Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-06 / 130. szám

SPEDEXPO 2002. JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK 11 NÉPSZAVA Az előrehozott vásárlások növelték a kereskedők forgalmát Jelentősen bővül a járműpiac Jól indult idén a haszonjárműpiac. Az első negyedév adatai azt bizonyítják, hogy az előző év hasonló időszakához képest 18 százalékkal több gépjárművet értékesítettek a márkakereskedők. Természetesen korai lenne még messzemenő következtetéseket levonni ebből az adatból, mert a haszonjárműpiac leginkább az utolsó negyedévben lendül fel, amikor a vállalkozók, a cégek már ismerik a következő időszak megrendeléseit, feladatait. Megnégyszereződött a buszok iránti kereslet a növekvő állatni és önkormányzati megrendelések hatására Bihari Tamás NÉPSZAVA ( A szakemberek nem zárják ki azt sem, hogy idén egyharmaddal ! meghaladják majd a haszonjármű- i eladások a tavalyit. Az év eleji forgalomnövekedésnek az egyik oka mindenképpen az előrehozott vásárlás volt. Ajogszabályi válto­zás miatt ugyanis Euro Il-es mo­torral csak idén június 30-ig ren­delhető haszonjármű. Az impor­tőrök pedig eleve csak olyan ha­szonjárműveket értékesíthetnek, melyeket még az előző évben rendeltek meg. A határidő letelte után kizárólag egyedi engedély alapján helyezhet­nek forgalomba Eu­ro 11 -es motorral szerelt gépjárművet a társaságok. Az eu­rópai uniós (EU), de még a környező országok szabályo­zásától is eltér az a magyar megoldás, hogy használt ha­szonjárművekre az újakkal ellentétben 2004-ig nem érvényes a szigorítás. Szakembe­rek vitatják a két dátum ésszerű­ségét, hiszen így előfordulhat, hogy a magyar fuvarozók szom­szédos államokban vásárolnak már ma is elavultnak számító erő­forrással szerelt haszonjárműve­ket. A hazai vállalkozók, cégek mindenesetre idejekorán besze­rezték az Euro III-as motornál ol­csóbb Euro Il-es erőforrásokat, ezekkel az előrehozott vásárlá­sokkal az év első negyedévében NÉPSZAVA-infonnáció A külföldön közlekedő magyar kamionok jelentős hányada ma már a legszigorúbb Euro 111-as szabványnak is megfelel, így a korábban elavultnak számító ha­zai járműpark mostanra Európa ik legkorszerűbb flottájává 'alt. A kontinens útjain összesen 4950 nagy teherbírású magyar kamion közlekedik, a kocsik át­lagéletkora nem éri el az öt évet. Ezért a szakemberek szerint a magyar szállítási vállalkozások »műszaki szempontból" már fel­vehetik a versenyt az uniós tag­országok vállalkozóival. A hazai cégek rendelkezésére álló tőke nagysága tekintetében azonban továbbra is nagy a le­maradás. A pénzügyi tartalékok hiánya pedig hosszú távon csök­kentheti a hazai szállítási cégek versenyképességét. A szakma szerint ugyanis fennáll a veszé­lye annak, hogy országunk uni­ós csatlakozása után olyan tőke- erős nyugat-európai vállalatok Jelennek meg a magyar piacon, amelyek jelentős pénzügyi tarta­lékaiknak köszönhetően jobban hírják majd az árversenyt, mint a hazai fuvarosok. A kormányzat a belföldi fuva­rosok védelmében 2006-ig hala­dékot kért az uniótól a piac megnyitására. A türelmi idő le­teltét követően azonban elkerül­hetetlen lesz a piacnyitás. A li­beralizáció után pedig főként az a több száz kisebb cég kerül majd veszélybe, amely mind­össze öt-tíz teherautót üzemel­tet, ugyanis ezek a társaságok hídnak majd a legkevésbé meg­18 százalékkal növelve a haszon­járműpiac forgalmát. A Magyar Gépjárműimpor­tőrök Egyesülete (MGE) ösz- szegzése szerint a kishaszonjár- mű-palettán évek óta a piac egy­negyedét a 2,5 tonna összsúlyú, a háromnegyedét pedig a 2,5- 3,5 tonna összterhelésű jármű­vek birtokolják. A hazai kishaszonjármü-piac szereplői eltérő arányban része­sültek az idei első negyedév fel­lendüléséből. A Suzuki 2002. ja­nuár-március között a tavalyi eredményét meghatszorozta, míg az Opel éppen a kétszeresét adta el a múlt év ha­sonló időszakában értékesített mennyi­ségnek. A Merce­des-Benz is kis hí­ján megkétszerezte forgalmát az előző év hasonló idősza­kához képest. A stuttgarti óriás egyébként a 3,5 tonnás kategóriá­ban jeleskedett a leginkább. Eb­ben a szegmensben majdnem meghétszerezték forgalmukat. A tavalyi első három hónapban el­adott 27 darab 3,5 tonnás teher­autó helyett ebben az évben 186 ilyen gépjárművet adtak el a márkakereskedők. Bár abszolút számban nem jelentős, de azért említésre méltó, hogy a Merce­des-Benz a 3,5 fölötti, 5 tonna teherbírású haszonjárművekből 15 helyett 37-et értékesített idén az első negyedévben. birkózni a külföldről érkező ver­senytársakkal. Több szakember egybehang­zóan állítja: a „kisvállalkozások" előtt jószerivel csak két járható út áll. Az egyik az, hogy beolvad­nak a nagyobb méretű hazai szál­lítási cégekbe. A másik pedig az, hogy egymással összefogva - fu­zionálva - alkotnak a mostaninál nagyobb vállalatokat. A két „túl­élési technika” közül a kisvállal­kozók számára, az „összeolva­dás” lenne a kedvezőbb, mivel a több fuvarozótársaság egyesülé­sével létrehozott cégekben mind­egyik belépő azonos jogokat sze­rezhetne. így nem kellene le­mondaniuk önállóságukról, s nem kellene alkalmazkodniuk a „befogadó vállalat” üzletpoliti­kájához. A cégegyesítési folya­mat azonban még nem indult el, holott a csatlakozás várható idő­pontjáig - 2004-ig - alig két év áll a szállítási vállalkozók ren­delkezésére. Emiatt a szakértők szerint félő, hogy a társaságok „kifutnak az időből”, s ezért az unióba lépést követő években megpecsételődik a sorsuk. Az év végéig egyébként - a csatlakozásra való felkészülés ré­szeként - az összes hazai szállítá­si cégnek új tevékenységi enge­délyt kell kérnie. A dokumentum megszerzéséhez azonban a vál­lalkozóknak meg kell felelniük az unió országaiban is alkalmazott hármas követelményrendszernek. Vagyis a társaságoknak bizonyí­taniuk kell megbízhatóságukat, igazolniuk kell, hogy megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkeznek és meg kell szerezniük az unióban is megkövetelt szakvizsgát. A kishaszonjárművek piacá­ból a legnagyobb szeletet, 11,5 százalékot a Ford, 9,5 százalé­kot a Volkswagen, míg 9,2 szá­zalékot a Fiat hasította ki. A10-15 tonnás kategóriában az élen az MÁN gördül 35,6 százalékkal, nyomában az IV ECO 28,2 szá­zalékkal s harmadikként a Mer­cedes sorakozott fel 22,6 száza­lékkal. A 15 tonna összsúly fe­NÉPSZAVA-információ A szállítási ágazatot nem túl kedvezően érinti majd, hogy jú­lius elején - ha az új kormány végrehajtja az előző kabinet által elfogadott jövedékiadó-emelést - idehaza mindenképpen észre­vehető hajtóanyagár-emelkedés következik be. Még akkor is, ha időközben mérséklődnek a kül­piaci olajárak, s emiatt idehaza is néhány forinttal olcsóbbá válhat­nának az üzemanyagfélék. Az Orbán-adminisztráció még az elmúlt évben hozott határoza­tot arról, hogy az év közepén mintegy tíz százalékkal növeli az üzemanyagok árában lévő jöve­déki adót. Az adó júliustól a gáz­olaj esetében a jelenlegi 80 forint 20 fillérről 89 forint 20 fillérre, a benzin esetében pedig a mostani 93 forintról 103 forint 50 fillérre letti, nagy haszonjárművek for­galma egyébként nem haladta meg a tavalyi eredményeket. Kevesebb szó esik általában a haszonjárművek egyik kategóriá­járól, a busz szegmensről. Pedig érdemes odafigyelni arra a jelen­ségre, hogy a buszértékesités megnégyszereződött egy év alatt. Kiugró volt a Volvo szereplése. Az MGE adatai szerint a márka emelkedne. Az idén végrehajtan­dó adóemelés az elmúlt év során keletkezett „lemeradást” lenne hivatott behozni. A kormányzat ugyanis a két évvel ezelőtti világ­piaci árrobbanást követően, 2000 októberében olyan egyezséget kötött a szállítási vállalkozók képviselőivel, amely szerint - 2002. június 30. előtt - nem eme­li az üzemanyagok jövedéki adó­ját, ha a nemzetközi piacokon irányadónak tekintett Brent olaj háromhavi átlagára nem mérsék­lődik hordónként 25 dollár alá. Az átlagár tavaly ősszel ugyan tartósan a megjelölt 25 dollár alá esett, ám a kabinet akkor - felte­hetően a közelgő választások mi­att - lemondott az adóterhek nö­veléséről. A megállapodás szerint azonban ez év közepétől minden­képpen emelkedik tíz százalékkal tavaly, az első negyedévben egyetlen buszt sem adott el, ezzel szemben 2002 hasonló időszaká­ban 29 jármű lelt új tulajdonosra. Az MÁN is igen jól szerepelt, hi­szen 35 eladott autóbusszal meg­háromszorozta tavalyi első ne­gyedévi forgalmát. Az eladások megugrását elsősorban a közbe­szerzési, önkormányzati megren­delések ösztönözték. A jövedékiadó-emelés el­halasztásának köszönhetően az ország autósainak tavaly becslé­sek szerint 20 milliárd forinttal kevesebbet kellett költeniük üzemanyagra. A dízel hajtó­anyag és benzin ára ugyanis át­lagosan 5-10 forinttal volt ol­csóbb amiatt, hogy nem növeke­dett az adóteher. A fuvarozótársaságok az ösz- szes üzemanyag-fogyasztás hozzávetőleg egyharmadát használják el, így a szállítási vállalkozók az év végéig mint­egy 6-7 milliárd forint kiadást takaríthattak meg. Az elmaradt adót azonban utólag - vagyis idén - meg kell fizetniük az au­tósoknak. Az üzemanyag-vásár­lással kapcsolatos kiadások a teherszállítási vállalkozók költ­ségeinek 40-50 százalékát te­szik ki. Fejlesztés a MÁV-nál A Csőszer Rt., a Synergon Infor­matika Rt. és a Hídépítő Rt. által létrehozott konzorcium meg­kezdte a MÁV Rt. üzemanyag­ellátó rendszerének informatikai korszerűsítését - tájékoztatott a Synergon. A konzorcium veze­tője a Hídépítő Rt. A mintegy 1 milliárd forint értékű projekt 2004-ben zárul. A MÁV Rt. országos hálóza­tában összesen 46 helyszínen építi ki a konzorcium a gázolaj­feladó, -lefejtő és -tároló beren­dezésekhez kapcsolódó infor­matikai rendszert, a Kutinfót. A Synergon szállítja az üzem­anyag-ellátó rendszerek tankau­tomatáit, az ezekhez kapcsolódó adatfeldolgozó munkaállomáso­kat és a központi szervert. A közlemény tájékoztat: a MÁV saját töltőállomás-háló­zattal rendelkezik vasúti jármű­veinek üzemanyag-ellátására. Az ehhez tartozó 46 lefejtő-, tá­roló- és töltőhelyet kormányren­deletben meghatározott szabvá­nyok szerint és a környezetvé­delmi előírások miatt teljesen át kell alakítani. Fellendülésre számíthat a Rába Rt. A Rába Rt. fő exportpiacán, az Egyesült Államokban enyhe fel­lendülés tapasztalható, így a ma­gyar járműipari társaság harma­dik-negyedik negyedévében jó exporteredmények várhatóak, éves szinten 48 millió dollár érté­kű amerikai export lehetséges — mondta Lengyel Péter, a Rába Rt. pénzügyi igazgatója. Lengyel Péter elmondta, hogy az amerikai piacon 2002-re 10 százalékos növekedést várnak. A dollár gyengüléséből nem lesz je­lentős romlás az idei második ne­gyedév exporteredményében az első három hónaphoz képest - tette hozzá. A cég legutóbb publikált gyorsjelentése szerint a Rába- csoport 2002 első negyedévében 270,3 millió forint adózott ered­ményt ért el, szemben az egy év­vel korábbi. 98,9 millió forinttal. A csoport értékesítési árbevéte­le a bázishoz képest jelentősen, 16,1 százalékkal csökkent, így mindössze 11,885 milliárd forint volt. Az árbevétel nagy része, 64,4 százaléka exportból szárma­zott. Az árbevétel csökkenését fő­ként a belföldi és dél-amerikai ér­tékesítés visszaesésével, illetve a tavaly végrehajtott portfóliótisztí- tással magyarázta a cég vezetése. Médiamenedzser: Rcif Ágnes Szerkesztette: Illés József a hajtóanyagok jövedéki adója. MAGVAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET Tel.: (36-1) 349-09-66, 359-02-70 Fax: (36-1) 412-19-31 __________ H-1133 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 116. HUNGÁRIÁN LÓG ISTICS ASSOGIATION E-mail: mle_bp@mle.hu Internet: www.mle.hu Az Egyesület szolgáltatásai Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a „Tagok a íagokérf'jelmondatunk realizálódik. Ezért széles körű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Oktatás-továbbképzés a Alap- közép- és felsőfokú logisztikai képzés (oklevéllel)- az Egyesület központjában- intézményekhez kihelyezett megoldással 2002. októbertől OKJ-s képzés b Tanfolyamok egyedi témában (pl. raktárvezető, vámtechnika, válla­lati „karcsúsítás" megszervezés-bonyolítás, szállítmányozás, infor­matikai rendszerek bevezetésében közreműködés) c Workshopok rendezése speciális szakmai területen, aktuális téma­körökben d Továbbképzés különleges igények esetén (pl. vállalati menedzs­ment részére a „logisztika hatékonysága" bemutatása, a „verseny- képesség”, illetve a „kockázati tényezők” legújabb kérdései stb.) Egyéb szolgáltatásaink • üzleti/tudományos partnerkapcsolatok elősegítése • szakmai tenderek figyelése, kapcsolatteremtés • tagjaink és partnereink megjelentetése az MLE internethonlapján • kapcsolatteremtés az Európai Logisztikai Szövetség (ELA) jelenleg már 40 fős európai tagszervezeteivel, azok tagjaival és vállalataival Közreműködés fejlesztési célok megvalósításában • Szakmai tanácsadás • Átvilágítás • Gazdasági elemzések a logisztika minden területén • Mikro- és makrogazdasági fejlesztési koncepciók kidolgozása • Bel- és külföldi pályázatok segítése • Marketing-, outsourcing-döntések előkészítése, benchmarking stb. Az MLE tagjain, partnerein keresztül üzleti és piaci lehetőséget kíván teremteni fuvarozó, szállítmányozó és logisztikai szolgáltató cégek számára. Találkozzunk a SPEDEXPO 11/A standján 2002. június 12-14-én! A kishaszonjárművek piacából a legnagyobb szeletet, 11,5 százalékot a Ford, 9,5 százalékot a Volkswagen, míg 9,2 százalékot a Fiat hasította ki Kiváló a magyar kamionok műszaki állapota Ma már európai viszonylatban is kiválónak mondható a külföldi fuvarokat lebonyolító magyar kamionok műszaki állapota. A Nyugat-Európában közlekedő' kocsik jelentős hányada ugyanis a legszigorúbb Euro III-as szabványnak is megfelel. A hazai szállí­tási cégek járműparkjuk életkora tekintetében már elérik az uni­ós átlagot, ám a magyar fuvarozócégek zöme túlzottan kicsi. Űzemanyagiir-emelés várható

Next

/
Oldalképek
Tartalom