Észak-Magyarország, 2001. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-31 / 303. szám

2001. december 31., hétfő ÍSZAK-HM6YAR0RSZÁG # VISSZATEKINTŐ / 14 Ez történt Magyarországon, 2001-ben Egy esztendő eseményeinek krónikája, ahogyan az ebben az évben a Magyar Távirati Iroda híreiben szerepelt Csak hazait! Az angliai száj- és körömfájásjárvány miatt rendelték el a behozatali tilalmat Január 1. : Az Orbán Viktor vezet­te kormány rendelete értel­mében 40 ezer forint lett a minimálbér. 2. : Hiva­talba lépett Mikola Ist­ván egész­ségügyi, il­letve Varga Mihály pénz­ügyminisz­ter, akik Gógl Árpád, illetve Járai Zsigmond helyét foglal­ták el a kor­mányban. Csepeli házában vé­letlen fegy­verbaleset áldozata lett Zámbó (Im­re) Jimmy rockzenész, éne­kes, szövegíró. Az esettel a sajtó hónapokig foglalkozott. 15. : A Gazdasági Minisz­térium nyilvánosságra hozta a Széchenyi-terv regionális gazdaságépítési, turizmusfej­lesztési, lakás- és a vállalko­záserősítő programjához kap­csolódó pályázatokat. Októ­ber 10-én a kormány elfogad­ta a Széchenyi plusznak ne­vezett gazdaságélénkítő prog­ramot. 16. : Az Alkotmánybíróság határozata értelmében alkot­mányellenes az a törvénymó­dosítás, amely rendeletalko­tási jogot biztosít a belügymi­niszternek türelmi zóna ki­jelölésére. 18.: Életének 73. évében Budapesten elhunyt Sinko- vits Imre Kossuth-díjas szín­művész, a Nemzet Színésze cím birtokosa, kiváló mű­vész. 22.: Az FKGP parlamenti frakciója kizárta Csúcs Lász­lót, akit önként követett Lányi Zsolt, Kiszely Katalin, Molnár Róbert és Pápai Mi- * hály. 29-én Molnár László or­szággyűlés képviselő is kilé­pett a frakcióból. (Még január 7-én Lányi Zsolt lemondott az FKGP alelnöki, január 9-én Molnár Róbert főtitkár-he­lyettesi posztjáról.) Ezután ki­zárási és kilépési hullám in­dult meg a pártban és a par­lamenti csoportban. Az év vé­gére a 48 tagú frakció 33 ta­gúra csökkent. 24.: Orosz és osztrák befek­tetők átvették a BorsodChem irányítását: az új elnök Georg Stahl lett, míg az addigi el­nök, Kovács F. László a vál­lalat vezérigazgatója maradt. 27.: A Ma­gyar Demok­rata Fórum Gödöllőn tar­tott tisztújító országos gyűlésén is­mét Dávid Ibolyát vá­lasztották meg elnökké. Kovács István profi ökölví­vó Münchenben a WBO pe­helysúlyú címmérkőzésén kiütéssel győzött a dominikai Antonio Diaz ellen. Ezzel ő lett az első magyar profi ököl­vívó világbajnok. 30.: A kormány határozott a tászári katonai repülőtér polgári hasznosításáról. Február 1.: Orbán Viktor minisz­terelnök országértékelő be­szédet mondott a Pesti Viga­dóban. Hatályba lépett új lakáspo­litikai kormányrendelet, amely egységes szerkezetben tartalmazza az állam lakástá­mogatási rendszerét. 1-6.: A 32. Magyar Film­szemle fődíját Tarr Béla Werckmeister harmóniák cí­mű filmje nyerte el. 1-21.: Népszámlálást tar­tottak Magyarországon. (Az előzetes adatok szerint 2001. február 1-jén 10 millió 197 ez­ren éltek az országban.) 5-11.: Sztrájkoltak a Malév repülőgépeinek karbantartá­sát végző Aeroplex Kft. dol­gozói, 15 százalékos béreme­lést követeltek a cég 7 száza­lékos emelési ajánlatával szemben. Végül elfogadták a Malév 7 plusz 2 százalékos béremelési ajánlatát. 15. : Tor- gyán József mezőgazdasá­gi és vidékfej­lesztési mi­niszter le­mondott mi­niszteri tiszt­ségéről. Utódjául Gyi- Gylmóthy Géza móthy Géza pártalelnököt jelölte, aki azonban pár nap múlva visszalépett. Ezután egy hó­napig Boros Imre megbízott miniszterként dolgozott, majd március 26-án Vonza András lett az új miniszter. 16. : A Dunaferr Rt. rend­kívüli közgyűlésén megszün­tették Horváth István elnök­vezérigazgató munkaviszo­nyát és a társaság vezérigaz­gatójává Tóth Lászlót, az igazgatóság elnökévé pedig Faragó Csabát, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettesét vá­lasztották. 17. : A bíróság előzetes le­tartóztatásba helyezte azt a budapesti ápolónőt, akit 15-én vettek őrizetbe azzal a gyanú­val, hogy a budapesti Nyíró Gyula Kórház belgyógyásza­tán 2000. január eleje óta 30-40 válságos állapotban lé­vő idős beteget „segített át” a túlvilágra. 19. : Mai Blikk címen új bulvárlapot indult, amely a Mai Nap és a Blikk egyesíté­séből jött létre. 20. : Lemondott Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-ve­zérigazgatója. Utóda, Faragó Csaba március 1-jén vette át hivatalát. Gyulán megtalálták az 1998. január 14-én eltűnt Szathmáry Nikolett holttestét. 22.: A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium azonnali hatállyal tilalmat léptetett életbe a húsimport­ra, a Nagy-Britanniában feb­ruár 21-én megállapított raga­dós száj- és körömfájás miatt. A Fővárosi Közgyűlés meg­szavazta azt a szocialista ja­vaslatot, hogy 7 milliárd fo­rintért 68 darab használt vil­lamost vegyenek Hannover városától. 24. : Megalakult Balaton- földváron a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület, amely pártoktól független, de a közéleti szerepet vállalók szervezete kíván lenni. 25. : A Parlamentben ün­nepséget tartottak a kommu­nista diktatúrák áldozatainak első emléknapján. 27.: Lemondott a Magyar Televízió Rt. elnöki tisztségé­ről Szabó László Zsolt. Az in­tézmény kuratóriuma Mend- reczky Károly alelnököt július 12-én elnökké választotta. Március 1.: Brüsszelben a kormány képviselői aláírták az Európai Unió SAPARD előcsatlakozá­si alapjának felhasználására vonatkozó többéves, illetve az éves pénzügyi megállapodást. 5: A Kárpátalján megkez­dődött áradás elérte a Felső- Tisza magyarországi szaka­szát. 6-án a Tisza gátja Tar- pa és Tivadar között mintegy 50 méter hosszú szakaszon át­szakadt. A kormány árvíz miatti veszélyhelyzetet hirde­tett ki a Tisza, a Túr és a Szamos meghatározott szaka­szain, a lakosságot kitelepí­tették a Bereg legmélyebben fekvő területeiről. Teljes álla­mi támogatásból a megrongá­lódott házak újjáépítése az év végéig befejeződött. 7.: A 2000 júliusa óta Stras- bourgban tartózkodó zámolyi roma családok közül kettő (összesen nyolc fő) megkapta a francia hatóságoktól a poli­tikai menekült státust. A hó­nap folyamán 15-re emelke­dett a kedvezményezett ro­mák száma. Április 18-án újabb három család (15 fő) kapott értesítést a menekült­státus elismeréséről. 15.: Életének 74. évében Budapesten elhunyt Obersov- szky Gyula író, újságíró. 19. : Aláírták az M7-es au­tópálya jobb oldali útpályá­jának felújításáról és a Bala- tonaliga-Zamárdi közötti jobb pálya megépítéséről szóló szerződést. 28-án megkezdték a felújítást, s november 30-án átadták a forgalomnak az au­tópálya Érdtől Balatonaligáig terjedő 73 kilométeres felújí­tott szakaszát. 20. : A kormány elfogadta a gyógyszer-gyártókkal kötött hároméves megállapodást, amelyben rögzítették a követ­kező években társadalombiz­tosítási támogatásban része­sülő 3500 készítmény árát. 21.: Átadták Magyarország első szuperszámítógépét Bu­dapesten a Nemzeti Informá­ciós Infrastruktúra Fejleszté­si Irodájában. 24.: Vasszécsenyben az FKGP nagy­gyűlésén be­széde közben rosszul lett Torgyán Jó­zsef pártel­nök. A politi­kust két hétig a budapesti Kútvölgyi úti kórház bel­gyógyászati osztályán kezelték. 29. : Nyilvánosságra hozták a Malév támogatásáról szóló kormányhatározatot. Április 4-én a Malév Rt. 3 milliárd fo­rintos tulajdonosi kölcsönt ka­pott az ÁPV Rt-től. Szeptem­ber 18-án a kormány úgy dön­tött, hogy 2001-ben újabb 9,2 milliárd forintnyi tőkejuttatás­ban részesíti a Malév Rt.-t. 30. : Az Amnesty Internati­onal (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet Szlovéniában megalapozatlan, Magyaror­szágot sértő reklámkampányt fplytatott februárban: kínzás- ellenes tv-reklámfilmet sugá- roztatott, amelyben Ma­gyarországot rendőri túlkapá­sokkal vádolták. E napon az AI európai regionális prog­ramigazgatója levélben tájé­koztatta az Országimázs Köz­pontot (OK): a szlovén tago­zat hirdetése nem közöl ha­mis információkat. Válaszul az OK ellenkampányt indított Szlovéniában. Budapesten tanácskoztak a Közép-európai Kezdeménye­zés 17 tagállamának parla­menti elnökei. Április 3.: Párizsban elhunyt a ma­gyar születésű Pierre Székely, nemzetközi hírű szobrász, épí­tész, festő és filozófus. 4-5.: Romano Prodi, az Eu­rópai Bizottság elnöke Buda­pesten az EU-csatlakozási tár­gyalások továbbviteléről, a munkaerő szabad áramlásá­nak ügyéről, a kergemarha- kórral kapcsolatban hozott uniós intézkedésekről, vala­mint a média és a romák ma­gyarországi helyzetéről tár­gyalt. 6.: A Legfelsőbb Bíróság a budapesti 4-es metró finanszí­rozásáról szóló perben kihir­detett jogerős ítéletével eluta­sította a felperes Fővárosi Önkormányzat keresetét. így az alperes magyar államnak nem kell megfizetnie az összességében 100 milliárd fo­rint nagyságrendű követelést. A Legfelsőbb Bíróság decem­ber 12-én kihirdetett felül­vizsgálati döntése szerint az államnak továbbra sem kell fizetnie. 8.: Pest megyében, a daba- si központú 14. számú válasz­tókörzetben tartott időközi parlamentiképviselő-választás második fordulóját Szűcs La­jos, a Fidesz-FKGP-MDF je­löltje nyert meg. 10. : A kormány döntése értelmében a nyugdíjasok 2001-ben összesen 13,8 száza­lékos emelésben részesülnek. A kormány október 2-ai dön­tése értelmében november 1- jétől további 1,5 százalékkal növelték a nyugdíjakat, ja­nuár 1-jéig visszamenőleg. Mivel az érintettek kamatot is kapnak erre az összegre, a növekedés valójában 1,7 százalékos, ami összességé­ben mintegy 22,3 milliárd fo­rintot tett ki. 11. : Az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a mezőgaz­dasági szövetkezeti üzletré­szekről Szóló (2000. december 19-én elfogadott) törvényt, s annak végrehajtási utasítá­g sát. A kormány május 15-ei 2 döntése alapján az ÁPV Rt. 3 és a Magyar Fejlesztési Bank = által - az utóbbi többségi tu- | lajdonával - létrehozott kor­ig látóit felelősségű társaság - p piaci alapon - augusztus 1-jén megkezdte az üzletrészek fel­vásárlását. 12. : Gyulafirátót térségé­ben a honvédség két Mi-24-es típusú helikoptere kiképzés közben a levegőben összeüt­között. A balesetben az egyik gép kéttagú legénysége életét vesztette. 13. : Heti Válasz címmel új hetilap jelent meg 60 ezer pél­dányban. 17.: Az Országgyűlés mó­dosította a Munka Törvény- könyvét: a törvényes munka­idő heti 40 óra • maradt, a munkavállalókat heti két pi­henőnap illeti meg, amelynek egyike vasárnap, az elrendel­hető heti munkaidő 72 óráról 48 órára csökkent. (Folytatás a következő oldalon.) Varga Mihály Dávid Ibolya Torgyán József

Next

/
Oldalképek
Tartalom