Észak-Magyarország, 2001. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-20 / 270. szám
2001. november 20., kedd AKTUÁLIS / 5 HÍRCSOKOR 0 Nyugdíjasok Pesten, Bőcsön. A fővárosban, illetve Bőcsön is helyi szervezettel rendelkezik immár a Magyar Nyugdíjasok Pártja. A miskolci székhelyű politikai szerveződés Budapesten november 17-én alakított helyi képviseletet. 0 Rogán volt a vendég. A Dél-borsodi Együttműködés Egyesület szervezésében tegnap délután a tiszaújvárosi könyvtárban fórumot tartottak. A vitafórum előadója Rogán Antal országgyűlési képviselő, a Fidesz és a Fidelitas alelnöke volt. 0 Chrudinákot várják. A sátoraljaújhelyi városháza dísztermében megrendezendő Zempléni Kaszinó november 23-i vendége Chrudinák Alajos lesz este hat órától. Közgyűjteményi „közösség” Miskolc (ÉM - DK) - A közgyűjteményeket (múzeumok, levéltárak, könyvtárak) sokszor jellemzi a közös cselekvés és együttgondolkodás - indokolta a Köz- gyűjteményi együttműködés a tudományos kutatás szolgálatában című tanácskozás megrendezését Dr. Környey László- né, a konferenciának tegnap otthont adó II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgatónője. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatók számára nagy segítséget jelent, hogy egyre több könyvtár katalógusa válik elektronikus úton elérhetővé - s ebben nincsenek országhatárok. A könyvtárak igyekszenek segíteni a kutatást azzal, hogy a rendelkezésre álló legkülönbözőbb forrásokban rögzített tényeket, adatokat jó színvonalon gyűjtik, rendezik, visszakereshetővé teszik. S a további előadásokból kiderült, hogy a társintézmények támaszkodnak is rájuk. Az előadások többek között a kassai és miskolci levéltárak együttműködéséről, a történeti Abaúj és Torna vármegye múzeumi és levéltári kutatásairól, a határmenti közgyűjtemények közös feladatairól szóltak. A rendezvényre két kassai vendégelőadó is eljött, ők a Kassai Bocatius János Nyilvános Könyvtár kutatásait ismertették. Francia filmek peregnek a Kossuthban Miskolc (ÉM) - A Kossuth Filmszínház harmadik, és egyben a hónap utolsó rendezvényéhez érkezett, hiszen tegnap ünnepélyes keretek között megnyílt a 10. Francia filmfesztivál. A rendezvényt M. Stanislas Pierret, a budapesti Francia Intézet igazgatója, Kobold Tamás, Miskolc város polgármestere, Bíró Tibor, a Cine- Mis Kht. igazgatója és a írendezvény szervezője, valamint Philippe Montagny, a miskolci Alliance Francaise igazgatója nyitotta meg. A filmnapok díszelőadása Juliette Binoche főszereplésével A sziget foglya című alkotás volt, melynek láttán garantáltan senki sem maradt közömbös a francia filmek iránt. M. Stanislas Pierret, a Budapesti Francia Intézet igazgatója (blara) és Bíró Tibor, a Cine-Mis Kht. igazgatója Fotó: Farkas Maya A „Fiaztatóba” költözhetnek az idősek Havonta harmincezer forintba kerül leendő lakóinak a kazincbarcikai Idősotthon Kazincbarcika (ÉM - KBA)- Nemrégiben még a fiatalok városaként emlegették Kazincbarcikát, ám az ezredfordulóra a város kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy egyre több olyan idős lakója van, akik intézményesített keretek között szorulnak ápolásra illetve ellátásra. Az egykori „Fiaztató” - a fiatalok garzonháza - felújításáról még 1997-ben döntött a képviselő-testület, mára pedig már be is költöztek az első lakók a 93 millióba kerülő emelt szintű idősek otthonába. Az idős embereket 48 férőhelyes, 24 apartman jellegű lakrész várja kétágyas szobákkal, teakonyhával és fürdőszobával. Az ünnepélyes átadáson jelen voltak az MSZP női országgyűlési képviselői, akik Gyárfás Ildikó meghívására érkeztek Kazincbarcikára. Meglepetésként Frank Júliával együtt főzték meg az idősotthon lakói számára az ünnepi ebédet, amelyet közösen is Elpropagandázzák Miskolc (ÉM - BGO) - Határozati javaslatban kérik a kormánytól az autópálya-használati elektronikus felügyeleti rendszer kiépítésének felfüggesztését és a kapubontás leállítását. Az erre fordítható pénzből inkább a pályára csatlakozó utak felújítását végeztessék el - hangsúlyozta az M3- as, M30-as építésével kapcsolatos sajtótájékoztatón tegnap Tompa Sándor, szocialista országgyűlési képviselő. Képviselőtársa, Kovács Tibor a parlamenti gazdasági bizottság mai kihelyezett ülésével kapcsolatban elmondta: propagandacélokra a kormánynak semmi sem drága. A kihelyezett ülés előkészületei 30 millió forintba kerülnek, ebből körülbelül 5-6 küomé- temyi utat fel lehetne újítani. fogyasztottak el. Szili Katalin, az országgyűlés alelnöke megnyitójában hangsúlyozta: mindig jellemző képet ad a településről az a mód, ahogyan az az időseivel bánik. Kazincbarcika képviselői jól döntöttek akkor, amikor a beruházás mellett határoztak, hiszen ezzel nyugodt, békés öregkort biztosítanak az emelt szintű idősotthon lakóinak. Az intézményben lakók egyébként egyszeri, 720 ezer forintos hozzájárulást fizettek, a teljes ellátás - köztük az étkezés, orvosi ill. nővérellátás, kulturális programok - pedig havi 30 ezer forintba kerül. Januárban élőben Aranyágacska címmel rendezett a hét végén a Miskolci Városi Televízió jótékonysági műsort a Rónai Sándor Művelődési Házban. A mostani rendezvény elsősorban nem az Aranyág Alapítvány anyagi forrásainak gyarapítására szolgált, hanem arra, hogy a januári élő, telefonos műsor előadásait a megfelelő díszlet előtt rögzítsék. A szervezők a bevételből a Kis Hunyad utcai gyermekfogászat felszereltségén kívánnak javítani, valamint fogyatékos gyerekeket ellátó intézményeket szeretnének segíteni. Fotó: Bujdos T. Stratégia a következő tizenöt-húsz évre A cigányság jövőjét meghatározó kormányzati elképzelésekről rendeztek vitafórumot Miskolc (ÉM - BAL) - Évtizedekre szól az a stratégia, amelynek szakmai és társadalmi vitája napjainkban zajlik. A cigányság sorsát hosszú időre meghatározni hivatott kormányzati tervezetről tegnap Miskolcon tanácskoztak az érintettek. A cigányság társadalmi integrációjának elősegítése, életkörülményeinek, társadalmi helyzetének javítása - ez a deklarált célja egy tavaly hozott kormányhatározatba foglalt intézkedéscsomagnak. A hosszú távra szóló stratégia készítését a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal koordinálja, amely a munka jelenlegi fázisában országszerte tartandó konferenciák révén igyekszik feltárni a valós problémákat. A harmadik ilyen vitafórumot Miskolcon rendezték, tegnap. Az eseményen Nógrád, Heves és Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye kisebbségi vezetői vettek részt.- Fontos, hogy mindkét nagy párt az ország előtt áll egyik legfőbb feladatnak a cigányprobléma megoldását tartja; 15-25 éves stratégia készítésének csak a politikai erők többségének támogatásával van értelme - mondta nyitóbeszédében Heizer Antal, a kisebbségi hivatal elnöke. Mint kifejtette, a szakértők (köztük nemzetközi szakemberek) bevonásával kidolgozott irányelvek - ezeknek a vitára bocsátása napjainkban - az alábbi témákat emelik ki: oktatás-képzés, foglalkoztatás, családi élet. Németh János, a szakértők egyike elmondta, eddigi vizsgálataikban 15 véleménycsoportot tártak fel; tapasztalata szerint a roma hagyományőrzés témája méltatlanul háttérbe szorult. A konferencián felszólaló résztvevők némelyike elégedetten szólt a munka megindulásáról, valamint a korábbi kormányzati programok nyomán - elsősorban a cigány gyerekek iskoláztatása terén - elért eredményekről, mások viszont úgy vélekedtek: nincs ok az elégedettségre. Volt, aki egyenesen úgy fogalmazott: a mostani vitaanyag nem más, mint egyfajta „bocsánatkérés” a hatalom részéről a roma- ság ellen elkövetett bűnökért. Uj rádióadó: széles kínálat „bensőséges hangvétellel” Nem nyereségorientált adó műsorával bővül a kínálat péntektől a miskolci éterben Miskolc (ÉM - BAL) - A kereskedelmi rádiókhoz képest kevesebb reklám és popzene, több „próza”, tematikus műsorok komputerről, gazdaságról, természetről, és mindenekelőtt információk az Európai Unióról - ezt kínálja a műsorát pénteken délután 3 órától indító új miskolci rádió, az Európa. Az Európa Rádió Miskolc Műsorszolgáltató Kht. év elején nyerte el a pályázatot a helyi 90,4 megahertzes frekvenciára. Nevezett hullámsávon nonprofit formában történő közszolgálati műsorszórásra kaptak jogosultságot. A politikai felhangokkal kísért bejelentést követően (még egy országgyűlési képviselői is kifogásolta a rádiós hatóság döntését) mostanáig tartott az újdonsült társaság felkészülése az adáskezdésre. Tegnap sajtótájékoztatón beszéltek terveikről a rádió vezetői. Függetlenek A 3 millió forintos törzstőkéjű kht. tulajdonosi körébe cégek és magánszemélyek tartoznak; róluk semmilyen információ nem látott napvilágot, ám az arra vonatkozó kérdést, valóban „Fidesz-rádiónak” tekintendő-e az Európa (azaz, hogy tulajdonosai a nagyobbik kormánypárthoz „közel állóak” volnának), Oláhné Fábián Zsuzsa ügyvezető elhárította. Mint jelezte, efféle „pletykákat” ők, a rádiósok is hallottak, ám az Európát független, politikai pártoktól és nézetektől magát távol tartó médiumként kívánják működtetni. A kezdést korábban szeptemberre tervezték; a kéthónapos késés indokaként technikai (beszerzési) nehézségekre utalt a cégvezető. Elhangzott ugyanakBeély Katalin Fotó: Vajda János kor: az adás 10-15 millió forintos beruházás keretében berendezett rádióstúdióban, teljesen digitalizált formában készül. Széles - bensőséges A műsor, amelynek fő jellemzőiként Beély Katalin program- igazgató a következőket sorolta: a zene és a szöveg 40-60 százalékos aránya; rendszeres helyi illetve országos hírszolgáltatás (utóbbi például a Kossuth Krónika átvételével); elemző, egyes témákat részletesen kifejtő műsorrészek; informatikával, ökológiával, civil szervezetekkel és - a rádió nevéből következően is - az európai uniós csatlakozással foglalkozó állandó rovatok: széles, de szélsőségektől mentes zenei kínálat; bensőséges hangvétel.