Észak-Magyarország, 2002. augusztus (58. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-30 / 202. szám

2002. augusztus 30., péntek MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / 7 # Miskolc és környéke 0 Comenius-díjas. Comenius-dQat ka­pott a miskolci Ferenczi Sándor Egész­ségügyi Szakközépiskola. Szeptember­től a Ferenczi és a Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola egy intéz­ményként működik. 0 Újítottak. Megújult külsővel várja a tanulókat a sajókeresztúri Általános Is­kola. A nyári szünetben teljesen felújí­tották az iskola, a kazánház és a rak­tár épületét. A beruházást a Megyei Te­rületfejlesztési Tanács CÉDE-pályázat ke­retében 4,8 millió forinttal támogatta. 0 Nyárbúcsúztató. Nyárbúcsúztató dél­utánt tartanak szeptember 14-én a mis­kolci Móra Ferenc Általános Iskolában. A délután 2 órakor kezdődő és este 9- ig tartó rendezvényen a Móra iskola Sass utcai tagiskolájának tanulói és azok szülei is részt vesznek. Segítséget adnak az iskolásoknak tanuláshoz Sajókeresztúr (ÉM) - Sok önkormány­zat támogatja az-iskolás gyermeket neve­lő családokat. így például a sajókeresztú­ri önkormányzat, amely ingyen biztosítja a tankönyv- és füzetcsomagot a frissen beiratkozottaknak. Az állandó lakcímmel rendelkező tanulókat támogatják: az 1.-8. osztályosok 2000, a középfokú oktatásban résztvevők 4000, a felsőfokú tanulmányo­kat folytatók 6000 forintot kapnak. Majdnem száz százalék roma származású Miskolc (ÉM - BAL) - Speciális helyzetben nemcsak a kisebb telepü­lések iskolái vannak: az adott város­rész különleges elhelyezkedése, lakos­sága is új feladatokat ró egy-egy ok­tatási intézményre. Ilyen a miskolci József Attila Általános Iskola is. Az idén 51. tanévét kezdő intézmény a Szondi-telep szélén áll, s ez sok mindent meghatároz. Mindenekelőtt azt, hogy a ta­nulók majdnem száz százaléka roma szár­mazású. A gondok nagy része a létesít­mény elhanyagolt állapotából fakad. A fél évszázados múlt pontosan meglát­szik az épület állagán: „Nagyon leromlott, ráférne egy óriási felújítás” - fogalmaz az igazgató, Vaszil Tiborné. Szerinte a szülők számára is megnyugtató volna, az iskola jö­vőjére, egyszersmind gyermekeik körülmé­nyeire nézve, ha sikerülne elérni az egyre halaszthatatlanabb nagyszabású rekonst­rukciót. Ezen a nyáron is csak kisebb mun­kák folytak a létesítményben: cserélték a rossz vízvezetékeket, festették a falakat. A legnagyobb hiányosság azonban, hogy tornaterem egyáltalán nincs, csak egy tor­naszoba. Erre tavaly 182 diák jutott. Az idei tanulói létszámot még ma sem kön­nyű meghatározni: még ezekben a napok­ban is jönnek szülők, hogy beírassák el­sős gyermeküket...- Egyébként teljesen flottul, minden kü­lönösebb probléma nélkül kezdhetjük a tanévet - válaszol érdeklődésünkre Vaszil Tiborné. - A tantestület állandónak mond­ható, rég kialakult az a mag, amelynek tagjai felvállalják ezt a munkát, és ma­radnak. Külön is pályáznak Az igazgató büszkén említi: a szociáli­san hátrányos helyzetű környék és tanu­lói állomány dacára az innen kikerülő diá­kok nagy létszámban tovább tudnak tanul­ni, szinten mindenki valamilyen középis­kolában folytatja. Ebben szerepük van az itt folyó speciális programoknak, amely­nek keretében tavaly például Horváth Gyula költő tanított náluk, vagy Szegedi Dezső színművész tartott drámapedagógiai kurzust. Ezekhez a programokhoz az isko­lának külön pályáznia kell: így tesznek, többek között az oktatási minisztériumnál, illetve a Soros Alapítványnál. Al Oktatással foglalkozó írásaink elolvashatok a ufiolCft következő elmen: oKUta# tte&Jw Iskolafelújítások: nem ér véget a nyár A legnagyobb idei beruházások: a 40-es iskola átalakítása és a Földes bővítése Miskolc (ÉM - BAL) - Töb­bet költött, költhetett idén az önkormányzat illetékes osztá­lya a nyári iskolai felújítá­sokra, mint tavaly, ez azon­ban nem feltétlenül jót jelent: már a tartalékokat is hama­rabb sikerült kimeríteni. A nyári szünet kezdetén az il­letékesek nyilatkozatai azt vetí­tették előre, hogy a városi költ­ségvetésből mintegy 320 millió forint jut oktatási intézmények rekonstrukciós munkáira, ezt egészítheti ki a különféle (álla­mi) pályázatokon elnyerendő összeg. A számla vége utóbb több mint négyszáz millió lett: Kövessy Gábor városházi cso­portvezető tájékoztatása szerint az azóta eltelt három hónapban 237 milliót költöttek el beruhá­zás címszó alatt, és 192 milliót felújításokra. Valójában a beru­házásként kezelt munkák is felújítás jellegűek, csak folyama­tosan zajlanak, esetenként több­éves ütemezésben. Középiskolás fokon A legnagyobb tételt a volt 40. Sz. Általános Iskola középiskolá­vá alakítása képviseli. A közgyű­lési „tollvonással” bezárt, illetve ÚJ tanév - új székekkel funkciót váltó Győri kapui intéz­ményben 40 millió forint érték­ben végeztek felújítási munká­kat, felölelve a vizesblokkok ja­vítását, vagy például a villany- vezetékek cseréjét’. Mindezek azt célozták, hogy az épület a jövő­ben megfeleljen a középiskolai oktatás támasztotta igényeknek. A Szilágyi Dezső utcai iskolá­ban 11 millió forint értékben dol­goztak a vakáció idején: itt is vi­zesblokkot javítottak, homlokza­ti rekonstrukciót végeztek. A ke­ret többi része a főtanácsos is­mertetése értelmében számos in­tézményben folyó sokféle munká­Fotő: Bujdos Tibor latokra oszlott el: parkettaburko­latok, mosdószerelvények, nyílás­zárók cseréjére, homlokzati ja­vításokra, sportpálya-rekonsü'űk- cióra és hasonlókra. Külön em­líthető tételt képeznek még a kol­légiumi vizesblokk-felújítások. Kevesebb „több” volna És még egy eset emelendő ki a munkálatok sorából, márcsak a pénzbeli háttér volumene miatt is: a hároméves, a Földes Gimnázium épületegyüttesét nagymértékben érintő beruházás első üteme - most kezdődik a munkaterület kialakításával -, ami ebben az esztendőben 70 milliót emészt fel. A nyári javítások szenzonja az iskolakezdéssel amúgy nem zá­rul le - jelezte lapunknak Kövessy Gábor -, olyan helye­ken, ahol a tanítást nem akadá­lyozza, folytatódik; például lapos- tető-szigeteléssel. így is marad­nak azonban feladatok, amikre, bár szükséges volna, egyelőre nem jutott pénz: a csoportveze­tő a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola példáját említette, ahol a tetőszerkezet javítására, a héjazat cseréjére 9 millió kelle­ne. Ám mivel az önkormányzat a rendelkezésre álló kereteket, a váratlan hibák kezelésére szánt tartalékot is beleértve, mára jó­szerével kimerítette, nem tudni, honnan sikerül majd pénzt át­csoportosítani a halaszthatatlan feladatokra. Versenyre kelni a nagyvárosi iskolákkal Onga (ÉM - BAL) - Milyen gondokkal küzdenek a ki­sebb települések iskolái? A tanévkezdés kapcsán az - egyébként „nagyvárosi” lép­tékű - ongai általános iskola igazgatójával beszélgettünk. Ongán tavaly az alapfokú mű­vészeti oktatás, idén pedig az emelt szintű idegennyelv-tanítás jelent újdonságot. A változások következtében kibővült nevű Görgei Artúr Általános és Művé­szeti Iskola 545 tanulós létszámá­val a nagyvárosi oktatási intéz­ményekkel kelhet versenyre. S mint Rózsa László igazgató la­punknak elmondta: kel is.- Az új szakok felvételét ki­mondottan azért határoztuk el, hogy felvegyük a versenyt a vá­rosi iskolákkal. Ez egzisztenciá­lis kérdés is. Sok szülő gondolja ugyanis úgy, hogy a városban magasabb szintű oktatást kaphat a gyermeke. Mi itt helyben is megpróbáljuk a jogos szülői igé­nyeket kielégíteni. Az iskola-, egyúttal a telepü­lésvezetés a létszám megtartásá­ra, vagy akár növelésére törek­szik. Ezt jelzi, hogy az önkor­mányzat terveiben szerepel az épület bővítése. Tanerőhiány nincs, sőt, túlkí­nálat van. Ami viszont a problé­mákat illeti, az igazgató a roma gyerekekkel kapcsolatos gondot említette. Mint fogalmazott, az ő szociokulturális helyzetük tovább­ra is gyenge lábakon áll: a hátrá­nyos helyzetű, nehéz sorsú család­ból származó tanulók aránya nap­jainkban sem csökken. így az őket célzó felzárkóztatást elsőrendű fontossággal kezelik. Ongán is készülnek a tanévre Természetes a szlovák nyelv választása Répáshuta (ÉM - BAL) - A tanévkezdet a bükki kistelepülésen is fontos dátum. A helyi iskolában idén nem annyira nehéz­ségeket, mint inkább örö­met jelent. Elsősorban az ad okot öröm­re - legalábbis időszakosan -, hogy a Hermán Ottó Általános Iskola létszáma 2001/2002-höz Van okunk örülni: tavasszal új tornateremmel gazdagodtunk. Petőfi Valéria, igazgató képest emelkedett, 53-ra. Ezen belül örvendetes tényként em­líti Petőfi Valéria igazgató, hogy az induló első osztályba nyolcán fognak járni (míg ne­gyedikbe csak hárman): „Ez itt nálunk jó létszám”. Annál inkább, mivel a léte­sítményvezető tudja: a követ­kező években, a gyermekszám általános csökkenése folytán, a tanulói létszám is apadni fog. Ezen túl azonban érdeklődé­sünkre válaszul sem talált aggódnivalót az intézmény je­lenében.- Van okunk örülni, ta­vasszal új tornateremmel gaz­dagodtunk, amit élveznek a gyerekek. Jelenleg folyik a nyári felújítás, a festés egy ré­sze még hátra is van. Sikerült pályázati pénzből könyvtárfej­lesztésre is fordítanunk, számí­tógépet vettünk belőle. Tantárgy: a népismeret A répáshutai oktatásban a lakosság etnikai összetétele folytán fontos szerepe van a szlovák kultúrának. Á szlovák minden iskolás számára az au­tomatikusan választott, tanu­landó nyelv. A népismeret tan­tárgy keretében foglalkoznak a felsőbb osztályokban a nemze­tiségi hagyományokkal. A népitáncot elsőtől nyolcadikig oktatják. MEGKÉRDEZTÜK AZ ISKOLAIGAZGATÓKAT: AZ ÚJ TANÉVRŐL P ozitívumként emelhe­tem ki, hogy az idén több angol és informati­ka órát tarthatunk, mint eddig, valamint elindul a művészeti képzés is. Egy európai uniós Phare-pályázatnak kö­szönhetően kétéves pro­gram keretében javíthat­juk a nyolcadikosok to­vábbtanulási esélyeit. Negatívumok: még min­dig túl sok, sokféle és drága tankönyvből taní­tunk, és az iskolák, mi­vel kevés a gyermek, sokszor túl jó kampányt folytatnak a tanulókért - egymás ellen. Tőzsér László, Arnóti Általános Iskola A legnagyobb szakmai kihívásnak a hatosz­tályos angol két tanítási nyelvű képzésünk folyta­tását tartom. A hetedi­kesek, nyolcadikosok számára már el is kez­dődött az év, egyhetes kommunikációs tábor­ban vannak Balaton- fenyvesen. Tárgyi felté­teleink javultak, és örömtelinek tartom azt is, hogy - a béremelés­nek köszönhetően - újra sok, jó eredménnyel vég­zett pályakezdő dönt úgy, hogy pedagógus­ként dolgozik. Péter Barnabás, Diósgyőri Gimnázium, Miskolc I dén minden minket érintő kérdésről idő­ben tájékoztattak, örü­lünk, hogy magunk ala­kíthatjuk a tananyagot a helyi igények és sajátos­ságok szerint. A bérfej­lesztés eredménye máris érezhető, sok tehetséges pedagógus jelentkezett az iskolába. Negatívnak tartom viszont azt, hogy a központi támogatáso­kat nem az iskolákon keresztül osztják el. így félő, hogy a támogatáso­kat a szülők egy része másra költi. Kovács János, Szinyei Általános és Alap­fokú Művészeti Iskola, SZIRMABESENYŐ U j kihívás az iskolá­ban: az eddigi kettő helyett három első osz­tályt indítunk. A tantes­tület lelkesen készül. Kiegyensúlyozott, nyu­godt tanévre számítunk. Gondot jelent viszont az, hogy az iskola állagán eddig nem sikerült javí­tani. Szükség lenne a beázások megszüntetésé­re, a villanyvezetékek cseréjére, és arra is, hogy egy kicsit a kör­nyezetet is szebbé tud­juk tenni. Saját forrás­ból azonban csak fes­tésre telt. Székely Zsuzsanna, Móra Ferenc Általános Iskola, Miskolc N agy változás történt nálunk: jogutód nél­kül megszűnt a Soltész Nagy Kálmán Általános Iskola, a görög katolikus egyház vette át. De to­vábbra is a saját peda­gógiai programunk sze­rint tanítunk. Minden tanár maradt, sőt két pedagógussal és egy lel­késszel bővül is a tan­testület. Kettő helyett három első osztályt indí­tunk. Egy tanterem is épült a nyáron, a külső homlokzat felújítása folytatódik, és a konyha is megújul. Tirpák Endréné, Görög Katolikus Általános Iskola, Miskolc

Next

/
Oldalképek
Tartalom