Észak-Magyarország, 2002. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-26 / 173. szám

Fotó: Végh Csaba 2002. július 26., péntek ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 0 Gyermekbénulás-mentes. Európát gyer­mekbénulás-mentessé nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet, a WHO, ami- ró'l csütörtökön késő este döntött az ille­tékes szakmai bizottság - jelentette be Kecskeméti Edit, az ENSZ Gyermekalap (UNICEF) magyar bizottságának igazgatója. 0 Kiadási keret. A terrorizmus elleni küzdelemre a 28,9 milliárd dollár rend­kívüli keretet az amerikai szenátus elsöp­rő többséggel szavazta meg. A többek között az USA-n belüli fokozott biztonsá­gi intézkedésekre, a New York elleni ter­rortámadás következményeinek felszá­molására szánt költségvetési kiadások­ra félórás vita után bólintottak rá. 0 Kevesebb illegálisát. Tavaly az elő­ző évhez képest 3 százalékkal kevesebb illegális szoftvert használtak Magyaror­szágon - ismertette Sebők Erzsébet, a BSA Magyarország főtitkára tegnap. Álpostások is kézbesítenek Miskolc (ÉM) - Megkezdték a rendkí­vüli nyugdíj kiegészítésének kézbesítését a Magyar Posta Rt. munkatársai. A kifi­zetés minden esetben névre szóló utalvány átadásával történik - ismerteti a társa­ság közleménye. A kiegészítés összege 19 ezer forint, amely minden postásnál elő­re meghatározott címletekben van, ezért a kézbesítés során a címzetteknek pénzt visszaadni nem szükséges. Több helyről - Tinnye, Szada, Veszprém- galsa - érkezett a napokban bejelentés ar­ról, hogy a jelenlegi helyzetet kihasználva álkézbesítők férkőznek a nyugdíjasok bizal­mába, becsapva őket bebocsátást kérnek otthonukba. A Magyar Posta Rt. ezért fel­hívja a figyelmet, hogy a nyugdíj-kiegészí­tés jogával kizárólagosan a Posta munka­társai rendelkeznek, így ha nem a megszo­kott kézbesítő viszi a küldeményt és kétség merülne fel, a postáskártyák felmutatását kérve ellenőrizhető a kézbesítő kiléte. Nagykövetcserék Budapest (MTI) - A külügyi tárca vezetése a tervek szerint idén még négy nagykövetet rendel haza a szo­kásos négyéves külszolgálat lejárta előtt - értesült az MTI. A négy misszióvezető közül a 70. évét be­töltött Katona Tamás varsói nagykövetet életkora miatt már az előző külügyi veze­tés berendelte, ám Kovács László külügy­miniszter december 31-ig meghosszabbítot­ta az Antall-kormány egykori államtitkárá­nak kiküldetését. Őszre rendelte be a külü­gyi vezetés Jávorszky Béla tallinni nagykö­vetet, aki három éve képviseli hazánkat Észtországban. A diplomata 1990 és 1994 kö­zött Helsinkiben volt misszió vezető. Katona Tamáshoz hasonlóan ez év vé­gével rendelte be a külügyi vezetés Pordány László pretoriai nagykövetet, aki 1999 februárja óta dolgozik Dél-Afrikában. Boros Miklós pozsonyi nagykövet - aki 1999 óta misszióvezető - is megkapta a be­rendelésről szóló értesítést; ő első beosz­tottként 1996 óta dolgozik a szlovákiai ma­gyar külképviseleten. Gál Gáspár Tamás tripoli nagykövetet - aki szintén 1999 óta tölti be ezt a posztot - is berendelték, ő június végén már haza­tért állomáshelyéről. Ötéves jubileum. A miskolci 299-es számú lottózó 5 éves születésnapját ünnep­li. Ebből az alkalomból akciót szerveztek. A fődíj egy Philips színes televízió volt, amelyet Söllei Csaba miskolci lakos nyert. Autópálya-építés: mégis közbeszerzés A közbizalmat csak európai mércével mért átlátható versennyel lehet visszanyerni Budapest (MTI) - Mégis közbeszerzési eljárás kereté­ben dönt a Nemzeti Autópá­lya (NA) Rt. annak a négy au­tópálya szakasznak a kivitele­zőiről, amelyekre július 11-én zárt, meghívásos tendert ír­tak ki - jelentette be Csillag István gazdasági és közleke­dési miniszter csütörtökön. A miniszter közölte: az NA Rt. mai közgyűlésén megköszönik a zárt, meghívásos tenderen indult cégeknek a részvételt és kiírják a nyílt előminősítéses közbeszer­zési pályázatot augusztus 6-án. Kiemelte, hogy a Fidesz-kor- mány négy éve alatt az autópá­lya-építés területén megszűnt a verseny, az átláthatóság. A ver­senybe vetett közbizalmat vissza­nyerni nem lehet másként, csak európai mércével mért átlátha­tó versennyel. Hozzátette: ma Magyarorszá­gon felfokozott az igény arra, hogy a verseny ne csak átlátha­tó és tisztességes legyen, hanem a közbeszerzési törvény alapján történjen. Elsősorban ezért dön­töttek úgy, hogy bár a meghívá­sos pályázattal meg lehet taka­rítani több mint 20 milliárd fo­rintot és azonnal el lehetne kez­deni a munkálatokat, mégis köz- beszerzési eljárást írnak ki. Ez azt is jelenti, hogy e közbe­szerzési tenderek eredményhirde­Fotó: archív Az autópálya-épitések így néhány hónapot csúszhatnak tése október vége körül várható, a munkálatok kezdése átcsúszik 2003 tavaszára. A miniszter sze­rint ez a csúszás az ára annak, hogy mégis közbeszerzési eljárás­ban döntsenek a kivitelezőkről. A már korábban bejelentettek szerint augusztus 27-én kiírják az M7-es Zamárdi és Balatonszárszó közötti szakaszának megépítésé­re vonatkozó nyílt előminősíté­ses közbeszerzési eljárást. A mi­niszter közölte, ezt követően vár­hatóan három-négy hetente új­abb autópálya-építési pályázatok meghirdetése várható. A már említett Zamárdi-Bala- tonszárszó szakasz mellett az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza, az M35-ös autóút Görbeháza és Debrecen közötti szakaszára, valamint a bajai el­kerülő út harmadik ütemére, a 81-es számú főút győri bevezető részének második ütemére, illet­ve a 88-as számú út Sárvárt el­kerülő szakaszára várható még az ősszel közbeszerzési eljárás meghirdetése. Csillag István elmondta: pén­teken a kormány elé terjeszti a gyorsforgalmi úthálózat-fejleszté­si program 2015-ig szóló ütemter­vét, amelyben források is lesz­nek megjelölve, bár ezek jelentő­sen függnek a 2004-től megnyíló EU-támogatás nagyságától, illet­ve a magyar költségvetés követ­kező évi lehetőségeitől is. KÜlÖnÖS segélykeres. Palesztin férfiak és nők tiltakoznak a gyermekek öldöklése ellen, taranszparenseiken Amerikától ké­rik a harcok, a további gyilkosságok megállítását. Fotó: EPA Vita után kezdődött a meghallgatás Budapest (MTI) - Többórás vita után kezdte a meghall­gatásokat a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizs­gáló bizottság csütörtökön. Zárt ajtók mögött Katona Bé­la volt titokminisztert hallgatták meg elsőként a testület tagjai. A szocialista politikus - miután ki­jött a teremből - elmondta, az ülésen megkérdezték tőle, mi­nisztersége idején tudomása volt- e Medgyessy Péter, illetve a tit­kosszolgálatok kapcsolatáról, amire ő nemmel felelt. Hozzátet­te: az alatt a 10 hónap alatt, amíg betöltötte a titokminiszteri posz­tot, „nem a múlttal foglalkoztak, hanem a jövőt építették". A bizottsági ülés kezdetekor Balogh László (MDF), a testület elnöke bejelentette, hogy a csütör­tökre tervezett hét meghallgatást nem tudják megtartani, mivel csak két volt politikus kapta meg a felmentést a titoktartási köte­lezettség alól. Később módosítot­ta korábbi kijelentését, mivel ki­derült, az egyik borítékban - ame­ly az ülés kezdetekor a Miniszter- elnöki Hivatalból érkezett - ben­ne volt Katona Béla felmentése is, de ezt akkor nem vették észre. A testület ellenzéki és kor­mánypárti tagjai között a meg­hallgatások előtt éles vita alakult ki arról, hogy nyilvános vagy zárt ülésen hallgassák meg a meghívottakat, végül azonban az utóbbi mellett döntöttek. A meg­hallgatások sorában Füzessy Ti­bor és Gálszécsy András egyko­ri titkosszolgálati tárcavezetők következnek, akik megkapták a titoktartás alóli felmentést. Ötvenszázalékos béremelések Budapest (MTI) - A felsőokta­tásban dolgozók átlagosan 50 szá­zalékos béremelésének végrehaj­tásáról szóló megállapodást írt alá Hiller István, az Oktatási Minisz­térium politikai államtitkára és a szféra reprezentatív érdekképvi­seletei nevében Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szak- szervezetének elnöke csütörtökön Budapesten. A megállapodás rögzíti a bér- fejlesztés legfontosabb elveit, töb­bek között azt, hogy a tárca, mint fenntartó, nem kezdemé­nyez az ágazatok között forrás­átcsoportosítást. Hiller István az MTI kérdésére kifejtette, a béremelés költségveté­si forrásigénye - a Széchenyi Pro­fesszori Ösztöndíjasokat is beleért­ve - ebben az,évben összesen 10,8 milliárd forint. Az önkormányza­tok ezt az összeget célzott támo­gatáskánt kapják meg, azaz kizá­rólag béremelésre fordíthatják. A politikai államtitkár a bér­emelést ismertetve, példaként megemlítette, hogy az egyetemi tanárok fizetése 245 ezerről 360- 381 ezer forintra nő szeptember­től, a szolgálati idő függvényé­ben. Hangsúlyozta: az önálló fel­sőoktatási bértábla továbbra is megmarad. Kis Papp László, aki az Orvos- egyetemek Szakszervezeti Szövet­sége, az Agrároktatási és Kutatá­si Dolgozók Szakszervezete, vala­mint a Tudományos és Innová­ciós Dolgozók szakszervezete ne­vében is ellátta kézjegyével a do­kumentumot, azt mondta, üdvöz- lik az 50 százalékos béremelést. Súlyos bírálatok Izraelnek New York (MTI) - Súlyos bírálatokkal illették Izraelt a keddi gázai légicsapás miatt az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának tagországai a tes­tület rendkívüli ülésén. A 15 halottal és másfélszáz se­besülttel járt támadás nyomán a palesztin képviselet kérésére tar­tott találkozót a tanács, amelyben a palesztinok megerősítették azt a véleményüket, hogy az ügy a július elsejétől működő hágai Nemzetközi Büntetőbíróság ha­táskörébe tartozik, s „a felelősö­ket az igazságszolgáltatás kezére kell adni". Összesen közel 40 or­szág képviselője kért szót a vitá­ban, és szinte mindegyik elítélte a civil életeket követelt izraeli tá­madást. Nem reagáltak viszont a hágai büntetőbírósághoz fordu­lást sürgető palesztin felvetésre. Gáza maradékát takarítják a legújabb támadás után Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós ( ______________ Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika ( Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 T,|/*ATESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom