Észak-Magyarország, 2001. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-31 / 303. szám

2001. december 31., hétfő SPORT / 10 0 Polgár Judit Oscarjai. Kettős kitünte­tésben részesült Polgár Judit: a magyar nagymester szombaton vette át a tavalyi, 2000-es év, valamint az évszázad legjobb női sakkozójának járó Oscar-díjat. Polgár Judit hatalmas fölénnyel bizonyult a leg­jobbnak az utóbbi szavazáson: a szak­írók 52 voksából 50-et kapott. 0 Világcsúcs az Andokban. Új távol­sági világcsúcsot ért el Klaus Ohlmann német vitorlázórepülő az Andok argentí­nai szakasza fölött. A 49 éves Európa- bajnok 1511 kilométert tett meg jármű­vével 9 óra 58 perc alatt, ami 149 km/órás átlagsebességet jelent. A ko­rábbi rekordot 1994 óta az amerikai Kari Striedieck tartotta 1434 km-rel. 0 Újabb igazolás. Újabb, az észak-ame­rikai profi női kosárlabda-bajnokságban szerepelt játékost szerződtetett a Pécsi VSK. A 188 centiméteres Shea Mahoney 15 találkozót játszott tavaly a New York Liberty együttesében, legutóbb az olasz élvonalban idegenlégióskodott. TOTÓ, 52. HÉT 5;P;v Uü 1. Arsenal - Middlesbrough 2-1 1 2. Aston Villa - Tottenham1-1 X 3. Blackburn - Derby County0-1 2 4. Bolton - Leicester 2-2X 5. Everton - Charlton0-3 2 6. Ipswich - Sunderland 5-01 7. Newcastle - Chelsea 1-22 8. Southampton - Leeds0-12 9. West Ham - Liverpool1-1 X 10. Bradford - Crystal Palace 1-2 2 11. Nottingham Forest - Coventry2-11 12. Sheffield Wednesday - Norwich0-52 13. Wimbledon - Preston2-0 1 +1. Fulham - Manchester United2-32 Vereséggel kezdtek Zágráb (ÉM) - Vereséget szenvedett teg­nap délelőtt Japántól a magyar junior jég­korong-válogatott a Divízió Il-es világbaj­nokság nyitó mérkőzésén Horvátország fő­városában. A három miskolci hokissal, Sike Zoltánnal, Láda Péterrel és Láda Ba­lázzsal felálló nemzeti együttesünk 7-2 (1-1, 3-1, 3-0)-re kapott ki. A 20 éven aluli játékosok seregszemléjén a piros-fehér-zöld színek képviselői következő csoportmérkő­zésüket ma 16.30-tól Litvánia ellen vívják. Birosra (is) voksoltak Budapest (MTI) - A Komjádi uszodában másodszor rendezték meg szombaton a ha­zai vízilabdaélet két kiemelkedő csapatá­nak, a bajnoknak és kupavédőnek egymás elleni csatáját, a Szuper-kupáért. A Domino BHSE és a Vasas összecsapása előtt - ezút­tal első alkalommal választva a ceremóniá­ra ezt a módszert - kihirdették az év játé­kosait. A szakemberek véleménye alapján a Miskolcról elszármazott Biros Péter (Domino BHSE) és Valkay Ágnes (Paler­mo) részesült a különleges elismerésben. A második Szuper-kupa a Vasasé lett, mi­után a kupagyőztes hosszabbításban egy góllal, 10-9 (3-2, 3-4,1-2, 2-1,1-0, 0-0)-re jobb­nak bizonyult a bajnok Domino BHSE-nél. Hetedszer futóbuliztak. Hetedszer rendezte meg Miskolcon, a Bedeg-völgyben a Zöld Sportok Clubja Szilveszteri Futóbu­liját. Aj résztvevők - akik jelmezben is elindulhattak - három táv közül választ­hatták ki a számukra megfelelőt. A futó­bulin mindhárom táv dobogósait díjazták a nőknél és férfiaknál egyaránt, valamint a legfiatalabb és a legidősebb induló is ajándékcsomagot kapott. Fotó: Vajda János Vakondtúrás, arcbelépő Cardiffben A műsorfüzet Molnár István London (ÉM) - Minden a pirí­tott burgonyával kezdődött. A szu- permarkettes zacskós krumpli ja­va részét továbbítottam az olajjal majdnem félig telt sütőbe, a fede­let zárt helyzetbe hoztam, aztán beállítottam a digitális kijelzőt ti­zenkét percre. Testem közepe tá­ján vulkánkitöréshez hasonlító hangokat véltem felfedezni, de si­került megnyugtatni magamat az­zal, hogy mire a Simpsons család feje felrobbantja az atomreaktort, addigra én már túl leszek az éhe­zés borzongató érzésén. Az idő múlását a konyhában fellelhető öt órán egyszerre követtem, mialatt szaglószervemmel a marhasült felépítését vizsgáltam. És elérke­zett a vacsora... Ugyan londoni fo­gadócsaládom tagjainak nem mondtam, de elhatároztam, hogy ezen este én leszek a csendkirály, s csak azzal foglalkozom, hogy a villával balesetmentesen közleked­jek a tányér és a szám között. Kábé a negyedik falattal birkóz­tam, amikor az apuka megszólalt: „István! Jövő vasárnap eljössz ve­lünk Cardiffba, a Wales - Auszt­rália rögbimeccsre?” A szavak úgy értek, mint az ősállatokat a jégkorszak beköszönte, nem sok hiányzott hozzá, hogy néhány mil­lió évre a székhez tapadjak. A vá­laszt nem fejtettem ki többszörö­sen összetett mondatokban, mindössze egy „Természetesen”- re voltam képes. A következő hét nap azzal telt, hogy magyar focin edződött agya­mat megpróbáltam átállítani a szóban forgó sportágra, kezdtem ízlelgetni: november 25-én a Mil­lennium stadion műanyag székei várnak, nem pedig a Fáy utca deszkái. Tudtam, hogy tudósítást nem fogok adni az Észak-Ma- gyarországnak, ennek ellenére igyekeztem magam képbe hozni a rögbit illetően. Reggelente eszeve­szetten kerestem a sportoldal ezen részét, míg esténként nem érde­kelt sem a „Ki akar milliomos len­ni” című játék, sem az afganisztá­ni állapot... Csak a rögbi, rögbi, rögbi... Információgyűjtés közepet­te felfedeztem: ugyanakkor, ugyanott a világ legjobb ralisai is összefutnak. Eljátszottam a gon­dolattal, hogy közelről integetek Mákinennek, letesózok Bums-szel és átölelem Rovenperát... S ez így ment egy hétig, mígnem felvirradt vasárnap reggel. A szokásos ango­los ködben a higany csak lassan kúszott öt fok fölé. Kikészítettem a kötött sapkámat, a bőrkesztyű­met, no meg pár fontot esetleg szo­tyolára. Az autópályán gyorsan teltek a kilométerek, mígnem megérkeztünk Bristolba, ahonnan a helyi vasúttársaság egyik szerel­vényével folytattuk utunkat. New- portban - az első walesi megálló - százával tódultak a szurkolók a kocsi belsejébe, mellém is jutott egy ötvenes úr. Miután látta, hogy a nyelvvel nehezen birkózom, megkérdezte honnan jöttem. A Magyarország hallatán azonnal „Puszkasz” nevét zengte, arról saj­nos fogalma sem volt, hogy pár esztendővel ezelőtt egy híres ma­gyar focicsapat, a BVSC az orszá­gában játszott kupamérkőzést... Az állomáson sál- és sapkaáru­sok köszöntek „Jó napot”-ot, az­tán a szemerkélő esőben megcé­loztuk a legközelebbi éttermet. A mexikói fogás nem fogott ki raj­tunk, mindenesetre a jegykezelést követően azonnal megkerestük a VIP-helységet, ahová bilétánk alapján bebocsátást nyertünk. Két helyes walesi hölgy műsorfüzetet nyomott a kezembe, s azonnal el­kezdtem ismerkedni ezzel a cso­dálatos nyelvvel. Megtudtam, hogy a 82 oldalas különkiadvány neve Rhaglen Swyddogol, az azna­pi dátum pedig Dydd Sül 25fed Tachwedd 2001. Küldtem egy SMS-t Juhász-Léhi Pistinek, aki kis híján infarktust kapott, miu­tán megtudta, hogy idő híján nem fogok megismerkedni a rali-vb pi­lótáival. A találkozó a vártnál szo­rosabban alakult, a világbajnok ausztrálok jobbára büntetőből ér­ték el pontjaikat. A hazaiak ha­sonló szituációból voltak keve­sebbszer eredményesebbek, ám a forgatókönyv mindannyiszor ugyanaz volt: segítő rohant a pá­lyára egy vödör homokkal, a já­tékos formázott egy közepesebb vakondtúrásra emlékeztető épít­ményt, majd lőtt... Százhúsz kilós emberhegyek nyúzták egymást, deréknál fogva, összekapaszkodva jártak körtáncot a küzdőtéren, de egy-egy üldözés után arcbelépős figura is kialakult, ami abból állt, hogy a füvön fekvő játékos feje ta­lálkozott az őt lerántó védő stop- lijával. Az utolsó másodpercben a vendéglátók tács dáónt értek el - ez volt az első és az utolsó a nyolcvan perc alatt -, fel is ugrott mind a 70 000 néző, de ez már ke­vés volt a győzelemhez. A lefújás után azon vettem ész­re magam, hogy téli cókmókjaim- ra nem volt szükség, ugyanis a személyzet - a technika segítségé­vel - behúzta a tetőt. Szotyira sem költöttem, sőt, nyertem is né­mi zsebpénzt, mi-után a családi tippversenyben én voltam legkö­zelebb az eredményhez... Sorsdöntő helyzetek Nánáson és az órapultban Túra angol mintára Matifuval, aki nem vette meg a négyéves kaukázusi juhászkutyát Berecz Csaba Hajdúnánás (ÉM) - Sorsdön­tő meccs előtt álltunk. Augusz­tus volt, Lőrinc már belecsinált a dinnyébe mi meg Hajdúnáná­son voltunk. Arra már nem em­lékszem, hogy Suhi vagy Matifu találta ki, hogy menjünk le ab­ba a csodálatos városba (még az is lehet, hogy én voltam), de tény, hogy egy nappal a „nagy meccs” előtt angol mintára leutaztunk és körbejártuk a nánási pubokat. A legtöbb váll- veregetést Suhi kapta a futball- parádé viliáján. Nem véletlenül. Emlékezeteset nyújtott ott egy­két évvel azelőtt, amikor a he­lyi zenés táncos szórakozóhe­lyen egy élő műsorszám közepé­be csöppent. A széken ülve egy perc alatt kiszabadította hátra kötözött kezeit - ahogy később ő fogalmazott: „gyorsabb vol­tam, mint Henry Hudini, a sza­badulóművész” - és belefeledke­zett a sztriptíztáncosnő által nyújtott művészi élménybe. A műsorszám után Suhit a bánya­járatra emlékeztető pincefolyo­só egyik ajtaja előtt tudtuk összeszedni, ahol a felöltözője volt a művésznőnek. Tiszta szerencse, hogy nem volt a kö­zelben egy non-stop ékszerbolt, mert ha a Suhin múlik azon az estén biztosan megugrott volna a gyűrűforgalma. Szóval Suhit ismerték. Meg a többi szurkolót is. Emiatt a meccs napján a szo­kásosnál jóval korábban hajtot­ták el arra a teheneket, koráb­ban pattantak fáin kis egészes koromfekete bicójukra a hely­béliek, hogy kitekerjenek a sta­dionba. Bocsánat nem stadion­ba, hanem a focipályára. Ami­kor először voltam ebben a csendes, kisalföldi városban - amolyan pihenés félén - és helyismeretem nem lévén, egy bajuszos, 60 fölötti sokat látott, kerékpárját toló gumicsizmás bácsit kérdeztem meg arról, hogy merre van a stadion. Nem értette mit keresek. Még egy­szer elmondtam. Akkor se jutot­tunk közelebb a válaszhoz. Vé­gül a körbemagyarázás után (lesz egy meccs, egy focimeccs, a helyi csapat játszik nem tu­dom kivel és azt szeretném megtudni, hogy hol, mert meg­nézném) jött a válasz: „Ja! A fo­cipályát keresi!”, majd elmond­ta, hogy merre menjek tovább. Az augusztusi soros sorsdön­tő meccs előtt már régen tud­tuk, hogy hol a pálya, a meccs délelőttjén csak azt nem értet­tük, hogy miért jöttünk el egy nappal hamarabb a kemping fa­házában ücsörögve. Ebéd köz­ben aztán örömmel vettük tudo­másul a melletünk lévő asztal- társaságot hallgatva és hamar­jában ismeretséget kötve, hogy Isten állatkertjében nem csak három ökör van, nem csak mi indultunk el egy nappal hama­rabb erre a nagy útra. Mások is éreztek, hogy sors­döntő meccs előtt álltunk. Iga­zából nekünk minden meccs an­nak számított, hiszen vissza akartunk jutni a legjobbak kö­zé. Adzsojevért meg még a tér­képről is lementünk volna, hi­szen sem azelőtt, sem azóta nem láttunk olyan futballistát, aki meccs közben úgy fut, hogy köz­ben a nyakán viszi a labdát az ellenfél mellett. Valami ilyesmit akartunk látni akkor is, és kü­lönösebben nem foglalkoztatott minket, hogy ebből végül sem­mi sem lett, mert rúgtunk négy gólt, és simán hoztuk a mecc­set. Az elmaradhatatlan ma­kukázás közepette, amit a fő he­lyen, a fedett lelátó alatt űzhet­tünk. Mert szerettünk (vis­szájáim a vendégjoggal. Matifu (akitől a nagybanin senki nem tudott több karton banánt kézben kivinni a kocsi­hoz, és ezért Suhi Sándor Má­tyás erős emberének nevét köl- csönvéve átkeresztelte őt) régen volt meccsen, de képben van csapatát illetően. Szívben nem lett hűtlen ő, akinek a létezé­sét kedvenc klubjának egykor­volt szakmai igazgatója kétség­be vonta, arra célozván, hogy az ÉM-ben róla megjelent kritikus szavak csak kitalációk. Nem voltak azok, mert Matifu szavai voltak, akinek volt beszélőkéje akkor is és van ma is. Amikor legutóbb találkoztunk éppen üz­leteket kötött. Egy elemcsere egy ötvenesért. Majd egy éb­resztőóra néhányszázért, miköz­ben Manoló néhány méterrel arébb egy raklap napilappal az alkarján, „az elfogták a jéghe­gyek gyújtogatóit” rikkanc­solással csak pangatja üzletét. Matifu nem svájci nikkelezett órákat ad el, és nem is arany zsebórákat. Errefelé ilyenre nincs kereslet. Focira lenne, azt csinálna is szívesen és mint mondja: olyan ő is lenne, mint az az egykori diósgyőri ügyve­zető, aki székbeérkezése előtt egy négyéves kaukázusi juhász­kutyát akart neki eladni többtízezer forintért azzal, hogy majd összebarátkoznak. (Erre mondta Matifu: ha meg nem, akkor nem lesz kezem, amivel megkössem a kutyát, amikor vissza akarom vinni.) Matifu órákat árul. És ami­kor néhány száz, jó esetben egy­két ezer forintért elad, vagy amikor vesz, ahogy ő mondja: sorsokat dönt el. A nánási fedett alatt minden évben a piros-fehér volt a legerősebb szín

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom