Észak-Magyarország, 2001. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-28 / 301. szám
2001. december 28., péntek PÓTKARÁCSONY / II Pótkarácsony Miskolc (ÉM) - Rengeteg írás érkezett arra a felhívásunkra, melyben karácsonyi történeteket kértünk olvasóinktól. Az emlékezések jelentős részét már olvashatták december 24-i számunkban, melyben azt is tudattuk: a hely hiányában nem közölt írásokból tovább tallózunk majd. Ezt tesszük most, amikor újabb adagot adunk közre (a lényeget nem érintő rövidítésekkel) a hol megható, hol tárgyszerű, de nagyon emberi visszaemlékezésekből. Barcsák Dóra rajza Ének Szentestén hazalátogattam Nélküled, kóbor egymagámban, Mert téged elvitt a halál mellőlem... Csikorgóit a lelkem, S ilyenkor szó, tett érzékenyebben Érint, s rögtön szíven talál. Testvéreim is megérkeztek. (A társaság bút és bajt feledtet.) Körülölelt az otthonunk, S az emlékek: csikó-gyerekkor, önfeledt játék, s mint itthon egykor, Kötekedünk, vitatkozunk. Szüléink öröme feléled, Hogy itt vagyunk, s egyszer csak ének Hangzik - lédús szőlőgerezd. Édesapánk, aki nagyot hall, S rosszul is lát (ez jött a korral), öreges-rekedt baritonnal Önfeledten énekbe kezd. Katarzis-élménnyel hatva rám, Énekelt az édesapám Dicsőítő zsoltárokat. Folyt a beszéd és szállt az ének, S édesapám felett a fények Lejtették angyal-táncukat. A tudat, hogy mint itthon vagyunk, S boldognak érezzük magunk, (Kisimulva homlokráncai.) Emelt lelkét Istenéhez, S amit szerető szíve érez, Énekké öntve mondta ki. S a fényben, karácsony-glóriásan, Díszes fa békés mosolyában Rám ragyogott a csillagod. Énrám, kit ez ének megérint, S mindent az Úr lába elé hint, Óborként issza a dallamot. S míg testvéreim erről, arról Mesélnek, szívem ott barangol, ahol hozzád közel lehet, Feledve ünneplő harangot, És sok borostás hétköznapot, Temelletted foglal helyet. Sebők János A baba A kislány, mint annyiszor már most is ott állt a kirakat előtt, szemét le nem véve a babáról, amely neki mind között a legszebb volt. Ő már négy évesen is tudta, hogy édesanyja most nem tudja megvenni neki, mert nagyon szegények. így maradt számára a látvány. Édesanyja még a nyár elején észrevette kislánya szenvedélyes érdeklődését a baba iránt. Megvenni tényleg nem tudta volna, mért a háború után, az 1947-es években szegény körülmények között éltek az emberek. Ezért elhatározta, hogy karácsonyra megpróbálja házilag elkészíteni a kirakatbeli babát, megmaradt színes rongydarabkákból, pamutból. Bár ügyesen varrt, mégis tudatában volt annak, hogy nagy fába vágja a fejszéjét. Igencsak próbára tette türelmét elkészítése, különösen a fej kialakítása okozott gondot. A kitartás, az anyai szív, a szeretet amivel készítette alkotását meghozta gyümölcsét. Időben elkészült. Persze mutatkozott némi különbség a két baba között, különösen ami a fej anyagát és minőségét illeti. A kislány ezt a kis eltérést aligha veszi észre, hiszen sohasem érintette közelről még imádott babáját. Karácsony előtt négy nappal a kislány nagyon szomorúan tért haza. Magába roskadva ült le, s szótlan volt. Sohasem beszéltek róla, de a mamája sejtette mi okozhatja kislánya nagy bánatát. Valaki, akinek jobban ment a sora megvette. Ne szomorkodj picikém, meglátod karácsonyra hoz neked babát a Jézuska, mert a jóknak mindig hoz, te pedig jó gyerek vagy. De ő már fiatal kora ellenére is, no meg az idősebb barátnőitől szerzett tapasztalataiból tudta, hogy a Jézuskától kért ajándékok nem mindig teljesülnek. Karácsony estéjén a kislányt különös érzés, nyugtalanság kerítette hatalmába. Kételyei tá-. madtak a barátnői szavahihetőségében és ő már kezdte hinni, hogy kaphat ajándékot. Csak hogy megerősödjön benne a bizonyosság, a nyomaték kedvéért még egyszer megkérdezte a mamáját. Mondd anyuci: a Jézuska tényleg teljesíti kívánságát a jóknak? Igen kislányom - mondta és magához ölelte csöppségét. A kislány másnap a szokottnál korábban ébredt. Megszólalni sem tudott, amikor meglátta az éjszaka feldíszített fa alatt a babát. Jaj anyucikám! - mert hogy így szólította édesanyját - Itt járt a Jézuska és teljesítette a kívánságomat. És oly boldog meghatott örömmel ölelte magához a babáját, mintha a föld legdrágább kincsét szorítaná.. Csak évekkel később tudódott ki a turpisság, hogy a mamája készítette saját kezűleg. Bár sok szép karácsonyt megélt azóta, neki mégis az 1947-es ünnep volt a legemlékezetesebb. Pásztor György Orosz Kitti műve Az őz Bizony már évtizedekkel ezelőtt történt, hogy karácsonyt megelőző napokban mint akkori köztisztviselőt Egerbe berendeltek egy fontos hivatali értekezletre. Gépkocsival 32-en indultunk a tündéri szépségű éppen havas Bükk hegységben át Miskolcról. Boros Júlia alkotása A megbeszélés után 16 óra körül indultunk haza Miskolcra, az esti szürkületben csak mintegy 20-30 kilométeres sebességgel. Egyszer csak a jármű erős reflektorfényében - attól megriadva egy gyönyörű fiatal őzike tűnt fel előttünk. Elütöttük! Mi is megriadtunk. Egy pillanatra még felállt az árokparti út bal oldalán, majd erősen sántítva - szinte önmagát vonszolva - árkon, bokron keresztül bejutott az erdő sűrűjébe. Megálltunk, a már sötétedő erdőben kerestük a vadat egy félórán keresztül, sajnálkozva, beszélgetve. Ami meghatóan emlékezetes azóta is, hogy véletlenül sem az jutott volna eszünkbe, hogy milyen jó lesz ez karácsonyra, hanem talán még lassabb tempóban, közben Miskolcig sajnálkozva, beszélgetve hazaértünk. Miről is beszélgettünk? De jó lett volna megtalálni, hazavinni, szeretgetni, meggyógyítani kicsi őzikénket. Fél évszázad után, gyakorta még ma is idősödő Józsi barátommal emlegetjük a történetet az időközben elhunyt igen jószívű, kötelességtudó Eperjesi Laci gépkocsivezetőről is megemlékezve: így is lehetne élni, a vadból szelídet, jóakarót nevelni. Nagy László Elszorult a torok Még kicsik voltunk, édesanyánk éjszakánként készítette a szaloncukrot, díszítette a fát, hogy igazi meglepetés legyen. Majd idővel, mikor felcseperedtünk, mi is segédkeztünk a szaloncukor készítésében és a karácsonyfa díszítésében. Nem voltak nagy ajándékok, de mindennek tudtunk örülni, amit a Jézuska hozott. öt gyermekre nap mint nap sokat kellet mosni, de akkoriban kevesen engedhették meg, hogy mosógépet vegyenek. Mivel tudnánk édesanyánk munkáját megkönnyíteni és örömet szerezni? Elhatároztuk, hogy meglepjük karácsonyra egy mosógéppel. Csak a nővérem dolgozott még, mi négyen iskolába jártunk. így hát a kiflipénzt, fagyipénzt eltettük, hogy mi is bepótolhassunk a mosógép árába. Már nagyon közeledett a karácsony, és édesapánk segítségével sikerült megvenni a mosógépet. A szomszédban helyeztük el, hogy még véletlenül se lássa meg édesanyánk szenteste előtt. A meglepetés sikerült. Apai nagymamánk és nagynénénk is velünk töltötték a karácsonyt. Az ünnepi vacsora elfogyasztás után édesapánk csengetett a kis csengővel jelezvén, hogy megjött a Jézuska. A család apraja, nagyja bevonult az ebédlőbe, ahol a feldíszített fa állt. Elénekeltük a Mennyből az angyalt és a Csendes éjt. Köszöntöttük egymást kellemes ünnepeket kívánva, majd jöttek a megható szívszorító pillanatok. Az ajándék átadásnál mikor édesanyánkra került a sor (a fa alatt a nagy dobozban ott állt a mosógép), azt az estét még élünk nem fogjuk elfelejteni. Mindnyájunk szeme könnybe lábadt. A torkok összeszorultak. Édesanyánk könnyeivel küszködve, elcsukló hangon köszönte meg a Jézuskának az ajándékot és azt, hogy az sors ilyen gyermekekkel áldotta meg. Mágori József Pócsl Vivien képeslapterve Karácsony szeretete Már karácsony hetében jártunk, de még nem esett a hő. Óvodába jártam és nagyon, de nagyon vártam a karácsonyt. Édesanyám már sütötte a finom karácsonyi mákost, dióst, lán- gost és bobajkát. Mindig körülötte forogtam és panaszkodtam, hogy nem esik a hó, így hogy fogja elhozni a karácsonyfát az angyalka. Édesanyám mondta, imádkozz kislányom, majd az angyalka elhozza a karácsonyfát és a hó is fog esni. Karácsony este nagy volt a forgás nálunk, mindenki mosdott, tiszta ruhát vett fel és készültünk a szentestére. Édesanyám a nővéremmel elküldött a nagybátyámhoz, és már ott állt a karácsonyfa. Vigasztaltam magam, hogy közelebb van a hegyhez, így hamarabb odaért. Mire hazaértünk, nálunk is állt a karácsonyfa és rajta két baba. Nem tudtam szóhoz jutni, csak álltam és bámultam. Szívem megtelt boldogsággal és szerettem volna örömömbe átölelni az egész családot. Szó nem jött ki a számon. A karácsonyfa a padlás alá lett felakasztva, pont az asztal felé. A lámpa fénye áttört a karácsonyfa ágai között és különös fényt bocsátott a szobára. Az asztal árnyékban volt a fától: szépen le lett terítve és a terítő alá nagyapó búzát árpát, kukoricát, kis szalmát és pár fillért tett. Eljött a vacsora ideje, gombás savanyú leves volt. Majd a leves elfogyasztása után a tányért leszedte édesanyám, és egy tálba került a bobajka, egyik felébe túrós volt, a másik felében mákos. Szép volt együtt. Mielőtt hozzákezdünk volna az evéshez, a család körülállta az asztalt, nagyapa kérte az Istent, hogy jövőre is legyünk itt így, mint most, szere- tetben, erőben és egészségben. A bobajkát közös tálból ettük, mert így találkozunk a mennyben. A karácsonyfa a melegtől és talán az igaz békétől és a szeretettől, szinte mindig mozgásban volt, árnyékával, fényével mintha élt volna, és betakart minket karácsonyi szeretetével. Hegedűs Laiosné Az én régi fám Soha olyan káprázatos karácsonyfám, soha olyan boldogtalan karácsonyfám nem volt életemben, mint az a régi. 1943. december 24-ét mutatott a naptár. Jól emlékszem, többször hallottam akkoriban: nem jön a Jézuska, nem lesz az idén karácsonyfa, mert háború van. Nem értettem, nem érthettem gyerekfejjel. Ezt nem lehetett felfogni. Minden szürke volt, az emberek, a házak, a kerítés a rácsos fold, csak a köd gomolygott. Hó még nem hullott akkor. Csendesen kullogott a decemberi délután. Egyhangú lassúsággal ketyegett az óra, lassan múltak a percek. Nem történt semmi. A szomszédba sem küldtek játszani a testvéreimmel, mint régebben. És a kalács? A soha nem feledhető ízű és illatú finom kalács? - Az sem sült. Édesanyám és nagyanyám nem sürögtek-forogtak a konyhában, mint régebben. Nem érződött a boldog várakozás a levegőben, csak nézett maga elé mindenki, ült és várt. Ki-kiszalad- tam, egyre nyugtalanabb lettem, ahogy műit az idő. Esteledni kezdett, de nem jártak a kántálók sem. Csönd és sötétség uralkodott. Bent maradni nem bírtam, kiálltam a tornácra, néztem ez eget, majd kiugrott a szívem, káp- rázott a szemem az izgalomtól. Vártam... vártam... tördeltem a kezem ... és akkor... Hirtelen felvillant valami! Fényes karácsonyfát pillantottam meg az égen. Szívem a torkomban dobogott, berontottam:- Jön a Jézuska! Láttam is a karácsonyfát az égen.- Mi bajod van kislányom? - szólt rám édesanyám nagyanyámmal összenézve. Újból kiszaladtam - eltűnt a gyönyörűség, hiába dörzsöltem meg a szeme, nem láttam semmit, még egy árva csillagot sem. öreg este lett. A tűznél ült a család. Kopogtattak.- Ugye mondtam?! - kiáltottam. - Már itt is van! Valóban. Egy lány és egy fiú hoztak egy nagy fát.- A hadiárváknak szeretettel. Gyorsan elmentek. Felgyűlt a lámpa. De az nem az. én fám volt. Én nem ilyet láttam! Semmi szín, semmi csillogás, semmi cukor, csak hosszú krepp papírszalagok lógtak rajta. Egy pillanatra megdermedtem - aztán keserves sírásra fakadtam. Vigasztalást nem találtam, mintha ki akart volna szakadni a szívem. Később csendesedett a zokogásom, a jótékony álom karjaiba vett és elringatott. Sok boldog karácsonyt éltem meg családi körben. Mégis minden év december 24-én estefelé eszembe jut az a régi, bárhol is vagyok. Titkon fölnézek az égboltra, szelíd fénnyel néznek vissza rám a csillagok. Szívből kívánok minden várakozónak gyönyörűséges karácsonyfát, boldog szentestét, de nem ilyen áron. Arany Lajosné
