Észak-Magyarország, 2002. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-19 / 167. szám

2002. július 19., péntek sSil-iilS ÍM Ü1J jlib U % ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Összehívták a parlamentet. Ellenzé­ki pártok kérésére hétfőre összehívták a török parlament ülését. Omer Izgi, a törvényhozás elnöke csütörtökön bejelen­tette, hogy a parlament hétfői ülésén a képviselők a november 3-ra kitűzött elő­rehozott választásokról szavaznak majd. 0 Felmentették. A jugoszláv kormány csütörtökön felmentett az állami, kato­nai és szolgálati titok megőrzésének kö­telme alól több volt magas rangú politi­kai és rendőri vezetőt, akiknek tanúskod­niuk kell a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. Felmentést kapott a kötelező titok­tartás alól Zorán Lilic volt jugoszláv ál­lamfő is. 0 Amerikai bombázás. Célzott ameri­kai bombák hulltak csütörtök hajnalban Maulvi Nur Moham- med volt tálib tiszt­ségviselő kelet-afga­nisztáni házára, de a robbanás a testvérét ölte meg, és több sze­mélyt megsebesített. A helyi tálib vezetőnek a Dzsalálábádtól 55 kilométerre nyugatra fekvő Parahil tele­pülésen álló háza ellen még a hajnali szürkületben indítottak támadást. Lesz közbeszerzés Budapest (MTI) - Nyílt előminősítéses közbeszerzési eljárást hirdet a Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.) még az idén több autópálya- illetve autóút-szakaszra - jelen­tette be Csillag István gazdasági és közle­kedési miniszter rendkívüli sajtótájékoz­tatón csütörtökön, Budapesten. Csillag Ist­ván elmondta: a beruházások becsült ér­téke mintegy 200 milliárd forint. A miniszter szavai szerint ősszel írják ki az első közbeszerzési eljárásokat, az épí­tés pedig jövő márciusban indulhat el. Közbeszerzési eljárás útján kívánják kivá­lasztani a kivitelezőt az M7-es Zamár- di-Balatonszárszó között, ideértve a köröshegyi völgyhidat, az M3-as Görbe- háza-Nyíregyháza, az M35-ÖS Görbeháza- Debrecen, továbbá az 55-51-es számú főút bajai elkerülő szakasza harmadik üteme, a 81. számú főút győri bevezető részének második üteme és a 88. számú főút sár­vári elkerülő szakasza megépítéséhez. Csillag István közölte: négy autópálya­szakasz megépítésére meghívásos eljárás keretében folytatják le a versenyt, ame­lyeknél az előkészítést még az NA Rt. ko­rábbi vezetése végezte el. A négy pálya- szakasz: az M7-es Balatonszárzó-Ordacse- hi, illetve Becsehely-Letenye közötti, az M70-es autóút Letenye-Tomyiszentmiklós közötti, valamint az M3-as autópálya Pol­gár-Görbeháza közötti rész. Továbbépítik az M3-ast Fotó: Szatmári Irén Vita az ügyrendről Budapest (MTI) - Az ügyrend szöveg- tervezetéről folytatott hosszas, részletek­be menő vitát csütörtöki ülésének első ré­szében a kormányfő titkosszolgálati múlt­ját vizsgáló parlamenti bizottság. Balogh László (MDF), a bizottság elnö­ke, valamint a jelen lévő fideszes képvi­selők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az MSZP célja az: ne az érdemi mun­kával foglalkozzanak, vagyis ne Med- gyessy Péter titkosszolgálati múltjának tisztázásával. A vizsgálóbizottság tagjai a kora este elrendelt szünetig nem tudtak kompromisszumra jutni az ügyrend egyet­len vitatott pontjában sem. „Helyenként” esett, máshol még mindig semmi Miskolcon napok alatt 70, Abaújban, Zemplénben csak 2-5 mm csapadék hullott Miskolc (ÉM - FL) Mint a nyári záporok általában, az ideiek is pásztásan vonul­nak el. Egy termőföld egyik végét még megáztatják, a másik végére meg már a tűz­oltókat kell hívni, tarlótűz miatt. A közelmúltban lehul­lott esők már a legutolsó órában érkeztek Miskolcra, Dél-Borsodba, de Abaújba, Zemplénbe már nem jutott belőlük. Ott változatlanul fu­rulyázik a kukorica, felsül a napraforgó és a cukorrépa. Az Országos Meretorológiai Szolgálat Miskolci Állomásának adatai szerint a közelmúltban Miskolcon átlagosan 70 millimé­tert meghaladó mennyiségű csa­padék hullott. A kedden mért 5,2, a szerdán leesett 42,6, a csü­törtökön a városra zúdult 31,6-et összeszámolva. Ez a mennyiség ugyan nem közelíti meg az ag­rárszakemberek által sürgősen kívánatosnak tartott, összesen 100 millimétert, de hirtelen alap­vetően megváltoztatta a kapás­növények állapotát.- A Miskolcot és környékét három alkalommal is elért csa­padék döntő jelentőségű volt nö­vényeink számára. Az elörege­dő lombelület felélénkült, a lom­bozat pórusai, légzőnyílásai ki­tisztultak és az esőnek köszön­hetően egy intenzív vegetáció következett be. A szőlőkben a cu­korképződés, a paradicsomban az érés gyorsult fel. A gyümöl­csök - szilva, körte, alma - hú­sos részei növekednek, tetszető­sebbek lesznek - kezdte dr. Far­kas Attila kertészmérnök. - A kapások - a kukorica, naprafor­Miskolcon az elmúlt két napban bőven hullott az égi áldás gó, cukorrépa - a 24. órában kap­ták az esőt. Ugyancsak ez vonat­kozik a kerti veteményekre, a paprikára, paradicsomra, kar­alábéra is, ahol ezeket eddig nem öntözték. Ennyi eső után most már csendes, nem forró időre volna szükség, hogy növé­nyeink jól hasznosíthassák a végre megkapott nedvességet - mondta a kertészmérnök. A várva várt égi áldás még nem jutott el megyénk minden részére. A mezőgazdasági ér­dekvédelmi szövetség megyei munkatársaitól kapott informá­ciók szerint Abaújban, Zemplén­ben a legutóbbi napokban csak szórványosan volt jelentéktelen mennyiségű csapadék. Fotó: Dobos Klára Fakidőlések, vízzel telt pincék A viharral ránk zúdult eső károkat is okozott Miskolcon. A tűzoltók hirtelenjében 25 riasztást is kaptak. A Huba utcába, a Népkertbe, a Kato­wice városrészbe fakidőlés- hez hívták őket. A károkat el­hárították. Vízbefolyás miatt mindössze egy lakóházhoz kellett kiszáll­niuk, pincékből viszont annál több helyen kellett kiszivaty- tyúzniuk a befolyt csapadékot. Többek között Sajóbábonyból is, ahol legelőször nem találtak helyet a felgyülemlett víznek. - Megnőtt a baj, de legnagyobb az, hogy az eső és e szárazság következményei együtt, szinte egyszerre jelentkeznek. A ter­mőföld egyik végén veri az eső a tarlót vagy a még aratásra váró búzát, de a túloldalon, pár száz méterrel odébb láng­ra kap a kisülő növény. Vi­gyázzunk az értékeinkre - fi­gyelmeztetett a megyei tűzoltó­ság ügyeletvezetője. Szorgalmaztak az áprilisi szavazatok ujraszamlalasat Polgári körök címszó alatt gyűlt össze több száz ember tegnap a miskolci Dísz téren Miskolc (ÉM - BAL) - Mindenfajta tényleges, sőt, szóbeli erőszakos megnyilvá­nulások híján zajlott le az a tegnapi demonstráció, amit a szervezők úgy aposztrofál­tak: „Miskolc első szabad mítingje vagy nagygyűlése”. Azt nem lehetett pontosan tud­ni, kik, miért és kiket vártak délután 5 órára a Városház (pon­tosabban a Dísz) térre. A meg- hívóból-szórólapból csak annyi derült ki: „polgári körök és egye­sületek tartanak demonstrációt”. A részletekről pedig mindössze azt tudatták, „zászlókat, feliratos táblákat bárki hozhat magával”. Utóbbi lehetőséggel nem so­kan éltek - féltucatnyi magyar zászlót, illetve transzparenst le­hetett felfedezni a tömegben, amelynek létszámát szintén nem könnyű felbecsülni a tér tagolt volta folytán: valahol ötszáz és ezerötszáz között lehet a helyes szám. Szónokból viszont ponto­san három akadt. Az első kettő külön bemutatás nélkül lépett a vegyes összetételű - jobbára ti­zenéves fiatalokból és késő kö­zépkorú férfiakból és hölgyekből álló - hallgatóság elé; a harma­dikról a műsorvezető tudatta, hogy ő Tőkéczki László, az is­mert történész, közíró. Időrendben: az első taps akkor tört fel, amikor a szónok a bal- oldaliság fogalmát (szótárilag) a balsors és a balfácán szavakkal rokonította - szembeállítva a jobboldalisággal. Zászlók és táblák Is voltak Fotó: Bujdos Tibor Az első fújolás: amikor a be­szédben a száznapos kormány- programra terelődött a szó. A je­lenlévők, akik magukat „a nép­akarat kifejeződésének” tekintet­ték, a pódiumról érkező kérdésre, „akarják-e a kommunizmust visz- sza”, élénk, de nem éppen elsöp­rő „nem” kiáltásokkal reagáltak. Az alig több mint egy órán át tartó demonstráció céljáról any- nyi derült ki, hogy a tiltakozás elsősorban a jelenlegi kormány­zat ellen irányul, amnesztiát kö­vetel az Erzsébet téri tüntetők számára, távozásra szólítja fel azokat, akik „az országot alkot­mányos válságba sodorják vagy sodorhatják a jövőben”, szorgal­mazza az áprilisi szavazatok új­raszámlálását, és arra serkenti híveit, hogy a közelgő nemzeti ünnepekre ők foglaltassák le a köztereket, időben, mielőtt vala­ki más teszi meg előttük. „Ne csak lakcím, otthon is legyen!” Miskolc (ÉM - Hl) - Egy pol­gármesterjelölt, és később egy polgármester célja csak az lehet, hogy kiegyensúlyozottabb és mo- solygósabb embereket lásson maga körül - mondta Pelczné dr. Gáli Ildikó, az összefogás Mis- kolcért Egyesület polgármester­jelöltje a civil szervezet tegnapi fórumbeszélgetésén. A fórumon, amelyre a napok­ban alakult egyesület más egye­sületek és szervezetek képviselő­it invitálta meg, Pelczné dr. Gáli Ildikó polgármesterjelölt részle­tesen ismertette céljaikat, elkép­zeléseiket. Hangsúlyozta: kiszá­mítható, biztos jövőt kívánnak teremteni Miskolcon, „hogy a város az embereknek ne csak ál­landó lakcímük, hanem ottho­nuk is legyen”.- Építeni kívánjuk Miskolcot, a szó minden értelmében. Ennek eredményeként a fiataloknak nem kell majd elvándorolniuk - mondta. Hozzátette: programjuk vitairatnak tekintendő, amely­hez bárki hozzáfűzheti ötletét, véleményét. Nyitottak voltak A fórumon részt vett számos fideszes politikus, köztük dr. Répássy Róbert megyei pártelnök is. Megkérdeztük: mi az alapja annak a terjedő hímek, miszerint Pelczné dr. Gáli Ildikó a Fidesz támogatásával indul a városveze­tésért. - Pelczné dr. Gáli Ildikó megkereste a pártot, és a Fidesz nyitott volt a tárgyalásra. A Fi­desz városi vezetése azonban csak a jövő héten nevezi meg a polgármesterjelöltünket. Találkozó. Magyarországi látogatásának harmadik napján a Nemzeti Galériában találkozott Akihito japán császár és Medgyessy Péter miniszterelnök. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós ( ________________ Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlQ@inform.huL Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (szokene@inform.hu). Előfizethető az 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-0357 ^«ATESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom