Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-05 / 79. szám

2002. április 5., péntek AKTUÁLIS / 6 Gregor - mint Dulcamara Miskolc (ÉM) - Már két estén át ha­talmas közönségsikert aratott Gregor Jó­zsef a Miskolci Nemzeti Színház - Kes- selyák Gergely rendezte - Szerelmi báj­ital című előadásában. Még ma este 7 órá­tól is őt láthatja a közönség Dulcamara szerepében. Zarándokút Kossuth emlékére Miskolc (ÉM - KHE) - 1928 márciu­sában 488 magyar polgár zarándokolt New Yorkba a Kossuth-szobor felava­tása alkalmából. A zarándokút 2003 márciusában megismétlődhet. A Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány többek között a célból jött létre tavaly, hogy Kossuth születésének 200. évforduló­ja alkalmából - a hivatalos állami megem­lékezésen túl - a Kossuth életmű még ed­dig nem ismert dokumentumait, tárgyi emlékeit közkinccsé tegye. Az 1928-as za­rándokút mintájára - melyen annak ide­jén 488 magyar polgár vett részt az or­szág minden tájáról hasonló utat és vi­lágtalálkozót szerveznek 2003 márciusá­ban, a szoboravatás 75. évfordulójának és a bicentenárium emlékére - mondta el dr. Mezei László, az alapítvány kuratóriumá­nak elnöke. A tervek szerint két útvona­lon indulnak vonattal, majd hajóra száll­va érkeznek New Yorkba. A történelmi múltat idézve szeretnék végigjárni a Wa- shington-Pittsburgh-Cleveland-Buffalo út­vonalat. Az önköltséges út szervezése fo­lyamatban van, érdeklődni és jelentkezni már most lehet Kurta Mihálynál, a Her­mán Ottó Múzeum osztályvezetőjénél. Ez év májusának végén országos kon­ferencia megrendezését tervezi az alapít­vány Kossuth 1851-es amerikai útjáról. A helyszín még nem végleges: Monok, Sátor­aljaújhely, Sárospatak vagy Miskolc jö­het szóba. Ez alkalomra kívánja az ala­pítvány megjelentetni az 1928-as zarándok­utat dokumentáló kiadványt magyar és angol nyelvű reprint formában, melynek címe: Kossuth-zarándokok útja Ameriká­ba. Az angol nyelvű változatot az USA ma­gyarországi nagykövetének, valamint a za­rándokút során felkeresett amerikai nagy­városok polgármestereinek juttatnák el. Ideiglenes kórházi épületszámy Szikszó (ÉM - LL) - A szikszói II. Rá­kóczi Ferenc Kórház és Rendelőintézet re­konstrukciós munkái első fázisának kere­tében átadták tegnap délután a 49 ágyas ideiglenes betegellátó egység épületét. Dr. Tiba Sándor kórházigazgató köszöntőbeszé­dében beszámolt a másfél milliárd forint ér­tékű fejlesztés eddigi eredményeiről, s sza­vai szerint a kivitelező MASZER Rt. a feladatütemezéshez képest kitűnően halad az építkezéssel. Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke óriási előrelépésnek ne­vezte a nagyszabású munka megkezdését, majd Abaúj legnagyobb betegellátó központ­jának korábbi igazgatóját, dr. Tóth Imrét munkájának elismeréséül megjutalmazta. Költözhetnek a betegek Fotó: Liszkay László Szociális bérlakások Felsőberecki, Karos (ÉM - BSZA) - Két bodrogközi településen rakta le szo­ciális bérlakások alapkövét tegnap dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő (Fidesz). Felsőbereckiben az önkormány­zat a Széchenyi-terv pályázatán három bérlakás építéséhez nyert 24 millió forin­tot,. Karosban pedig 20 millió forintos kor­mányzati támogatás segítségével két lakás épül fel. Az épületek átadását október 23-ára tervezik. Mint elhangzott, mindkét településen elsősorban a fiatalok helyben maradását próbálják elősegíteni a kezde­ti otthonteremtés lehetőségét nyújtva. Menjünk világgá! Külföldi és belföldi utazási lehetőségeiket kínáló stan­dok, kézművesek, programok és számos látnivaló. Megnyi­totta kapuit tegnap a „Men­jünk világgá...!” Utazási Kiál­lítás. Az értékeink megőrzé­sének fontosságát, illetve a turisztika jelentőségét hang­súlyozó megnyitót követő konferencián az EU-csat­lakozás turisztikai kihatásai­ról és kihívásairól esett sző, továbbá a kiállítás díszven­dégei - Dr. Padma Gannoru- wa, Srí Lanka magyarorszá­gi konzulja és Köteles Lász­ló, Komlóska polgármestere - mutatták be a képviselt or­szág, község turisztikai lát­ványosságait. A kiállításnak otthont adó ITC-székház föld­szintjén többségében utazási irodák és társaságok, vala­mint külföldi országok standjai között sétálhatunk, míg a galérián Kende Tamás fotóriporter kiállítása látható Srí Lankáról, illetve itt talál­ható a „kézműves utca is”. Fotó: Ádám János Miskolcnak még másfél évet várnia kell Az M30-as első, 5,5 kilométeres szakasza novemberre készül el az M3-as sztrádával együtt Fónagy János, Haraszti László és Koslk Attila az alapkőletételnél Fotó: Sz. I. Ernőd (ÉM - SZÍ) - Az M3-as autópályáról Emőd- Istvánmajornál Miskolc felé leágazó M30-as autópálya alapkövét helyezte el tegnap dr. Fónagy János közlekedé­si miniszter, Haraszti László, a Nemzeti Autópálya Rt. új vezérigazgatója, valamint elődje, Kosik Attila kor­mánybiztos. Az ünnepségen Fónagy János kifejtette: több okból is közel áll hozzá ez az esemény. Egyrészt, mert a megye országgyűlési kép­viselője, másrészt végre Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén is meg­kapja mindazt a lehetőséget, amelyektől az elmúlt másfél év­tizedben elesett. Az autópályák építésével ezt a hiányt igyekez­nek most pótolni. A 19 kilométer hosszú M30-as első, 5,5 km-es szakaszát átad­ják november 30-án az M3-as sztrádával együtt. A miskolciak­nak és a környékén élőknek azonban még egy évet kell vár­niuk az M3-as autópálya elérésé­re. Az M30-ásról leágazó utak is épülnek a nyomvonal melletti te­lepülésekre, valamint a 3-as fő­úthoz Miskolctól délre. A tervek­ben szerepel az 5 kilométeres, megyeszékhelyet elkerülő út megépítése is. Közlemény Tompa Sándor MSZP-s ország- gyűlési képviselő az eseménnyel kapcsolatban közleményt juttatott el szerkesztőségünkben, amelyben az alábbiakra kívánja emlékeztet­ni a miskolci régió polgárait:- Ha a Fitíesz-kormány folytat­ta volna az előző kormányzat térségfejlesztő politikáját, akkor ma az M30-as átadási ünnepsé­gén lehetnénk.- Ha a Fidesz-kormány folytat­ta volna az előző kormányzat térségfejlesztő politikáját, akkor immár két éve az M3-as Fü- zesabony-Polgár szakaszán köz­lekedhetnénk.- Ha az M3 két éve működhetne és ma átadhattuk volna az M30-as autópályát, a miskolci régióban nagyon sok'új munkahely jöhetett volna létre. Mindezt elmulasztotta a Fidesz-kormány és e mulasztás­hoz asszisztáltak térségünk fide- szes országgyűlési képviselői!- Mindezek persze szerepeltek 1998-ban a fidesz-kormány ígé­retei között és emlékeztetjük a miskolci régió polgárait Kato­na Kálmán nyilatkozataira, aki ’98-ban az Orbán-kormány első közlekedési minisztere volt.- Végezetül szeretném, ha a miskolci régió polgárai megis­mernék azokat a kivitelezőket - nem a „politikai autópálya-épí­tők” nyilatkozatait -, akik szak­mai meggyőződésük alapján le­hetségesnek tartják az M30-as megépítését egy év alatt (pálya­test és műtárgyak)! 332 millió forint az oktatás fejlesztésére Miskolc (ÉM - PJ) - 332 millió forintot osztott szét idén pályázati támogatásként a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gye Közoktatásáért Közala­pítvány kuratóriuma - hang­zott el a megyeházán egy tegnapi sajtótájékoztatón. Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Hörcsik Richárd, a kuratórium elnöke és Budai Erzsébet kuratóriumi tag ismertette a legfontosabb tudnivalókat. A támogatásra három téma­csoportban lehetett pályázni. Az összeg 30 százalékát informati­kai, felnőttoktatási és pedagógus helyettesítési pályázatok kapták; 162 millió forintot taneszközök beszerzésére fordít az alapít­vány, míg a fennmaradó összeg sorsa a későbbiekben megjele­nő könyvtárfejlesztési pályázta­tás keretében dől el. A döntés­ről szóló összesítés a www.bor- sod-kozoktatas.hu honlapról má­tól letölthető. A Közoktatási Ellátási Körze­tek és a pedagógiai intézetek szakmai és szakszolgáltatással kapcsolatos programjai (logopé­dia, gyógytestnevelés) kapták a legmagasabb támogatást. A ku­ratórium támogatta még többek között a megyében élő nemzeti és etnikai kisebbségek kultú­rájához illeszkedő közoktatási programot is. A megye könyv­tárainak fejlesztését (állomány- gyarapítás, multimédiás eszkö­zök beszerzése, bútorok) szolgá­ló pályázattal együtt az alapít­vány és a megyei közgyűlés kö­zös munkája így a közoktatás fej­lődése mellett kulturális öröksé­günk továbbélését is segíti. in ........■ Látogatóink voltak Az Észak-Magyarországgal és az újságkészítéssel ismerkedtek szerkesztőségünkben a novajid- rányi általános iskola felsó ta­gozatos diákjai. Szerkesztősé­günk rendszeresen vendégül látja a lapkészítés iránt érdek­lődő fiatalokat. Szeretnénk elérni, hogy diákévei alatt min­den megyénkbeli fiatal leg­alább egyszer eljusson a megye napilapjának, az Észak-Magyar- országnak a szerkesztőségébe. A jelentkezéseket levélcímün­kön, a bujdos@inform.hu e-mail címen, valamint a 20/9589-921-es telefonszámon várjuk. Fotó: Vajda János Miskolc (ÉM) -„Belső bé­ke, illetve belső erő megte­remtése” címmel bevezető előadást tartanak 2002. ápri­lis 5-én délután 14 órától a Vasutasok Művelődési Házá­ban (Miskolc Lenke utca 14/a), aminek folytatásaként intenzív, 3 napos szellemi RAJA YOGA tanfolyam in­dul április 12-én, a Szakszer­vezeti Székházban (Miskolc, Mindszent tér 3). Az előzete­sen érdeklődők, illetve jelent­kezők a 46/342-491-es, vagy a 1/249-3570-es számot hívhat­ják. A foglalkozásokon való részvétel ingyenes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom