Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-02 / 52. szám
2002. március 2., szombat Miül jm'mmzán* KULTÚRA / HIRDETÉS / 7 HÍRCSOKOR 0 Mesterbérlet Jandóval. A Mesterbérlet sorozatban a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők március 4-én, hétfőn este fél 8-tól a Miskolci Nemzeti Színházban. A műsoban Mozart-, Schubert-, Liszt- és Schumann-művek csendülnek fel Kovács László vezényletével, Jandó Jenő zongoraművész közreműködésével. 0 Fotók a könyvtárban. A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéke és a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár a Mezzoforte című kiállítására invitálja az érdeklődőket, melyet a tanszék hallgatóinak fotográfiáiból rendeznek és március 4-én, hétfőn délután 3 órakor a megyei könyvtár előcsarnokában nyílik. 0 Bűvárfotók. Zombor Gyula Búvárfotók című kiállítása nyílik holnap, vasárnap délután 4 órakor Miskolcon a Szinvapark galériájában. A tárlatot Máger Ágnes festőművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Kedves Gyerekek! Múlt héten arra kértünk benneteket, írjátok meg nekünk a számotokra legkedvesebb mesék címét és rajzoljátok le kedvenc mesefigurátokat. Sokan írtátok a 101 kiskutya, Micimackó, Piroska és farkas című meséket és többen rajzoltátok le a Micimackóból ismert Tigrist ' s Malackát. A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent Új gyógyító mesék című könyvet Kaczvinszki Blanka (Nyékládháza) szerkesztőségünk titkárságán veheti át. (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet). De van még egy könyvünk! Aki helyesen válaszol kérdéseinkre - a beküldők közül a legszerencsésebb - jutalmul kapja a bemutatott kötetet. Beküldési határidő: 2002. március 7. Címünk: Észak-Magyaror- szág szerkesztősége, Miskolc, Pf.: 351. 3501. A borítékra vagy levelezőlapra írjátok rá: Kuckó. A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent köteteket azok között sorsoljuk ki, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre. Az érdeklődők pedig megtalálják a Magyar Könyvklub miskolci boltjában (Bajcsy-Zsilinszky u. 16.). Kérdések: 1. Soroljatok fel legalább 3 költözőmadarat! 2. Milyen lófajtákat ismertek? 3. Mekkora a súlya egy kifejlett elefántnak? Alkalmatlan látogatás Miskolc (ÉM - BA) - Budapesten folytatódik a kortárs európai drámaszemle: Copi Alkalmatlan látogatás című darabját a Fészek Klubban olvassák fel a Miskolci Nemzeti Színház művészei, Novák Eszter rendezésében. Ugyanezzel az előadással március 24-én találkozhat a miskolci közönség a Csarnokban. Az argentin származású, 48 éves korában elhunyt szerző, Raúl Damonte, akit inkább csak művésznevén, Copi-ként ismernek 1962-ben érkezett Párizsba. Nemcsak írta a darabjait, de olykor saját maga játszotta is ezekben a főszerepet. Utolsó darabja bemutatóját azonban már nem érte meg a homoszexualitását, betegségét nyíltan vállaló, mindezt színpadi témává tevő Copi: az Alkalmatlan látogatás vígjáték a halálról, az elmúlásról, az AIDS- ről - mutatta be a művet és a szerzőt Hársing Hilda dramaturg, a miskolci felolvasószínházi sorozat szerkesztője. Smmmw Copi francia nyelvű méltatása az interneten: www.lme- &^£^OT,carchives.com/fonds/flcheauteurl.asp?num=54 Európa filmklub Miskolc (ÉM) - A miskolci Kossuth moziban Kis magyar filmtörténet címmel kezdődik sorozat. Az első alkalommal - március 6-án - Szőts István: Emberek a havason című alkotását vetítik, a zárófilm pedig - május 29-én - Enyedi Ildikó: Az én XX. századom című filmje lesz. A vetítések szerdánként este 7 órakor kezdődnek, jegyek 200 forintos áron a Kossuth moziban válthatók. A díszbemutatót március 10-én, délelőtt fél 11-től tartjákFotó: Dobos Klára Cári kincsek mesés bábvarázsa Miskolc (ÉM-DK) - Kicsit talán konzervatív, de bízom abban, hogy nem poros - állítja A Szaltán cár című bábelőadásról rendezője, Tóth László. Puskin kevésbé ismert klasszikus darabjára azért esett a Csodamalom Bábszínház választása, hogy valamennyire ellenpontja legyen a mai gyerekeket a televízió vagy a számítógép előtt érő negatív hatásoknak. A nemes irodalmi alapanyagot nemes zenei aláfestés színesíti: elsősorban Rimszkij-Korszakov Mese Szaltán cárról című szvitjét használják, de ahol kellett, a zeneszerző más darabjaiból is válogattak részleteket. A „hagyományos” műhöz hagyományos technikát, pálcás bábokat választott a rendező, melyeket - a díszlettel együtt - Szentirmai László tervezett, aki sokat kutatott a cári kincsek után, hogy minél hitelesebb, au- tentikusabb lehessen a látvány.- Elsősorban az 5-12 éves korosztálynak, illetve a felnőtteknek ajánlom a darabot - hallottuk Tóth Lászlótól. - Kicsit tartok a fogadtatástól, hiszen ez a szép, epikus mű nehezen versenyezhet a pergő akciófilmekkel. A vontatottságán persze enyhítettünk, ahol kellett, húztam a szövegből. De nem törekedtünk mindenáron való modernkedésre, mert a darab nem ezt sugallja. Mesebalett a családnak Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - A premier előtt nem tűnt túl eredeti darabválasztásnak a Hamupipőke műsorra tűzése, de a miskolci Kamaraszínház bemutatója meggyőzi a nézőt: szép, eredeti hangvételű (me- se)balettet láthat a közönség. Á magyar gyerekszínház leginkább „operettközönséget” nevel: ugyanaz a negédes marcipánstüus jellemzi a produkciókat több évtizede, s a gyerekek egyre kisebb korban nevezik „dedósnak” a gügyögő mesejátékokat. A miskolci színház legújabb meseelőadásáról elmondható, hogy olyan családi színház született, amely minden korosztályt meg tud szólítani. A produkció alapjául szolgáló Prokofjev-zene nagyon szép muzsika, de nem a habkönnyű, andalító dallamvilágból való. Majoros István rendező-koreográfusnak volt bátorsága a zenéhez igazodva szakítani a hazai játszási szokásokkal. Már a játéktér is szokatlan: csupán az előtér két eleme idézi üvegcsillárral, rokokó díszítéssel a mese eredeti világát, a színfalak komor, füstette felhőkarcolókat idéznek - Juhász Katalin díszlete a pár évvel ezelőtti Kapj el színpadképére emlékeztet -, mintha lelki tájat látnánk, amely az árvaságot, az idegenség érzetet jelképezi. (Idővel viszont várnánk, hogy a két különböző stílust képviselő térrel is „történik” valami...) S Federits Zsófia XX. századi jelmezei is csupán a báli jelentben „színesednek” igazán ki. A játék első felében sötétebb tónusokkal él a rendező: néhány gesztussal ábrázolt, de jól követhető, s egyszerűségében is megrendítő az édesanya halálának, Hamupipőke magára maradásának megjelenítése. A címszereplő Józsa Gabriella arcára szomorkás báj ül ki, szentimentalizmus nélkül érezteti a lány árvaságát. Édesapja szerepében - az előadás legösszetettebb alakítását nyújtva - Homonai István izgalmasan érezteti, hogy felesége elvesztésével hogyan roppan össze a férfi, s válik zavarodottá, tétovává és kiszolgáltatottá. Alakítása csúcsa - felnőttszemmel nézve a játék legizgalmasabb pillanata - az apa báli tánca a tündérrel, aki itt eredeti és nagyon szép megoldással nem keresztanyja, de a szellemvilágból visszatérő szülőanyja Hamupipőkének. Sokszínű alakítást nyújt a szerepben Székely Viktória: van benne kedvesség, aggódás és anyai szigor, s leginkább erő. A rendezés és a táncosnő hatásosan érezteti: a varázslat itt nem csak egyszerű ruhacsere, de a világ menetébe való beavatkozás is, amely megváltoztatja az eseményeket s a jellemeket egyaránt. így a Hamupipőkével való találkozás, a szerelem hatására a lendületes Aurél Muresan hercege is kilép uralkodói unottságából. Ez a produkció komolyan szól a gyermeknézőhöz, de nem hu- mortalanul. Végig sok apró tréfa teszi játékossá az előadást, s hangosan nevet a közönség például a cipőpróbán. Poénokban gazdag Újhelyi István tánctanára. Erőteljes Tóth Eszter mostohája valamint Kürti Zita és Fekete Viktória testvérpárja, s jól érvényesül a három kölyök szerepében Fűzi Attila, Gál Lóránt és Lukács Ádám vidámsága. Majoros István és alkotótársai nem gügyögve hajolnak le a kisebbekhez, hanem magasra emelik őket. Megmutatják az élet sokszínűségét, kiszámíthatatlanságát - és a klasszikus balett szépségét. A gyerekek pedig a harsányan hamis hangoktól mentes, tiszta művészetre is fogékonyak: aki időnként szétnézett a premier közönségén, játékba feledkezett, átszellemült arcokat csodálhatott... Jelenet az előadásból Fotó: Dobos Klára Turay Balázs tárlata a Fotógalériában Miskolc (ÉM) - Turay Ba- után 5 órakor a miskolci Ifjú- lázs fotóiból nyílik kiállítás sági és Szabadidő Ház fotóga- március 8-án, pénteken dél- lériájában. Hirdetés-------------------------------------------------------------------PQ BERES Az egészséges emberért Segíts magadon... Szembe kell néznünk a tényekkel, még ha félünk is tőlük, mert nincs más választásunk. Nehéz elhinni, még nehezebb elfogadni, hogy a baktériumokkal vívott küzdelemben az emberiségnek ma azzal kell szembesülnie, hogy komoly és bíztató sikerek után a természet csak ideig-óráig adta meg magát. Pedig Fleming már 1928-ban figyelmeztetett arra, hogy az antibiotikumok nem megfelelő módon való alkalmazása a baktériumok mutációját eredményezi. Az anti- biotikus szerek kifejlesztése óriási előrelépést jelentett a gyógyításban, azonban sokszor meggondolatlan, rutinszerű alkalmazásukkal odáig jutottunk, hogy a kialakult rezisztencia miatt egyre újabb és újabb, egyre nagyobb és nagyobb dózisé szerekre van szükségünk. De meddig lesz újabb...? Mindig is fontos volt, jövőnkben pedig még sokkal fontosabb lesz, hogy a szervezetünk milyen erős, mennyire ellenálló, mennyire képes önmaga védelmére. Ha megfelelően táplálkozunk, ha biztosítjuk azokat az életfontosságú anyagokat, melyek nélkül a biokémiai folyamatok nem zajlanak le, akkor a természettől kapott védelmi apparátussal, az immunrendszerrel, jó eséllyel képesek vagyunk legyőzni a kórokozó baktériumokat, ellenállni a vírusoknak, gátat vetni a kóros gombák elszaporodásának, vagyis megőrizzük egészségünket. Erre az egyszerű, ám annál nagyszerűbb elméletre épülve született meg éppen harminc évvel ezelőtt a Béres Csepp, mely nélkülözhetetlen a megelőzésben, növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet, erősíti a szervezetet, és baj esetén segíti a gyógyulást. Amennyiben az antibioti- kus terápia elkerülhetetlen, akkor a Béres Csepp alkalmazását a kiegészítő kezelésben, utókezelésben javasoljuk. Ez azért is fontos - bár sokak számára talán kevésbé ismeretes -, mert az antibiotikumok egyik kedvezőtlen mellékhatása éppen az, hogy létfontosságú nyomelemeket ürítenek ki a szervezetből. A készítmény a roboráló hatása mellett ezek pótlásáról is gondoskodik. Béres József azt szokta mondani: „Ha tetszik, ha nem, szükségünk van rá.” Úgy tűnik, egyre inkább... BK Szeretettel fogadjuk kérdéseiket, észrevételeiket az 1300 Budapest, Pf. 270. címen. A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!