Észak-Magyarország, 2001. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-26 / 250. szám
2001. október 26., péntek ÉSZMX4MG1WÍI1SIÍI AKTUÁLIS/ HIRDETÉS / 5 Drogveszélyben a miskolci iskolások Miskolc (ÉM - PT) - A helyi általános, és középiskolások, továbbá az egyetemisták egyre inkább fenyegetettek a drog által. A rendőrség és az önkormányzat is mindent elkövet annak érdekében, hogy lelassítsa és a visszaszorítsa a csúcspontját még el nem ért folyamatot - hangoztatta dr. Pásztor Albert alezredes, Miskolc rendőrkapitánya és Kormos Vilmos, a miskolci önkormányzat osztályvezetője a „Drog veled, vagy nélküled!” címmel tegnap a Miskolci Rendőrkapitányság aulájában megnyitott kiállításon. Az előadók elmondták, hogy egyetlen oktatási intézménytípus sincs biztonságban a kábítószer-terjesztőkkel szemben. A rendőrség arra kéri a pedagógusokat, hogy gyanú esetén bizalommal forduljanak a rendőrséghez és jelezzék a problémát. Inkább legyen túlzott az aggodalom, mint hogy egyetlen fiatal is a drog miatt sérüljön vagy életét veszítse. A közoktatási szakember arról szólt, hogy a diákok szabadidejének hasznos eltöltését célzó (más nagyvárosokban is átvett) helyi programot továbbfejlesztik, megelőzendő a rossz útra tévedés lehetőségét. A pedagógusokat pedig felkészítik arra, hogy felismerjék a kábítószer hatása alatt lévő fiatalokat. Kiállítás a rendőrségen Fotó: Vajda János Miskolc (ÉM - PT) - A miskolci Erdélyi utcában lakó 53 éves asszony és 58 éves férje vérbe fagyott holttestére bukkantak tegnap délelőtt az egyik hozzátartozó bejelentését követően a rendőrök. Röviddel a bűncselekmény felfedezése után őrizetbe vették az áldozattá vált házaspár 30 éves fiát, akit az emberölés elkövetésével gyanúsítanak - tájékoztatott Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A halottszemle alapján megállapították, hogy a brutális gyilkosságot néhány nappal korábban követték el. A kettős emberölést tegnap délelőtt fedezték fel, miután a házaspár egyik hozzátartozója azért tett bejelentést a Miskolci Rendőr- kapitányság ügyeletén, mert napok óta nem látta a nőt és a férfit. Rájuk nem jellemző módon nem adtak életjelet magukról. A helyszínre irányított járőrök behatoltak a lakásba, ahol borzalmas látvány fogadta őket. Miután azonnal látszott, hogy idegenkezűség törént, az ügy vizsgálatát átvették a megyei rendőr-főkapitányság forró nyomos csoportjának nyomozói. Az időközben őrizetbe vett gyanúsított kihallgatása megkezdődött, de az emberölés indítéka, az elkövető szándéka egyelőre nem ismert. A halál bekövetkezésének pontos okát az orvosszakértő a boncolás alapján állapítja meg. Értesülésünk szerint az emberöléssel gyanúsított fiatalember napok óta egy lakásban tartózkodott halott hozzátartozóival, az áldozatok a földszinten, a férfi az emeleten. Nem vették észre a terhességet Miskolc (ÉM - PT) - A rendőrségi vizsgálat folyik egy titokban történt közelmúltbeli miskolci szülés ügyében, mert a világra jött gyermek meghalt. Értesülésünk szerint a 16 éves középiskolás lány molett alkatú és feltehetően ezért titkolhatta terhességét. Az sem kizárható azonban, hogy a lány alapvető biológiai ismeretek hiányában maga sem tudott a terhességéről. A szülést