Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-04 / 53. szám
SAPARD-pénzek Cél az adottságoknak megfelelő infrastruktúra /7 Kampány A tartós tej veszélyeztetheti a tejipart /7 Jégrevü IDŐJÁRÁS: Tizenhárom adott Napsütés, felhőkkel JKÍ : | ;$3 gól nulla kapott Nappal 7, 8 °C we vCl tá'' ellenében /12 Éjszaka -2, 0 °C ÁRA: 59 Ft, előfizetőknek: 34,30 Ft2002. március 4., hétfő 58. évfolyam, 53. szám Megjelenik: 53 000 példányban Ez a pont Is a hazaiaké Fotó: Ádám János Extra-Vasút Miskolc (ÉM)- Bejutott az Extraligába az MVSC-MÁV MTM női NB I-es röplabdacsapata, miután a két győzelemig tartó osztályozó során a második mérkőzését is megnyerte a Haladás ellen, ezúttal hazai pályán. /9 Más idők járnak a Városmajorban Budapest (ÉM) - A jegyzőkönyv tanúsága szerint hiába nyert a hazai csapat, a szombati összecsapásnak még nincs végleges győztese. A mérkőzés végén a DKSK részéről rávezették a jegyzőkönyvre, hogy megóvják a meccset szabálytalan időmérés miatt. - Nyolc napon belül kell az óvást benyújtanunk a Ligához, és ezzel együtt befizetni az óvási díjat, amit meg fogunk tenni. Ez a legkevesebb amit tehetünk egy olyan meccs után, amelyen jobbak voltunk, de nem nyerhettünk - jelentette ki Dubei Tibor, a DKSK ügyvezető igazgatója. /12 Diósgyőri támadás Fotó: Berecz Csaba ÉSZAK-MAfiYARORSZÁS KI 3501 Miskolc, Postafiók 351 ® (46) 502-900 Vendéglátás Falusi szállásadók férőhelyei megyénkben A falusiak is a muftiknál költenek Bodrogköz (ÉM) - Míg a kisboltok mind nehezebb helyzetbe kerülnek a kistelepüléseken, az italboltok működése stabilnak látszik. Ráadásul szinte nem tudnak annyi kocsmát nyitni adott településen a kereskedelmi vállalkozók, hogy az meg ne éljen. A vidéken élő, vásárlóképes réteg egyre inkább a multinacionális áruházakban vásárolja meg a tartós fogyasztási cikkeket - vélik a térség közéleti emberei. A minimálbértől némileg többet kereső emberek is inkább havonta egy alkalommal kocsiba ülnek (esetleg több család is), és egy hónapra bevásárolnak valá- melyik akciókkal teli nagyáruházban. A kisboltoknak pedig maradnak a kispénzű, gyakran hitelre vásárló emberek. Sok üzletet éppen az visz vízre, hogy az adósok nem fizetik ki a tartozást. Ezzel szemben a kisebb-na- gyobb italboltok stabilan megélnek. Akadnak, akik úgy látják: az olcsó borok és pálinkák csábítják az embereket a pulthoz. Mások a társaságot keresik a kocsmában, egy-egy pohár bor mellett órákat képesek elülni. A legtöbb kocsmának stabil, kialakult vendégköre van, amely akár hosszú távön is képes eltartani a vendéglátóegységet. A kistelepülések italboltjai pedig rendszerint nem igényes helyek, arra sokak szerint igazából nem is lenne igény. A bodrogközi közéleti emberek között van, aki úgy véli, vannak emberek, akik hamarabb költik a pénzüket italra, mint bolti árura. Ennek egyik oka, hogy sokan a kertben és a ház körül megtermelik az asztalra valót, másrészt pedig a gyakran lelki okokra, megélhetési nehézségekre visszavezethető alkoholizmus. /3 Tömeges baleset. Feitehetően egy szabálytalan előzés indította el azt a szombaton reggel a 3-as főúton bekövetkezett balesetsorozatot, mely végén öt gépjármű összetört. /8 Fotó: Va)da János Kevesebb a külföldi a megyében Budapest, Miskolc (ÉM - UM) - A kedvezménytör- vénynek egyelőre nincs kimutatható hatása a külföldiek munkavállalására, év eleje óta országosan mindössze egyetlen olyan engedélyt adtak ki a munkaügyi központok, amely ennek hatása alá esik. A külföldiek magyarországi munkavállalásának szerény mértékét jelzi, hogy az eddig kiadott engedélyek száma nem érte el az ugyanezen időszak alatt az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz bejelentett munkaerőigény 10 százalékát sem. Megyei helyzet Az év első hónapjában a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ 38 külföldi állampolgár számára adott munka- vállalási engedélyt, kilenccel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Többségük Moldáviából (21 fő) érkezett, 7-en jöttek Ukrajnából, 6-an Romániából, s 1-1 fő Szlovákia, Oroszország, illetve Európán kívüli ország lakója. A kedvezmény törvény alapján nálunk még nem adtak ki munka- vállalási engedélyt. A januárban kiadott engedéllyel rendelkezők kétharmada varrómunkásként dolgozik, e szakma megyénkben hosszú ideje hiányszakmának számít. A többi munkavállaló a Borsodban megtelepedett külföldi tulajdonú társaság vezető munkatársa lett (5 fő), vagy tanárként (4 fő), orvosként (2 fő), valamint lakatosként és sportolóként (1-1 fő) kapott munkát. /2 Soha rosszabb nyitányt! a labdarúgó nb i/b Keleti csoportjának tavaszi nyitó mérkőzésén a 20. fordulóban: Diósgyőri VTK - REAC 2-1. /10 Fotó: Vajda János ' IV Nyolcvanezer tulipán Miskolc (ÉM) - Javában takarítják a közterületeket a megyeszékhelyen. A tavaszi takarításra, virághagymák ültetésére mintegy 20 millió forint jut az idén. A város tavaszi takarítása az enyhe időnek köszönhetően már február elején elkezdődött. Hozzávetőleg 220 ember (százzal több, mint általában) dolgozik a szilárd burkolatú részeken. /3 Hirdetés fordfocus ajándék klímával Valamennyi extra garancia szolgáltatásunkat 50% kedvezménnyel ajánljuk önnek! A képen látható autó illusztráció. V £*gÉE. Fordudvar: Miskolc. Józsii A. u. 45 Til.: (46)500-511 Ford SAT Sátoraljaújhely. Pataki u. TaUfax: (47)326-666 Auiopanta esi. Ózd. Ciépányi u. 235. TaUfax: (48)471.965 Valamennyi FordFocust ajándék 1,4 Ambiente, 3 ajtós: 2 790 000 Ft manuális légkondicionálóval kínáljuk! 1,4 Ambiente, 5 ajtós: 2 949 000 Ft 1,4 Ambiente, 4 -“'t~ « """ Vásároljon FordFocust március 31-óig 20%-os ki 15,95%-os fix kamattól (THM) 17.17%-tól. 15-40 forintalapú Ford Credit hitelre.