az ott folyó szakmai munka részeként augusztus 19-én átfogó kutatás inW Szeretnénk az emberek közötti kapcsolatok hálóját is feltárni. Pankucsi MArta kutatAsvezetó ........................................................M dúlt a településen a Miskolci Egyetem ötödéves szociológia szakos hallgatói részvételével.- A kutatás célja egyrészt az, hogy feltárjuk Sajópálfala erőforrásait. Az információkat a községvezetés felhasználhatja a település fejlesztéséhez, pályázatokhoz. Másrészt, a hallgatóink terepgyakorlatot szerezhetnek - foglalta össze Pankucsi Márta, a kutatás vezetője. A napokban zárult adat- felvétel során a diákok minden sajópálfalai családot felkerestek, és minden 14 éven felüli lakost megkérdeztek. A nyolcszázlelkes településen mintegy hatszáz kérdőívet töltöttek ki. - A helyiek szeretettel fogadták a hallgatókat, ritka az ilyen teljes körű felmérés - emelte ki a kutatásvezető. A kutatók széles körű ismeretekre tettek szert, tájékozódtak például a házak, lakások számáról, komfortfokozatáról, és arról is, hogy mivel foglalkoznak a helyiek.- Az anyagi erőforrások mellett szeretnénk az emberek közötti kapcsolati hálózatokat is feltárni. Az országos vélekedés ugyanis az, hogy ma kevés a bizalom az emberek között, nem jól működnek az emberi kapcsolatok. Nekünk ezzel szemben az a hipotézisünk, hogy a nagyvárosokkal ellentétben a kisebb településeken, így Sajópálfalán még megvan a társadalmi kapcsolati tőke, az emberek segítik egymást. Mindemellett a vizsgálat azokra a kérdésekre is választ ad, hogy a lakosság milyen viszonyban van a településéAdatfelvétel Sajópálfalán Fotó: Bujdos Tibor vei, mik az elvárásai. Ez a mostani mintakutatásnak tekinthető, más településeken is szívesen segítenénk megszervezni hasonlót. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a fejlesztési tervek készítésekor a települések vezetői ne csak adatokkal és tényekkel, de az emberi álmokkal is tisztában legyenek. Már most hasznosul Sajópálfala polgármestere, Kovács Tamás érdeklődésünkre arról szólt, hogy a kutatási eredmények egy részét már most, a kiértékelés előtt is fel tudják használni készülő komplex rendezési tervükhöz.- Olyan információkhoz jutunk, amelyeket vagy csak nagy fáradsággal, vagy sehogy sem tudnánk megszerezni. Megismerjük például azt, hogy a fiatalság megtartásában milyen fejlesztéseket kellene végrehajtanunk. Bár az infrastruktúra hiánytalan, de a szabadidő eltöltésének lehetőségei korlátozottak. A polgármester arról is szólt, hogy a Miskolci Egyetem költségvetéséből készülő kutatás eredményeit az ősszel lakossági fórumon ismerhetik majd meg az érintettek.