Észak-Magyarország, 2001. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-08 / 286. szám

2001. december 8., szombat &nK-iwmKzáai SZOLGÁLTATÁS / 7 SZÓLÁSTÉR OLVASÓINK LEVELEIBŐL Előbb fontos volt Amikor csaknem három évvel ezelőtt megalakult az ISM, Orbán Viktor miniszter- elnök úr több fórumon is hangsúlyozta, hogy az intéz­mény legfontosabb feladata az ifjúsági törvény és a sporttörvény (ebben a sor­rendben) kidolgozása és elfo­gadtatása, működtetése lesz. Az Észak-Magyarország be­számolt arról, hogy ebben az évben az ifjúsági törvény nem kerül a parlament elé, de lehet hogy már ebben a ciklusban sem. Indok: ennél jelenleg csak fontosabb dol­gok léteznek. A jövőt kell el­kezdeni! Ifjúság. Nem szere­tünk vitatkozni, de az eredeti sorrend teljesen logikus, mi több: minden ráció szerint a sporttörvény (lényegében) az ifjúsági törévnyből követke- zik-következne. Ennek ellené­re nálunk az előbbi már 2001. jan. 1-től funkcionál, az utóbbi viszont - úgy látszik - nem lényeges és éppen ezért ráér. Egy év alatt a sporttör­vény annyi jogos kritikát ka­pott, amennyit csak kibírt. Csoda, hogy e „szövegtákol­mányt” egyszerűen még nem vontak vissza! Meg kell kér­dezni a sportolókat, a szövet­ségeket, de a sportújságírók sem szuperlatívuszokban be­szélnek róla. Az ügyben nem lehet vigasz, hogy talán a Fi­desz a következő választáson is győz, legalábbis a „csapat” ezzel és erre buzdítja szurko­lótáborát. Minket? Váradi Boglárka A Vivax Irodabú- torház (3525 Miskolc, Széchenyi u. 7.) hat­részes rejtvény soro­zata ezen a héten szombatig tart. A hat rész meg­fejtéseit egyszerre juttassák el december 14-ig az Észak-Ma­gyarország szerkesztőségébe (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.). A levelezőlapra ragasszák fel a hat Észak-lógót és a rejtvények sorszámát. A helyes megfejtést beküldők között egy tár­gyalószéket sorsolnak ki. Kérjük, a megfejtésre ra­gasszák rá a rejtvény kivágott sorszámát. A 229. számú rejtvény megfejtése: „Felpofozta, mint dorozsmai ember a kismala­cot”. Nyertesünk Deák Viki és Timi (Sajópetri). Nyere­ményüket postán küldjük el. KUCKÓ . JZ j'j"S s ZZ * j'j ^ "jZZ j j j j’-'j j s z Kedves Gyerekek! Múlt heti kérdéseinket hí­res építményekkel, szigetek­kel kapcsolatban tettük fel. Válaszaitokból kiderült, hogy Gíza városa a pirami­sairól híres, hogy a Húsvét- szigeteken vannak óriási méretű, emberi arcokat áb­rázoló szobrok, illetve az is, hogy Concorde a hangsebes­ségnél gyorsabb utasszállító repülőgép. A Magyar Könyv­klub gondozásában megje­lent A világ hét csodája cí­mű könyvet Jeney Gabriel­tPSWs la (Miskolc) szerkesztősé­günk titkárságán veheti át. (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet.) Beküldési határidő: 2001. december 13. Címünk: Észak-Magyarország szer­kesztősége, Miskolc, Pf.: 351. 3501. A borítékra vagy leve­lezőlapra írjátok rá: Kuckó. Kérdések: 1. Milyen játékot készíte­nétek textilből, fonalból, gyöngyökből? 2. Mik a szőttesek? 3. Melyik országban hasz­náltak először fonógépet? SEGÍTSÉG ÜGYELETES ÁLLATORVOS Ügyeletet ellátó hatósági állatorvos Miskolc terüle­tén szombaton 13 órától hétfőn reggel 7.30-ig Dr. Zöld Károly, Miskolc, Egri u. 5. Tel.: 06-30/347- 8994. Rendelés és beje­lentés: 8-9, 13-14, 18-19 óra között. A NÉPKERTI ÁLLATKLINIKA KKT. állatorvosi rendelője Miskolc, Lévay u. ^. Tele­fon: 362-810. Szombaton 9-12 óráig tart nyitva. 3525 Miskolc Széchenyi utca 7. Tel.,/fax: 46/413-921 OZMTUM, SZÉN LASSÚ ÁLLAT FESZÍTI SZÉN­MONOXID MESTER­EMBER LÓVER; SENYZO ▼ FRANCIA *~**YOPOLY( SZAMÁR, VÁDAS­KODÁS ídlSszL ÖKLÖZŐ V. (IMRE) DURVÁN ERŐ­SZAKOS KISSÉ POCSÉK! >▼ PÁRAT­LAN TÉNY! KUTYA MONDJA Ml ... AV1S; RITKA MADÁR RÉGI "CS" KIOSSZ­X ▼ FILM­CSILLAG FÖLD­BIRTO­KOS TATÁR CÍMV. 4­HAJÓT VEZETŐ ▼ RAGASZ­TÓSZER NÉVELŐ ▼ TÁLTOS ZAMBIAI, SVÉD, AMERIKAI RAKÉTA­PROGRAM NEVE ARAB ÁLLAM FÉNYES BEVONAT ZAVARNI KEZD! LAJOS BECÉZVE NEWTON JELE RÓMAI EGYES ÍÜ EL­VISEL JÓZAN ÉSZ, NVL. LÉTEZIK KIEJTETT DARA­BONKÉNT c^tÍszó !: JAPÁN DRÁMA "T" B KÁTÉ! ALUMÍ­NIUM LITER JELE KARI O' A1 korall­zátony HOROSZKÓP ■nm Ü#- túr* vt 46 tít. III. 21—IV. 20. Ne féltékenykedjen ok nélkül, mert a párja nem veszi Jónéven, ha állandóan számon kéri, merre járt. Ha nem tud leszokni erről, előbb-utőbb egyedül maradhat. IV. 21.-V. 20. Kissé belefáradt az utóbbi Időben a világgá: vívott har­cába. s pihenni szeretne. Nem hagyják azonban ottho­nában sem békén, ami önnek most már nagyon terhes. V. 21.-V1. 21. Utazzon el valamerre, kapcsolódjon ki a mindennapok ro­hanásából. Jót tenne önnek mindenképpen egy kis pi­henés, akár egyedül, akár a párjával menne el üdülni. VI. 22.-VII. 22. Ne tegyen felelőtlen ígéreteket, s ne is fogadkozzon, mert saját maga is érzi, hogy most nincs olyan passz- ban, hogy be is válthassa mindazokat. VII. 23.-VIII. 23. A jótékonykodásból is megárthat a sok. Ne gondolja azt, hogy ha ön segít valamennyi rászorulton, egyszer majd visszakapja mindazt a jót, amit ön nyújtott. Vili. 24.-IX. 23. Szinte rutinból csinál mindent. Valószínűleg elfáradt, túl nagy terhet vállalt magára az utóbbi időben. Úgy érzi, minden pénzt megért az, amibe beleölte az energiáját. IX. 24.-X. 23. Túlságosan is önkritikusan szemléli a saját cselekedeteit, másoknak pedig hajlandó megbocsátani. Tegye ugyanezt magával is, akkor sok mindent meg tud oldani. X. 24.-XI. 22. Kissé agresszív mostanában, ám nem ez az igazi baj, hanem az, hogy a külvilág felé titkolja ezt a hajlamát. Ezért aztán csak befelé eszi magát. XI. 23.-XII. 21. Á problémákkal szembe kellene néznie, nem pedig meg­futamodnia előlük. Ön régebben sokkal bátrabb és ak­tívabb volt, mostanában mintha lelassult volna. XII. 22.-1. 20. Néha saját maguktól is megoldódnak a gondok, általában azonban nem sok a köszönet az effajta megoldásokban. A legjobb, ha saját kezébe veszi a sorsa irányítását. I. 21.-11. 20. Okosan gondolkodik, látja, mire is számíthat. Óvakod­jon mindazoktól az álbarátoktől, akik mostanában kö­rülveszik, nem sok jóra számíthat velük kapcsolatban. II. 21.—III. 20. Ha eddig még nem jött rá, most tapasztalhatja: a jókedv sok mindenen átsegíti az embert. A válságos helyzeteken ügy tud úrrá lenni, ha elűzi a pesszimista gondolatokat. Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 Közérdekű észrevételeivel keresse vasárnap is munkatársunkat, Halmos Ildikót az alábbi telefonszámokon: 46/502-900/3237 20/9147-179 december 6. 14 18 19 2021 35 36 383944 45 5054 62 63 64 6974 80 Az adatok tájékoztató jellegűek JOGSEGÉLY Legközelebb december 10-én, délután 4 és 6 óra között, a szerkesz­tőség épületében Mis­kolcon, a Zsolcai kapu 3. sz. II. emeletén. December 8., szombat A nap kel: 7 óra 19 perckor, nyugszik: 15 óra 53 perckor. A hold kel: - -, nyug­szik: 12 óra 54 perc­kor. Névnap: Mária. December 9., vasárnap A nap kel: 7 óra 20 perckor, nyugszik: 15 óra 53 perckor. A hold kel: 0 óra 33 perckor, nyugszik: 13 óra 17 perckor. Névnap: Natália. IDŐJÁRÁS Ma hideg, napos idő lesz. Az időn­kénti felhősödés- ből legfeljebb néhol lehet egy-egy jelen­téktelen hózápor. A hőmérsékleti mi­nimum -4, -9, a ma­ximum -3, +2 fok között alakul. . y ', , . y ■. . Ózd £ Kazincbarcika MISKOLC Mezőkövesd • \ Sátoraljaújhely • ' Sárospatak-4, -10 °C -4, +1 °C Holnap folytatódik a hi­deg, jobbára napos idő. Gyenge lesz a légmoz­gás. Hétfőn erősen meg­növekszik a felhőzet, ha­vazásra, hózáporokra kell számítani. A hőmér­séklet nap közben is 0 fok alatt marad. Kedden délután újra kiderül, igen hideg idő várható. KALENDÁRIUM Salgótarjáni sortűz 1956. december 8-án Salgótarjánban, a Rá­kóczi úton mintegy négyezer fős tömeg kö­vetelte több személy szabadon bocsátását. A rendőr-főkapitányság épülete előtt felsorako­zott szovjet katonák, valamint a velük együttműködő karha- talmisták tüzet nyitot­tak. A sortűzben 46 vagy 47 személy halt meg, 86-89-en megse­besültek. EXCLUSIVE CHAINGE WESTERN UNION PÉNZÁTUTALÁS A leggyorsabb pénzküldési lehetőség világszerte. Tel.: 46/506-416, 504-837, 508-017 •ÁRFOLYAMOK Valutanév Vétel Eladás Osztrák schllling 17,65 18,30 Ausztrál dollár 140,50147,50 Kanadai dollár 172,20180,00 Svájci frank 165,00 172,00 Német márka 124,00 129,00 Dán korona30,90 33,80 Spanyol peseta ** 146,00 152,00 Euró 243,00 254,00 Francia frank37,00 38,50 Angol font 388,00405,00 Olasz líra * *12,55 13,05 Japán yen ** 206,00 225,00 Holland forint 110,20115,00 Svéd korona 24,6027,00 Amerikai dollár 272,00 283,00 Cseh korona 7,308,10 Lengyel zloty 65,0074,00 Szlovák korona 5,50 6,10 * Előző napi árfolyam Egyedi árfolyamok 1 000 000 Ft felett

Next

/
Oldalképek
Tartalom