Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-04 / 128. szám

2002. június 4., kedd tszM-MmuiQBSzáa* SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 0 Összetörte a pénznyerő automatát. Rongálás alapos gyanúja miatt indult eljárás az ellen az ötvenéves mezőc- sáti férfi ellen, aki az egyik helyi italboltban széket kapott a kezé­be, és szétverte a nyerőautomatát. Az okozott kár háromszázezer forintra tehető. 0 Primőr a fóliasátorból. Az ismeretlen tolvaj nem a piacra ment lecsőalapanyag- ért, hanem az egyik sárospataki teremelő fóliasátrát látogatta meg, ahol mintegy harminc kilogrammnyi paprikát szedett le és vitt magával. Az okozott kár negyven- ötezer forint. 0 Készen lopta a tűzifát. Az út mellett kitermelt és csomóba rakott tűzifának va­ló fából lopott el öt köbmétert az isme­retlen tolvaj Nyíri külterületén. Az erdőben kitermelt és feldarabolt, majd az út szé­lén összegyűjtött fa tetszett meg a tolvaj­nak, amiből öt köbmétert elszállított. Mosóporos dobozban érkezett a kábítószer Miskolc (ÉM - PT) - Hárommillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök a hét végén egy miskolci lakásban. A kommandósok bevonásával végrehaj­tott akció során három huszonéves fiatal­embert is őrizetbe vettek kábítószerrel visszaélés alapos gyanúja miatt - tájékoz­tatta lapunkat Kompoltiné Jakab Ilona százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Nem az első Mint megtudtuk, a most lebukott sze­mélyek között van egy budapesti ille­tőségű férfi is, akit tavaly tavasszal már őrizetbe vettek a főkapitányság felderítő osztályának emberei, ugyancsak kábító­szerrel visszaélés alapos gyanúja miatt. Az akkori elfogást előzetes letartóztatás, majd néhány hónap után szabadlábra helyezés követte. Tavaly augusztusban a szabadsá­gát visszanyerő férfi ugyanott folytatta, ahol korábban abbahagyta. Ismét képbe került, és lecsaptak rá. Az illető Miskol­con albérletben lakott, de bérelt is egy la­kást. Albérletéből majdnem kétkilogramm- nyi marihuána és extasy tabletta került elő, aminek az értéke hárommillió forint­ra tehető. A lakásban lefoglaltak még mo­biltelefonokat, telefonkártyákat, készpénzt és feljegyzéseket is. A nyomozás során adatok merültek fel arra, hogy a kábító­szert Hollandiából szerezték be, és az anyagot mosószeres dobozokba rejtve csempészték az országba. A nyomozó hatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba he­lyezésére. Ugyanakkor elkezdték az újabb kábítószerügy terjesztői és fogyasztói kö­rének feltérképezését. Feljelentették a tűzokozót Tiszaúj város (ÉM - PT) - Természet- károsítás alapos gyanúja miatt indítot­tak eljárást az ellen az ismeretlen személy ellen, aki a Tiszadob határában lévő táj­védelmi területen tüzet okozott, és ennek következtében leégett 250 hektár terület. Védett állatok és növények mentek veszendőbe. Verekedés a kocsma előtt Bükkábrány (ÉM - PT) - Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indult eljá­rás két bükkábrányi férfi ellen, akik az egyik helyi kocsma előtt megveretek egy falubeli férfit, aki a bántalmazás következ­tében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el. Az orrcsontja ugyanis eltört. Biciklit vágtak a kocsijához Sátorlajaújhely (ÉM - PT) - A bántal­mazás különös módját választotta két sá­toraljaújhelyi férfi, akik a városban rátá­madtak egy személyre, akit előbb lánccal a kezükben ütlegeltek, majd ráadásként a kocsijához vágtak egy kerékpárt is. Nincs ügy, megtagadták a nyomozást Megalapozatlannak nyilvánult az Alakszainé dr. Oláh Annmária ellen tett feljelentés Miskolc (ÉM - PT) - A Hajdú-Bihar Megyei Fő­ügyészség alapos gyanú hí­ján megtagadta a nyomozást a miskolci alpolgármester el­len hűtlen kezelés és hivatal­lal visszaélés miatt tett felje­lentés ügyében - tájékoztatta lapunkat dr. Hargitai Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Fő­ügyészség szóvivője. Alakszainé dr. Oláh Annamá­ria első reagálása a feljelentés napvilágra kerülése után az volt: „Egy éven belül másodszor tör­ténik meg, hogy feljelentést tesz­nek Miskolc alpolgármesterei el­len. Elgondolkodtató, hogy mi­ért”. Jogi képviselője, dr. Zeke László útján pedig akkor azt tu­datta: ha kiderül, hogy ki áll a feljelentés mögött, büntető- eljárást indítanak az illető ellen. Az ügyvéd azt is leszögezte, hogy ügyfele ellen semmiféle eljárás nem folyik. Őt sem az ügyészség, sem a rendőrség semmiről meg nem kérdezte, és nem tájékoztat­ta. Mindenestre elmondta állás­pontjukat, ami szerint nagyon durva, ráadásul alaptalan és nyilvánvalóan politikai indítta­» ..................... Örülök, hogy elfo­gulatlanul végezte a munkáját a Haj­dú-Bihar Megyei Főügyészség... Alakszainé dr. Oláh Annamária .................................................W tású támadás volt a feljelentő célja. A feljelentés csak egy esz­köz, ami nemtelen célokat szol­gál. Az időzítés nem véletlen, akár politikai vagy gazdasági ok­ból akarják is lejáratni, ellehe­tetleníteni az alpolgármestert, mint politikai közszereplőt a helyhatósági választások újbóli megmérettetése előtt - nyomaté­kosította. Az ügyvéd kérdésünk­re egyetlen politikai pártot sem nevezett meg, mint amelyiknek érdekében állhatott a feljelentés megtétele. Kilátásba helyezte azonban hogy a feljelentő ellen személyiségi jogsértés miatt büntetőeljárást kezdeményez­nek. „Többen támogatnak...” Ez a múlt. Tegnap Alak­szainé dr. Oláh Annamáriát hi­vatalában kerestük, hogy a nyomozásmegtagadás után el­mondja véleményét a történtek­kel kapcsolatban.- Örülök, hogy pont került az ügy végére és annak is, hogy el­fogulatlanul végezte munkáját a Hajdú-Bihar Megyei Főügyész­ség. A politikai pálya veszélyes­sé vált. Úgy gondolom azonban, hogy nem a személyemnek, ha­nem az általam betöltött pozíci­ónak szólt a támadás. Munkámat nem rendítették meg. Az egész­ségügyben zajló privatizációs fo­lyamat elindult, az egészségügyi ellátórendszer magánosítása he­lyes döntés volt. Nincs szégyen­keznivalóm abban sem, hogy az elmúlt négy esztendő során két miskolci kórház megújításának is részese lehettem. A feljelentés kapcsán egyébként nagyon so­kan kifejezték együttérzésüket velem. Büszkén mondhatom, hogy többen vannak, akik támo­gatják tevékenységemet, mint azok akik ellenzik. Végül meg kell jegyeznem, hogy az ilyen tí­pusú sötétben rejtőzködő felje­lentők ármánykodásai alkalma­sak lehetnek arra, hogy a de­mokratikus intézményrendszer­be vetett bizalmat gyengítsék, összemossák a tisztát a kosszal. Minősítik a miskolci tűzoltókat Meghatározzák 150 miskolci tűzoltó céljait Miskolc (ÉM - BGO) - Ön- kormányzati rendelet szabá­lyozza, mit várnak a miskol­ci tűzoltóságtól és parancs­nokától. A meglehetősen ál­talánosságokban megfogal­mazott célok pontosságra, gyorsaságra és együttműkö­désre intenek. Mint Szaszkó Zoltán alezre­destől, a Miskolci Hivatásos ön- kormányzati Tűzoltóság parancs­nokától megtudtuk, a (pontos megfogalmazás szerint) teljesít­mény-követelmények alapját kép­ző célok meghatározására a köz- tisztviselői törvény módosítása miatt van szükség, amely ilyen ál­talános és speciális szempontok felállítását teszi szükségessé. Kötelező A teljesítményértékelés kö­telező az önkormányzati intéz­mények dolgozóira - így az ön- kormányzati tűzoltókra is. Az önkormányzat közgyűlése a pa­rancsnokság és a parancsnok számára megfogalmazott célok­kal és szempontokkal foglalkozik e heti ülésén, de ezeket a célo­kat ki kellett tűzni a parancs­nokság dolgozói elé is. Személy­re szólóan 150 hivatásos tűzoltó számára fogalmazták meg ezeket - hallhattuk az alezredestől. Ha ezeket komolyan veszik és a be­tartásukra gondosan ügyelnek, hasznát láthatják a teljesítmény­mérés ezen formájának is. A be­osztott tűzoltók céljait a parancs­nok, illetve az osztályvezetők ha­tározták meg. November végéig Az első értékelésre november 30-ig kell sort keríteni, ez egy - e szempontból - csonka év lesz, az első igazi eredmények egy év múlva láthatók majd. Kérdésünkre, hogy mi törté­nik, ha valaki ezeket a követel­ményeket alul-, illetve túlteljesí­ti, Szaszkó Zoltán elmondta: a munkaadónak lehetősége van fölfelé, illetve lefelé elmozdíta­ni az illetmény összegén - és ez­zel a lehetőséggel adott esetben élhetnek is. Kamionnal ütközött. Egy személyautó és egy kamion üt­között egymásnak hétfőn reggel Miskolc belvárosában a Lévay és a Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződésében. A mentők egy személyt szállítottak kórházba könnyebb sérüléssel. Az anyagi kár jelentős. A baleset körülményeit a rendőrség vizs- gálja. mi wwvr.boon.hu Fotó: Ádám János Csákánnyal akart elégtételt venni Sátoraljaújhely (ÉM - PT) ­Garázdaság alapos gyanúja mi­att indítottak eljárást két mikó- házi férfi ellen, akik a helyi sportpálya környékén szidalmaz­ták egymást, majd a szópárbaj verekedéssé fajult. Az ütlegelés során pedig egy kívülálló személyt is megvertek. A bunyó után az egyik erős fér­fi hazament és csákányt kapott a kezébe, mert azzal akart koráb­bi vitapartnere lakásához men­ni, mondván: „megbeszéli” vele a történteket. Szerencsére a szomszéd jobb belátásra bírta és elvette tőle az igencsak veszélyes szerszámot. Hiredtés Akciós betét1. Ha pénzét a HVB Banknál havonta leköti ős 6 hónapig bent tartja, betétje után extra kamatot kap! Az akció meghosszabbítva 2002. június 28-ig! További részletekért hívja: 06-40/50-40-50 vvvvvv.livb.hu ’EBKM I millió lói int feletti lekötés esetén, évi knm.it évi knmntpiémium 1%. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. HVB Hungary ro ■o ro >1 c 3 O-se i/t HIRDETÉS DOXABi InK<tt 1 onforga 1 nut/.ó KI. http.//www.doxabi.hu Cint: 3626 Miskolc. Állomás u. 1. sz. Tel.: 46/505-112. 46/505-113^ • Keresse az Észak-Magyarországban megjelenő nyereményszelvényeket! • Gyűjtse össze mind a 10 db mozaikképet! • Ragassza fel a korábban megkapott játékszelvényére! • Küldje be június 11-ig a következő címre: Inform Média Kft., Észak Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178

Next

/
Oldalképek
Tartalom