Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-26 / 147. szám
2002. június 26., szerda íszak-maqyarqrszAq# ÉM-EXTRA / II TObb mint kétszáz programot kínált az érdeklődőknek a Miskolcon második alkalommal megrendezett fesztivál „Lézerhattyú” Nagy „durranások” Nagy „durranásokkal” ért véget az elmúlt vasárnap a Bartók+Puccini Operafesztivál: egyrészt a szó „átvitt” éltemében, hiszen a gála közönségének nem volt lehetősége semmiféle csalódásra, a tapstól zsibbadtak rendesen a tenyerek, sőt, a Michéle Crider által énekelt Tosca imájától a hangszálaknak is akadt dolguk, bőven kellett bravózni. A gála után - és az operabál előtt - pedig tűzijátékkal szórakoztatták a közönséget a szervezők. Fotók: Ádám János Michéle Crider Rost Andrea A Juciitoknak márpedig meg kell halniuk / . Méhes László Miskolc (ÉM) - Mintha egyeztettek volna Judit szerepéről a rendezők, amikor A kékszakállú herceg várát a Kékszakállúfesztiválon színpadra állították. Lényegében azonos sorsot szántak neki: meggyilkolták. A miskolci Nyári Színházban belefojtották a Könnyek tavába, az aggteleki barlangban pedig egyszerűen kitekerték a nyakát... Előre kell vetítenem: amikor a Bartók+Puccini fesztivál kapcsán A kékszakállú herceg várának kétféle feldolgozásáról szólok, akkor tulajdonképpen négy bemutatóról illene, hiszen két színpadi változat mellett két koncertszerű előadás is született. Ám utóbbikon csak hallgatni lehetett a művet, míg a színpadon láttatni is... „Jégszakállú” herceg A Bartók instrukcióihoz ragaszkodó változatot Kesse- lyák Gergely a Nyári Színház színpadán rendezte meg. A produkció vezérmotívuma szerint a rendező Kékszakállút „Jégszakállúvá” változtatta erre az előadásra, az elképzelés megvalósítása azonban felemásra sikeredett. A szereplők eredetileg valódi jégfalak között játszottak volna, a megvalósíthatatlan ötletet végül így az illúziókeltés váltotta föl: a valószerűtlen műanyagfólia, amit néhány, az előadás közben megreccsenő jégtömb sem tett hitelesebbé összhatásában. Ilyen kuA „jégszakállú” herceg várában lisszák között lépett színre egy fokozatosan magára találó, a külleme mellett hangjában is kellemes meglepetést okozó Judit (Szolnoki Apollónia), valamint a prológ elmondásakor még remekül alakító, színpadi mozgásában viszont bizonytalan, visszafogott hangú Kékszakállú (Gábor Géza). Ő annak ellenére nem engedett föl, hogy a darab végére elolvadt a jégvára (lehullt a fólia-drapéria). Az előadás igazi erőssége a Danubia Iljúsági Zenekar volt: Fotó: Dobos Klára Héja Domonkos vezetésével ritka érzékeny muzsikálással járult hozzá a Bartók mű rezdüléseinek érzékeltetéséhez. Hangulatok a mélyben Míg Kesselyák Gergely az előadás előtt titkolta a díszletet, a Hegyi Árpád Jutocsa rendezte Kékszakállúnak nagyobb volt az előzetes híre, inint ami a valóságban az Aggteleki Cseppkőbarlang színháztermében történt. Az operában rejtőző érzéki mélységek jelzésszerű felvillantásánál alighanem merészebb vállalkozásnak tűnt a szereplőké: 10 fok körüli hőmérsékleten, egy órán keresztül énekelni, csábító Juditot (Kertész Marcella) és elcsábuló Kékszakállút (Rácz István) alakítani a cseppkövek fényjátékban úszó, természet adta díszletei között. Ha jók az énekesek és tiszta hangoknál tud maradni a zé- nekar (ne feledjük, hogy a hagyományos hangszerek ugyancsak érzékenyek a párás hideg levegőre) a mű nehezen megfejthető tartalmaihoz majd- hogy elegendő a barlangi hangulatot mellékelni. A bulgárok jól „befejezték” a Turandotot Bócz Sándor Az operafesztivál egyik varázsa az európai énekiskolák, operaműhelyek bemutatása. Az olasz énekesképzés mellett az olasz repertoár előadására a bulgár és a román énekiskola képzése a legeredményesebb. Meggyőzött erről a Puccini- életmű utolsó, befejezetlenül hagyott alkotását, a Turandotot előadó Szófiai Nemzeti Opera is. A miskolci kis játéktér láthatóan gondot jelentett operájuk megszokott módon való színpadra állításában, ezen az estén azonban elsősorban a vokális teljesítmények érdekelték a közönséget. Vendégeink nem okoztak csalódást. A kórusmunka kiváló volt. A szólisták közül a Kalafot éneklő Boiko Zvetanov nemzetközi rangú sztár. Amikor meghallottuk korlátlan erejű és intenzitású hangját, éreztük, hogy a főhős megformálója ideális hangi eszközök birtokában van. A legszebb, legjobb hőstenorok közé tartozik. A Liut éneklő Bandolovska Zvetana gyönyörű hang birtokosa. Liu a Kalafba szerelmes önfeláldozó nő, rabszolgalány. Szerepének felépítése éppen az áldozatvállalást szolgálja, őszinte belső szenvedély fűti. Hangja gyönyörű színű, áriáit szépen énekelte. Timur basszus szólamát Svetozar Rangelov énekelte. Jellegzetes szláv basszus az övé, erőteljes, érces színezetű. Ugyanakkor megtalálta a szerep lírai részeinek megoldásához szükséges bársonyos, olaszos tónust is. A három miniszter szerepe egyszerre jelentős énekes és színészi feladat is: artisztikusan oldották meg szerepüket, mozgáskultúrájuk, hangi kvalitásuk együttesen volt jó teljesítmény. Maria Belcheva énekelte a címszerepet, mely vitathatatlanul az olasz repertoár égjük legnehezebb feladata. A művésznő első jelenete, a nagyária némi csalódást okozott. Átütő erejű hang helyett eléggé visszafogottan énekelt a gyűlöletről, a versengés reménytelenségéről, a könyörtelen büntetésről. A következő jelenetben kiderült, hogy a visszafogottság egyéni értelmezéséből adódott, valójában a bolgár művésznő tökéletes drámai erő birtokában ura a Szerepnek. A „leghanggyil- kosabb” részeket is könnyedén győzi, képes a hang árnyalására, de át tudja énekelni a legnagyobb kórust, zenekart is. A zenekar nagyon jó volt, pontos ritmusok, erőteljes effektusok, kiegyensúlyozott hangzásarány jellemezte játékukat. A karmester, Georgi Natev a partitúra minden részét megmutatta ezen a nemzetközi mércével mérve is kiváló előadásban. A fesztivál utolsó operaelőadása Fotó: Dobos Klára (Új)divatosan... Hol a helyem? Modem módi Az operafesztiválon a modern módi is képviseltette magát: Király Tamás, a nemzetközi divatélet sokoldalú alakja elhozta Miskolcra extrém ruháit, amelyek nagy feltűnést keltettek a Tu- randot előadására érkező közönség körében. A látott kreációk ugyan nem mondhatók kényelmes színházi viseletnek - a derékszögű vonalzókra emlékeztető „ruhadíszekben” nem lehetne végigülni egy előadást -, arra viszont jó volt a divatséta, hogy testközelből is megnézzünk olyan modelleket, amilyeneket eddig csak televíziós híradásokból csodálhattunk. Fotók: Dobos Klára
