Észak-Magyarország, 2002. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-16 / 13. szám
2002. január 16., szerda SZIRÉNA / 8 hírcsokor 0 Palira vett sertéstulajdonos. Amikor a sertéseiért kapott összeget az idős tiszapalkonyai férfi jobban szemügyre vette, a kialkudott 120 ezer forint helyett csak 20 ezer forintot számlálhatott meg. Az ismeretlen kereskedők azonban már addigra messze jártak. 0 Szétverték a kocsmaajtót. Csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás azok ellen a személyek ellen, akik az egyik szendrői kocsma ajtaját különféle szerszámokkal bosszúból szétverték. Onnan ugyanis kötekedő magatartásuk miatt a tulajdonos kitessékelte őket. 0 Rajtaveszett a pialopáson. Három üveg whiskyt és egy üveg rumot próbált meg ellopni az egyik kazincbarcikai áruházból egy férfi, de az eladó tetten érte. Az illető ugyan elmenekült, de a rendőrök forró nyomon üldözve elfogták az illetőt. Mentők élesztették újra a csecsemőt Miskolc (ÉM - PT) - Amikor a Miskolci Mentőszolgálat rohamkocsija a megadott miskolci címre érkezett kedden délben, egy féléves, de már a klinikai halál állapotában lévő csecsemőt vettek át. A szakszerű beavatkozásnak köszönhetően sikerült újra életre kelteni a gyerek szívét és elindították a légzését is. Eszméletét azonban nem nyerte vissza. A csecsemőt kórházba szállították, ahol az intenzív osztályon vették kezelésbe. Az életveszélyes állapot azonban továbbra is megmaradt. Mint később kiderült, a csecsemő klinikai halálának beálltát nem vették észre azonnal a lakásban tartózkodók. Amikor pedig észlelték a bajt, először nem a mentőket, hanem a munkahelyén tartózkodó hozzátartozójukat értesítették. Azt nem lehet tudni, hogy mennyi idő telt el, míg végül a 104-es segélyhívót tárcsázták. Lapértesülésünk szerint egyébként a helyszínre rendőri biztosítás is érkezett, hogy a mentők zavartalanul végezhessék tevékenységüket. Meglépett a gyalogos Miskolc (ÉM - PT) - A 21-es autóbusz- járat szabad jelzésen haladt át kedden reggel Miskolcon az egyik Vörösmarty úti kereszteződésben, amikor a gyalogátkelőn valaki váratlanul a jármű elé lépett. Az illető elterült az aszfalton és mozdulatlan maradt. A tömegközlekedési eszköz vezetője megállt és segítséget hívott. Ekkor látszott, hogy egy férfi fekszik az úttesten. A sérült személy rövid időre elvesztette eszméletét, de később magához tért. A mentők azonban kórházba szállították. Még jóformán el sem kezdődhetett a férfi alaposabb orvosi vizsgálata, amikor egyszerűen megszökött az ambulanciáról. Az elsődleges adatok és tanúkihallgatások alapján nagy valószínűséggel a gyalogos tehető felelőssé a baleset bekövetkezéséért. Ezért eljárást indítanak vele szemben. Nem kizárt, hogy a vizsgálatot elkerülendő szökött meg az illető. Adatai azonban részben rendelkezésre állnak, és feltehetően megtalálják majd a hatóságok. További képek: www.boon.hu. Az autóbusz Fotó: Vajda János Beverték a mozdonyablakot Sárospatak (ÉM - PT) - Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást az ellen a négy, feltehetően gyerekkorú személy ellen, akik a sárospataki vasútállomásról kihaladó szerelvény mozdonyának egyik ablakát kővel bezúzták. A becsapódáskor személyi sérülés nem történt. Hármas karambol. Három gépkocsi ütközött össze kedden szóssága is közrejátszott a baleset létrejöttében. Az anyagi kár reggel a megyei rendőr-főkapitányság bejárata előtt eddig tisztá- jelentős, de személyi sérülés nem történt. zatlan körülmények között. Nem kizárt, hogy az útburkolat csú- További képek: www.boon.hü. Fotó: Vajda János Csak a zónában dolgozhatnak rizikómentesen A Miskolcon kijelölt türelmi zóna beváltotta a hozzáfűzött reményeket - állítja a kapitány Miskolc (ÉM - PT) - Az egyik országos napilapban megjelent információ, ami szerint a Miskolcon kijelölt türelmi zóna életképtelen, nem felel meg a valóságnak - nyilatkozta lapunknak dr. Pásztor Albert alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője. A kaptányt azért kerestük meg, mert az országos napilapban megjelent cikk írója rendőrségi forrásra hivatkozik. Dr. Pásztor Albert cáfolta, hogy az írás szerzőjével beszélt volna a helyi türelmi zónával kapcsolatban. A türelmi zónák létrehozását egyébként az úgynevezett maffiaellenes törvény tette lehePásztor Albert Fotó: Puskár Tibor tővé - tette hozzá -, ami legalizálta a prostitúciót. Ugyanakkor konkrétan megszabta azt is, hol nem űzhetik az ipart a testüket áruba bocsátó személyek. Ilyen védett övezet az autópályáktól és a főutaktól számított száz és ötven méteres sáv. De háromszáz méteren belül nem kínálhatják szexuális szolgáltatásaikat a népképviseletek, bíróság, ügyészség, rendőrség épületei mellett, vagy az oktatási-, kulturális- és egészségügyi intézmények, valamint a bejegyzett egyházak szertartási helyiségei közelében sem. Másutt tilos Miskolcon a rendőrség javaslatai alapján az önkormányzat a Fonoda utca egy szakaszát jelölte ki türelmi zónának. Azt is tudni kell - nyomatékosította a kapitány-, hogy amennyiben egy településen van ilyen zóna, kizárólag ott kínálható fel a szexuális szolgáltatás. Másutt pedig nem. A kapitány állítja, hogy az el-, múlt év tapasztalatai alapján egyértelműen elérte célját a türelmi zóna kialakítása. A rendőrség szankcióval és folyamatos ellenőrzéssel kényszeríti a prostituáltakat a zónába. Tavaly például csaknem 900 személlyel szemben indítottak szabálysértési eljárást a zónán kívüli tevékenység miatt, és 251 alkalommal pedig előállításukra is sor került. Mára az érdekeltek döntő többsége tudomásul vette és megszokta, hogy csak a türelmi zónában dolgozhat rizikó- mentesen. Ezért a város más pontjain nem lehet strichelő nőkkel találkozni. A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK *'j j j j j J j J v‘ j j v j j j j j j * 4 j j j j j j v j > * j y j j j j j’j j j j j j' j j j j J j * j j j j j j j j j j j j j j j J j j j j j -j ^ j j j j j v w *’* j j j' j j j j j j w j j j j j j j j j j j J * * •/ J j j j j * w * > j J j j j j j j j j j j j j . Újratárgyalják a miskolci kerékbilincsügyet Amikor este megjelentek, hűlt helyét találták meg az autónak és a kerékbilincsnek is Miskolc (ÉM - PT) - A ke- rékbilincs-tolvajlással vádolt és elsőfokon felmentett miskolci férfi ügyét a megyei bíróság dr. Nehrer Péter vezette bírói tanácsa tegnap kihirdetett határozatában hatályon kívül helyezte és új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot. A különös és a közvélemény által nagy figyelemmel kísért ügy szálai még 2000 szeptemberére nyúlnak vissza. A dr. Sebe Mária bíró által ismertetettek szerint a miskolci Pátria üzletház mögött tiltott helyen parkoló Suzuki személyautóra a közterület-felügyelők kerékbilincset helyeztek fel. A szélvédőre pedig figyelmeztető cédulát raktak és videofelvételen rögzítették a helyszínt, a járművet valamint a kocsi mozgását meggátló eszközt. A kocsi hűlt helye A délben, egy óra körül végrehajtott intézkedést követően többször is visszamentek a Su- zukihoz, hátha ott találják a tulajdonost. Amikor végül este fél hétkor ismét megjelentek a kocsinál, már csak hűlt helyét találták meg a személyautónak és a kerékbilincsnek is. A közterület-felügyelet pedig a tapasztaltak alapján lopás miatt tett feljelentést a kerékbilincs eltűnése ügyében. Az elsőfokú bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a kerékbilincset a perbe fogott személy tulajdonította volna el, ezért bizonyítottság hiányában felmentette egy évvel ezelőtt. Másra illő leírás A bíróság kérdésére dr. Mar- tossy György ügyész fenntartotta a vádhatóság fellebbezési előterjesztését, amiben az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt. Dr. Tóth Katalin védő pedig a felmentés helybenhagyását kérte, mondván a vádbeli időszakban védence nem használta az autót. Azzal más is közlekedhetett. Ráadásul a tanúk sem ismertek rá, akik egyébként is másra illő személyleírást adtak meg annak idején. A bíróság az ügyészi indítvánnyal megegyezően döntött. Dr. Nehrer Péter indoklása szerint ugyanis az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalakor nem vette figyelemebe a vádlott nyomozati szakban tett vallomását, ami nem zárta ki minden kétséget kizáróan, hogy akár ő is eltulajdoníthatta a kerékbilincset. A megismétlendő bírósági eljárás során a vádlottat, a tanúkat ismét meg kell hallgatni, és a bírónak megalapozottan, a rendelkező összes adat birtokában kell levezetni azt az okfolyamatot, amivel felmenti vagy elítéli a vádlottat. A vádlott ezért még nem lélegezhetett fel, és azt sem tudni, hogy milyen lesz a jogerős és precedens értékűnek számító ítélet, amennyiben ismeretlen elkövető a jövőben kerékbilincset tulajdonítana el, a gépjármű tulajdonos vagy más pedig elhajtana az elvileg a bírság kifizetéséig helyhez kötött, de a fogságban ismeretlen megszabadult autójával a helyszínről. A vádlott és védője még nem lélegezhetett fel a tegnapi tárgyalás végén Fotó: Puskár Tibor