Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-04 / 53. szám

2002. március 4., hétfő SZIRÉNA / 8 HÍRCSOKOR 0 Leforrázott gyerek. Égési sérülések­kel szállítottak kórházba egy kisgyereket vasárnap Sajóhídvégró'l. Mint később ki­derült, a forró vizet öntötte magára az apróság. Elsősorban a lábán szenvedett el első-másodfokú sérüléseket. 0 Vandálok az iskolában. Az egyik ede- lényi általános iskola épületéről idege­nek leszerelték az ereszcsatornát. Össze­hajtogatták, összetaposták a lemezeket és az udvaron hagyták. Az okozott kár majd nyolcvanezer forintra tehető. 0 Sokmilliós betörés. Hatalmas zsák­mányra tett szert az az ismeretlen be­törő, aki behatolt egy sajószentpéteri családi házba, majd elvitte a tulajdo­nos készpénzét, értékpapírjait és éksze­reit. A kárérték huszonnégymillió forint. Az egyik pórul Járt autó Fotó: Ádám János Szembe találkoztak Miskolc (ÉM - PT) - Eddig tisztázatlan körülmények között hajtott egymásnak egy szlovák és egy magyar rendszámú au­tó szombaton délelőtt a Harsányi úton Az anyagi kár jelentős. A baleset körülmé­nyeit a rendőrség vizsgálja. További képek: www.boon.hu. Mentő is kellett Miskolc (ÉM - PT) - A Harsányi úton szombaton délelőtt bekövetkezett árokba csúszáshoz mentőt is kellett hívni. A sze­mélygépkocsiban ülő személy ugyanis könnyebben megsérült. A Miskolci Men­tőszolgálat emberei ellátták az illetőt. További képek: www.boon.hu. Az árokba csúszott Fotó: Ádám János Dőltek, mint a bábuk Miskolc (ÉM - PT) - Igen különös ered­ménnyel és látvánnyal végződő közlekedé­si baleset történt szombaton Miskolcon a Szent István utcánál, amikor egy Merce­des személygépkocsi vezetője eddig isme­retlen okból letért az útról, és nekiment egy betonvillanyoszlopnak. A jármű eleje összetört, és a becsapódási energiától a ka­rosszéria néhány méterrel odébb állt meg. A nem mindennapi látványt az eredmé­nyezte, hogy az oszlop kettétört és kidőlt, de a földre zuhanás közben magával rán­tott további két betonoszlopot is. Az útsza­kasz úgy nézett ki, mintha orkán söpört volna végig és csavarta volna ki helyük­ből a betontömböket. Az anyagi káron túl azonban szerencsére személyi sérülés a vé­letlennek köszönhetően nem történt. További képek: www.boon.hu. Az oszlopdöntő kocsi Fotó: Vajda János A szerencsétlenség során egy nő meghalt, egy férfi állapota továbbra is válságos Ez az útszakasz már régóta balesetveszélyesnek számít, a figyelmetlenség miatt azonban mégis gyakoriak a tragédiák Fotó: vajda János Miskolc, Bükkábrány (ÉM - PT) - Feltehetően egy szabály­talan előzés indította el azt a szombaton reggel a 3-as fő­úton bekövetkezett balesetso­rozatot, mely végén öt gépjár­mű összetört. Egy 25 éves nő a helyszínen meghalt, további nyolc sérültet kórházba szállí­tottak - tájékoztatott Bikki János alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályvezetője. A Vatta és Bükkábrány között történt tömeges közlekedési baleset valós körülményei egyelőre nem tisztázottak. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a történteket. Az igazságügyi és gépjármű­közlekedési szakértőnek bonyo­lult modellezési munkát kell még elvégeznie, hogy megállapít­ható legyen: miként játszódha­tott le a személyautók és a ka­mion egymásnak csapódásának pontos eseménysora. Ennek az iratnak a kimunkálása azonban hetekig is eltarthat. Czecz János, a Miskolci Mentőszolgálat szol­gálatvezetője kérdésünkre el­mondta, hogy öt mentőautót és a mentőhelikoptert is a helyszín­re vezényelték a sérültek ellátá­sa és elszállítása érdekében. Egy fiatal nőn már nem lehetett se­gíteni. Nyolc személyt azonban' megosztva a megyei és a diós­győri kórházba szállítottak. A sé­rültek utastérből való kimenté­sében részt vettek a tűzoltók is. Vasárnap délutáni információ szerint a diósgyőri kórházban még három súlyos és egy kön­nyű sérültet kezeltek. A megyei kórház központi anaszteziológiai intenzív osztályán egy férfi vál­ságos, eszméletlen állapotban fe­küdt. Két személyt súlyos sérü­léssel kezeltek és egy főt hazaen­gedtek a kórházból. További ké­pek: www.boon.hu. Onga (ÉM - PT) - A rossz látási viszonyok is közrejátsz­hattak abban a balesetben, mely során egy kerékpárost elütöttek Ongán szombaton este. Az esőzés miatt feltehetően nehezebben lehetett észrevenni a biciklistát. Arról nincs információnk, hogy a kétkerekű járművön volt-e világítóberendezés, és azt hasz­nálta-e az illető vagy sem. Az elütött személyt kórházba szál­lították. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. További képek: www.boon.hu A helyszínelés egy kissé akadályozta a forgalmat Fotó: vajda János Halottat találtak a tótban Szín, Miskolc (ÉM - PT)- Az egyik, Szín községben található ingatlan középko­rú férfi lakójának holttes­tét emelték ki a kútból szombaton a tűzoltók. A férfire édesanyja talált rá - tájékoztatott Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtó- referense. A titokzatos haláleset körül­ményeit egyelőre homály fedi. Az azonban bizonyos, hogy a férfi magában élt a családi ház­ban, és édesanyja ment át hoz­zá a haláleset felfedezése nap­ján. Mivel nem találta fiát, ke­resni kezdte a portán. A férfi az udvaron lévő hat méter mély kútban, az ötven centimé­teres vízben feküdt mozdulat­lanul. Mivel a haláleset körül­ményeit senki nem ismeri, a főkapitányság forró nyomos csoportját is a helyszínre hív­ták. Az orvosszakértő elsődle­ges megállapítása szerint ide­genkezűségre, szándékos cse­lekményre utaló adat nem me­rült fel. Egyik lehetőségként az is felvetődik, hogy véletlen baleset vezetett a tragédiához, és a férfi csupán beleesett a víznyerő helybe. Feltehetően egy napja lehetett a kútban. Ezért egyelőre államigazgatási eljárásban vizsgálják a halál­eset körülményeit. A boncolást követően állapítható meg azon­ban kétséget kizáróan, hogy va­lójában mikor és mitől követ­kezett be az illető halála. Itt találták meg a férfit Fotó: Vajda János Mezőkövesd (ÉM - SZÍ) - Mezőkövesd régi városrészé­ben, a védetté nyilvánított Hadasban leégett Jacsó Ti­bor üvegcsiszoló műhelye. A mester az ablakon át észlelte a füstöt, s kiszaladt a ház­ból. Akkor már a szomszé­dok vödrökkel locsolták a nádtetőt, s riasztották a tűz­oltókat is. Barta László tűzoltószázados tájékoztatása szerint szerdán 14 óra 26 perckor vonultak ki há­rom kocsival, s egy óra alatt si­került megfékezniük a tüzet, s megvédeni a közeli házakat a lángoktól. Nem kis veszélyben volt a környék, hiszen a Hadas városrészre jellemzően a házak közel épültek egymáshoz, sőt az új, szintén náddal fedett házak is illeszkednek ehhez a stílus­hoz. Az erős szélben 10 perc alatt lángok martaléka lett a nádtető, de azt meg tudták aka­dályozni a tűzoltók, hogy a bel­ső térbe is szétterjedjen. így si­került kimenteni a gépeket, ér­tékeket az udvarra. A vízzel átivódott vályogfalak, födém azonban valószínűleg rövid időn belül összeroskad. A tűzvizsgálat során feltételez­hető volt az idegenkezűség, ezért a tűzoltóság átadta az ügyet a rendőrségnek. Jacsó Tibor az egykori műhely rom|al között Fotó- szatmári írén

Next

/
Oldalképek
Tartalom