Észak-Magyarország, 2002. május (58. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-09 / 107. szám

2002. május 9., csütörtök ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 & HÍRCSOKOR 0 Temetés. Pénteken temetik Pim For- tuyn holland jobboldali populista veze­tőt, akit hétfőn gyilkoltak meg. 0 Bírósághoz fordulnak. Hat agrár-ér­dekképviseleti szervezet közös sajtótá­jékoztatón jelentette be, hogy az Alkot­mánybírósághoz fordul, illetve fordult a hivatalban lévő kormány állami földek eladásával kapcsolatos különböző intéz­kedései miatt. 0 Kiürítés. Száztíz munkást mentett ki szerdán a brjt királyi légierő két heli­koptere egy Északi-tengeri földgázkiter­melő helyről, miután egy halászhajó ne­kiütközött a talapzatnak. Közösen a Martintelepért Miskolc (ÉM - BAL) - Nem csak szólam: valóban együttműködésre ké­szülnek a Martintelepen élő ország- gyűlési képviselők. Ez még akkor is igaz, ha triójuk fideszes tagja más el­foglaltsága miatt nem tudott megje­lenni a tegnapi közös sajtótájékozta­tójukon. Három parlamenti képviselő egy nagy­város egyetlen városrészéből, s mindhár­man ott is laknak - ilyen nincs sehol más­hol, mint Miskolcon, a Martintelepen. Ez­zel az észrevétellel indult az a beszélgetés, amelyen az érintettek - pontosabban kö­zülük Fedor Vilmos és Gúr Nándor - szá­moltak be a közös munka szándékról. A találkozót Orosz Lajos, a körzet miskolci önkormányzatbeli képviselője (MSZP), a helyi részönkormányzat elnöke szervezte s vezette: mint mondta, a Martintelep az elmúlt időszakban sem a várostól, sem az államtól nem kapta meg, „ami jár neki”, s ennek az elhatározott együttműködés eredményeképpen meg kell változnia. A javuló folyamat első jeleiként értékel­ték a jelenlévők azt, hogy nemrég a hely­hatóság közgyűlése egy jelentősebb össze­get szavazott meg egyes utak szilárd út­burkolattal való ellátása céljából, valamint hogy megvalósulni látszik a piactér díszí­tésének, díszkúttal való ellátásának terve. Nincs szükség a vásárlásra Budapest (MTI) - Az új kormány nem látja szükségesnek a Mól gázüzletágának állami megvásárlását, ezért a szocialisták felkérik a jelenlegi kabinetet, hogy ilyen döntést már ne hozzon - derül ki László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelöltjé­nek szerdai közleményéből. A politikus a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) sajtóosztályának keddi közleményé­re reagált, amelyből kiderült: a Mól gáz­üzletágának állami megvásárlásáról szóló tárgyalások olyan szintre jutottak, hogy „az összes meghatározó részlet tisztázódott”.- Az MFB igazgatósága ennek ismere­tében fog előterjesztést tenni a Miniszter- elnöki Hivatalt vezető miniszternek - kö­zölte a MeH sajtóosztálya. László Csaba közleményében leszögezi: a hamarosan hi­vatalba lépő új kormány a lakosság ter­heit nem növelő gázárpolitika kialakítá­sához nem látja szükségesnek a gázüzlet­ág megvásárlását. 15 halott, 49 túlélő Tunézia (MTI) - A tunéziai hatóságok legfrissebb adatai szerint 15 ember vesz­tette életét és 49-en élték túl az egyiptomi légitársaság Boeing 737-500-as repülőgé­pének kedd délután Tunisz közelében be­következett szerencsétlenségét. A légitár­saság kairói szóvivője szerint a túlélők kö­zül 25-en szenvedtek sérüléseket. Magyar utas nem volt a gépen. A gép roncsai Fotó: epa _________:_____________________________ Egy éven belül kétszer avatták A jelenlegiek mellé várják a lakókat Borsodgeszten az új Időskorúak Otthonába Vérnyomásmérést Is végeztek az otthon átadásakor Fotó: Szatmári írén Borsodgeszt (ÉM - SZÍ) - Sok évig kitartóan pályázott a borsodgeszti önkormány­zat, hogy az iskola- és peda­góguslakás átépítésével idő­sek otthonát hozzon létre. A terv végül megvalósult, az elmúlt év nyarán átadhatták a megújult épületet. A berendezés azonban hiányzott, erre újabb pályázatot kellett benyújtaniuk. A Megyei Területfejlesztési Ta­nács 1,2 millió forinttal támogat­ta az elképzelést, és több alapít­ványi, társintézményi segítség­gel a napokban sikerült ezt is megvalósítani. A speciális ágya­kat például a mezőkövesdi Idő­sek Otthona adta át, az ADRA Alapítvány az ágyneműt és több más szükséges eszközt. Az immár kompletten beren­dezett otthon átadási ünnepségét tegnap délelőtt tartották meg, melyen a szomszédos települések polgármestereit, jegyzőit, az ott­hon leendő dolgozóit köszöntöt­te Vályi Gábor polgármester. Megköszönte a kivitelezők mun­káját és Tállai András ország­gyűlési képviselő segítségét, aki ezúttal nem tudott jelen lenni. Prókai Árpád református lel­kész megáldotta a hajlott ko­rdáknak nyugodt, kényelmes éveket adó házat, majd az in­tézmény vezetője, Futó Kálmán mutatta be az otthont, és mondta el további terveit. Je­lenleg húsz lakót tudnak fogad­ni, reményei szerint egy hóna­pon belül be is töltik a létszá­mot. A későbbiekben pedig - számítva a környező önkor­mányzatok együttműködésére -, szeretnék több szobával bő­víteni az épületet. A TŰI megyénkben Miskolc (ÉM) - Európa legna­gyobb utaztató cége a TŰI útjai megyénkben is elérhetők a Szer­viz Iroda Utazásszervező Kft.-n keresztül - ismertették a tegna­pi bemutató alkalmával. Mint megtudtuk, GTT Holding név alatt négy nagy utazásszer­vező egyesült: a TŰI, a Magic Life, a Gulet és a Terra. Mivel önálló értékesítő irodákat nem kívánnak nyitni, különböző szempontok alapján az országba összesen 115 utazási irodát vá­lasztottak ki arra a célra, hogy a TŰI útját értékesítsék. A kí­nált árak és szolgáltatások tekin­tetében a magyar utasok igényei­hez alkalmazkodik. Határozott elképzelésük, hogy nem lesznek „Last minute” útjaik, ugyan ol­csó repülőgépes utakat kínálnak, de a TŰI nem kíván beszállni a magyar piacon lehetetlen állapo­tokat teremtő akciókba. A TŰI nyári árukínálatában öt célország szerepel: Görögország, Törökország, Spanyolország, Cip­rus és Tunézia. Budapestről he­tente 14 chartergép indul. Görögország nem fogad Athén (MTI) - Görögország szerdán kategorikusan kijelentet­te, hogy felkérés esetén sem fogad­na be egyetlen palesztin számúzöt- tet sem azok közül, akiket a bet­lehemi Születés temploma kap­csán létrejött megegyezés kereté­ben küldenének külföldre. „Gö­rögország nem fogad be egyetlen palesztint sem, akik a Születés templomában rekedtek” - közöl­te a görög külügyminisztérium. Miskolc (ÉM) - Fennállásá­nak harmadik évfordulóját márciusban ünnepelte a Rádió GaGa, s a születésnapi prog­ram sikerére tekintettel most nyárnyitó bulit szerveznek a Black Tracyben. A GaGa térsé­günk legsikeresebb kereskedel­mi rádiója azzal a programmal indult, hogy a szélsőségeket ke­rülő, szórakoztató, fiatalos ze­nei világával, és lendületes, jó hangulatú músorvezetésével megnyerje a fiatalok mellett a középkorú rétegeket is. Az utóbbiak megtartását szolgál­ják a Vén Teenager Partik és most azok a különleges bulik, ahol mindig van valami ext­rém: hol malac, hol ökör, leg­közelebb talán elefánt? A május 17-én, pénteken es­te 9 órakor kezdődő Pünkösd­parti tulajdonképpen a tavaszi rendezvényük folytatása lesz - tájékoztatott Török Éva. A rá­dió ügyvezetője az est prog­ramjáról szólva elmondta: sztárvendégük ez alkalommal Charlie lesz, akinek műsorát követően minden idők legna­gyobb slágereit felvonultató nosztalgiadiszkó szórakoztatja az egybegyűlteket. Megemlíten­dő különlegesség, hogy a par­tit ökörsütés „fűszerezi”. A rádió a nyár jegyében to­vábbi meglepetéseket is tarto­gat - hívta föl a figyelmet Tö­rök Éva. Jelszavuk az „igazi szabadság”. Május 10. és 17. kö­zött játékot indítanak, aminek lényege: a napi rádióműsorban elhangzó kulcsszavakból egy hétszavas mondatot kell összeállítani. A nyertes autózá­sát tizenhárom héten át heti öt­ezer forintos benzinutal­vánnyal támogatja a rádió. A hallgatók május 24-ig kell, hogy a megfejtéseket eljuttassák a Rádió GaGa szerkesztőségébe. LemondottA NAP FOTÓJA az MSZOSZ elnöke Budapest (MTI) - Lemondott a Magyar Szakszervezetek Orszá­gos Szövetségében (MSZOSZ) be­töltött elnöki tisztéről szerdán Sándor. László - jelentette be a szakszervezeti vezető elhatározá­sát követően a sajtó képviselői­nek Budapesten. Döntését veze­tő szakszervezeti tisztségviselők­kel már közölte. Olyan szakmai felkérést kapott, amelyet nem akart visszautasítani, de erről többet még nem kívánt közölni az MSZOSZ volt elnöke. Folytatódik a sztrájk Stuttgart (MTI) - Németor­szágban a negyedik napja tartó fém- és gépipari forgósztrájk ki- terjesztését ígérte a szakszerve­zet szerdán: a jövő héten berli­ni üzemek is sorra kerülnek. Gerhard Schröder kancellár tár­gyalásokat sürgetett a sztrájkot kiváltó bérvita rendezésére, és figyelmeztette a dolgozókat, hogy a vállalatonként egy-egy napos forgósztrájk elbocsátásokhoz ve­zethet. Merénylet. A rendőrség kiterjeszti vizsgálatát arra a lehetőségre, hogy a Karacsiban szerdán végrehajtott gyilkos merénylet, amely a legújabb jelentések szerint 14 halálos áldozatot követelt, az Oszama bin Laden-féle al-Kaida terrorhálózat bűncselekményének következménye. Ezt Szindh tartomány rendőrségének főfelügyelője közölte. Szavait az ANSA és az AFP idézte. Fotó: epa &-Mbmwzús'é Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja. A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Szerkesztők: kultúra-életmód: Bánhegyi Gábor (3240-es mellék, bar)hegyi@inform.hu), társadalom: Bujdos Attila (3230-as mellék, bujdos@inform.hu), gazdaság: Úri Mariann (3262-es mellék, mariann.uri@inform.hu), térség: Buzafalvi Győző (3280-as mellék, buzafalvi@inform.hu). sport: Berecz Csaba (3250-es mellék, bereczcs@inform.hu). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 35:1. Szerkesztőségi fax: 501-262. Telefon: 502-900. A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 3200. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Média Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Szabó Miklós. Terjesztési vezető: Hausel László (06/20-4552-205, hausel.laszlo@inform.hu). Marketingvezető: Szőkuné Kórlk Erika (06/20-977-5596, szokene@inform.hu). Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@inform.hu). Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-9589-908, maros@inform.hu). A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 502-900. Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261. Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Média Kft. Gere Sándor (3611-es mellék, gere@inform.hu). Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., 4031 Debrecen. Balmazújvárosi út 11. Telefonos apróhirdetés-felvétel: 06/90-49-49-49-es telefonon. Kézbesítési problémáikat az alábbi kékszámon jelezhetik: 06-40/424-424. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átuta­lással az Inform Média Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj készpénzfizetés esetén: egy hónapra 995, két hónapra 1990, negyedévre 2890, fél évre 5490, egy évre 10 590 forint. Az előfize­tési díj banki átutalás esetén: egy hónapra 955, két hónapra 1910, negyedévre 2790, fél évre 5390, egy évre 10 490 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 59 forint, a pénteki lapszám TV Plusszal 64 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írás iA bán történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Média Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 526-626. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk visszal Tj^atesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom