Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-14 / 62. szám
2002. március 14., csütörtök ÜNNEP / 8 JEGYZET Ami fontos... Dobos Kuíra Nem, Kossuth Lajos nem német generális volt - tudták meg a lafayette-i gyerekek - és tanárnőjük! - Gergelytől, aki belekóstolt az amerikai iskolarendszer első évfolyamába. Nemzeti hősünknek nagy a kultusza Amerikában: az Indiana állambeli városkában például főutcát neveztek el róla, a gyerekek többsége áthalad rajta, mikor iskolába megy. Viszont a név mögött nem volt személy egészen addig, míg Gergely egy „show and tell"-foglalkozáson (ilyenkor a gyerekek bemutatnak valamit, ami fontos számukra, egy kínai lányka például pálcikával való evésre tanította társait) be nem vitt egy megyénkről szóló kiadványt, megmutatta fotón a monoki szülőházat, s kezdetleges nyelvtudásával illetve kézzel- lábbal megpróbálta elmagyarázni azt, amit talán még ő maga sem ért igazán. S ebből - illetve lelkesedésből - megérezhették az amerikai gyerekek, milyen fontos is ez nekünk, magyaroknak, nem is beszélve arról, hogy megtudták, létezik „olyan", hogy Magyarország, abban Zemplén, meg Monok... meg Kossuth Lajos, meg 1848-as szabadságharc... Gergely szülei a térképet nézve egy települést is találtak Indiana államban, amely a Kossuth nevet viseli. S mert éppen gyötörte őket a honvágy, autóba vágták magukat, s a nyolcsávos sztrádáról letérvén rá is leltek az aprócska falura. Beszédbe elegyedtek az ottaniakkal, akiknek fogalmuk sem volt, kiről kapta nevét településük, majd nagy érdeklődéssel hallgatták, mikor a vendégek az államférfiről beszéltek. Pedig nekik ez csak érdekesség... M i meg itthon azon marakodunk, ki szervezhet Kossuth-évet, ki az „igazi örököse" történelmi nagyjainknak... Nemzetünk történetének nagy hőse Kossuth Lajos politikai pályafutása alatt is szívén viselte Zemplén megye sorsát Kossuth Lajos a szabadságharcra toboroz Repró: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - MAL) - Az 1802-ben Monokon született Kossuth Lajos nemzetünk történetének egyik legnagyobb hőse. Zemplén megyéhez való szoros kötődése végigkísérte egész életét, s még akkor is gondos figyelmet szentelt e területnek - különös tekintettel Monokra és Sátoraljaújhelyre amikor már rendszeres résztvevője volt a hazai politikai életnek. Kossuth Lajos kisiskolásként a sátoraljaújhelyi piaristákhoz járt, felsőbb tanulmányait az eperjesi kollégiumban és a Sárospataki Jogakadémián végezte. Apja nyomdokaiba lépve, ügyvédként - a sorozatos pesti sikertelenségei után - önálló praxisát végül Sátoraljaújhelyen teremtette meg, ahol 1824-32 között átvette édesapjától jogi ügyeit, így többek között az And- rássy grófok terebesi uradalmának képviseletét is. 1827-ben Zemplén megye táb- labírájává választották, ennek és egyéb tisztségei kapcsán 1831-ig közel száz megbízatással látta el a vármegye azt a Kossuthot, aki ekkor még csupán a húszas éveiben járt. Volt törvényszéki ülnök, utak, hidak felügyeletével megbízott küldött, a tűzoltóság szervezője, a helyi evangélikus egyház jegyzője és városi ügyvivő is. 1831- ben a megyei közgyűlésen elhangzott híres beszéde kapcsán egész Zemplén vármegye megismerte a Kossuth nevet. Még ugyanebben az évben fontos szerepe volt a pusztító kolera- járvány leküzdésében is, ahol'a mentési munkálatok szervezésével foglalkozott. 1832 jeles dátum volt Kossuth életében. A pozsonyi országgyűlésre utazott Zemplén megye távollévő rendéinek képviseletében, ahol barátai segítségével - akik anyagilag is támogatták - beindította az Országgyűlési Tudósítások című lapot, mellyel országos ismertségre és elismerésre tett szert. Kossuthnak ekkor még nem volt országgyűlési mandátuma, de az ülések rendszeres résztvevőjeként tudósításaiban hiteles képet adott az ott zajló eseményekről. A Három Rózsában Majd egy másik, úgynevezett kéziratos ellenzéki politikai lap szerkesztésébe is belefogott Törvényhatósági Tudósítások címmel, melyben a megyék reformvitáiról jelentetett meg összefoglalókat. 1837-ben a lap beindítása miatt perbe fogták és három évi szabadságvesztésre ítélték. 1840- ben, szabadulásából első útja Sátoraljaújhelybe vezette, ahol barátai mint az ellenzék vezérét ünnepelték. Ekkor járt egy alkalommal Miskolcon is átutazóban, és a Három Rózsa fogadóban töltötte az éjszakát. Ottlétének hamar híre ment, és a polgárok a fogadó előtt összegyűltek, fáklyás zenével fejezték ki tiszteletüket, Kun Miklós későbbi városi főbíró pedig beszédet mondott, melyre Kossuth szintén rövid beszéddel válaszolt. 1841-ben a Pesti Hírlap címmel újabb lapot jelentett meg, melyben szerkesztői feladatokat látott el. A lapban megjelenő hírek jelentős része Zemplén és Borsod megyéből származtak rendszeres tudósítóitól, köztük a két legkiemelkedőbb Kazinczy Gábor és Szemere Miklós volt. Kossuth e lappal teremtette meg az igazi hírlapirodalmat Magyarországon, és az első olyan újság volt, amely fehér alapon zöld és vörös nyomással, szabad hangon szólt az olvasókhoz. Levélváltások Kossuth akkoriban gyakori levélváltásban volt Zemplén vármegye köztiszteletben álló lakosaival, Lányay Gáborral és Kazinczy Ferenccel egyaránt. Politikai karrierje ez idő tájt indult be. A politika mellett azonban sohasem feledkezett meg Zemplén megyéről, és állandóan figyelemmel kísérte, különös tekintettel Sátoraljaújhely és Monok ügyeit. Az 1848-as kormány idején, amikor pénzügyminiszterként tevékenykedett, egy ízben még közben is járt Monok városának érdekében, amikor is haladékot kért egy kölcsön visszafizetésére. A szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült, de kapcsolatot tartott az itthon maradt Borsod megyei és sátoraljaújhelyi barátaival, akik többször személyesen is meglátogatták Turinban. A magyar állampolgárságát elvesztő Kossuthot 1886-ban Miskolc, 90. születésnapján Sátoraljaújhely díszpolgárává avatták. Halála után lakóhelyét emléktáblával jelölték meg. Miskolcon az 1890-es évek elején utcát kereszteltek el róla, majd '99-ben önálló szobrot avattak a tiszteletére. A Kossuthtal kapcsolatos anyaggyűjtésben Dr. Rózsa György, a Megyei Levéltár osztályvezetője és Fehér József, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója volt a segítségünkre. GALÉRIA: KOSSUTH-RELIKVIÁK Kossuth íróasztala48-as zászló Kossuth-láda Kossuth Lajos kardja és esküjének szövege A Kossuth-múzeum Monokon várja a látogatókat Fotók: Bujdos Tibor A tarcall csataKossuth széke A szabadságharcban becsapódott golyó Bodrogklsfaludon 48-as egyenruha Korabeli fegyverek