Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-19 / 91. szám
2002. április 19., péntek POLITIKAI HIRDETÉS / 19 Magyarország válaszúihoz érkezett Hazánk az elmúlt négy évben a békés polgári építkezés, a nyugodt, kiszámítható gyarapodás szigetévé vált. A családok, a hazai kis- és középvállalkozások megerősödtek, jelentősen nőtt a fiatalabb és idősebb nemzedékeket egymáshoz fűző szövetség ereje. Hosszú évtizedek óta az elmúlt négy év volt az első, amikor évről évre csökkent az infláció, amikor évről évre nőtt a bérek és nyugdíjak vásárlóértéke, amikor évről évre nőtt a gazdaság. Amikor évről évre több támogatás és kedvezmény illette meg a gyermeket nevelő családokat és az otthonteremtésre vállalkozókat, amikor több mint 230 ezer új munkahely jött létre, és évről évre csökkent a munkanélküliség. Mi, Magyarország polgárai ezért tisztában vagyunk azzal, hogy a választásokon sokat nyerhetünk, de van veszítenivalónk is. A nemzetiszocialista rémuralmat felváltó négy évtizedes szocialista diktatúra és a közelmúlt négyévnyi szocialista hatalomgyakorlása megtanított berniünket arra, hogy olyan ország nem lehet sikeres, amelynek kormánya nem támogatja az emberi kezdeményezőkészséget, amely mindig magasabb szempontokra hivatkozva állandóan kiskorúsítani igyekszik polgárait. Mi, Magyarország polgárai kinyilvánítjuk, hogy a múlt század terhes öröksége nem árnyékolhatja be a XXI. századot. Ezért az országgyűlési választásokon arról kell döntenünk, hogy azokra akarjuk-e bízni a sorsunkat, akik az elmúlt 55 évből 47 éven át kormányozták az országot, de mindig kudarcot vallottak, vagy azokra, akik tetteikkel bizonyították, hogy képesek hazánk XXI. századi polgárosodásának biztosítására. Választanunk kell, hogy azoknak adjuk bizalmunkat, akik a Bokros-csomaggal hálálták meg választóik bizalmát, vagy azoknak, akik a Széchenyi-terv révén nyújtanak új és új lehetőségeket a boldoguláshoz. Választanmik kell, hogy azoknak szavazzunk-e bizalmat, aldk 1994-es választási ígéreteiket megszegve bevezették a tandíjat, vág}7 azoknak, akik 1998-as vállalásaikhoz híven eltörölték azt, és az esélykiegyenlítés érdekében ma már diákhitel révén is segítik a tovább tanuló fiatalok versenyképes tudáshoz jutását. Választanunk kell, hogy azokat támogatjuk, akik ígéreteiket megszegve megszüntették a gyedet, valamint eltörölték a gyes és a családi pótlék alanyi jogosultságát, vagy azoknak, akik vállalásaikhoz híven bevezették a gyermekek utáni jelentős adókedvezményeket, újra bevezették a gyedet, és akik újra alanyi jogúvá tették a családi pótlékot és a gyest. Választanunk kell azok között, akik az infláció elszabadításával többször is adósságcsapdába kergették a lakáshitelt felvevő családokat, és azok között, akik 3 százalék alá szorították le az otthonteremtési Intelek kamatait. Arról kell döntenünk, hogy azokat választjuk-e, akik régi, rossz beidegződéseiknek engedve ma sem riadnak vissza a hívő emberek nyalt fenyegetésétől, vagy azok mellett tesszük le voksainkat, akiknek értékrendje a szereteten és kulturális önazonosságon nyugvó közösségekre épül, ideértve az egyházi és a határon túl élő magyar közösségeket is. Arról kell döntenünk, hogy azoknak hiszünk-e, akik most is félelemkeltéssel, pökhendi hazugságokkal igyekeznek érvényt szerezni hatalmi céljaiknak, vagy7 azoknak, akiknek tetteit a tények is igazolják, és alak a nemzet érdekeit sohasem rendelték alá pártérdekeiknek. Arról kell döntenünk, hogy7 hazánk lesz-e az első ország térségünkben, ahol töretlen marad a polgárosodás lendülete, a nyugalom és kiegyensúlyozottság üzenetét küldve Európa polgári demokráciáinak, vagy7 mi is válságból válságba zuhanva próbálunk úrrá lenni azokon a gondokon, amelyek a szocialista hatalomgyakorlás nélkül ismeretlenek volnának mindennapjainkban. VALASZUTHOZ ÉRKEZTÜNK TEHAT. ! A MÚLT ÉS JÖVŐ ERŐI CSAKUGYAN FELSORAKOZTAK A JÖVŐ A MI OLDALUNKON ÁLL, ÉS MI A JÖVŐ OLDALÁN ÁLLUNK Teller Ede fizikus (mélyen érdekelt, de nem magyar állampolgár) • Maracskó Tibor világbajnok öttusázó • Körtvélyessy Zsolt színművész • Jármy Márton válogatott kajakos • Dr. Csapodi Csaba Széchenyi-díjas c. egyetemi tanár • Fazekas Magdolna festőművésznő • Meggyes László festőművész • Dr. Cser Ferenc kutatómérnök • Dr. Horváth Anna orvos • Dr. Ivancsics János egyetemi tanár • Dr. Csókay András idegsebész • Phillip televíziós műsorvezető • Dr. Szilágyi Klára tanszékvezető egyetemi docens • Dr. Tringer László orvosprofesszor • Koppándi Jenő hegedűművész • Jármyné Gulácsy Mária olimpiai ezüstérmes tőrvívó • Sümeghy Zoltán hegedűművész • Bitskey Tibor színművész • Dr. Hámori József agykutató • S. Bóbis Ildikó olimpiai ezüstérmes-világbajnok tőrvívó • Serdián Miklós György író • Pálúr János orgonaművész • Szunyogh Katalin művészettörténész • Dómján Sándor agrármérnök • Dr. Bierbaum Lajosné nyugdíjas • Dr. Farkas László egyetemi docens • Csala Zsófia diplomás ápoló • Dr. Lengyel Alfonz régészprofesszor • Juhász János festőművész • Sípos Zsigmond kétkezi munkás • Dr. Lanczendorfer Erzsébet orvos • Hegedűs Miklós matematikus • Molnár Pál újságíró • Bertók László Attila újságíró • Bretz Gyula építész • Czotter András politológus • Kiczenko Mária tanár • Dér Gyuláné fényképész • Erdei Mónika zenetanár • Kállay Kristóf informatikus • Kerényi István matematikus • Kertészné Győrffy Eszter • Kiss Miklós evangélikus lelkész, újságíró • Koltay Gergely zenész • Kovács Tibor üzletember • Géher Zoltán szállodaigazgató • Medgyessy Mihályné nyugdíjas • Ottlik Péter geológus • Pataki Lászlóné óvónő • Poprády Géza könyvtáros • Szerencsi Péter szövetkezeti elnök igazgató • dr. Berlász Jenő történész • Dr. Vargyas Lajos balladakutató • Dr. Völgyessy Pál egyetemi tanár • Sárdy Csaba médiatanácsadó • Dr. Sárdy László fogorvos • Csapó Ferencné nyugdíjas • Pour Tamás mélyépítőmérnök • Jáger Gyula magánzó • Bogáthy Gyula oki. közlekedés- mérnök • Bogáthy Beáta tanár • Merényi Armand ny. vegyészmérnök • Bogáthyné Merényi Adrién oki. közgazda • Ligeti Ferenc oki. építészmérnök • Ribiánszkyjózsef oki. gépészmérnök • Sásdi Ferenc • Hegedűs Ferenc villamosmérnök • Tóth Gábor vegyészmérnök • Kollár Zoltán vegyészmérnök • Antalffy Huba informatikus • Oláh Sándor tanár • Nagy Benedek gépészmérnök • Nikolausz Simon vegyész • Réti Gábor vegyészmérnök • dr. Somlyódy Csilla jogász • Papp Zoltán informatikus • Bogsányi Dénes tudományos tanácsadó • Kenézlőy Balázs vállalkozó • Ádám Antal vállalkozó • Biedermann Dénes vállalkozó • Dr. Takács Melinda jogász • Dr. Szabó Előd jogász • Dr. Duda Attila jogász • Dr. Szász István Attila jogász • Dr. Réthy Sándor jogász • Rétliy Katalin • Dr. Kárpáti Zsuzsa jogász • Dr. Molnár Andrea jogász • Dr. Gortvay István jogász • Dr. Sárhegyi Zoltán jogász • Krehó Róbert közgazdász • Gortvay Gábor nyugdíjas tanár • Mizsei Klára tanár • Tamás György villamosmérnök • dr. Bittsánszky János vezérigazgató • Reischl István munkanélküli • Éberth Zoltán sakkedző • Boros Béla István mérnök • Szemerey Tamás üzletember • Dr. írás Mátyás orvos • Dr. Barth Anna orvos • írás Emese egyetemi hallgató • Dr. írás Béla orvos • Kállai Anett egészségügyi dolgozó • Dr. Gergely Mihály orvos • Dr. Gergely Mihályné orvos • Gergely András pszichológus • Bereczné Gergely Mária mérnök • Tisza Kálmánná tisztviselő • Tisza Kálmán technikus • Tóth Lajos mérnök • Tóth Lajosné tisztviselő • Ifj. Dr. Gergely Mihály orvos • Iíj. Dr. Gergely György orvos • Gergely Ildikó tanár • Papp Zoltánná óvónő • Tarr Katalin irodavezető • Dr. Póta Sándor orvos • Csömöz Mihályné tanár • Dr. Fügi Sarolta orvos • Dr. Rusvai Antal orvos • Dr. Nagy Lászlóné gyógyszerész • Csajkovics Károly erdész • Csajkovács Károlyné nyugdíjas • Szabó Tibor nyugdíjas • Pálhidy Csaba nyugalmazott főtanácsos • Pálhidy Csabáné nyugalmazott főelőadó • Földvári Ferenc nyugdíjas • Földvári Ferencné nyugdíjas • Ifj. Földvári Ferenc vállalkozó • Juhász Jánosné nyugalmazott tisztviselő • Herczegh Géza mérnök • Szűcsné Pálhidy Edina ruhaipari mérnök • Szűcs György gazdasági mérnök • Vallyon Antal telepvezető • Vallyomié Pálhidy Judit gyógytornász • Farády Géza közgazdász • Farády Gézáné tanár • Kopasz Károly gondnok • Kálmán Lászlóné varrónő • Vass Józsefhé eladó • Balogh Andrásné előadó • Zentai Éva nyugdíjas óvónő • Fábián Tamás nyugdíjas • Erdei Mónika zenetanár • Blaltó József vállalkozó • Kálmán Pétemé óvodapedagógus • Dr. Nagykáldi Csaba tanár • Fábián Tamásné tanár • Ferenczi Mária nővér • Szetei Ferenc gépészmérnök • Szetei Ferencné nyugdíjas • Kruchina Károlyné hittantanár • Spányi Antal lelkész • Odor László egyetemi oktató • Barkas Balázs televíziós szerkesztő • Dr. Dessewffy Alice jogász • Szemerey Tamás üzletember • F'ejér Péter értékesítő • Szemadán György festőművész, író • Bauer István festőművész • Borgó festőművész • Nemeskürty István Corvin-lánccal kitüntetett Szécheny-díjas író • Balogh László • Bakk István László szerszám tervező és készítő • Csudái Endre újságíró • Horváthné Dózsa Mária postai alkalmazott • Botondné köztisztviselő *Bod Péter Ákos egyetemi tanár • Laczay István mérnök • Dr. Jávor Pál ügyvéd • Perlaki Jenő országgyűlési képviselő • Teliér Gyula szociológus • Király Miklós egyetemi docens • Szalonzay Csaba építőmérnök • Buda Dóra • Mészáros László üzletember • Tótit Béláné tanárnő nyugdíjas • Márik Judit • Perjés Tamás szociológus-médiakutató • Komáromi Kristóf közgazdász • Dr. Nyilas György szociológus • Pongrácz Attila tanársegéd, PhD. hallgató • Vattay Dénes nyugdíjas népművelő • Vattay Dénesné nyugdíjas tanítónő • Fodor Mihály • Dr. Viczián György orvos • Dr. Vicziánné Dr. Révy Judit közjegyző • Módly Zoltán tanár • Módlyné Tóth Ágnes közgazdász • Dr. Dulácska Csilla • Martos Tamás • Horvátit Károly termékmenedzser • Pünkösd Sándor üzentiyjémök • Pünkösd Sándorné tanárnő • Pünkösd Berta joghallgató • Kádár Jenőné nyugdíjas • Koncz István tanár-könyvtáros • Mészáros Gergely könyvtáros • Esztergár Pál okleveles gépész- és villamosmérnök • Dr. Petz László ügyvéd • Dr. Solyntosi László egyetemi tanár • Mórász Éva gyógytornász • Mórász Tamás vegyészmérnök • Dr. Nyikos Eszter jogász • Kardos Levente egyetemi hallgató • Dr. Róna György orvos • Dr. Sztrilich András ügyvéd • Dr. Sztrilichné Németit Katalin könyvelő • Dr. Horváth Miklós állatorvos • Dr. Horváth Miklósné vegyészmérnök • ifj. Dr. Horváth Miklós fogorvos • Hátsági Béla agrármérnök • Szabó Imola Éva • Emődy Csaba mérnök-vállalkozó • Emődy Anna Mária belsőépítész, bútortervező, vállalkozó • Garai György7 általános iskola igazgató • Gariné Lóránt Andrea programozó • Haraszti László ügyvezető igazgató • Haraszti Lászlóné szerkesztő • Binder István • Csernus László • Dr. Veres Lajos ügyvéd • Rendeld Róbert ta-nuló • Dr. Ilerczeg Béla orvos • Mészáros István egyetemi hallgató • Németit Kálmán egyetemista • Dr. Sarkady László fiil-orr-gégész főorvos • Korbuly Szilvia végzős főiskolai hallgató pedagógus jelölt • Dr. Gyarmathy László ny. á. orvos ezredes katonadiplomata • Dr. Gyarmathy Lászlóné laboraszisztens • Gyarmathy Orsolya egyetemi hallgató és még sok ezren Politikai hirdetés