Észak-Magyarország, 2002. augusztus (58. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-19 / 193. szám

2002. augusztus 19., hétfő KÉPÖSSZEÁLLÍTÁS / 6 A sír széléről hozták vissza A kisvasutak napját tartották Pálházán Pálháza (ÉM - VT) - Száznál több résztvevő ér­kezett az ország minden részéből a szombaton meg­rendezett Kárpát-medencei Kisvasutak Napjának pál- házai rendezvényére. A kemencepataki erdei vas­út ünneplésén Lenár György, erdészeti igazgató arra hívta fel a figyelmet: a sír széléről hozták vissza lelkes emberek 1989-ben a ma már évi ötven­ezernél több utast szállító er­dei vasutat. A vendégek közül hatvanan érkeztek Budapest­től különvonattal. A „szomszé­dos” lillafüredi és szüvásvára- di vasutak képviseletében is érkeztek ünneplők. Az újhelyi libegőn tett emlékezetes uta­zás majd kisvonatozás élmé­nyét egy kiadós ebéddel tol­dotta meg a vendéglátó Észak­erdő Rt. Kőkapun. Ünneplő utasok Fotó: Vincze Tamás Nemzetiségi neptancfesztival. Tizenegyedik al­kalommal rendezték meg a Nemzetközi Nemzetiségi Néptáncfesztivált Répáshután az elmúlt vasárnap. A prog­ram a résztvevő együttesek felvonulásával kezdődött, majd a szabadidőparkban követhették végig a műsort az érdek­lődők. Fotó: Ádám János Ismét megelevenedett a múlt Diósgyőrben A lovagok életével is megismerkedhetnek az érdeklődők szombat óta Miskolc (ÉM) - Szom­baton kedződött s ma es­tig tart a népszerű idő­utazás a Diósgyőri vár­ban, ahol immár harma­dik alkalommal rendez­ték meg a történelmi for­gatagot. Nagy Lajos udvarában idén is mozgalmas volt az élet. Ki-ki megtalálhatta a kedvére való múltat idéző mulatságot: a harcművésze­tek kedvelői többek közt a Diósgyőri Aranysarkanytús Lovagok, a Csallóközi Lo­vasíjászok, a Visegrádi Szent György Lovagrend lovas ha­dijátékát nézve figyelhették, hogyan küzdenek „az jó hí­jért névért s az szép tisztes­ségért” napjaink fegyverfor­gatói. A békésebb produk­ciókra várókat vásári komé­diások, zenészek szórakoz­tatták, a középkori városka forgatagában a Lajos-dénár- ral fizetők pedig mesterem­berek míves portékáival le­hettek gazdagabbak. Nem lehet elég korán kezdeni Lófogás Táncosok Erdélyi menyasszony, cigándi vőlegény Cigánd (ÉM - BSZA) - A nagy hagyományokra vissza­tekintő, híres cigándi lako­dalmast elevenítették fel teg­nap Cigándon. Az esemény különlegessége volt, hogy az eljátszott ceremónia során er­délyi - marosmagyarói - menyasszony lett egy cigán­di ifjú párja. Cigándnak az erdélyi tele­püléssel régi kapcsolata van. A többszöri kölcsönös látoga­tások során már több család között barátság szövődött, így a vendégeket a tegnapihoz ha­sonló alkalmakkor a már megszokott házaknál szállásol­ják el. A cigándi lakodalom menyasszonytáncából befolyt összeget a két település hagyo­mányőrző csoportjainak javá­ra fordítják. A talpalávalót a Bekecs együttes húzta. Mackó úr utazásai Zemplénben címmel nyílt kiállítás a szerencsi vár­ban. Fotó: Végh Csaba Sikeres volt a tegnap esti program Fotó: Bődisz Attila Megérkeztek a múzsák Zemplénbe Sárospatak (ÉM-DK) „Barátaim! Tudjátok meg, a múzsák itt lakoznak a pataki Királyhegyen!” - így kiáltott fel egy pataki diák a XVII. században, s hasonlóképpen örvendez­hetnek ezekben a napok­ban a művészetek mai ba­rátai Zemplénben. Az elmúlt szombaton ugya­nis kezdetét vette a XI. Zemp­léni Művészeti Napok rendez­vénysorozat. A nyitás a ma­gyar kultúra jegyében zajlott: a sárospataki Rákóczi-vár ud­varán Kodály Zoltán daljáté­kából, a Háry Jánosból csen­dültek fel részletek, míg vasár­nap az első kirándulókoncert célállomása Monok és Tállya volt, ahol a kétszáz éve szüle­tett Kossuth Lajos emléke előtt tisztelegtek a művészek. A következő napokban rendkívül változatos zenei program várja az érdeklődő­ket a Camerata Hungarica együttestől a Budapest Four Jazz Qarteten vagy a Szélk­iáltón át a Liszt Ferenc Ka­marazenekarig számtalan ze­nei irányzat képviselője lép majd fel, s a kellemes zené­hez nemegyszer kulináris él­vezetek is kapcsolódnak: lesz pincekoncert borkóstolóval, ötórai tea, kávéuzsonna, va­dászlakoma. A nyitóhangversenyen Fotó: Bódisz Attila ZEMPLÉNI MŰVÉSZETI NAPOK Augusztus 19., hétfő Sárospatak, Rákóczi-vár - Öregpalota: „Volt.egyszer egy alkotóház” Versfeltámadás 18.00 óra Sárospatak, a Művelődés Háza: Szilágyi Enikő franciasanzon- estje 19.30 óra Sátoraljaújhely, Lavotta-ház: Kostyál Kálmán hegedű, Brezőczki Gabriella zongora 19.30 óra Tokaj, Degenfeld-palota: Kósa Gábor marimba 17.30 óra Bodrogkeresztúr, református templom: Voices Aquales ének- együttes 19.00 óra Mád, Koppány-pince: Pincekoncert borkóstolóval, Tekerő Trió 18.00 óra Augusztus 20., kedd Füzérradvány, kastély: Kék Duna Szalonzenekar 17.00 óra Kassa, dóm: Király Csaba orgona, zongora 19.30 óra ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2002 Házelnöki vélemény a női politikusokról: kompromisszumkészebbek Szerencs (ÉM - BSZA) - A Magyar Szocialista Párt azt szeretné elérni, hogy minél több nő "vegyen részt a politi­kai életben, mert ők kompro­misszumkészebbek, empatiku- sabbak és toleránsabbak és szociális téren érzékenyebbek - mondta el tegnapi szerencsi sajtótájékoztatóján Szili Kata­lin, az országgyűlés elnöke. Ennek megfelelően bemutat­ta az MSZP szerencsi és sátor­aljaújhelyi polgármesterjelölt­jeit, Rónavölgyi Endrénét, va­lamint Fazekas Lászlónét. A parlament elnöke zempléni - abaúji körútja során ellátoga­tott az árvíz sújtotta Halmaj- ra, ahol megerősítette a koráb­bi információt: a kormányzat a térségben az elkülönített ala­pokból rendezi a károkat. Ezután a Bodrogközbe, Kisroz- vágyon az Árpád-kori Berzseny falut tekintette meg, majd programját Ricsén, a helyi fa­lunapon folytatta. Szili Katalin zempléni láto­gatása Sárospatakon a Zemp­léni Művészeti Napok nyitó­koncertjén való részvétellel Szili Katalin (balra) a Jurtában zárult. Kemény küzdelem a szántói ralin Abaújszántó (ÉM - LL)- Első alkalommal rendezték meg az Abaúj-rali amatőr autóversenyt Abaújszántón, a II. Szántói Napok rendez­vénysorozata keretében. A huszonegy pilóta fan­tasztikus vezetői tudásról adott számot, miközben a gépek felkészítése is pro­fi módon sikerült - győződ­hettünk meg róla az esemé­nyen. Versenyben Fotó: Liszkay L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom