Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-06 / 55. szám
2002. március 6., szerda MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIRDETÉS / 6 Miskolc és környéke 0 Eboltás Miskolcon. A kötelező, veszettség elleni védőoltást holnap délelőtt 9-től délig Szirmán az Erkel Ferenc utca 46. szám alatt, délután 2 és 4 között Görömbölyön a Vízirózsa utca 2. szám alatt adják a kutyáknak. Pénteken délelőtt 9-től délig a Martintelepen a Kisfaludy utca 35. számnál, délután 2-től 4-ig a Fes- zty Árpád utca 13. számnál oltanak. 0 Sulikóstoló. A Könyves Kálmán Általános Iskola március 7-én délután 3 órától vidám játszóházba várja a leendő elsősöket. 0 Szülőklub. Szülőklubot szervez a József Úti Óvoda ma délután fél 4-kor. Az előadás címe: Az óvodáskorú gyermekek testi és idegrendszeri fejlődése, fejlődési és magatartási zavarok. Gergely-járás Szirmabesenyó' (ÉM) - Hagyományos rendezvényükre, a Gergely-járásra készülnek a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Művészeti Alapiskola tanulói. A diákok március 12-én, Gergely-nap- ján felkeresik a település mindkét óvodáját, hogy ott zenével, tánccal fűszerezett műsorukkal hívogassák az óvodásokat az iskolába. A régi népszokás szerint Ger- gelynapon egykor csapatostul járták a gyerekek a falvakat, beköszöntöttek a házakba, hogy toborozzák az iskolásokat. A köszöntés célja valójában az volt, hogy adományokat gyűjtsenek a tanítójuknak. Bál az artistákért Miskolc (ÉM) - Jótékonysági bált rendez a Miskolci Autista Alapítvány március 23-án, szombaton este fél 7-től a Hermán Ottó Gimnázium éttermében. A szervezők a bál bevételét az alapítvány családi otthonának bővítésére fordítják. Az otthonban tizenöten laknak, működtetnek napközi foglalkoztató műhelyt, foglalkoznak kihordásos étkeztetéssel is, és egy kecskefarmot is fenntartanak. Az otthon bővítésének célja egyebek mellett például az, hogy akadálymentesítsék az épületet. Az alapítványi bálra jegyek 3500 forintért a családi otthonban (3530 Miskolc, Cser- mőkei u. 2/A), a rendezvény szervezőinél vagy az ellátottak szüleinél válthatók. Tapolca kulcsa a bariang és a strand Több a látogató, de hiába több a szálláshely is: a vendég egy-egy helyen még kevés Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - BGO) - Tapolca idegenforgalmilag még mindig vonzó - bár az elmúlt években mintha egy kicsit jobban vonzotta volna a szálláshely-építő befektetőket, mint a vendégeket. Idén ismét a Miskolci Vízművek (Mivíz) Rt. hasznosítja a tapolcai csónakázótó szigetén álló presszó bérleti jogát. Mint Vojtilla Lászlótól, a cég elnök-igazgatójától megtudtuk, a sziget egy része érintett a barlangfürdő fejlesztésének negyedik ütemében, így most kézenfekvővé vált, hogy az egész hasznosítása a Mivíz-hez kerüljön. Ennek az épületnek - hangsúlyozta az igazgató - ez lesz az utolsó szezonja a bontás, majd újjáépítés előtt. Ám ez a szezon lehetőséget adhat egy vállalkozónak, hogy az egyre intenzívebb tapolcai idegenforgalomban modellezni tudja, milyen irányban kellene majd tevékenységet választania az új épület későbbi bérlőjeként. A sziget a későbbiekben megszűnik - tudtuk meg - a mostani híd helyett a sétány egy szakasza vezet majd oda, így félsziget lesz. Sok vendég, sok hely A megyeszékhely idegenforgalmában rendkívül hangsúlyos szerepet játszó Tapolca az elmúlt években látványos változásokon ment keresztül - a területében és szolgáltatásaiban is bővülő termálfürdő, a sétány lebontott, majd újjáépített büfésora, az újabb és újabb, frissiben nyitott szálláshelyek ugyan úgy átrajzolták a városrész képét, mint a valamikor országosan Tapolca-emblémaként ismert Juno szálló bezárása. Bár a területen sok kereskedelmi szálláshely várja az érkezőket, a panziók és motelek egyelőre nem tudták - és talán nem is tudhatják - betölteni azt a szerepet, amit eddig a 102 szobás, nagy rendezvényekre is alkalmas Juno fel tudott vállalni. Mint Bodnár Krisztina, az önkormányzat várospolitikai osztályának idegen- forgalmi referense kérdésünkre elmondta, tapasztalataik szerint a vendégek száma nő, a szállásadók mégis egyre kisebb forgalomra panaszkodnak. Ennek oka lehet, Hasznosítás előtt a tapolcai Sziget hogy 1998-hoz képest 2000-ben az idegenforgalmi férőhelyek száma 28 százalékkal bővült, míg ugyan„Kincsessziget?” A tapolcai csónakázótavon található sziget sorsa az utóbbi szűk évtized alatt meglehetősen hányatott volt. A terület kezelési joga 1995 áprilisában került a Mivíztől a Miskolci Ingatlan Kezelő (MIK) Rt.-hez, ezt a jogot az ingatlankezelők 2001 áprilisában adták vissza. A presszót 1995 és 2001 között öt bérlő üzemeltette, ennek folyamatossága azonban több Ízben is megszakadt - a vendéglátó- hely esetenként 3-6 hónapra is üresen maradt az egyes bérleti szerződések között. ebben az időszakban a vendégéjszakák száma 6, a vendégek száma pedig 14 százalékkal nőtt. A tendencia tehát az - fejtette ki az önkormányzat szakembere -, hogy egyre több vendég jön, ám egyre több szálláshely közül választhat. 3 csillag kellene A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője, Kovács Gábor szintén annak a véleményének adott hangot, hogy kellene Tapolcának egy „rendes, tisztességes” szálloda, egy olyan, Juno-kategóriájú komplexum, amelyik minimum 3 csillagos, és olyan tömeget tud befogadni, illetve olyan szolgáltatásokkal rendelkezik, amit kategóriájából adódóan egy panzió, vagy motel nem tud nyújtani. Bodnár Krisztina a Juno szállóról elmondta, a tavaly ősszel bezárt hotel ellen most csődeljárás folyik, a felszámoló bezáratta, több információval a város egyelőre nem rendelkezik. Kérdésünkre, hogy elképzelhető- e, hogy lebontják a szállodát, az önkormányzat illetékese hangsúlyozta, hogy erről a lehetőségről nem hallottak, egy magas épület bontása - főleg ilyen beépített területen - egyébként is meglehetősen nehezen kivitelezhető megoldás lenne. Az azonban kétségtelen - mutatott rá -, hogy egy teljes, alapos felújítás ráférne az épületre egy esetleges újranyitás előtt. Fórum Tapolcáról a Borsod Online-on: foium.boQiiTiu Egy terv: hotel a banyaban Bár egyebek közt az elhagyott kőbánya területén is tervbe vették a lehetőségét, a város egyelőre nem gondolkodik szállodaépítésben, a panzióhálózat fejlesztése azonban szerencsés megoldás lenne - hallhattuk Molnár Páltól, a Tapolcai Részönkormányzat elnökétől. Mint elmondta, új szálloda építésére alkalmas terepnek a kőbányai kolónia lebontása (és természetesen a lakók megfelelő elhelyezése) után felszabaduló terület tűnt - bár egy kicsit valóban távol van a jelenlegi tapolcai központtól, ilyen jellegű beruházásra sem a csónakázótó körüli parkban, sem ennek környezetében nem kerülhet sor. Tapolca idegenforgalmának jót tenne - fogalmazta meg a részönkormányzat elnöke -, ha még több kulturális program és szórakozási lehetőség várná az ide érkezőket. Tapolca kulcsa a barlangfürdő és a strand - hangsúlyozta -, ezek pedig továbbra is vonzzák a vendégeket - a szezon kezdetére elkészül a strand vízforgató berendezése, így a létesítmény idén is kinyithat. Hirdetés---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Exkluzív szépségszalon a belvárosban <6 Egyedülálló az ionlthermle super detox karcsúsító kezelés Ultrahangos ránckezelés Exkluzív környezetben várják a vendégeket Kizárólag a kozmetikai Oscar-dí- jas francia Les Complexes kozmetikumokat használják a miskolci Fanny' s Beauty Center Szépségszalonban. Milyen szolgáltatásokkal, különlegességekkel találkozhatnak azok, akik elmennek a Széchenyi u. 48. szám alatti épület emeletén található Fanny's Beauty Center Szépségszalonba? Melyek azok a testkozmetikai kezelések, amelyek Miskolcon csak itt vehetők igénybe? Ezekre, és más kérdésekre kértünk választ Dukátné Jochmann Andreától, a szépségszalon tulajdonosától.- Fő profilunk a testkozmetika - kezdte a szalon bemutatását a tulajdonos. - Ezen belül alkalmazzuk az arc- és dekoltázskezeléseket, a karcsúsító, alakformáló és cellulitis-test- kezeléseket. Különleges kozmetikumokat, az innovációs díjjal kitüntetett Les Complexes Biotechniques Intézet termékeit használjuk, ami önmagában is kiváló minőséget mutat. Ennek a francia kozmetikai cégnek referenciaszalonjaként működünk.- Ha valaki felkeresi a szépségszalont, mivel és hogyan fogadják?- Először is kellemes, minden igényt kielégítő környezetben és egy hűsítő zöld teával várjuk, fogadjuk vendégeinket. A kezeléseket megelőzi egy ingyenes kozmetikai tanácsadás, melynek során kozmetikusaink a legmegfelelőbb kezelési módokat és készítményeket ajánlják vendégeinknek. A legújabb kozmetikai berendezéseink segítségével a megszokottakon túl speciális módszereket is alkalmazunk, így például a végleges szőrtelenítési eljárásunkat, vagy az ionithermie super detox karcsúsító kezelést, mellyel Miskolcon csak nálunk találkozhatnak a szépülni vágyók.- Ez utóbbi kezelésnek milyen jótékony hatásai vannak?-A kezelésnek köszönhetően hihetetlenül gyorsan szabadulhatnak meg vendégeink a felesleges centimétereiktől, miközben a bőr láthatóan feszesebb, simább lesz. Lényeges még, hogy a karcsúsító kezelés következtében eltűnik a narancsbőr is. A mell- és karfeszítő kezelés révén pedig erősödik a mell és a mell környéki izomzat, miközben a keblek láthatóan megemelkednek. A harmadik, az ionithermie super kollagén arcfeltöltő kezelés eredményeképpen rugalmas arcbőrrel, kisimult ráncokkal távozhatnak vendégeink. Az ionithermie super arcfeszítő kezelés segítségével pedig egyidejűleg vesszük fel a harcot a szemkörnyéki duzzanatok, a száraz arcbőr és a megereszkedett arcizmok ellen.- A szépségszalonban található még egy különleges berendezés, ez pedig az infraszauna. Miben rejlik ennek a különlegessége?- Az infraszauna lényege, hogy a szaunakályha helyett infrasugár- zók közvetlenül melegítik fel a testet, és a bőr mélyebb rétegeit elérve még jobban izzasztanak. Ily módon kiválóan alkalmas erős bőrregeneráló cellulitkezelésre, fogyasztó, tisztító kúrára, illetve az immunrendszer erősítésére.- A specialitásokon túl nyilván igénybe vehetik a vendégek a hagyományos módszereket is.-Természetesen, az ultrahangos és komputeres zsírbontás, a vákuumos nyirokmasszázs, az izomstimu- lálás, a parafangókezelés és nem utolsó sorban a fogyasztó, zsírégető masszázs, amely nagyon hatásos és kedvelt a vendégek körében. Várjuk vendégeinket, hogy személyesen is kipróbálják, megtapasztalják milyen hatékonyak a szépségszalonunkban alkalmazott módszerek, kezelések. Fanny' s Beauty Center Szépségszalon Miskolc, Széchenyi u. 48. sz. 1/2. Telefon: 46/381-322 Nyitva: hétfőtől péntekig 8-21 óráig, szombaton 8-14 óráig.