Észak-Magyarország, 2002. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-19 / 167. szám

2002. július 19., péntek fűm MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / 7 Miskolc és tm mm mm kornyéké HÍRCSOKOR 0 Évkönyv. Megjelent a miskolci Szent Ferenc Kórház 2001-es évköny­ve. A fotókkal illusztrált kiad­ványból az érdeklődők meg­tudhatják, mi történt az in­tézmény életében az elmúlt egy esztendő alatt. 0 Fogad a képviselő. Fogadóórát tart Káli Sándor, a 3. számú választókerü­let szocialista országgyűlési képviselő­je július 22-én, hétfőn délután 4 órától fél 6-ig az Avasi Családsegítőben (Mis­kolc, Hajós u. 1.). 0 Civilek a weben. A közelmúltban ala­kult Itthon, Miskolcon Egyesület az inter­neten is elérhető. Elektronikus portáljuk a www.itthonmiskolcon.hu címen található. ITT ÉLÜNK Folytatják. Szeptember végére tervezik a Vörösmarty-lakótelepen található tér egy részének burkolását, melyre 5 millió forin­tot szánnak. Jövőre befejeződik a tér tel­jes felújítása, és a szökőkútat is üzembe helyezik. Fotó: Bujdos Tibor Babapléd Bujdos Attila Gyalázzák a járókelőket a hajléktala­nok. Fekszenek a babapléden, a düledező lakótelepi sétány oldalában. Nyár este van, lassan hűl a levegő, de a föld még tartja a meleget. Jó lehet most elheverni. A vesének semmiképp nem kellemetlen. A babapléd rózsaszín, régies, lá­nyos holmi, dülöngélnek a belészőtt vi­dám mackók. Kábult, megszépített fel- szabadultság. A három ember elég sokat kitakar a mackókból, testük szüneteiben foszlado­zik az anyag. Nézik az eget, és amit a nyúlánk bokrok megmutatnak még a la­kótelepből: az üres ablakokat. Ha elfor­dítják a fejüket, szemmagasságban elő­tűnnek a járókelők és a körülöttük bóklá­szó kutyák. A pléd felől hegyes mondatok veszik célba a mozgó alakokat. Nevetés, csend, nevetés, újabb szavak - az élet helyhez és helyzethez igazított, megfejt­hetetlen, kényelmes ritmusa. Elvannak, akár festményen a majálisozók. Két férfi, egy nő - kívül he­lyezkedve a közös sorson, a múló időn. Csak a jókedv számít, az öröm, amit a keresetlenséggel okoznak egymásnak. A terhek nélküli szabadság. Fáradtan sóhajtanak a járókelők. Mi az, a becsület egy ilyen nyári estén? Mennyit ér? Érződik az esetlegesség, hogy mennyire kiszámíthatatlan: az emberben lakó fel­nőttet, vagy a gyermeket hívja elő a pilla­nat. Hagyjuk ezt, ne terheljük vele a szí­vünk. Elvégre jó nem belegondolni, jó nem visszaszólni, figyelni helyette a sza­kadozó babapléddel birtokba vett szemé­lyes teret, a viszonylagos állandóságot a sétával kimért időben. Csupa cserép, csupa segítség „Még szerencse, hogy otthon voltunk, mert különben kiégett volna az egész ház” Ismét tető került föléjük Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - KHE) - Ten­nivaló persze még bőven akad a házon, a családfőre külső és belső munkák is várnak, de a legfontosabb, hogy a hatgyermekes család elmondhatja: tető van a fe­jünk felett. A polgármester elkísért ben­nünket a Molnár család házához.- Most raktuk a tűzfalat - mu­tatja, sajnos az oltáskor jól el­ázott az épület. Az udvaron még a helyreál­lítás nyomai: gerendadarabok, betonkeverő és egyéb kőműves­kellékek. A szülők Miskolcra utaztak, a család legidősebb, 18 éves gyermeke, Szabolcs jön ki a kapuhoz. A kicsik sírtak- Mindannyian itthon voltunk, amikor a szerencsétlenség történt - meséli. - Édesanyám átvitte a szomszédba a gyerekeket, én pedig itthon maradtam apuval. Nagyon rossz volt látni, hogy ég a tető, és abban biztos voltam, hogy a fö­démnek vége. A tűz utáni napok­ban a család az alsó szinten aludt, én pedig a barátomhoz költöztem. Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ennyi segítség érkezett, hasonlóra még nem volt példa - fogalmazott Szabolcs. A családfőt, Molnár Istvánt te­lefonon értük utói. Mint elmond­ta, ő is megdöbbenve nézte vé­gig, hogyan válik a tűz martalé­kává házuk teteje.- A feleségem vette észre a tü­zet, aminek az okát azóta se tud­ták kideríteni. A gyerekek az udvaron voltak, a gumimeden­cében pancsoltak. Én az apóso­mat kaptam ölbe, aki velünk la­kik, és nem tud járni, a nejem pedig a gyerekeket vitte át a szomszédba. A kicsik sírtak, bennünket is teljesen lesújtott az a tudat, hogy ég a házunk. A tűzoltók megérkezéséig a szom­szédommal és Szabolccsal pró­báltuk oltani a tüzet, de már nem lehetett. Locsoltuk a két szintet összekötő lépcsőt, mert tudtuk, ha az is tüzet fog, kiég az egész ház. És még szerencse, hogy otthon voltunk, mert ha hétköznap történik a tűz, nem csak a tetőnk van oda. Már kezdtünk volna egy kicsit helyrerázódni, erre ez történik. Azt tudtam, hogy a biztosításom érvénytelen, így pénzem nem lesz a helyreállításra. Azonban a polgármester már közvetlenül a tűz eloltása után odajött hozzám, és közölte: az önkormányzat 500 ezres támogatására számíthatok. Már másnap elkezdte a gyűjtést. Jóleső érzés ez az összefogás, amit tapasztaltunk, mindenki se­gített, aki tudott, és a legjobbkor jött a segítség, Van még munka Tennivaló persze még akad bőven. A hét végére tervezi Mol­nár István a tűzfal vakolását, és a bejárat előtti szélfogó felhúzá­sát. Aztán jöhet a padlószőnyeg cseréje (ami teljesen elázott) és a belső festés. Büszke vagyok- Büszke va­gyok a szirma- besenyőiekre. Egymás után jelentkeztek a segíteni akaró emberek. Ki-ki erejéhez ké­pest adakozott, illetve kínálta fel saját mun­kaerejét. Jó helyre került a segítség, nem maradhattak fedél nélkül. Fedor Vince NEVEZETES ÉPÜLETEK Az első nyolc telefonáló A miskolci telefonközpontnak, indulása­kor nyolc magánszemély volt az előfize­tője - a központosi teendőket pedig Horeczky kisasszony látta el - az összes telefontulajdonos és hívó nagy-nagy megelégedésére. A mai címe szerint Szé­chenyi u. 52. szám alatti házban 1888 decemberében kezdte meg működését a központ, amelynek tulajdonosai, Wilhellm Hermán és Jenei Soma voltak, ők Silbiger Ármin Széchenyi utcai há­zának egyik utcai szárnyában alakítot­ták ki a miskolci telefonhálózat köz­pontját. A fővárosi rendszer indulását követően hét évvel kezdte meg működé­sét a miskolci hálózat, amely kezdetben kifeszített huzalok közbeiktatásával mű­ködött, ám mire a századfordulón az előfizetők száma 100 fölé emelkedett, a kábelek zúgására annyian panaszkod­tak, hogy ezeket föld alatti vezetékekre cserélték. A korabeli források alapján a központ helye a mai portál bal oldalán lehetett, ahol 1911 után a Belvárosi Ta­karékpénztár Rt. miskolci fiókja műkö­dött. Az épület utcai frontja ma üzletek­nek ad otthont. (Forrás: Dobrossy István: Miskolc írás­ban és képekben 8.) Fotó: Végh Csaba Nem boldogulhatnak egymás nélkül Miskolc (ÉM - PTA) - Egy úgynevezett információs cso­magot állít majd össze saját településeinek adottságairól több Miskolc környéki ön- kormányzat. Ezzel az érdek­lődő befektetők számára azonnali anyagot tudnának magukról biztosítani. A körzetéhez tartozó települé­sek polgármestereivel, jegyzőivel tartott tanácskozást Fedor Vilmos, az 1. számú választókerület or­szággyűlési képviselője hétfőn Fel- sőzsolcán. A város nehezebben boldogul a környéke nélkül, és a város közeli falvak sem találhat­ják meg számításaikat a város nélkül. Az együttműködésre szük­ség van - ezen gondolatokkal hí­vott össze tanácskozást választó- kerületében Fedor Vilmos. Az or­szággyűlési képviselő arra kérte a polgármestereket, hogy azok ké­szítsenek el egy úgynevezett infor­mációs csomagot saját települé­seikről, az ott található és befek­tetőknek kínálható lehetőségekről. A tájékoztató csomagban felsorol­hatok az infrastrukturális adott­ságok, az ipari parkok, telkek, a település kínálta adókedvezmé­nyek, bérleti díjak, és minden olyan adat, amely segítheti egy be­fektetni szándékozó cég tájékozó­dását. Mindennek a fontossága elérhető közelségbe kerül azzal, hogy a nyár folyamán folytatód­nak a Grippen-tárgyalások, és várhatóan az autópálya elkészül­te is befektetőket vonz majd a térségbe. A Fedor Vilmoshoz el­juttatott anyagokat több nyelv­re lefordítják, amelyet aztán az országgyűlési képviselő az ÁPV Rt.-hez és a minisztériumokhoz is eljuttatta, hogy adott esetben azonnal javasolható legyen egy- egy település bármely, ezen szer­veknél érdeklődő befektetőnek. A most tanácskozók szeptember­ben újra összeülnek, illetve, a fo­lyamatos kapcsolattartás mellett negyedévenként rendszeresen összehívják a tanácskozást. Repülőtéri utcanév a repülősről Miskolc (ÉM - ML) - Harminc évvel ezelőtt az Észak-Magyarország is megemlékezett arról a tra­gikus versenybalesetről, amelyben életét vesztette a miskolci repülőklub egyik tehetséges, fiatal oktatója. Várközi Lajos emlékét szer­dától utcanév őrzi a mis­kolci repülőtér mellett. A nagyváradi születésű Várkö­zi Lajos a máso­dik világháború idején történt román kitelepí­tések nyomán kerül családjá­val Nyíregyhá­zára. Miskolci kötődése a Nehéz­ipari Műszaki Egyetemmel kez­dődött, ahol 1962-ben szerzett gé­pészmérnöki, majd 1967-ben ko- hómémöki diplomát. Repülni 14 évesen kezdett el még áttelepítésüket követően, a miskolci repülőklubnak pe­dig 1956-ban lett tagja. A ver­senyrepülés mellett idővel eredményes oktatói és nevelői munkát is végzett, kimagasló repülőedzői tevékenységével így kivívta a hazai sportveze­tők elismerését. Várközi Lajos több alkalom­mal nyerte el a magyar bajnok címet, és rendszeresen részt vett nemzetközi versenyeken is. Húszévesen, 1957-ben szerez­te meg a Nemzetközi Repülő- szövetség „ezüst koszorús” mi­nősítését. Eredményei és ta­pasztalatai alapján került be a magyar vitorlázórepülő váloga­tott keretébe. A 13. Vitorlázórepülő-világ­bajnokságon, 1972. július 17-én tragikus körülmények között vesztette életét - kétgyémántos, „arany koszorús” pilótaként.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom