Észak-Magyarország, 2002. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-26 / 173. szám

2002. július 26., péntek ÍSZM’MJIGYlUiORSZáfi $ MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIRDETÉS / 6 Négyen csatlakoztak az Összefogáshoz Miskolc (ÉM) - Négy civil szervezet csatlakozott eddig a napokban alakult összefogás Miskolcért Egyesülethez. Ezt jú­lius 23-án, kedden, sajtótájékoztató kereté­ben jelentette be Pelczné dr. Gáli Ildikó, az összefogás Miskolcért Egyesület polgár­mesterjelöltje. A négy szervezet - a Miskol­ci Spider Speciális Mentőcsoport, a Nagy- családosok Egyesülete, a Napfényt az Élet­nek Alapítvány és a Miskolci Polgári Együttműködés Egyesület - elnöke egybe­hangzóan kijelentette: mindannyian egyetértenek az Összefogás programjával, és támogatják annak polgármesterjelöltjét. A civil szervezetek vezetői arról is szóltak, hogy véleményük szerint az összefogással saját céljaikat is dinamikusabban képvisel­hetik, és közösen hatékonyabban tevékeny­kedhetnek a városlakók érdekében. „Szeles” gyerekek. Vitorlástáborban vehettek részt az érdeklődő gyerekek az elmúlt héten a Mályi-tónál. Koleszár Lajos vezetésé­vel a „szélmotorosokkal” való közlekedés elméleti és gyakorlati ismereteit egyaránt elsajátíthatták a fiatalok. Fotók: Dobos Klára Hirdetés A VÁROS ÉLÉSTARA A****0^' Társaságunk értékesíti aa alábbi élelmiszer-kereskedelmi létesítmény bérleti jogát. JÓKAI ABC áruház Miskolc, Fábián u. 6. sz. 668 m1 épület, 148 m1 zárt udvar + tárolók. Érdeklődni: 46/320-410-es telefonszámon, 7-től 16.00 óráig. NYÁRI VÁSÁR! ÓRIÁSI ÁRENGEDMÉNY! Űj termékmárkák bevezetése miatt 40-10% engedménnyel kapható minden női és férfi felsőruházati termék a máét* 0U*Uc«, ÜZLETBEN! Miskolc, Széchenyi u. 33. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! /w\ nnnnnr ZÖLDLÁNCOLAT Óriási színválasztékban! Minden típusban: • Ragasztással lerakható • Giuniparafa alátétes (Silence) Kiváló minőség, nagy kopásállóság! Már 990 Ft/m2-tól Az ár áfát tartalmaz! Zöldláncolat Kft. 3527 Miskolc, Fonoda út 22-24. T.: 46/411-899 46/507-090 3525 Miskolc, SzOcs Sámuel út 5. Tel.: 46/354-504 Nyári Árcsúszda a Solange Divatszalonban! (Metropol Üzletház I. em. Széchenyi u.) Július 26-tól kezdődő nyári vásárban 30%-40% árengedménnyel kínálunk nyári felsőket, pólókat, ruhákat, blúzokat, aljakat, kosztümöket. Szálljon be Ön is ebbe az őrületes árcsúszdába! órVrmr/r Egy nap egy lap! ^ Megjött a LEGKONDICIONALOVAt és RÁDIÓVAL SUZUKI felszerelt Coll Beige Swift és Wagon R+ ELJEN a választás lehetőségével mielőbb! Új és használt autók teljes skálája megtekinthető és megvásárolható. ❖ használt autók beszámítása; ❖ használfért-használtat AKCIÓ ❖ különféle kedvezmények ❖ hitelkamat akár 9%-tól 6 akár casco nélkül is ❖ limitált modellek 4 hangszórós rádió + szervokormány: INGYEN ♦ gyors hitelügyintézés ♦ díjmentes í ♦ 16 szelepi lalomba helyezés “ RO motor Egyes típusoknál: 4 hangszórós rádió, légkondicionáló INGYEN Kibővült szolgáltatásunkkal várjuk: Az Allianz Hungária Biztosító Rt. megbízottjaként: cascót károk kárbejelentése, kárfelvétele, teljes kárrendezés, közvetlen számlázása. Kárfelvétel minden hétköznap: 7-15.20 óra között. A kedvezmények össze nem vonhatóak. Limitált autók korlátozott számbán vannak. SUZUKI MÁRKAKERESKEDÉS ÉS MÁRKASZERVIZ Szerencs, Gyár út 11. Tel.. 47/362-111, 361 -490 Fax: 47/362-099 Mobil. 06-30/9982-077 e-mail: suzukiszerencs@mconet.hu Nyitva tartás: h.-p.: 7.00-17.00, szó.: 8.00-12.00 Köszönjük, hogy ma is minket olvas! Telekommunikációs cég hosszú távra keres fiatal, gyakorlattal rendelkező informatikai műszaki szakembert. Követelmény: szakirányú felsőfokú végzettség. Előnyt jelent a jelentkezésnél: angolnyelv-tudás, jó tárgyaló- és kommunikációs érzék, telefonalközponti rendszerek ismerete. Folyamatos tanulási, fejlődési lehetőséget és teljesítményarányos fizetést nyújtunk. Érdeklődni lehet a 06-20/365-1869-es telefonszámon. UJ FATELEP Miskolc, Gárdonyi G. u. 29. Tel.: 46/560-599 BEVEZETŐ ÁRAK: TETŐLÉC 50 Ft/fm Komplett tetőanyag vásárlásánál az impregnalás ajándék! Felhívás temetkezési vállalkozókhoz! A temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény szerint a temetkezési vállalkozást folytató temetkezési szolgáltatónak szakképesítéssel kell rendelkeznie. A KISOSZ B.-A.-Z. Megyei Szervezete mint akkreditált szakképző intézmény a törvényben meghatározott temetkezési szolgáltató szakképesítő tanfolyamot indít 2002. szeptember elején. A képzési idő 3 hónap. Jelentkezni, a részvétel feltételeiről érdeklődni lehet személyesen, vagy telefonon 2002. augusztus 30-ig az alábbi címen: B.-A.-Z. Megyei Kereskedők Érdekképviseleti Szervezete 3525 Miskolc, Régiposta u. 4. Tel.: 46/508-895, 46/508-896 A Diósgyőri Kórház értékesítésre ajánlja fel az alábbi gépjárműveket: Barkas tgk. Koffer1 db Irányár: 75 000 Ft UAZ tgk.1 dbIrányár: 80 000 Ft IFA Multicar tgk.1 dbIrányár: 90 000 Ft IFA Multicar tgk.1 dbIrányár: 125 000 Ft GRY-652 CFM-600 DUM-951 BHR-265 Az értékesítés időpontja 2002. 07. 30. (kedd) 9.00 óra a Műszaki Osztály előtti parkolóban. Az értékesítési szabályzat az intézmény portáján átvehető, felvilágosítást Bodnár György logisztikai osztályvezető ad. Ön is hirdethet az Északban! Keresse munkatársainkat! Berencsy Sándor Máté » 46/502-900/3303, 06-20/4115-265 Kurysné Torma Zsuzsa *r 46/502-900/3314, 06-20/3208-002 Osztermann Ferenc * 46/502-900/3312, 06-20/9671-344 Szászné Horváth Edit » 46/502-900/3311, 06-20/3830-043 Takácsné Hetei Vera n 46/502-900/3315, 06-20/9147-186 „Magic Ufó-hetek" a Glóbusz Travel Utazási Irodában! Vannak helyek, ahol szeptemberben még tombol a nyár! - és Ön kedvezményes áron élvezheti az „all indusíve" ellátás örömeit valamelyik „Magic Life" luxusszállodában, a Földközi-tenger partvidékén! Magic Magic Magic Magic Magic Magic Magic Life Korfu Classic Life Lyktos Classic Life Rhodos Classic Life Cirene City Imperial Life Kiris Classic Life World Imperial. Life Tunisia Imperial 138.900 Ft/fö-tcü 124.500 Ft/fo-töl 151.600 Ft/fS-föl 155.900 Ft/fo-t€3 130.600 Ft/fo-tol 154.500 Ft/fo-tol 134.800 Ft/fö-tcfl Helyfoglalás és információ: Glóbusz Travel Utazási Iroda 3530 Miskolc, Szemere u. 20, Tel.: 46/411-422 www.globusztravel.hu ' Glóbusz Travel \j TŰI ajtó-ablak -10% bejárati ajtó 22 000 Ft-tol, ablakok 4 000 Ft-tól. Miskolc, Csaba vezér út 41. Telefon: 46/314-314 Miskolc, Szűcs Sámuel u. 2. Telefon: 46/346-630 V. A hirdetés a legjobb befektetés! i Lasselsberger Hungária Kft. LASSELSBERGER H-3433 Nyékládháza, Ff.: 3. Tel.: 46/591-013, 391-374, fax: 46/591-017 Az ország legnagyobb kavicsbányája a legjobb minőségű osztályozatlan, % mosott osztályozott és zúzott Él termékeket kínálja Önöknek. / ISO 9002 minőség. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 05.00-20.30-ig. r> StFWSIft Akciós ajánlataink! Jamina, Csárdás, Tangó, Dakovói, Szlovák hódfarkú cserépakció, szeptember 30-ig Palotás cserép bevezető áron. Bramac cserepek rendkívül kedvező áron. Új termék: Német Creaton cserép Onduline hullámlemez piros, barna 999 Fl/nm DELAP lábazati mozaikvakolat azonnali keveréssel 1 695 Ft/nm-től És még számos kedvezmény. Viszonteladóknak, kivitelezőknek további kedvezmények! Július 28. 17.00É1 BAGAMÉRI ÉS A DZSUNGEL LAKÓI fex -Ja . ffe v' f % A Bagaméri együttes zenés gyermekműsora II. emelet S2XIWAPARK www.szinvapark.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom