Észak-Magyarország, 2002. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-25 / 172. szám

2002. július 25., csütörtök SPORT 9 HÍRCSOKOR 0 Carney nem Jön. Az előzetes bejelent­kezés ellenére lemondta a tiszaújvárosi Világkupán való részvételt Iván Rana, a spanyolok új­donsült Európa-bajnoka és Emma Carney, az ausztrálok korábbi világelsője. Azonban aggodalomra semmi ok, hiszen ezzel együtt is erősebb lesz a mezőny, mint a tavalyi esztendőben. 0 A Rendész-kupáért. A Rendész-kupáért mérkőzik meg szombaton 10 órától a Bor­sod Volán SE népkerti futballpályáján a Taktakenéz, a Borsodszirák, a Szirmabe- senyő ifjúsági és a házigazda Miskolci Rendész SKE csapata. A tornát az érdek­lődők ingyenesen tekinthetik meg. Ózdi súlyemelők: a harmadik X Ózd (ÉM - ME) - Egy kerek jubileumot szépen szeretne megünnepelni az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club. Idén ugyanis éppen harminc esztendeje annak, hogy az észak-borsodi városban megalakult az Óz­di Kohász súlyemelő szakosztálya. Ebből az alkalomból szombaton délután nagysza­bású ünnepséget tartanak a stadionban, a Fitness Club előtti területen.- A három évtized alatt tizenheten nyer­tek ózdi színekben magyar bajnoki címet. A klub súlyemelői összesen 37 országos el­sőséget szereztek, a különböző súly- és korcsoportokban - foglalta össze a múl­tat Fekete József, az ÓSFC elnöke. - A jubileum kapcsán egy olyan ötletem tá­madt, hogy a stadionban alakítsunk ki a Bajnokok Kertjét, ahol az ózdi születésű magyar bajnokok elültetnek egy emlékfát. És, hogy még emlékezetesebb legyen a szép ünnep, az ÓSFC elnöke a jeles ese­ményre meghívta, a még élő két magyar súlyemelő olimpiai bajnokot is. Fekete Jó­zsef két jó barátja, Földi Imre és Baczakó Péter egyaránt örömmel fogadta az invi­tálást. A születésnapi program egyébként szombaton délután három órakor kezdő­dik, több mint száz meghívott jelenlété­ben. A gazdasági szempontból nehéz esz­tendők ellenére ezen a napon az emelők csak a szépre emlékeznek majd. Cipruson lesznek otthon London (MTI) - A rendkívül feszült po­litikai helyzet miatt a három érdekelt iz­raeli labdarúgócsapat Cipruson fogadhat­ja ellenfelét a Bajnokok Ligája, illetve az UEFA-Kupa selejtezőjében. Márciusban már hasonló döntésre kényszerült az eu­rópai szövetség: akkor a Hapoel Tel-Aviv - AC Milán UEFA-kupa negyeddöntőt ját­szották semleges helyszínen. A Nicosiában sorra kerülő meccsek: Július 31. - BL.: Maccabi Haifa - Belscsina Bobrujszk (fehérorosz) Augusztus 15. - UEFA: Hapoel Tel-Aviv - KS Partizán! (albán) Augusztus 29. - UEFA: Maccabi Tel-Aviv - Levadia Tal­linn (észt) Az UEFA a három mérkőzés tapasztalatai - valamint az izraeli klubok szereplése - alapján dönt arról, hogy a folyatásban is szükség lesz-e hasonló lépésre. Veterán aranyak Tata (ÉM) - Tata adott otthont a közel­múltban a huszadik jubileumi veterán at­létika országos bajnokságnak. A viadalon közel 300 versenyző állt rajthoz, köztük szlo­vén, szlovák, osztrák és nem utolsósorban borsod megyei versenyzők, akik közül a miskolci Pallay Sándorné három elsőséget (diszkoszvetés, súlylökés, gerelyhajítás) gyűjtött be az 50 évesek korosztályában, míg a másik miskolci, Jágerné Lőcsei Valéria a 65 évesek között két aranyat (400 és 800 m síkfutás) egy ezüstöt (100 m síkfutás) nyert. A férfiaknál az ugyancsak miskolci Üveges Imre szintén két első helyet (3000 és 5000 m) gyűjtött be, míg az ózdi Kormos József egy elsőséget szerzett (110 m gát). A NAGYHÉT MAI PROGRAMJA Július 25., csütörtök _____________ 18.00: Triatlonozz Visszafelé Közönség 20.00: Sólymos Tóni és zenekara A közönség is ezüstérmet kapott Pajkos János vezetőedző jövő júniusban söröztetni szeretné a diósgyőri szurkolókat Fotó: Végh Csaba Fekete Zsuzsa Miskolc (ÉM) - Telt ház fo­gadta a DVTK vezetőségét és játékosait a szokásos bajnok­ság előtti szurkolói ankéton tegnap Miskolcon, a Rónai Művelődési Házban. Az NB I/B-s labdarúgócsapat 11 új játékosának (Vén Gábor, Rob Kornél, Dobos Attila, Szöged i Szilárd, Horváth Tibor, Domán Ariéi, Filó Tamás, Balás Gergely, Daru István, Nagy Ár­pád, Virágh Aladár) bemutatása után Reszeli Soós István, a klub menedzser-igazgatója bevezetőjé­ben elmondta: örül annak, hogy nehezebb menetelésben kell majd kivívni az élvonalbeli sze­replést, mert az egycsoportos NB I/B-vel színvonalasabb lesz a baj­nokság. A klub vezetőjétől azt is megtudhatta a jelen lévő közel ezer drukker, hogy az UEFA és FIFA szabályokhoz igazadva, mostantól minden évben csak egyszer van átigazolási időszak, így nincs többé lehetőség a téli keretfrissítésre. A 28 fős csapat- létszám az igazgató szerint azt is jelenti, hogy minden poszton versenyhelyzetet teremtettek a csapatba kerülésért. Reszeli Soós István úgy vélekedik, hogy az a gárda lehet a feljutó, amelyiknek nem a kezdőcsapata, hanem a kerete a legerősebb. A me­A Rónaiban már telt ház volt nedzser kijelentette, hogy a DVTK egyetlen és igazi célja, hogy a 2002/2003-as bajnokságban az NB I/B első vagy második he­lyén végezzen és ezzel jövőre jo­got szerezzen az élvonalbeli indu­lásra. A DVTK első embere olyan kiegyensúlyozott klubot szeretne építeni, amelyik hosszú távon fel tudja venni a versenyt a hazai legnagyobb klubokkal. Sörözni akar Pajkos János, a DVTK veze­tőedzője a szurkolóknak elmond­ta: az újonnan szerződtetett já­tékosok személyéről Reszeli Soós Istvánnal együtt döntöttek. A szakvezető az elmúlt hat hét fel­készüléséről szólva kijelentette: bár az edzőmeccsek felemásra si­keredtek, a nyitó fordulóban, a Vasas ellen (pénteken 18 órától, Budapesten) már mindenki firss lesz. A szakvezető pozitívumként említette, hogy keret nagyobb ré­szével kétéves szerződést kötöt­tek, és nincs egyetlen kölcsönjá- tékos sem a csapatban. A közel­jövőt illetően annyit mondott Pajkos János, ahogy ez első négy fordulóban (amelyből hármat ide­genben játszik a DVTK) - a fizi­kum mellett fontos lesz az „észjáték. A legnagyobb örömmel azonban azt a bejelentést fogadta a publikum, mely szerint feljutás esetén Pajkos János az összes szurkolót vendégül látja egy egy­tálételre és egy korsó sörre. Az ankét legboldogabb embe­re ezúttal Veréb György volt. Mint kiderült a kapusedzőnek tegnap unokája született és a boldog nagyapa az órási ünnep­lés közben alig tudta előkaparni emlékezetéből unokája kereszt­nevét, akiről végül kiderült, hogy Vandának hívják. Éremátadás Bő egy órája tartott már az összejövetel, amikor Pajkos Já­nos a közönség soraiból felkért egy piros-fehérbe öltözött kisfiút, hogy szimbolikusan vegye át azt az ajándékot, amit a csapat az előző évi támogatásért cserébe kíván adni a szurkolóknak. A ju­talom egy ezüstérem volt abból a kollekcióból, amelyet tavaly az NB I/B-es bajnokság második helyéért kapott a csapat a Ma­gyar Labdarúgó Ligától. A szurkolói kérdések periódu­sában a felvétések leginkább a stadionrekonstrukció körül fo­rogtak, ám ezekre konkrét vála­szok nem érkeztek - illetékesek hiányában. NŐI KÉZILABDA Uj edző, új játékosok az újonc újvárosiaknál Tiszaújváros (ÉM - PA) - A Tiszaújvárosi SC NB I/B-s újonc női kézilabdacsapatánál nem so­káig ültek örömünnepet a bajno­ki cím felett, hiszen a gárda már az elmúlt héten megkezdte a fel­készülést az új idényre. Az edzé­seket az új trénerrel, az NB I-es múlttal is rendelkező Berzsenyi Máriával végzik a játékosok, akik között több új arcot is fel­fedezhetnek majd a szurkolók. Az NB Il-es együttes magja egyébként együtt marad, hozzá­juk csatlakozott Molnár Bea és Császár Tímea Győrből, Hollóné Hoffman Anita Miskolcról, Va­karcs Krisztina Kisvárdáról és Keller Andrea Kecskemétről.- A jelenlegi keret 90 százalé­kát nagyon jól ismerem hiszen dolgoztak már a kezem alatt, te­hát tudom mire képesek - mond­ta Berzsenyi Mária. - Egy na­gyon szimpatikus együttest is­mertem meg az újvárosiban, és ez nemcsak a játékosokra, ha­nem a vezetőkre is igaz. Nem rö­vid távra tervezünk, hiszen sze­retnénk felépíteni egy erős után­pótlásbázist, amelyre a jövőben támaszkodhatna a csapat. A TSC amolyan „űrbetöltő” is. lenne a város életében, ugyanis női csa­patsportág még nem működik itt. Újoncként a másodosztályban az a célunk, hogy stabil együt­test alkossunk. A TSC csapata július közepén állt edzésbe Fotó: Végh Csaba A sportot sem kíméli a gazdasági dekonjunktúra A gazdasági visszaesés csökkenő bevételekkel és fizetésekkel jár a csúcsbajnokságokban A cégek és nem utolsó sorban a televíziós társaságok most nem tudnak a korábbiakhoz hasonló összegeket áldozni - tisztelet a ki­vételnek ugyanakkor a sportolók szembesülnek azzal, hogy klubjuk csökkenő bevételei miatt nekik sem jut már annyi, mint eddig ju­tott. A csapatokat működtető gaz­dasági társaságok nem számítottak arra, hogy a recesszió gyorsan vi­lágméretű lesz és eléri őket, ezért még az elmúlt szezonban is egy-egy sztár fizetése is egeket súrolta. A mérleg nyelve most túlbillent, és a felek keresik az egészséges egyen­súlyt. A világ legnépszerűbb sportját, a labdarúgást sem kerülte el a vál­Az NBA-t Is érinti a válság Miskolc (ÉM) - Nemzetközi elemzések megállapításai sze­rint a világot sújtó gazdasági dekonjunktúra és az utóbbi években minden józan mérté­ken felül elszaladt bérek tehe­tők felelőssé, hogy a sportba is egyre kevesebb pénz áramlik. ság. Az olasz bajnokságban megha­tározó játékosok is maguk járultak hozzá, hogy fizetésük 5-20 százalék­ról lemondjanak, az angol Premier League-ben szereplőknek pedig ­néhány kivételtől eltekintve - szin­tén kevesebbel kell beérniük. A tengerentúlon a baseball (MLB), az amerikaifutball (NFL), vagy legújabban a kosárlabda (NBA) liga már nem tud annyi pénzt szétosztani, mint korábban. Az NHL egyelőre tartja magát, mert új piacot talált magának: az amerikai és kanadai klubok az eu­rópai játékosok népszerűségét ki­használva az öreg kontinensen rengeteg mezt és egyéb ajándéktár­gyat értékesítenek, az idény előtt pedig bemutató mérkőzéseket ját­szanak. (A négy sportág közül a hokiban a legnagyobb az euró­paiak aránya, közel 40 százalékos.). HIRDETÉS -----------------------------------------­Az elmúlt években a teniszbe is egyre több pénz áramlott, sok a torna és tulajdonképpen ez a túl­terhelt rendszer vezetett oda, hogy a közönségcsalogató sztárok sérü­lékenyebbek, hosszabb időre - oly­kor évekre - visszaesnek, és ez sem kedvez a szponzorszerzésnek. A kerékpár hasonló cipőben ■ jár, de esetében nem holmi sérü­léssorozat, hanem a dopping már- már gátlástalan és mértéktelen használata jelenti a legnagyobb gondot. Sok a viadal, nagyobbak lettek a pénzdíjak, és ez néhány ismert versenyzőt is rossz útra vitt. Emiatt aztán a támogatók el­fordulnak a sportágtól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom