Észak-Magyarország, 2002. augusztus (58. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
2002. augusztus 16., péntek AKTUÁLIS / 5 # HÍRCSOKOR 0 Útlezárás. Vízátfolyás miatt a Sajő- ivánka és Sajókaza közötti útszakaszon teljes útlezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek - derül ki a B.-A.-Z. Megyei Közútkezelő Kht. közleményéből. 0 Háló nagytábor. Különböző korú és társadalmi helyzetű magyarországi, illetve határon túli magyarok részvételével szervezett tábort a Háló Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület Zánkán augusztus 5-11-ig. 0 Támogatják a nyilatkozatot. A POFOSZ B.-A.-Z. megyei tagsága támogatja az országos elnökség által megfogalmazott, a Nagy Imre-kitüntetés alapításának vitájával kapcsolatos nyilatkozatot - tudatja a szervezet közleménye. „Kihűlt” Sólyompecsenye Miskolc (ÉM - DK) - Remek produkcióval szórakoztatta szerdán este a Diósgyőri Várszínház közönségét a beregszászi Illyés Gyula Színház. Sólyompecsenye című előadásuk - Vidnyánszky Attila rendezésében - Boccaccio Deka- meronjának tíz történetét fogja egybe, prüdériamentes nyíltsággal, mégsem ízléstelenül. Mivel némelykor nem fedte túl sok ruhadarab a művészeket a több pulcsit is igénylő időben, csak remélni tudjuk, hogy egészségesen távoztak Miskolcról, s nem tüsszögték végig a hazafelé utat... Ez volt egyébként a rendezvénysorozat első előadása, mivel a keddre tervezett Kaviár és lencse című vígjáték az esőre hajló idő miatt elmaradt, ezt vasárnap tekintheti meg a közönség. Ma este fél 9-től Szabó Magda „Régimódi történetét” a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában láthatják az érdeklődők. Sólyompecsenye Fotó: Dobos Klára FOTÓPÁLYÁZAT Egyetlen képpel akár kamerát nyerhet! Miskolc (ÉM) - Fotózni jó, és most ráadásul érdemes is, mert aki most olyan nyaralási emlékképet készít, amelyen látható lapunk címoldala és olvashatóan a lap neve is, most akár videokamerát is nyerhet. Az ÉM immáron évek óta meghirdeti ezt a lehetőséget, amelyre minden alkalommal szép számmal érkeznek a képek. Természetesen a zsűri, melynek tagjai lapunk fotóriporterei, végül mindig megoldást találnak a nehéz feladatra és közös döntésükkel odaítélik a legjobbnak jutalmát. Ezek az ajándékok pedig idén igencsak csábítóak, hiszen az első helyezett jutalma egy videokamera, a második és harmadik legjobb nyári fotós pedig egy-egy rendkívül korszerű és sokoldalúan használható digitális fényképezőgépet vehet át a díjátadáson. Idén újdonság az eddigiekhez képest, hogy a képeket eljuttathatják szerkesztőségünkbe e-mailen is. Kérjük (szigorúan vírusmentes!!) digitális képeiket küldjék a bgo@inform.hu címre. Amennyiben a hagyományos postai utat választják, a fotókat az Észak-Magyarország 3501, Miskolc, Pf.: 178 címre küldjék és a borítékra írják rá: Észak-fotópályázat. Figyelje lapunkat és vágja ki az ebben található kupont, amelynek kitöltése a pályázaton való részvétel feltétele. Nem fogadják el a tíz százalékot Tovább egyezkednek a vételárról az M30-as út építése kapcsán érintett földtulajdonosok Miskolc (ÉM - Hl) - Egyöntetűen keveslik a Nemzeti Autópálya Rt. új vételi ajánlatát azok a földtulajdonosok, akiknek ingatlanán épülne az M30-as autóút, és még nem egyeztek meg a vételárról. A tulajdonosok szerdán tartott tanácskozásán jogi képviselőjük, Kovácsné dr. Kaiser Klára tájékoztatójából kiderült: a Nemzeti Autópálya Rt. tíz százalékkal ajánlott magasabb árat, így a föld átlagára négyzetméterenként 200 forint lenne. Áz azonban még nem tisztázott, hogy ez a tíz százalék a felvásárlással megbízott cég, a Borsod-Invest Kft. tízszázalékos emelése előtt, vagy után értendő. A kft. ugyanis saját hatáskörben is emelhet tízszázalékot. Azonban a földtulajdonosok egyik esetben sem elégedettek, ők ugyanis az 500-800 forint közötti árat tekintik az alku kiindulási alapjának. Jogi képviselőjük számos adásvételi és egyéb szerződésnek van a birtokában, amelyek alátámasztják, hogy a tulajdonosok által megnevezett négyzetméterár reális.- A következő lépés az lesz, hogy a dokumentumokat eljuttatom mind a közigazgatási hiva- taloz, mind a Nemzeti Autópálya Rt.-hez - ismertette a jogi képviselő. Lapunk felvetésére kiemelte: tévesen gondolkodnak azok, akik szerint a szóban forgó földterületek nem értékesek.- Miskolc, Magyarország harmadik legnagyobb városa közvetlen közelében fekszenek, a terjeszkedés szempontjából mindenképpen értékes területnek tekinthetők. Szerintem a megegyezés mindenki érdeke, a kisajátítási folyamat, amellett, hogy elhúzódhat, igen költséges is - foglalta össze. Felvétel, idén másodszor Várják a kormányfőt az egyetemi évnyitóra Miskolc (ÉM - PTA) - A Miskolci Egyetem hat karra hirdetett pótfelvételi eljárást, melyre összesen 383 fő nyújtott be pótfelvételi jelentkezési lapot. A szakok többsége esetében a korábban megszerzett felvételi összpontszám, vagy a Felsőoktatási Tájékoztatóban közölt vizsgamentesség alapján lehetett jelentkezni - és nagy eséllyel felvételt nyerni. Hogy ki milyen eredménnyel szerepelt a pótfelvételin, arról az intézmények augusztus végéig, legkésőbb szeptember első napjaiban adnak írásbeli választ a jelentkezőknek. A Miskolci Egyetem idei felvételi eljárása sikeresnek mondható: az egyetem hét karára, két intézetébe Tizennegyedszer is Sátoraljaújhely (ÉM) - Idén is augusztus 15-e és 20-a között rendezik meg a Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztivált. A kulturális eseményre hét ország tánccsoportja érkezett a zempléni városba. Az ünnepséget Szamosvölgyi Péter polgármester nyitotta meg tegnap, hangsúlyozva az összetartozást és hogy bár más hagyományaink vannak, ha megismerjük egymást, testvérekké válhatunk. a korábban első évfolyamra felvett mintegy 3900 fős létszám a pótfelvételi lehetőséggel valószínűleg a 4000 főt meghaladóra bővül majd. A pótfelvételi alkalmával az anyag- és kohómérnöki karra 6 főt, a műszaki földtudományi karra 43 főt, a gépészmérnöki karra 127 főt, a gazdaságtudományi karra 27 főt, a bölcsészettudományi karra 90 főt, a Comme- nius tanítóképző főiskolai karra 90 főt vettek fel. Az ME hallgatóit a szeptemberi tanévnyitó ünnepségen az egyetem vezetése mellett várhatóan Medgyessy Péter miniszterelnök is köszönti - informálta lapunkat Kovács Viktor főtitkár. Az egyetem honlapja: www.. Zemplén Fesztivál Felvonulás a főutcán Fotó: O.T. HÁTTÉR: KI A KIRÁLY BORSODBAN? „Amerikában Elvis, itt Jimmy” Miskolc ($M - PTA) - Elvis Presley 25 éve halott, de kultusza nem csökkent. Vigasztalhatatlan hívei azt állítják, hogy marslakók rabolták el, mások szerint feltámadt. A Király zenéje ma is hódít az USA-ban - nálunk kevésbé. A lemezboltokban alig-alig fogynak a hangfelvételei. A Király iránti rajongás egyes vélemények szerint már régen vallássá alakult: a rajongóklubok a templomok, a dalszövegek a szentírások, az emléktárgyak az ereklyék, Graceland (ahol Elvis háza áll) pedig a Szentföld a hívek számára. Presley halálának évfordulójára az előzetes becslések szerint legalább 100 ezer embert váltak gyertyás virrasztásra. A minimum, hogy ilyenkor megnő az eladott Elvis-lemezek száma. Hazánkban nincs ilyen heves Elvis-kultusz. Ha a lemezboltok tapasztalatából indulunk ki, térségünkben szó sincs tömeges rajongásról. De még rajongásról is alig. A belvárosi üzletekben arról érdeklődtünk, érezni-e a forgalmukon, hogy közeleg a Király halálának évfordulója. A válasz kivétel nélkül: nem. Olyannyira nem, hogy az egyik üzletben csak hosszas keresés után lelt rá az eladó, hogy hol vannak az Elvis- hanganyagok. Máshol diplomatikusan közölték: semmivel sem fogy jobban, mint szokott általában... Megint máshol összesen két album porosodott a polcon - fél éve senki sem vitte el. Akadt, aki próbált rávilágítani: Magyarországon nem Elvis, hanem Jimmy volt a király! De már ő sem fogy.. Autogramjából klónoznák Az amerikai rajongók töretlenül imádják a Királyt, így: 0 Az USA-ban létezik egy Elvis-orákulum (egy emberméretű fadarab), amely állítólag megmondja a jövőt. 0 Az Elvis Klónozásáért nevű szervezet gyűjti a Király autogramjait, mert szerintük ezekből is fel lehet a sztárt támasztani. 0 Elvis-egyházak alakultak, amelyek között újabban „vallásháború” tört ki. 0 Interneten Elvis zsidó ősei után is lehet kutatni 0 Akik hiszik, hogy Elvis él, azoknak Donald Hinton ad újabb támpontot Az igazság Elvis Presley szerint című könyvével, amelyről azt állítja, hogy együtt írták Elvissei - még tavaly... MEGKÉRDEZTÜK: KIBÍRNÁK-E, HA AZ ÜNNEP MIATT HÁROM NAPIG ZÁRVA LENNÉNEK A BOLTOK ' j j j v_j j j j j j j j j j j j j J j J J J j j J j j J J J j ^ j ^ j j j J J a J J * J J -J J J J J J -j J* J j J j 'J j j) J << <<< w V J J w J < J J ^ v ^ j < S zinte naponta járok vásárolni. A Szinva- park közelében lakom, így vagy oda vagy a sarki kis közértbe járok. A háromnapos zárva tartást jó dolognak tartom a kereskedők részéről, hadd legyen nekik egy hosszabb hétvégéjük. BAtok Ferencné (73), NYUGDÍJAS A kereskedők számára mindenképpen pozitív lenne a háromnapos zárva tartás. Mint vásárló nem hiszem, hogy különösebb fennakadást jelentene ez majd a család fogyasztásában. Mj szombaton is általában 2-3 napra vásárolunk. Dimitropulosz Kosztaszné (57), KÖNYVELŐ K ereskedő voltam a főutcán. Akkor sem halt senki éhen, sem vasárnap, sem egyéb napokon, amikor a zárva tábla fityegett a kirakatban. Azt hiszem, nem változtak meg annyira az emberek, hogy erre másként reagáljanak. Farkas Jenő (73), NYUGDÍJAS K istelepülésen lakom, ahol megtalálhatók a nagyobb üzletláncok, de vannak maszekok is. Utóbbiakat inkább szeretem. Kiküszöbölhetőnek tartom a megnyüjtott zárva tartást, nem hiszem, hogy ez komolyabb problémát'jelentene. VirAg MAria (47), ROKKANTNYUGDÍJAS N em járok naponta bevásárolni. Bár kenyeret és kiflit mindennap vásárolok, azt hiszem, ráfér a kereskedőkre is egy kis pihenés, én pedig az utolsó nyitvatartási napon dupla annyi pékárut rakok a kosaramba. Szabó LAszló (78), NYUGDÍJAS