Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-23 / 69. szám
2002. március 23., szombat ÉSZAK-MAG YABOBSZÁG* SZIRÉNA / HIRDETÉS / 10 HÍRCSOKOR r , - J j j J WjWt’j - ’JJj'-'.'í-''yi t 0 Betörte az üveget. A Tiszai pályaudvaron lévő aluljáróban található pavilon üvegét törte be egy miskolci férfi, akit a járőrök nem sokkal később az utcán elfogtak. 0 Nyitott ablakon érkezett. Nem tudott ellenállni az edelényi lakás nyitva lévő ablakának egy helyi férfi. Bemászott, ellopott egy mobiltelefont és CD-lemezeket, majd az ablakon távozott. Nem sokkal később forró nyomos intézkedés eredményeként elfogták a rendőrök. 0 Lapáttal támadott. Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indítottak eljárást az ellen a miskolci férfi ellen, aki a lillafüredi buszmegállóban várakozó személyre minden ok nélkül rátámadt. A kezében lévő lapáttal ütlegelte áldozatát. Elfajult a bükki kőlopás Répáshuta (ÉM - OlKa) - A Bükk felszíni köveit régebben legálisan használhatták mész előállítására. Később megszüntették az erdészeti mészégetőket, követ sem adtak, így Mexikó-völgyből kellett azt hozatniuk a maszekoknak. Majd az a bánya időlegesen szünetelt. Ekkor kezdődött - a fa lopása mellett - a kövekkel való csencselés a Bükkben.- A kőlopások hatására lazul a talaj, erózió indulhat meg, ami fáradtságosán és költségesen visszafordítható folyamat. Ráadásul a kövek környékén számos értékes növény él, amelyek kárt szenvedhetnek emiatt. Az egyszeri lopások egyébként nem okoznak nagyobb pénzügyi károkat, viszont ennek folyamatossága már jelentős értéket képvisel - tájékoztatta lapunkat Vasas Ernő, a répáshutai erdészet vezetője. - Emellett a fák kivágása is egyre nagyobb károkat jelent, ugyanis már nem csak tüzelőnek valót, de értékes fákat is ellopnak. Mint megtudtuk, a fával üzletelők közül sokakat rajtakaptak, s kőlopás ügyében is történt már feljelentés. A büntetés azonban igen minimális: pár ezer forint. Figyelő rendőrszem a levegőben A balesetek számának növekedése miatt új eszközöket is bevetnek a megelőzés érdekében Miskolc, Szerencs (ÉM - PT) - A szerdán megkezdett és pénteken folytatott fokozott közúti ellenőrzés során sok gépjárművezetőre szabtak ki helyszíni bírságot, jelentették fel vagy vonták be vezetői engedélyét - tudtuk meg Kompoltiné Jakab Ilona századostól a megyei rendőrfőkapitányság szóvivőjétől. A közlekedésbiztonsági statisztikai adatokban 12 százalékos balesetnövekedés következett be tavaly az előző évi mutatókhoz képest - hangzott el a B.-A.-Z. Megyei Balesetmegelőzési BizottAkik bírságot kaptak Fotó: p. T. ság minap megtartott értékelő összejövetelén. Balázsi István alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese elmondta, hogy míg 2000-ben 924 személyi sérüléses baleset történt, 2001-ben 1035-re emelkedett ez a szám. A kazincbarcikai és ózdi kapitányságok működési területének kivételével mindenütt balesetnövekedést regisztráltak. Ötvenen vesztették életüket az utakon. Több év átlagában azonban még mindig jók a megye közlekedésbiztonsági adatai. A beszámoló során elhangzott, hogy a legtöbb esemény a 3-as főúton történt, nagyobb mértékben növekedett a 35-ös és 37-es főutakon. Minden bizonnyal a kedvezőtlen mutatóknak is köszönhető, hogy a rendőrség fokozott ellenőrzésbe kezdett. Új módszerként bevetették a rendőrségi helikoptert is. A levegőből égi szemként irányították az autós és motoros járőrök figyelmét a szabálytalanul közlekedőkre. Könnyebben kiszűrhetővé váltak például a száguldozok, vagy azok a tehergépkocsik, amelyek a szabályokkal ellentétben tartósan haladtak a belső sávban. Tegnap a 37-es főútra koncentráltak a rendőrök, és motoros járőrökkel megerősítve dolgoztak a traffipaxosok a gépjárművezetők bánatára. Árokba hajtott. A 35-ös főút Muhi körforgalmi szakaszán borult az árokba tisztázatlan körülmények között egy személy- gépkocsi pénteken. Az első információk szerint a kocsiban utazó személyt kézsérüléssel szállították kórházba a tiszaújvárosi mentők. Az anyagi kár jelentős. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. További képek: www.boon.hu Fotó: v.Cs. Tanár elleni erőszak: nem először Amilyen a társadalom, olyan az iskola Miskolc (ÉM - Hl) - A társadalom tükörképe az iskola - értékelte az Igriciben történteket a Pedagógus Szak- szervezet megyei titkára. Mint arról korábban beszámoltunk, a Tiszaújváros melletti településen szülők késsel és botokkal támadtak egy pedagógusra.- A pedagógusok elleni erőszak országos jelenség. A szakszervezet a tagoknak jogi segítséget, egyéb támogatást tud nyújtani, de az erőszakos cselekményeket megakadályozni nem képes. Ahogy más sem - véli Simon Istvánná. A Pedagógusok Szakszervezete B.-A.-Z. Megyei Szövetségének titkárát arról kérdeztük, veszélyes- e ma pedagógusnak lenni.- Az iskola a társadalom tükörképe. Az erőszak ott is megjelenik. Tudunk esetekről, amikor hátba szúrtak egy pedagógust, máskor két testnevelőtanárt vert meg egy apa. Az iskolákból nem egyszer lopnak, megrongálják a gyermekek holmiját. Az oktatási intézmények nyitottak, ez alapvetően jó, hiszen kedvezően hat a szülő-pedagógus viszonyra. De egyben veszélyes is. Az indulatok elszabadultak, nincs hathatós kontroll - mondta. Hozzátette: az 5300 aktív tagot számláló szakszervezet csak akkor tud segíteni, ha már megtörtént a baj. Tagjainak ingyenes jogi tanácsadást, szükség esetben ingyenes jogi védelmet tudnak biztosítani, esetleg gyorssegélyt nyújtanak. De kérés nélkül nem lépnek. Mivel az igrici pedagógus még nem fordult hozzájuk segítségért, az ügyet a titkár csak a médiából ismeri. Kettőt tört egy csapásra Miskolc (ÉM - PT) - A 3-as főút miskolci cementgyár előtti útkereszteződésében fékező személyautó mögött nem tudott megállni az érkező pótkocsis teherautó, ezért vezetője félrekapta a kormányt és a belső sávba kanyarodott. Csakhogy ott is volt egy személyautó, aminek az oldalába csapódott a teherjármű ütközője. A baleset miatt a közlekedésben rövidebb időre torlódás következett be. A járőrök vették át a forgalom irányítását. Az anyagi kár jelentős. Az ijedtségen kívül azonban személyi sérülés szerencsére nem történt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. További képek: www.boon.hu Két autót tört Össze Fotó: Puskár Tibor Megismerte a karambolt Miskolc (ÉM - PT) - Pénteken az egyik jogosítványszerzésre készülő személy kénytelen-kelletlen megtapasztalhatta Miskolcon a karambol nem kívánt élményét is. A Tiszai pályaudvar előtti körforgalomból kiérve a Baross Gábor úton haladva a kereszteződésben összeütközött egy a Szinva utca irányából kihajtó autóssal. A felelősség kérdésében a felek nem tudtak megegyezni, ezért rendőrt hívtak. További képek: www.boon.hu Összeütköztek Fotó: Puskár Tibor CITROÉN Vissza nem térő, ünnepi alkalom! Az Ön márkakereskedői: CITROEN HORVÁTH, 3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 36/a., Tel.: 47/521-164 CITRO-MARKT KFT., 3533 Miskolc, Andrássy u. 45., Tel.: 46/530-554 CITROEN A vezetés forradalma A tűz oka Ismeretlen Fotó: p. t. jUMpy Zebránál gázolták ela gyereket Háztűz a Gerő utcában Miskolc (ÉM - PT) - Két szerrel vonultak a tűzoltók a miskolci Gerő utcában található egyik családi házhoz pénteken délután. A hosszú és keskeny udvarú portán található épület középső traktusában égett a tető és helyiségek. A sűrűn beépített övezetben a lángokat vízsugárral gyorsan megfékezték. A nagyon közeli szomszédos építményekben nem keletkezett kár. További képek: www.boon.hu Gyerekgázolás Miskolc (ÉM) - A Szent Anna téren eddig tisztázatlan körülmények között ütött el egy Trabant egy gyereket pénteken kora este Miskolcon. A fej- és lábsérülést szenvedett gyerek állapotát a helyszínre érkező rohamkocsiban stabilizálták, majd a mentők kórházba szállították. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. További képek: www.boon.hu Az új Citroen Jumper bevezetésének alkalmából most az összes Citroen haszongépjármű - Jumper, Jumpy, Berlingo, C15, Saxo Entreprise, - hihetetlen finanszírozási feltételekkel lehet az Öné! A részletekről érdeklődjön a márkakereskedőknél! 2002. március 8-tól, amíg a készlet tart.