Észak-Magyarország, 2002. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-14 / 215. szám
2002. szeptember 14., szombat iSUKK-MMIYIIIKQIISZáG# SZIRÉNA / VASÁRNAPI AJÁNLÓ / 8 HÍRCSOKOR 0 Milliós tételben. Semmi esetre sem nevezhető megélhetési bűnözésnek az a lopás, amit ismeretlen tettesek egy miskolci üzletben követtek el. Az árukészletből ugyanis csaknem kétmillió forint értékű dohányáru, édesség, kávé és szeszes ital tűnt el. 0 Kiszerelte a rádiót. A miskolci Győri kapuban parkoló személygépkocsi ablakát törte be a tolvaj, majd a műszerfalba épített CD-s rádiót kiszerelte, és elmenekült a zsákmánnyal. 0 Kámforrá vált bankók. A kárvallott tulajdonos nem tudja, miként járhatott lakásában a tolvaj. Csupán az vált bizonyossá számára, hogy a tettes há- ,romszázezer forint készpénzétől megfosztotta. Manccsal a karban A magyarországi katasztrófavédelmi szervezet példaértékű lehet a hollandok számára - mondták a Dél-Holland Tartományi Kormány megyénkbe látogatott képviselői a Spider Miskolci Speciális Mentők kiképzőbázisán rögtönzött sajtótájékoztatón. A megyénk és a holland régió között fennálló együttműködési megállapodás alapján tapasztalatszerző körúton járó delegáció tagjai nagyra értékelték a katasztrófavédelem hazai eredményeit. A. W. Stam, Leiden tűzoltóparancsnoka szerint Hollandiában nagyobb önállósággal rendelkeznek a helyi testületek, ugyanakkor itt jobb a szervezettség és sokkal nagyobb a fegyelem. Hazájukban negyvenezer tűzoltó teljesít szolgálatot, de az állomány nyolcvan százaléka önkéntes. Az eszmecsere végén Lehóczki László, a Spiderek frontembere bemutatta az egyedülálló katasztrófapályát a vendégeknek, és megismerkedhettek a sztárkutyával, Manccsal is. Fotó: Puskár Tibor Osszekoccantak. Egy teherautó és egy személykocsi ütközött Szerencs központjában pénteken délelőtt. A közlekedési lámpánál koccant össze a teherszállító és a kiskocsi. Ez utóbbinak az ajtaján ke letkezett horpadás.'Q] www.boon.hu Fotó: Puskár Tibor A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK Börtönbüntetést kapott a karambolért A tinédzser sofőr két fiatal utasa a helyszínen szörnyethalt Miskolc (ÉM - PT) - Két és fél évi börtönre ítélte a bíróság azt a tokaji fiút, aki jogosítvány nélkül, alkoholos állapotban vezetett, és karambolozott. A kocsiban ülők közül két társa a helyszínen szörnyethalt. Dr. Szabó József, a Miskolci Bíróság sajtótitkára az esettel kapcsolatban elmondta, hogy még 2000. március 19-én következett be a tragédia Tokaj közelében. Hajnali háromkor kelt útra négy tokaji fiatal. Egyikük szüleinek autóját (a szülők tudta nélkül) hangtalanul kitolták az udvarról, majd beszálltak a kocsiba, és Tárcái felé vették az irányt. Nem egészen három kilométer megtétele után azonban bekövetkezett a tragédia. A gépjárművet vezető fiú elvesztettet uralmát a kocsi irányítása felett. Lesodródtak az aszfaltról, az autó árokba csúszott, fának ütközött, majd egy másik fatörzsnek csapódva megállt. A karosszéria jobb oldala és teteje darabokra szakadt. A jobb oldali első és hátsó ülésen lévő utasok azonnal szörnyethaltak, a hátul ülő társuk is megsérült. W.......................... Nem egészen három kilométer megtétele után megtörtént a tragédia. Dr. Szabó József SAJTÓTITKÁR .................................................w Az ügyészség halált okozó ittas járművezetés, társtettesként elkövetett jármű önkényes elvétele, folytatólagosan elkövetett garázdaság, rongálás és segítség- nyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a volán mögött ülő (akkor 16 éves) fiatalember ellen. A bíróság a napokban kihirdetett ítéletében a segítségnyújtás elmulasztása vádpont kivételével bűnösnek mondta ki a fiút, majd főbüntetésként két és fél évi, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta. Mellékbüntetésként három évre a közügyek gyakorlásától, hat évre pedig közúti járművezetéstől tiltották el. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbeztek az ítélet ellen. Nyoma veszett Kazincbarcika (ÉM PT) - Eltűnés miatt keresi a rendőrség a fotón látható Beke Sándort. A férfi élettársa jelentett be a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon, hogy a férfi még 2002. augusztus 7-én eltávozott lakásáról, de azóta életjelt nem adott magáról. Tartózkodási helye ismeretlen. A nyomozó hatóság arra kéri a lakosságot, hogy aki a kép alapján felismeri a keresett férfit, esetleg tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 48/410-644-es telefonszámon. Hívható 107-es segélyhívó is. Az eltűnt férfi Gazdit keresünk Ezen a héten is megpróbálunk olyan kiskutyáknak és cicáknak gazdát keresni, akik meguntság, kényszer, vagy sokadalom okán jelenleg egyedül vannak, amely állapotot a kiskutyák tűrik a legnehezebben. Ha valamely ajánlat megtetszett, ne habozzanak, fogadják örökbe. Mi lesz veled, MDF? Tizenöt éves lett az MDF. Az egykori nagy rendszerváltó párt saját jogán már nem éri el a Parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt. Mekkora a párt szerepe ma, mennyi ben követik az utódok Antall József útját - ha követik? Waltner: boka és junior Hosszas huzavona előzte meg Waltner Róbert argentin szerződését, de ma már ott tartunk, hogy a világhírű Boca Juniors igenis számít a magyar csatár szolgálataira. Egyelőre csak a tartalékcsapatban mutatta meg tudását. Holnap a-bán: r wmm i'Wm dili ÍM l 'WKA i X 1 & mSf 1 ■% Ifs J-I.R Sí wr >■ 1 ImMmW k $ t } H 1 Egyedül - boldogan Sok nő önként vagy kényszerűségből, de egyedül él, ami nem feltétlenül magányt jelent. „Szinglik” - újabban így nevezik az egyedüllévőket. Fizessen elő! Hívja a 06-80-203-655-ös telefonszámot!