Észak-Magyarország, 2002. május (58. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-09 / 107. szám

2002. május 9., csütörtök GYÁSZ / HIRDETÉS / 17 „ Szerettem volna még élni köztelek. De a sors másképp rendelkezett. Én most elmegyek végleg megpihenni, Odalenn már nem fáj nekem semmi.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. MAGENHEIM IMRE mályi lakos hosszú szenvedés után, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2002. május 9-én, 15 órakor lesz a mályi katolikus temetőben. A gyászoló család „Szeretteim én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Szeretteim, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 id. HORVÁTH SÁNDOR eniődi lakos volt LKM-nagykovácsműhely dolgozója 80 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2002. május 11-én, 14 órakor lesz Ernődön római katolikus szertartás szerint. 191793 A gyászoló család a-'v®, Szerettem volna még élni köztelek, De a sors másképp rendelkezett. üwBffii £" most elmegyek végleg megpihenni, Odalenn már nem fáj nekem semmi." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZEGLÉDI JÁNOS mezőcsáti születésű miskolci lakos 44 éves korában hirtelen elhunyt. Szeretett halottunkat 2002. május 9-én, 15.30 órakor kísérjük utolsó útjára a helyőcsabai katolikus temetőben. A gyászoló család- " U,amal megjártam- az életem megharcoltam." 'fjjjfff/ szívvel tudatjuk, hogy jff? LESTÁR MIHÁLY a szeretett férj, apa, nagyapa 71 éves korában elhunyt. Végső búcsúztatása a vasgyári temetőben 2002. május 13-án, 14.30 órakor lesz. 188767 A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak szomszédoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik drága halottunk KOZMA ÉVA temetésén megjelentek. Külön köszönjük a Bem József Általános Iskola dolgozóinak, diákjainak, hogy fájdalmunkat jelenlétükkel enyhítették. Köszönetünket fejezzük ki a B.-A.-Z. megyei Kórház Általános Sebészeti Osztályán dolgozó orvosoknak és ápolónőknek lelkiismeretes munkájukért. 101642 A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAJER TEODÓRA életének 70. évében elhunyt. Temetése 2002. május 10-én, 13.30 órakor lesz a Szent-Anna temető ravatalozójából. A gyászoló család 191945 Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik PAPP JÓZSEF temetésén megjelentek, kifejezve ezzel az elhunyt iránti tiszteletüket, részvéttel osztozva fájdalmunkban. igi343 A gyászoló család INGATLANT AJÁNL Vállalkozásra Import ruha további eladásához partnert keresek. Tel.: 30/349-6768. ________190758 Ónod, Rákóczi út 7. szám alatti mészoltó telephely bérleti joga eladó. Érd.: 46/390-290. 191302 INGATLANT KERES Lakás Külföldi befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk! 1/210-4904, 210-4673. 188087 Állást ajánl Kft. keres gyakorlott csőszerelő­ket és AWI minősített hegesztő­ket németországi munkavégzés- re. Érd.: 20/9289-901. 190615 Tandíjmentes Windows, Word, Excel tanfolyamok a belváros- ban. Tel.: 46/416-482._____ 187645 Hatvani operátori munkára kere­sünk női és férfi munkaerőt. Jelentkezés: 46/504-320 számon. Könyvelőiroda keres munkatár­sakat. Feltétel: számviteli és szá­mítógépes ismeretek, szakmai önéletrajzokat „Kontír" jeligére várjuk a kiadóba.________190577 Idegennyelv-ismerettel alkalma­zottakat keresünk. Tel.: 90/590-564 (díj: 6 Ft+áfa/sec) 309 FOGYNI vágyót keresünk. Mobil: 70/265-1822. 190233 Ékszerbecsüst fölveszünk szakké­pesítéssel, erkölcsi bizonyít- vánnyal. Érd.: 30/9432-496. 190255 Németországi munkára, Köln, Dortmund környékére keresünk gyakorlott henteseket marhavá­gási, marhacsontozási és sertés- csontozási munkára. 30/4 1 5-27 90, 1/351-10 55. 189565 Villanyszerelőket és felvonósze­relőket keresünk felvonókarban­tartói munkakörbe, változó mun­kahelyre. Jogosítvánnyal rendel­kezők előnyben. Jelentkezés: a hirdetés megjelenésének napján 14 és 16 óra között a „MISKOLC- lift" Kft. Miskolc, József Attila út 1. sz. alatti irodájában fényképes, szakmai önéletrajzzal._________ Balatoni panzió-étterem szaká­csot, konyhai kisegítőt, felszolgá­lót keres, szállást biztosítunk. Tel.: 30/2812-104._______189813 Könyvelőiroda keres munkatár­sakat. Feltétel: számviteli és szá­mítógépes ismeretek, szakmai önéletrajzokat „Kontír" jeligére várjuk a kiadóba._______190657 C kategóriával rendelkező gép­kocsivezetőt árutérítés végzésé­hez, budapesti munkahelyre fel­veszünk. Szállás, utazás megold­ható. Érdeklődni személyesen az SZK Transport Rt. (Miskolc, Sze­les u. 67.) Nagy László forgalmi igazgatónál lehet.______190687 Miskolci székhelyű, gépgyártás­sal foglalkozó kft., angolul jól beszélő marketingmenedzsert keres. Fizetés megegyezés szerint. Érd.: 46/379-308. 190797 Értékesítésben jártas munkatár­sat keresek jutalékos rendszer­ben. Jelentkezés: önéletrajzzal a 46/504-228-as faxon._______190975 Fiatal vállalkozó építésztechni­kust keresek jó lehetőséggel, gépkocsival. Tel.: 20/917-9557. 191603 Hatvani operátori munkára kere­sünk női és férfi munkaerőt. Je- lentkezés: 46/504-320 számon. Keszthelyi étterembe szakácsot, pizza szakácsot, felszolgálót fel- veszünk. Jelentkezni: 83/312-377. Építésziroda irodavezető-titkár­nőt keres. Feltétel: 22-32 év kö­zötti életkor, számítógép-kezelői gyakorlat, miskolci lakhely. Fény­képes önéletrajzot 2002. május 15-ig „Titkárnő" Z191175 jeligé- re a kiadóba. Info: 30/995-3855. Az UNIKULTUR 2000 Kft. keres gyakorlattal és szakképzettséggel rendelkező SZAKÁCSOT, PULTOS FELSZOLGÁLÓT, PÉNZTÁROST. Érd.: 20/9277-327.________191214 Tapolcai étterem gyakorlattal rendelkező konyhai kisegítőt felvesz. Érd.: 20/966-83 1 4. 191265 20-35 év közötti igazolvánnyal rendelkező biztonsági őröket keresünk miskolci munkahelyre. Érd.: 20/374-6042. _______191295 Festő, mázoló szakmunkásokat felveszünk. Érd.: 46/374-535.191314 Vagyonvédelmi cég alkalmazott­ként felvesz biztonsági őröket. Érd.: 20/3268-210._______191321 Miskolci vendéglőbe pincért felveszek. Érd.: 46/372-411.191093 Villamossági szaküzletbe nyugdí­jas villanyszerelői szakmával ren­delkező munkatársat keresünk. Érd.: 46/560-262 telefonszámon. Számítógép-ismerettel titkárnőt felveszünk. Érd.: 46/439-320. Gyakorlattal rendelkező, hegesz­teni tudó lakatost keresünk. Je­lentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal 2002. május 10-én, 14 és 16 óra között a „MISKOLC- lift" Kft.,Miskolc, József Attila út 1. sz. alatti irodájában. 191745 Szerkezetlakatosok, víz-, központifűtés-szerelők jelentke­zését várjuk. 46/389-535, 20/928-0922. 191751 Kőművest és kőműves segédmun­kást keresünk, jogosítványt előny. Jelentkezés: fényképes szakmai önéletrajzzal 2002. május 13-án, 14 és 16 óra között a „Miskolc- Lift" Kft. Miskolc, József Attila u. 1. sz. alatti irodájában. 191756 Állást keres Munkát keresek autójavítás, CO Disso hegesztés, targonca, teher, személy BCE jogosítvánnyal, fu­varozás, más műszaki területen is. 20/538-1496._________190179 Mérlegképes könyvelői vagy ál­talános iskolai matematika sza­kos tanári állást keresek pálya- kezdőként. Tel.: 46/331-996. B, C, E kategóriás jogosítvánnyal ADR darabárus, tartályos TIR vizsgával, autószerelő szakmával, érettségivel állást keresek. 49/346-351.____________191282 33 éves, miskolci nő, érettségivel számítógépes ismerettel állást keres. Érd.: 70/221-6755. 191325 Lengyel-magyar tolmácsolást, fordítást, fő- vagy mellékállás­ban vállalok. Érd.: 47/360-116, 20/554-9647.__________191616 Köszönjük, hogy minket választott! Az Inform Média Kft., amely a regio­nális újságpiacon tevékenykedik, a nyomtatott és az online médiák te­rületén piacvezető Hajdú-Bihar, Bor- sod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. tevékenysége bővítéséhez ügyvezetési asszisztenst keres. Elvárásaink: • felsőfokú végzettség • tárgyalóképes németnyelv-tudás • számítógépes ismeretek • számviteli ismeretek • kiváló kommunikációs készség • tanulási, önfejlesztési készség és hajlandóság • csapatmunka • önállóság • kiváló problémamegoldó képesség és hajlandóság • átlagon felüli teljesítőképesség, rugalmasság Előnyt jelent: • angolnyelv-tudás • B kategóriás jogosítvány Kínálunk ezért: • nyitott, fiatal munkahelyi légkört • sokrétű, változatos tevékenységet • feladathoz mért fizetést Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, örömmel fogadjuk fényképpel ellátott német nyelvű írásos pá­lyázatát 2002. május 13-ig a következő címen: Inform Média Kft. Lengyel István 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. e-mail: istvan.lengyel@inform.hu ^ Geszthely, Sátoraljaújhely, Tiszalúc területéről ~ az Inform Média Kft. az Észak-Magyarország kiadója ELŐFIZETŐ-SZERVEZŐ munkakör betöltésére munkatársakat keres Elvárásaink: Díjazás: • helyismeret, . telj. arányos juttatás • jó kommunikációs készség, + prémium. • rugalmasság, • ingyenes képzés Másodállásban is végezhető tevékenység. Érdeklődni: a területi képviselőnél: Tel: 20/460-3744 Ön is hirdethet az és a (fi-bán. lI«101§Zll-ban Keresse munkatársainkat! Berancsy Sándor Máté o 46/502-90003303 20-411-6268 ■-mail cim: barancay > lnform.hu Balta Z8uxsa ■o 46/502-900/3285 | 30-2823-441 a-mall cim: putnoklna lnform.hu ír 46/502-900/3288 20-9114-949 a-mall cim: horvath.ava nform.hu Szászné Horváth Edit « 46/502-900/3311 20-3830-043 e-mail cím: szaazna > lnform.hu Kuryaná Torma Zmizaa v 46/802-000/3314 * 20-320-8002 a-mall cim: kury8na lnform.hu Osztarman Ferenc w 4B/BOMOO/S3B « 20-9671-344 a-mall dm: osztamiann lnform.hu n 46/502-900/3284 w 46/502-900/3315 >i 20/377-5888 20-9147-186 e-mail cim: a-mail cim: azoboczkine lnform.hu lakacane lnform.hu Apróhirdetési szelvény ÁLLÁSKERESŐK részére ÉSZM-MMflBOBStóB # Az és a segít önnek, hogy MEGTALÁLJA MUNKAHELYET! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő 10 napon belül. □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név: Lakcím: j Telefon:----------------------------------------------------------:— Aláírás:-----------------------------------------------------------------------------------­| Észak-Magyarország Hirdetési csoport. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. ' Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellék- X létével, levélben, a kővetkező címre: INFORM MÉDIA Kft. - 3501 Miskolc. Pf. 178. i ------------------------------------------------------------------------------------------------—---------------------------------------------— Y .J

Next

/
Oldalképek
Tartalom