Észak-Magyarország, 2002. augusztus (58. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-23 / 196. szám
2002. augusztus 23., péntek \jii\j{“élí\h']M J Joliit íÉMISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / 7 Miskolc és környéke HÍRCSOKOR 13 A MÁV-telep sorsáról. A MÁV Rt. a továbbiakban nem kívánja fenntartani a miskolci MÁV-telepet. Az önkormányzat fontolgatja, hogy megvásárolja a területet, és felmerült annak a lehetősége is, hogy az ott lévő 197 lakást lebontják. A MÁV-telep sorsáról szeptember 5- én tárgyalnak a miskolci képviselők. 13 Pincesorok közműépítése. Az avasi történelmi pincesorokon az önerős közműépítések önkormányzati támogatásának lehetőségéről tárgyal a miskolci városvezetés szeptemberben. 13 Védenék a kőbányát. A ma már nem működő miskolctapolcai Várhegyi Kőbánya helyileg védett természeti területi nyilvánításáról dönt szeptember 5-én a miskolci közgyűlés. Azon a területen él ugyanis a fokozottan védett kövirigó és bajszos sármány, a hantmadár, valamint a boldogasszony papucsa nevet viselő orchideafaj. BÚCSÚ Eperjesy Tiborra emlékeznek Szűkszavú gyászjelentés adott hírt a közelmúltban arról, hogy Eperjesy Tibor - a sportember, a testnevelő tanár, az edző -, a futballbíró váratlanul eltávozott az élők sorából. Egy nagyszerű sportember, aki egész életét a sportnak szentelte, megérdemel méltóbb, pár soros visszaemlékezést. Eperjesy Tibor tanított, kézilabdaedzéseket tartott, felnőtt futballmérkőzéseken bíróként közreműködött nyugdíjasként is, haláláig. Nyugtalan természete, a sport iránti elkötelezettsége nem engedte pihenni. Kortalan volt, fáradhatatlan, akin nem fog az idő. Gyermekek százaival szerettette meg a sportot, tanította meg a labdakezelés technikáját. Nem csak a sport titkaiba avatta be tanítványait, nevelte is őket kemény helytállásra, tisztességre, s ő minden vonatkozásban személyes példát mutatott. Pedagógus volt ízig-vérig, ő volt a „Testnevelő Tanár”. Imádta a gyerekeket, azok is őt. Felnéztek rá, tisztelték, bíztak benne, s nem hiába - sokat tanultak tőle. A kézilabdában profi volt, s ő maga is olyan volt, mint sporteszköze: a labda. Ruganyos, elnyűhetetlen, bírta a megpróbáltatásokat, az ütéseket. S lám, mégis, a láthatatlan szelep engedni kezdett, s innen nincs visszaút. Mind az idősebb, mind a fiatalabb tanítványok, a kortársak, a sporttársak, az ismerősök mély fájdalommal búcsúznak ezúton is Eperjesy Tibor tanár úrtól. Nyugodjon békében. Sportbarátok VAROS/KEP Új lámpa. Űj közlekedési lámpát adott át Miskolcon a Kiss Ernő és a Gábor Áron utca sarkán Kobold Tamás polgármester, a terület önkormányzati képviselője kedden délelőtt. Fotó: Végh Csaba „Ipari” és „műemlék” - ha végiggondoljuk, nem áll ellentmondásban a két fogalom Az ózdi kéménysor már csak emlék, két éve felrobbantották Fotó: ÉM-archfv Miskolc (ÉM - BAL) - Attól, hogy valamit műemlékké nyilvánítunk - s legfeljebb aprópénzt adunk mellé -, még nem marad meg. De kell a szűrő is: ha mindent meg akarunk védeni, félő, semmi se marad belőle. így látja Klein György építész az ipariműemlék-védelem törvényszerűségeit.- Az állam, illetve az önkormányzatok elsősorban azzal segíthetnek, hogy megteremtik a kellő jogszabályi környezetet. De méginkább szükség volna a gazdasági háttérre. Azt hiszem, elengedhetetlen a kormányzati beavatkozás, hogy megállíthassuk az értékvesztést. Lajstrom nincs Az ipari tevékenység minden korban épületeket, létesítményeket jelentett. Ezek egy része évtizedek, évszázadok múltán építészeti, műemléki értéket képvisel. Hogy pontosan melyik és milyen mértékben - nehéz eldönteni. Annál inkább, minthogy ma semmiféle pontos nyilvántartás, sőt, összeírt lista nincs. Az ipartelepek korábban lezárt területnek számítottak, pusztán a technológiát szolgálták - értékként senki nem tekintett rájuk. Ipariműemlék-védelemről legfeljebb a rendszerváltás óta beszélhetünk. A fejlettebb országokban, főleg Angliában, ennek is megvan a hagyománya. Ott is tűntek el egész ipari komplexumok, másokat viszont teljes valójukban sikerült megőrizni, helyreállítani. Magyarországon a gyárak többsége a háború előtt épült. Később az ipari építészet a csarnoképítésben merült ki. Utóbbiakban ma még nem is látunk értéket, ötven év múlva? Ki tudja.- Megyénkben különös jelentőséget kell tiúajdonítani e témának - emlékeztet Klein György. - Az átalakulás folyamán, az előző évtizedben sokat veszítettünk. Ráadásul nehéz megmondani, mi az értékes. Lehet az egész, de rejtőzhet a részletekben is. Talán ilyenformán független is a funkciótól. Se akarat, se pénz Ipari műemlék alatt két dolgot érthetünk: gépeket, berendezéseket mint egy-egy korszak eszközeit, azokat, amelyek jellemző, ilymódon értékesek, bemutatha- tóak, továbbá az épített környezetet, ami az ipar esetében sajátos építészeti kultúrát jelent. „Ipari” és „műemlék” - a laikusok talán ellentmondást éreznek a kettő között. Aki nem szakember, nem biztos, hogy képes egy épületet önmagában vizsgálni. Pedig ha így teszünk, el kell ismerni, a hajdani tervezők döntően kiváló szakembernek bizonyultak. Letisztult formákat, stílusjegyeket, jól működő épületeket hoztak létre. Ez a műfaj sohasem keveredhetett a „házilagos” megoldásokkal, szakemberek készítették minden elemében. A mai szakma az utóbbi években el is kezdett foglalkozni a témával. Építészeti, urbanisztikai, műemlékvédelmi konferenciákon már megjelenik a kérdés. Például építészek kezdeményezték a patinás ózdi kéménysor „életben- hagyását”, ám pénz hiányában nem sikerült megmenteni.- Kívülállóként, anélkül, hogy befektetést hozna, hiába mondja valaki, hogy ezt vagy azt védeni kell. Nyilvántartás nélkül az sem tudható, egyáltalán mit érdemes. Ezeknek az épületeknek jellemzően kötött a funkciója, a védelmet akkor lehet megoldani, ha működik; erre kevés a reális lehetőség a térségben. Rendkívül szennyezett környezetben vannak, még ha csak az esztétikai képét nézzük is, elhanyagoltak, ahol működik is valami, többnyire nem az eredeti funkciójában. A tulajdonos- vagy technológiaváltáskor erre senki sem figyel, nincs rá se akarat, se pénz. Vannak jó példák, de nem jellemző - mesél tapasztalatairól Klein György. Ki kell válogatni Ezek a területek a valamikori gyárak „örököseinek”, ipari parkok, kisebb cégek kezében vannak. Önkormányzatnál szinte semmi. Némelyik az államé, a kincstár egyetlen célja, hogy túladjon rajtuk. Az állam egyelőre láthatóan nem tud az érték- vesztéssel foglalkozni. „Hogy ez feladata-e vagy sem, nem tudom megítélni” - teszi hozzá az építész. Az elmúlt egy évszázad ipari jellegű hagyományait egészében nincs értelme megóvni: ki kell válogatni, mit érdemes - ebben fontos az építész segítsége, valamint a „hagyományos” műemlékvédelemé, amelynek eddig ugyancsak nem volt sem módja, sem anyagi lehetősége az ipari műemlékekkel törődni.- Rendkívüli ütemben mennek tönkre az értékek - figyelmeztet Klein György. - Üzemekben, ahol megszűnt a munka, nem jut az állagmegőrzésre se, plusz mindenki visz haza mindent... Kevés van ma olyan állapotban, hogy esély lenne a megmentésére. Ád hoc módon amúgy sem megy. Ha beszélünk róla, azzal se. Ha valamilyen szervezeti-törvényi-gazdasági háttér jönne létre, akkor talán. Bőséges hagyatékkal rendelkezünk Miskolc (ÉM - BAL) - Az ipari műemlékek védelme - ez a tevékenység, ez a megközelítés csak az utóbbi néhány évben kezdett ismertté, a közgondolkodás részévé válni. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége keretei között bányász és kohász szakemberek járnak elöl jó példával. A szövetség tagjai gyűjtő, kutató és szervező munkát indítottak az utóbbi évtized során megszűnt bányák és gyárak után visszamaradt értékek megmentése érdekében. Több konferencia is lezajlott már a témában, néhány kiállítás is összeállt; sikerült egykori gyárépületeket hatósági védettség alá vonni; pályázat útján lehet ma már értékmentő munkára némi pénzt szereznie. Hogy az ügy lassan mind magasabb fórumokon is érdeklődést vív ki magának, jelzi, hogy a közelmúltban a miskolci önkormányzat közgyűlése is napirendjére vett egy pontot, amely a „Tájékoztató Miskolc város ipari örökségének feltárása, mentése, kutatása, megőrzése és újrahasznosítása céljából folyó munkáról, az ezzel kapcsolatos feladatokról” címet viselte. Az anyag rögzíti: „a bányák bezárásával, a kohászati üzemek radikális visszafejlesztésével megszaporodtak a megmenthető, gyűjthető szellemi és tárgyi ipari emlékek. (...) Az örökségföldrajz tárgya, alanya maga az örökség, ami itt, a régiónkban a fizikai környezet, a materiális tárgyak bőséggel- hagyatékolódtak ránk, de nem szűkölködünk a történelmi, szellemi örökségben, az ide kötődő kiemelkedő, meghatározó személyiségek emlékeiben sem. Térségünk adottságai tehát ígéretessé tehetik a tudatos örökségtervezést, az örökségföldrajzi tevékenység várható eredményességét.” A fentiek megállapításán túl, valamint a MTESZ saját munkájáról szóló jelentésén túl a polgármester által szignált előterjesztés semminemű konkrét tennivalót nem fogalmaz meg az önkormányzat számára.
