Észak-Magyarország, 2002. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-29 / 24. szám
2002. január 29., kedd KULTÚRA / HIRDETÉS / 6 HÍRCSOKOR 0 Click-koncert. A Click együttes koncertje lesz ma, kedden este 8 órától a Miskolci Galéria Kondor Termében. 0 Ferry - Valentin-napra. Ferry: Féltelek című - bemutatkozó - CD-je Valentin-napon kerül a boltokba. A lemezen közreműködik többek között Pálmai Zoltán (konga), Muck Ferenc (szaxofon). 0 Kazinczy nyomán. Kazinczy Ferenc életét mutatja be - régiónkat is bejárva - a Beszélő emlékházak című ismeretterjesztő sorozat következő epizódja február 2-án, szombaton a Duna Televízióban. TELEVÍZIÓ Veszteségeink Bujdos Attila Nem mindenki szereti, ha színész mond verset: ez lemondás az értelmezés szabadságáról. Bár lehet, hogy a költő éppen azt és úgy akarta elmondani, amit és ahogyan az előadó tolmácsol, de az is lehet, hogy nem. A végeredmény mindenképpen: előadás, akár több, akár kevesebb a költői gondolatnál. Fehér György számára az előadó a fontos, amikor 1980-ban filmet készít József Attila verseiből. Nem tesz úgy, mintha a költő öltene alakot: a beállítások nagyon is tudatosak. A verset mondó Jordán Tamás arca sápadtra világított a fekete-fehér filmben, szemében nem az őrület, nem a megszállott tudatosság tüzei lobognak, csak a lámpa fénye tükröződik vissza. A gondolatnyi csendben, a halk mondatok mellett pedig diszkréten ott surrog a felvevőgép. A rendező érdeklődésében osztozik Szabados Tamás operatőr. A kamera hol kinyitja, hol szűkíti a képet: pont, miként az ember kapja fel a fejét az őszinte mondatokra, vagy engedi ellankadni a figyelmét a számára érdektelen fordulatoknál. A film ritmusát tehát Jordán Tamás szabja meg: mennyire tűnik fontosnak, amit mond. A rímeket gondosan elosztja. A szétpor- ciózott szöveg jobban emlékeztet az élő beszédre, mint a versre. Talán mert így természetesebb és érthetőbb arról a küzdelemről töprengeni, amit az ember a lassan elszivárgó idő természetének megértéséért folytat: lehetséges-e az örök jelenidejűség- ből „túllépni e mai kocsmán, az értelemig és tovább”. Akit látunk, már rég tudja: hiába mérné magát a mindenséggel. Nem keserű és nem bizakodó, de nem is beletörődő. A végesség tudása sejlik az apró mozdulataiban, az elsimuló mosolyában, s a végesség elleni lázadása habzik föl indulataiban. Örökké időszerű, de ma - amikor a boldogulás kisszerűsége a mérce - valahogy nagyon korszerűtlennek tetsző az ember nagyságát siratni. Pedig hát mikor fontos a nagyság szabadságának választása, ha nem a számunkra szabott életben. Jó ezért, bár kényelmetlen az ilyen tizenéves filmeket újranézni: visszatereli gondolatainkat az eredeti mederbe, addig a pontig, ahol netán utat tévesztettünk. Ha más nem történik’is, legalább látjuk: mit mulasztottunk. Számba vehetjük veszteségeinket. (Fehér György-sorozat az ml-en, József Attila-versek, 2002. január 23.) flltZAK' További tévéjegyzetek olvashatók a követ- kező internetes portálon: www.boon.hu/extra/tv jegyzet Koncz József festményei Koncz József miskolci festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás 80. születésnapja alkalmából január 31-én, csütörtökön délután 5 órakor a Miskolci Galéria kamaratermében. A tárlatot Dobrik István művészettörténész, a galéria igazgatója ajánlja1 az érdeklődők figyelmébe. Koncz József tehetségére Miskolcon a Lévay Gimnáziumban figyelt fel rajztanára, Imreh Zsigmond. A Budapesti Képzőművészeti Akadémiát kitűnően végezte, ösztöndíjas volt - bár a világháború miatt tanulmányait 1943-45 között meg kellett szakítania. Középiskolai tanárként dolgozott Győrben, Sátoraljaújhelyen majd Miskolcon, s közben természetesen e városok közönsége alkotásait is megismerhette. Hirdetés A Vivendi Telecom Hungary Váltószám szolgáltatásával akár 30%-ot is megtakaríthat távolsági és mobil-irányú hívásainak költségeiből. Sok távolsági hívást bonyolít, és olyan megoldást keres, amellyel csökkenthetné a telefonköltségeit? Ismerkedjen meg mindazokkal az előnyökkel, amelyeket a Vivendi Telecom Hungary Váltószám szolgáltatása nyújthat Önnek! Apró csodák - fotókon. A teremtett világ apró csodái címmel Kolozsvári Dezső fotóiból nyílik kiállítás február 1-jén, pénteken délután 5 órakor a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotógalériájában. A tárlatot Hodossy Zsolt fotóművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A Váltószám használatával meglévő vonalán, telefonszámának megtartásával kínálunk olyan lehetőséget, amellyel jelentősen csökkentheti távolsági és mobil-irányú hívásainak költségeit. Ön az első perctől annyit fizet, amennyit telefonál, és nem terheli sem havidíj, sem pedig kapcsolási díj. Nincsenek „rejtett” vagy más „járulékos” költségek sem. Minél többet telefonál (azaz minél magasabb a havi telefonszámlája), mi annál nagyobb kedvezményeket kínálunk Önnek. Használja ki a lehetőséget, és éljen kedvező tarifáinkkal - most már az ország legnagyobb részén! További információkért hívja az ingyenes 1288-as V-számot! V Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket