Észak-Magyarország, 2002. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

2002. március 2., szombat AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Csak illusztráció. Március 1-jén lapunk harmadik oldalán a „Bolt ez, vagy inkább kocsma?” című anyagunkhoz megjelen­tetett felvételünk csupán illusztráció volt, hiszen a képen látható boltra egyáltalán nem jellemzőek a cikkben foglaltak. 0 Akvarellképek tárlata. Molnár Irén fes­tőművész munkáiból nyílik kiállítás ma, szombaton délután 3 órakor a cigándi Nagy Dezső Művelődési Ház galériájában. A tárlat megnyitóján a cigándi Művészta­noda növendékei működnek közre. 0 Kiállítás. Tájak és emberek címmel nyílt kiállítás Tóth Zoltán képeiből teg­nap délután Miskolcon az Ady Endre Mű­velődési Házban. Az alkotásokat Kletz László képzőművész ajánlotta az érdek­lődők figyelmébe. VÁLASZTÁSI INFORMÁCIÓK Miskolc (ÉM) - Felsőzsolcán gyűjt a 2012-es budapesti olimpiarendezési terve­ket támogató aláírásokat március 2-án Lenártek András, a Fidesz országgyűlési képviselője (1-es körzet), ennek érdekében ma délelőtt 9 és 11 óra közötti részét a Kassai utcai ABC előtt tölti. Ugyanígy tesz a következő két órában Alsózsolcán, a köz­ségháza előtti parkolóban. Mi lesz holnap? címmel Makovecz Im­re építész tart vitára invitáló előadást március 4-én a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolci Csoportja x Magya­rok Világszövetsége megyei szervezete és a Polgárok Miskolcért és a Nemzetért Egyesület, valamint a Miskolci Polgári Együttműködés Egyesület rendezésében - a házigazda Halmai István önkormányza­ti képviselő és a 4-es körzet országgyűlé­si képviselő-jelöltje (Fidesz-MDF). Ruhavásárt tart március 4-én, 5-én és 6- án Miskolcon, a Nagy Lajos király útja 34. szám alatti párthelyiségében a Munkáspárt, naponta reggel 9 és délután 4 óra között. A Miskolc Plaza első emeletén várja a kérdéseket, véleményeket március 5-én dél­után negyed 4 és negyed 5 között Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségé­nek elnöke. Ugyanő lesz aznap 5 órától á Miskolci Egyetemen a Citromfa Politikai Műhely elnevezésű rendezvény vendége. Káli Sándor (MSZP) képviselőjelölttel (3- as körzet)találkozhatnak az érdeklődő vá­lasztók minden kedden délután 3-tól 5 óráig a hejőcsabai gyógyszertár előtt, min­den pénteken délután 3-tól 5-ig a villany- rendőrnél és a Centrum Áruháznál, szom­baton délelőtt 9 és 11 között a Testvérvá­rosok úti ABC, illetve az ugyancsak ava- si Plus áruház előtt. Pedagógus-továbbképzés Miskolc (ÉM) - Az ország közel negyven középiskolájából érkező szaktanárok ismer­kedhetnek meg a környezetvédelem aktuá­lis kérdéseivel a számukra szervezett, két­napos továbbképzésen. A résztvevők pénte­ken és szombaton hallhattak/hallhatnak a környezetvédelmi felügyelőség munkájáról, az új környezetvédelmi jogszabályokról és az EU-csatlakozással járó feladatokról. VILLÁMVOKS A többség nem vásárol a garázsboltokban Tegnapi kérdésünk: Szokott-e garázsboltban vásárolni? A leadott voksok aránya: nem: 56% Mai kérdésünk: Ideje volt-e, hogy Kovács „Koké" István visszavonuljon? ___ Szavazatát leadhatja: IN E | www.boon.hu A 4+4+4 megerósítése a kerettanterv Szakértés-Nyilvánosság-Minó'ség címmel kétnapos konferencia kezdődött tegnap Miskolcon Fotó: Végh Csaba Miskolc (ÉM - KHE) - Szakértői konferencia kezdő­dött tegnap Miskolcon Szak- értés-Nyilvánosság-Minőség címmel a megyeszékhelyen és környékén élő pedagógu­sok részvételével. A nyitó előadást dr. Pálinkás József oktatási miniszter tartotta. A kétnapos konferenciát a Miskolci Szakértők Egyesülete és a Miskolci Közoktatási Ellátá­si Körzetközpont szervezte. Az érdeklődők számos előadást hall­gathatnak meg, és szekció ülé­seken tanácskozhatnak a közok­tatás legfontosabb problémáiról. Az oktatáspolitika aktuális kérdései - a pedagóguséletpálya- modell címmel tartotta meg nyi­tó előadását dr. Pálinkás József oktatási miniszter. Időszerű problémaként említette a keret­tanterv és az iskolaszerkezet megerősítésének kérdését. Mint mondta, a kerettanterv bevezeté­se egyrészt helyreállítja az egyen­súlyt az egységesség és az egyé­ni kezdeményezés között, más­részt a 4+4+4-es iskolaszerkezet (4 alsó-, 4 felsőtagozatos és 4 kö­zépiskolai osztályos) megerősíté­sét szolgálja. A mérés-értékelés szerepéről szólva a miniszter Pálinkás József előadása kiemelte: az iskolai munkát or­szágosan egységes módszerekkel kell mérni. Ezáltal minden isko­la képet kap az országos, a regio­nális és saját intézményének helyzetéről. Harmadik témaként az érettségit említette. Az érett­ségi országosan egységes szem­pontok szerint mérje a középis­kolákban elsajátított képessége­ket, készségeket és tárgyi tudást - hangsúlyozta, majd hozzátette: a kétszintű érettséginek ki kell váltania a felsőfokú felvételi sze­repét. Az iskolák felszereltségé­nek fejlesztéséről és épületállo­mányának felújításáról szólva dr. Pálinkás József elmondta: 2002-2006 között iskolafelújítási program kezdődik az országban, melynek célja, hogy az oktatási intézmények megfeleljenek a XXI. század követelményeinek. Pályamodell Az előadás második részében a miniszter a pedagőguséletpá- lya-modell fontosabb elemeit is­mertette. Kiemelte: fontos szere­pe van az oktatás egészében an­nak, hogy a tanárok milyen élet­pályát és karrierlehetőséget lát­nak maguk előtt. Továbbá szólt az önálló pedagógusbér-tábla be­vezetéséről, a pályakezdők támo­gatásáról, a mentori rendszerről, a differenciált pótlékrendszer kialakításáról.- A pedagóguséletpálya-mo- delltől azt remélem, hogy lényege­sen javítja a pedagógusok bérhely­zetét, és a pedagógusmunka elis­merését a társadalomban - mond­ta végezetül dr. Pálinkás József. II. Antropológus Szaknapok Miskolc (ÉM) - A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia tanszékének hall­gatói március 4 és 7 között má­sodik alkalommal tartanak be­mutatkozó rendezvényeket. A többnapos és több helyszínen zajló eseménysorozat résztve­vői hallhatnak egyebek között a roma gyerekek tanításáról, a maszk mai használatáról, a technokultúra jelenségeiről. A szaknapok keretében kiállítás tekinthető meg a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, a Miskolci Egyetem galériájában, és a Kultürális és Vizuális Ant­ropológia Tanszék épületében. Brémai muzsikusok. A Brémai Zeneművészeti Főiskola professzorai, Alexander Baillie csellóművész és Stefan Adelmann gordonművész adtak hangversenyt tegnap este a miskolci Városháza dísztermében. Fotó: Bujdos Tibor Fából vaskarika nógyszögesítve Egyeztetési nehézségek a terv készítésében Miskolc (EM - BAL) - Az úgynevezett Nemzeti Fejlesz­tési Terv előkészítésének ta­pasztalatairól, feladatairól tartottak tegnap tanácsko­zást a megyeházán. Területfejlesztéssel, tervezés­sel foglalkozó szakemberek kon­zultáltak a majdani európai uniós tagsággal kapcsolatban ké­szülő tervről: az előzetes anyag­nak idén össze kell állnia, hogy az év végén a kormány elfogad­hassa, majd amikor eljön az ide­je, a közösségi támogatási keret elosztásakor az EU elé terjeszt­hesse. A terv fő elemei, amint azt a VÁTI munkatársa, a tervet kidolgozó munkacsoport vezető­je kifejtette, a helyzetelemzés, a SWOT-analízis, az ágazati fejlesz­tési stratégia, valamint az ágaza­ti és regionális operatív progra­mok. Ezek alapjául az egykor tel­jes parlamenti konszenzussal életbe léptetett országos terület- fejlesztési koncepció szolgál, va­lamint a számos, régiónként már rendelkezésre álló stratégia. Sallai Anna elmondta: a terv- készítés több minisztérium ille­tékességébe tartozik, az összhang hiánya nagyban hátráltatja a munkát, ami így különösen nehéz feladatnak ígérkezik - mint „a fá­ból vaskarika négyszögesítése”. A program regionális fejezete előrehaladottabb állapotban van, mint az ágazati része - ez utób­biért a csoportvezető szerint a gazdasági tárca okolható, amely­nél érződik, a választási készü­letek miatt háttérbe szorul a te­rületfejlesztés ügye. Amúgy is gyakori vitatémát képez a szak­emberek között, melyik kérdés tekinthető regionális, melyik ágazati problémának. A készülő Nemzeti Fejlesztési Terv társadalmi kontrollját az a „kommunikációs projekt” hiva­tott biztosítani, amely mögött az e célra létrehozott Európa 2002 Alapítvány áll. A szervezet szin­tén bemutatkozott a tegnapi ta­nácskozáson, a lakossággal és az érintett szférákkal való folyama­tos párbeszédet, valamint a véle­mények rendszeres továbbítását ígérve. Az egyeztetés rendszeré­nek az „Eufórium” nevet adták. i# ”f A Bf Az Eufórium program postai elérhető- sége: 1055 Budapest. Kossuth tér 16-17.1 mni! címe: euforium£eufQrjuro-hu, inter- netcíme; www.eufortum.hu Életveszélyessé vált az Andrássy tornaterme A gyerekek nem voltak veszélyben - egy tavalyi szélvihar okozta a károkat Miskolc (ÉM - BGO) - Te­tőszerkezeti sérülése miatt életveszélyessé nyilváníttatta és bezáratta a miskolci ön- kormányzat az Andrássy Gyula Műszaki Középiskola tornatermét. Az épület leg­feljebb év végére kerülhet is­mét használható állapotba. Az, hogy az épületet egyelőre életveszélyessé nyilvánították, nem jelenti azt, hogy az ott ed­dig foglalkozáson részt vevő diá­kok vagy tanárok veszélyben let­tek volna - a terem használatát éppen azért függesztették fel, hogy az ilyen helyzeteket elke­rüljék. Az igazgató hangsúlyoz­ta: szó sincs arról, hogy bármi­kor a tornázok közé zuhanhatott volna egy gerenda, vagy rájuk szakadhatott volna a tető, ám az épületet tovább terhelni már kockázatos lett volna. Az 1975-ben épült, akkor ér­vényes előírásoknak megfelelő, tehát konstrukciós hibáktól mentes terem eddig körülbelül 800 diák testnevelésóráinak volt helyszíne. Ezen túl az időjárási körülményeknek köszönhetően a szabadban, az udvaron, az uszo­dában, illetve a konditeremben tartják az órákat - a környék­beli iskolák tornatermei már így is százszázalékosan kihasznál­tak, ezért ezekbe nem vonulhat­nak át. A károk felmérésekor megállapították, hogy a helyreál­lítás körülbelül 12 millió forint­ba kerül, erre az iskolának nincs saját fedezete. Az önkormányzat márciusi közgyűlési ülésén tárgyalhatnak először a felújításról, ha a kép­viselők megszavazzák a munká­latok elindítását, a jóváhagyást követően azonnal megindulhat az előkészítés, egyebek közt a ki­vitelezés megpályáztatása - hangsúlyozta Papp Tamás, a vá­rosháza beruházási osztályának vezetője. Az iskola igazgatója mindezzel kapcsolatban megje­gyezte: véleménye szerint legha­marabb májusban használhatják újra a tornatermet, de az sem ki­zárt, hogy már csak a követke­ző tanévben. Ebben a tanévben már aligha használhatják a termet Fotó: Adám János

Next

/
Oldalképek
Tartalom