megelőzően azonban a lány vérzett és orvos is látta. Mégsem derült ki a terhessége. Végül azonban a lány megszült, de a jövevény meghalt. A nyomozóhatóság most azt vizsgálja, hogy a gyerek már a születés előtt élettelen volt-e, vagy a szülést követően halt meg. Vizsgálat tárgyává teszik azt is: miként fordulhatott elő, hogy a lány terhességét senki nem vette észre. Kiemelték a „mosolyfotókat” Miskolc (ÉM - PT) - Hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés miatt kell Miskolcon bíróság elé állnia annak a hat Heves megyei és salgótarjáni illetőségű rendőrnek, akik a vádhatóság szerint öt alkalommal eltűntették azokat a gyorshajtással összefüggésben készült fotókat és dokumentumokat, melyek alapján eljárás indulhatott volna a gépkocsivezetők ellen. Dr. Szabó Józseftől, a miskolci bíróság szóvivőjétől tudjuk, hogy az ügy vádlottal forgalomellenőrzési járőrként, baleset-helyszínelőként, járőrvezetőként és osztályvezetőként teljesítettek szolgálatot a vádbeli időszakban, 1999 nyarán és őszén. A kollégák kölcsönös szívességet téve emelték ki azokat a dokumentumokat, amelyeket egymásnak megneveztek. Egy alkalommal pedig a lefényképezett gyorshajtótói azt „tudakolták meg”: mikor lesz árleszállítás a cipőboltjában? A különös kérdezősködés után továbbengedték a szabályszegőt és feljelentés nem született ellene. A bírósági tárgyalást elfogultság bejelentése miatt kellett Egerből Miskolcra áthelyezni. Szabálytalan előzés. Két személygépkocsi tört össze tegnap a 37-es út ongai szakasza mellett. A helyszínelő rendőröktől kapott információ szerint a Miskolc felé haladó autó szabálytalanul előzött, emiatt a szemből érkező gépkocsi vezetője is az árokban kötött ki. Csak kisebb személyi sérülés történt. Az anyagi kár azonban jelentős. Fotó: Végh Csaba Másik autóban volt Miskolc (ÉM) - Rendőrségi információk alapján jelent meg csütörtöki számunkban a Tatra és a Mazda ütközéséről szóló írás, amelyben - mint ezt Dukát István, a Tátrát üzemeltető cég ügya műszer vezetője lapunknak elmondta - tévesen jelent meg, hogy az ő autójukban volt a sugárzó izotópot tartalmazó földtömörségmérő műszer. Az - hallhattuk - a másik autóban volt. Hirdetés Értékesítési vezetőt keresünk jelenlegi 5 milliárd forint volumenű termékcsoport menedzselésére. Ha Ön • 25-35 éves • legalább 4 éves értékesítési és marketinggyakorlattal • műszaki vagy faipari szakképzettséggel • jó német- vagy angolnyelv-tudással • vezetői, irányítási gyakorlattal rendelkezik várjuk jelentkezését. Cégünknél érdekes tevékenység, előrelépési és jó kereseti lehetőség várja. Fényképpel ellátott pályázatát küldje az alábbi címre. Pályázatát természetesen bizalmasan kezeljük. Wir suchen VerkaufsVerantwortlichen für derzeitiges Verkaufsvolumen 5 Mrd. HUF. Sie sollen: • 25-35 Jahre alt sein • Mindestens 4 Jahre Verkaufs- und Marketingerfahrung • Abgeschlossene kaufmánnische oder technische Ausbildung • Gute deutsche oder englische Sprach- kenntnisse • Erfahrung in Personalführung habén Interessante Tátigkeit, gute Bezahlung, Aufstiegs- möglichkeiten erwarten Sie. Ihre Bewerbung wird selbstverstándlich vertraulich behandelt. Senden Sie Ihren Lebenslauf mit Photo an folgende Adréssé: 3547 Miskolc, Pf. 643 Jelige: „ÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐ” Tisztelt Pályázók! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács 2001. október 12-i ülésén az alábbi pályázatokat részesítette vissza nem térítendő állami támogatásban. Nemzeti Örökség Program nyertes pályázatai (2001.) S.sz. Pályázó neve A fejlesztés tárgya Fejfesztás helye Stat. körzet 1 Füzér Község önkormányzata 2 Szerencs Város önkormányzata 3 Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata 4 Református Egyházközség Ládbesenyő 5 Kurityán Község önkormányzata 6 Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Fúzéri vár helyreállítása Szerencsi Rákóczi-vár tetőjavítása Európaház kialakítása Ládbesenyői református templom kazettás mennyezetének restaurálása Kurityáni Pálos Kolostorrom helyreállítását megelőző kutatások Martonyi Szárhegyi Pálos Templom- és Kolostorrom rekonstrukciója, A „Természet temploma" bemutatóhely kialakítása, II. ütem. Rákóczi-ház műemléképület homlokzatfelújítása Kéked, Melczer-kastély szálláshely-férőhely bővítése S magtárépületben tolikus templom Mikóházán Régészeti ásatás Felsőzsolcán Decentralizált Műszaki Fejlesztés Célelőirányzat nyertes pályázatai (2001.) S.sz. Pályázó neve Fejlesztés tárgya 7 Bodrogkeresztúr önkormányzata 8 B.-A.-Z. Megyei önkormányzat 9 Mikóházi Görög Katolikus Egyházközség 10 Felsózsolca Város önkormányzata Füzér Szerencs Miskolc Ládbesenyő Kurityán Martonyi Bodrogkeresztúr Kéked Mikóháza Felsózsolca 508 509 500 502 504 502 509 503 508 501 6 000 000 1 400 000 20 000 000 4 725 000 1 000 000 4 855 000 9 039 444 19 000 000 13 696 556 384 000 80 100 000 1 Sajó-Hernádvölgyi és Bükkvidéki önkormányzatok Terület- és Településfejlesztési Társulása 2 Zempléni Települészövetség 3 Várterm Kft. 4 ÉPSZER Építő- és Szerelőipari Részvénytársaság 5 Diósgyőri Papírgyár Rt. 6 B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 7 Tokaj Város önkormányzata 8 Abaúji Területfejlesztési önkormányzati Szövetség 9 Szikszó és Térsége Fejlesztési Társulás 10 É-M Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. 11 Abaúi Térségi Gazdasági- és Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 12 Miskolc Megyei Jogú Város 13 Csereháti Településszövetség 14 B.-A.-Z, Megyei Agrárkamara 15 Mezőkövesd Város önkormányzata 16 Sajó-Hernádvölgyi és Bükkvidéki önkormányzatok Terület és Településfejlesztési Társulása 17 Miskolci Egyetem 18 Miskolci Egyetem 19 Arsenal Steel Kereskedelmi Kft, 20 METALC0NTR0L Kft. 21 Bay Zoltán Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet 22 SSMP Vegyipari Kit. 23 Bay Zoltán Alapítvány 24 Miskolci Egyetem Európa Gazdaságtana Intézet 25 Miskolci Egyetem 26 RÁDIÓ AKTÍV Bt. 2 7 Európa Rádió Miskolc Műsorszolgáltató Kht. Megítélt vissza nem A fejlesztés helye SUt- ,érftendí íllaml ________________körzet összesen támogatás összesen Az önkormányzatok működését elősegítő informatikai és nyelvi képzés RETINA - Regionális Együttműködésen Alapuló Technológiai és Innovációs Adatközpont - Forráskiegészítése Megújuló erőforrások {napkollektorrendszerek) kifejlesztése Biztonsági nyílászárók kifejlesztése Bújtatott szálas biztonsági papír kifejlesztése Megyei innovációs szolgáltató iroda működtetése Köztisztviselők nyelvtudás- illetve kommunikációs készségének fejlesztése Vállalkozókat segítő innovatív oktatás és tanácsadás Abaújban Európai uniós menedzsertréning Strukurális alapok oktatás Ipari park innovációra alapozott lejlesztésének lehetősége Encsén Iparterület-feilesztés Miskolcon című megvalósíthatósági tanulmány Térségi innovációs stratégia kidolgozása és megvalósításának elindítása a Cserehát- Hernád-Bódva vidéken Biotermelési (ökogazdálkodási) Konzultációs Központ szervezése Dél-borsodi Innovációs és Technológiai Inkubátor Központ megvalósíthatósági tanulmány és engedélyezési tervdokumentáció A kistérség információs rendszerének továbbfejlesztése, tartalmi teltöltése, csatlakoztatása nagy átviteli kapacitású hálózatokhoz, adatbankokhoz Anyaginlormatikai Laboratórium csatlakoztatása nagy sebességű hálózathoz és anyagadatbankokhoz Gravitátor oktatási segédeszköz gyártási program tervezése KLASZTER-Management megvalósíthatósága Gyors vizsgálati módszer kifejlesztése kötött és oídottbór-tartalom meghatározására Belső informatikai hálózat csatlakoztatása nagy átviteli kapacitású hálózatokhoz és adatbankokhoz N-karboxi aminósavanhidridek szintézisének kidolgozása Sodratok villamos ellenállásának mérésére alkalmas műszer beszerzése B.-A.-Z. megye komplex kistérségi innovációs stratégiáinak kidolgozása, realizálási folyamatának indítása Elektronikus üzleti Innovációs Központ Z - RÁDIÓ műszaki fejlesztésének támogatása K+F jellegű műsorszolgáltatás Felsőzsolca 501 6 300 0004 000 000 Zemplén50834 900 00015 000 000 Sárospatak50814 220 000 6 500 000 Sárospatak 50/8 980 0004 000 000 Miskolc 5007 500 000 3 500 000 Miskolc 50010 285 260 7 000 000 Tokaj5098 766 000 6 000 000 Encs 503 9 125 0006 000 000 Szikszó 510 4 250 000 2 500 000 Miskolc5003 621 000 2 500 000 Encs 5035 625 000 1 500 000 Miskolc50011 125 000 6 500 000 Cserehál-Hernád 510 8 400 000 5 000 000 Miskolc 500 9 000 000 4 500 000 Mezőkövesd 5058 995 000 4 000 000 Felsőzsolca 501 17 500 000 8 000 000 Miskolc 500 15 000 000 10 000 000 Miskolc 500 4 800 000 3 000 000 Miskolc 500 12 678 348 4 000 000 Miskolc 500 5 500 000 3 000 000 Miskolctapolca 500 3 700 000 2 500 000 Sajóbábony 501 8 900 000 5 500 000 Miskolctapolca 500 2 880 000 2 000 000 B.-A.-Z. megye Miskolc500 38 600 000 5 000 000 Egyetemváros Sátoraljaújhely 500 12 500 000 6 865 000 508 24 482 000 5 000 000 Miskolc 500 8 000 000 3 500 000 305 632 608 138 865 000 Mezőkövesdi lakosok Figyelem! Mezőkövesd területére az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőt keres. Elvárásaink:- megbízható, pontos munkavégzés- rugalmasság Amit kínálunk:- folyamatos munkavégzés biztosítása- korrekt feltételek- kiemelkedő javadalmazás Érdeklődni: a 46/502-900-as számon, 3600 melléken vagy a 20/9589-928 telefonszámon lehet. Jelentkezzen most! Miskolci lakosok Figyelem! Hejőcsaba-Görömböly területére az Inform Média Kft, hírlapkézbesítőt keres. Elvárásaink:- megbízható, pontos munkavégzés- rugalmasság Amit kínálunk:- folyamatos munkavégzés biztosítása- korrekt feltételek- kiemelkedő javadalmazás Érdeklődni: a 46/502-900-as számon, 3600 melléken vagy a 20/9589-928 telefonszámon lehet. Jelentkezzen most!